Forgókínpad

Forgókínpad

Hazánk s a külföld

2020. október 26. - Szele Tamás

Kezd komoly lenni a járványhelyzet az egész világon, így Magyarországon is, amelyre nem az lenne a megoldás, hogy Magyarország lépjen ki a világból (bár kormányszinten szorgalmaznák), hanem az, hogy keressünk megoldást, és míg meg nem találjuk, vigyázzunk a fertőzéssel. Ezzel szemben hazánk s a külföld válogatott őrültségekkel reagál a helyzetre.

rolling-stones-tongue-out-face-mask-5.jpg

Kezdjük a magyar állapotokkal, amik – különös, hogy ezt kell mondanom – még csak nem is a legrosszabbak a világon, legalábbis egyelőre. Míg más, sőt, nálunk gazdagabb és demokratikusabb berendezkedésű országokban gyújtogatnak és a rendőrökkel verekszenek, mi nem adhatunk mást, csak, mi lényegünk: Budapesten kezdett kialakulni a jogi káosz a maszkviselés kapcsán.

Jól tetszettek olvasni: jogi.

Nem egészségügyi, nem járványügyi: jogi.

Konkrétan arról van szó – és mivel a magyar nemzet imád jogászkodni, nem is lóra, hanem jogra, illetve jogfacsarásra termett nép vagyunk már régóta – hogy Budapesten nem egy, hanem két rendelet szabályozza a maszkviselést. Ugyanis hozott egyet még április 23-án a Fővárosi Önkormányzat, és hozott egyet szeptemberben a kormány. Mármost amint Magyarország benne vagyon a nagyvilágban, épp úgy Budapest is benne vagyon Magyarországban, annak is a kellős közepében, tehát a logika azt mondaná, hogy míg az ország többi részén (amennyiben nincs más önkormányzati intézkedés) csakis a kormányrendelet szabályozza a maszkviseletet, Budapest területén a kormányé is, az önkormányzaté is. Ezzel nem volna semmi baj, ha a kettőnek egybevágna a szövege – de eltérnek a kívánalmak.

Ugyanis míg a kormányrendelet azt mondja a maszkokról, miszerint:

1. § (1) A hatodik életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenki köteles […] orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil- vagy más anyagból készült maszkot (a továbbiakban együtt: maszk) olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.”

addig az önkormányzati rendelet úgy szól, hogy:

1. § (1) Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása érdekében Budapest közigazgatási területén (itt a megadott helyszínek felsorolása következik), az ott tartózkodó, hat évnél idősebb személynek a száj- és az orrnyílását – különösen textil vagy papír maszkkal, sállal, kendővel, illetve bármely egyéb, a kilégzéssel távozó cseppek felfogására alkalmas eszközzel – teljes egészében és folyamatosan el kell takarnia.”

Akkor tetszik látni, megint ott vagyunk, ahol Mohács után voltunk: Jánosnál és Ferdinándnál. Akkoriban, akinek nem tetszett János király törvénye, ment Ferdinánd bírójához és fordítva, úgy billegtek a jó magyarok király és ellenkirály között, mint az óra sétálója. Most egyelőre azt túlzásnak érzem, amit egyesek kiáltottak, vagyis hogy a Fővárosi Közgyűlés rendelete sérti az alaptörvényt, és emiatt alkotmányos válság alakult ki, ez azért nem így áll: arról van csak szó, hogy a kormányrendelet a magyar jogban valóban magasabb szintű jogforrás, ugyanis ha nem így volna, vissza lehetne állítani egyes önkormányzatok pallosjogát is, mint Lőcsének volt annak idején. Tehát a kormányrendelet így felülírja az önkormányzatit. Előre nem is sérthették az alaptörvényt, mármint a kormányrendelet megjelenése előtt, márpedig az önkormányzati rendelet az öt hónappal régebbi: most viszont, hogy elháruljon a jogi diszharmónia, legfrissebb adataink szerint a Fővárosi Önkormányzat szerdai közgyűlésén visszavonja a rendeletét, így marad a kormány szabályozása.

Ami azért érdekes, mert azt bővítették pénteken oly módon, hogy

A sportrendezvények résztvevői – kivéve a sportolók, az edzők, a mérkőzésvezető, a versenybírók és segítőik –, a szabadtéri gyűlések, demonstrációk résztvevői – kivéve a szónokok, amíg a beszédüket tartják - kötelezően maszkot kell, hogy viseljenek.”

Tehát már csak szerdáig tarthat az „eb ura fakó”, már csak addig védekezhet az arcát maszk helyett sállal vagy kendővel eltakaró polgár, hogy neki a császár nem királya, ő a pesti magisztrátus embere, szerdán eljő a sálak-kendők nagymajtényi síkja, porba hullanak Kásler generális előtt és maszkot ölt majd, akinek jó dolga van.

Éspedig erősen ajánlott a maszkviselet, gondoljon róla bárki bármit, mert épp ma déltájt szavaz arról a Parlament, hogy egyebek mellett 50 ezer forintról 150 ezer forintra emelik a karanténszabályok megsértése miatt kiszabható bírság legmagasabb összegét.

Lesz ebből bevétel, akárki meglássa, ugyanis jön a Karácsony. Mármint nem a Gergely, nem a főpolgármester, hanem az ünnep, és előtte a pokoli bevásárlás. Az összes plázában tolongani fog a nép, és akin nem lesz maszk, azt ebben a tömegben már nem lesznek képesek az eladók, pénztárosok, egyéb alkalmazottak fegyelmezni-figyelmeztetni: épp ezért Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke azzal az ötlettel állt elő a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában, hogy:

Arra kérjük a forgalmas bevásárlóhelyek üzemeltetőit az országban, hogy ne terheljék tovább az eladókra, pénztárosokra, árufeltöltőkre, vevőszolgálatosokra a kötelező maszkviselés betartatásával járó kereskedői felelősséget. Javasoljuk, hogy keressék a helyszíni együttműködés lehetőségét a polgárőrséggel, és vonjanak be profi vagyonvédelmi cégeket, amelyek a rendőrök kiérkezéséig kezelni tudják az üzletekben naponta előforduló kritikus helyzeteket.”

Erre látszik is esély, ugyanis arra meg a kormányrendelet ad módot, hogy:

3. § (1) Ha az 1. § (1) bekezdés b) és e) pontja esetében a kereskedelmi hatóság az ellenőrzés során vagy a rendőrség értesítése alapján a 2. § (1) bekezdése szerinti kötelezettség megszegéséről szerez tudomást,

a) a kötelezettség első alkalommal történő megszegése esetén figyelmeztetést alkalmaz,

b) a kötelezettség második alkalommal történő megszegése esetén 100 000 forinttól 1 000 000 forintig terjedő bírságot szab ki,

c) a kötelezettség harmadik alkalommal történő megszegése esetén az üzletet, illetve a helyiséget legalább 3 napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja,

d) a kötelezettség negyedik alkalommal történő megszegésétől kezdve az üzletet, illetve a helyiséget legalább a kötelezettségszegések alkalmainak számával megegyező számú napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja.”

Egyszóval, aki nem akar csődbe jutni, az fel kell fogadja a poroszlókat, darabontokat. De legalábbis a kerületi-vármegyei hajdúkat. Aki meg nem akar sarcot fizetni, annak viselnie kell a maszkot. Döntse el mindenki magának, ez jó vagy rossz, én nem fogok róla senkivel sem veszekedni, bár amondó volnék, jó lenne, ha a magyar társadalom legfőbb és sarkalatos problémája csakis és kizárólag a maszkviselet lenne. Van itt baj elég, járvány nélkül is.

Ez volna hazánk. 'S a külföld?

Ott sincsenek jó hírek, ellenben akad rossz bőséggel. Szlovákiában a világ legfurcsább kijárási tilalmát vezették be, mely szerint csak éjjel 1 és hajnali 5 óra között lehet megszorítás nélkül az utcán tartózkodni. Egyéb időpontokban mehetnek az emberek a munkahelyükre, de csak a lakhelyükhöz legközelebbi élelmiszerboltokat vagy gyógyszertárakat kereshetik fel. Engedélyezett orvoshoz menni is, ahogyan postára, bankba, biztosítóba, tisztítóba, autószervizbe, valamint benzinkútra is el lehet menni. A járás területén megengedett a természetben tartózkodni. Tilos viszont a temetőlátogatás.

Azt mondom, kezdjük mi kiismerni ennek a vírusnak a természetét. Ha azt vesszük, hogy Budapesten a kormányrendelet szerint este 11 után válik veszélyessé, akkor kell miatta bezárni a kocsmákat, ellenben a közeli Szlovákiában éjjel egytől veszélytelen hajnali ötig, akkor azt kapjuk, hogy este két órán keresztül fertőz, tizenegytől egyig, utána lefekszik aludni, ötkor felkel, de vissza is dől, amint az első pesti csapszékek reggel kinyitnak. Így néz ki, amikor a józan ész és az orvostudomány helyett a hatósági logika igazgatja az óvintézkedéseket.

Berlinben meg a hét végén egy éjszaka militáns járványtagadók Molotov-koktéllal támadták meg a Robert Koch intézetet, a német járványügyi központot, ami igen logikus lépés volt részükről, hiszen ha van járvány, akkor fel kell gyújtani, nehogy megtalálják a gyógyszerét, ha meg nincs – és szerintük nincs – akkor minek az egész intézet, nincsen és nem is volt se koronavírus, se egyéb járványos megbetegedés sohasem.

Az ilyen elkötelezett tagadóknak javasolnék egy turistautat Mongóliába, mormotapörkölt gyakori fogyasztásával. Mongólia ugyanis koronavírus szempontjából a világ legegészségesebb országa, ott a járvány első kósza hírére elrendelték az általánosan kötelező maszkviseletet még januárban, nem is halt meg egyetlen mongol állampolgár sem COVID-19-ben. Hanem, ahogy ez arrafelé gyakori, szórványosan bubópestis-eseteket jelentenek, nem sokat, de előfordul, főleg, ha valaki mormotapörköltet eszik, ugyanis a tarbagán-mormota (Marmota sibirica) bolhái terjesztik a pestist, de bizony még az elkészített húsa is fertőzhet. Szóval, ha nincsenek és soha nem is voltak járványok, fel a víg Mongóliába, pörköltezni, hanem arra ügyeljenek, hogy legyen rajtuk maszk, különben a dzsigitek bizony hátra kötik a sarkukat. Abban az országban ami törvény, azt Dzsingisz óta nem szokás vitatni.

Lengyelországban bezzeg tüntettek a járványügyi intézkedések ellen, négy rendőr meg is sérült, 278 tüntetőt meg őrizetbe vettek, persze a tüntetők jobban jártak így is a lengyel rendőrséggel, mintha egy mongol alakulat kezdett volna fegyelmezésbe. Csak annyit tennék hozzá, hogy Lengyelországban az elmúlt napokban minden nap több, mint 13 ezer fertőzést regisztráltak. Naponta 500-700 ember kerül kórházba. Szóval igen okos dolog elhagyni ilyenkor az óvintézkedéseket meg tüntetni ellenük.

Spanyolországban tegnap vezették be a szükségállapotot, azzal a különbséggel, hogy az ország 17 tartománya és két észak-afrikai exklávéja közül 11 maga kérvényezte ezt a lépést a kormánynál az elmúlt néhány napban.

Nálunk a ma reggeli hivatalos adatok szerint 2316 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 61 563 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 47 beteg, így az elhunytak száma 1472 főre emelkedett, 16 491-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 43 600 fő. Az aktív fertőzöttek 28 %-a, az elhunytak 36%-a, a gyógyultak 29%-a budapesti. 2602 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 233-an vannak lélegeztetőgépen.

Egyelőre itt tartunk, a helyzet rossz.

Németországban gyújtogatnak, Lengyelországban lázadoznak, Budapesten jogászkodnak.

Azt mondom, nálunk addig nincs nagy baj, amíg nekünk a jogászkodás a legfőbb gondunk.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása