Ma megint a kiváló Andrej Percev elemzését veszem elő a Riddle című portálról: hiába, mégiscsak ő ért a legjobban az orosz belpolitikához és otthon van a birodalom minden szegletében, sőt, ami ennél is több: minden társadalmi rétegében, szintjén is. Nem hiába körözik most is politikai okokból – arrafelé ez bizonyítja, hogy komoly, rendes ember valaki. Lássuk, most hogyan értelmezi az egyébként különösen éles politikai helyzetet!
(Képünk illusztráció)
Az orosz elit egy részének bátortalan reménye, hogy Donald Trump pragmatikus okokból megegyezik a Kremllel, és teljesíti Vlagyimir Putyin legtöbb feltételét (például beleegyezik abba, hogy átadja Oroszországnak az orosz hadsereg által még meg nem szállt ukrán területek egy részét), jelenleg nem tűnik indokoltnak. Pedig maga az orosz elnök is nyilvánvalóan táplált korábban ilyen reményeket. Putyin többször is „bátor embernek” nevezte Trumpot, és az amerikai vezető beiktatásának napján, ami hétfre esett, még a Biztonsági Tanács ülését is összehívta, noha az ilyen üléseket hagyományosan pénteken tartják. Hamar kiderült, hogy az eseményt Trump előtti meghajlásnak szervezték: Putyin gratulált az újonnan megválasztott elnöknek győzelméhez és beiktatásához, és ismét bátor embernek nevezte.
Trumpot nem zavarja, hogy visszapukedlizik Putyinnak: „okos embernek” nevezte ő is orosz kollégáját, és jó kapcsolatokról beszél az orosz vezetővel. Ez pedig még nagyobb elvárásokra adhat okot az orosz vezetés részéről. Trump egyéb kijelentései azonban egyáltalán nem látszanak bóknak Putyin és a Kreml irányába. Az amerikai elnök szerint Oroszország gazdasága már most „csődben van”, és újabb szankciók bevezetésével fenyegetőzik, ha a Kreml nem bizonyul együttműködőnek. Mindez ellentmond mind a Kreml hivatalos álláspontjának, mind Putyin ultraoptimizmusának az orosz gazdaság állapotával kapcsolatban, valamint az annak erejéről szóló, meglehetősen elterjedt nem hivatalos narratíváknak. Trump arról is beszél, hogy a Szovjetunió segített az USA-nak megnyerni a háborút, és közben 60 millió (sic!) embert veszített. Tudatosan vagy sem, de ezzel egy újabb érzékeny pontra tapintott az orosz hatóságoknál, akik szeretnek arra emlékeztetni, hogy a második világháborút a Szovjetunió nyerte meg, a Nyugat csekély segítségével. A Kreml tisztviselőinek reagálniuk kell Trump efféle „történelemhamisítására”, de ezt nem Putyin tette meg, hanem sajtótitkára, Dmitrij Peszkov. A felső vezetés inkább nem tesz keresztbe Trumpnak. Ugyanakkor az orosz elit, amely elégedetlen az orosz gazdaságot lassan tönkretevő szankciók hatásaival, jelzi, hogy kész tárgyalni és megállni az ütközővonalon. Valószínűleg erről próbálják meggyőzni az orosz elnököt is.
Jelenleg a Kreml és Putyin kritikus fordulóponthoz érkezett: Trump felajánlja a háború befejezését olyan feltételekkel, amelyek nem a legrosszabbak Oroszország számára, de mindezt az erő pozíciójából teszi. Trump politikai stílusa nem is különbözhetne jobban Putyinétól. Az Egyesült Államok vezetője a nyilvánosságban tevékenykedik, kihasználja ellenfelei gyengeségeit, elferdíti az igazságot a saját céljai érdekében, és ha talál egy igazán fájdalmas pontot, akkor azt a végsőkig kihasználja. Putyin már rég elfelejtette, hogyan kell reagálni a nyilvános kritikára, egyszerűen a gyakorlat hiánya miatt meg sem tanulta meg ezt a képességet. Ráadásul még soha nem szállt szembe nyilvánosan egy olyan tapasztalt populistával, mint Trump. Ennek következtében az orosz elnök hallgat, és ez a hallgatás még gyengébbé teszi őt. Az orosz elnök spin-doktorai hosszú időn keresztül elég sikeresen állították be őt erős vezetőnek, aki mindig meg tud védeni egy álláspontot, és ha nem bocsátkozik polémiába, az csak azért van, mert az ellenfél nem felel meg a súlycsoportjának. Trump már most veri Putyint az erős kezű vezetésnek ebben a macsó mezőnyében. Putyin hatalomfüggő, ráadásul döntésképtelen figurának tűnik. Abban a játszmában, amelyet Trump a Kremlre kényszerít, az orosz vezetés számára nincs jó megoldás: vagy elfogadja és teljesíti Trump követeléseit, de akkor az amerikai vezető garantáltan győztesnek állítja be magát, vagy elutasítja a kritikát, és folytatja a háborút. Utóbbi esetben a gazdaság egyre közelebb kerül az összeomláshoz, és a haditechnikai készletek is elfogyhatnak. Mindezek mellett Trump kijelentései már most éket vertek az orosz elitbe, különösen a köztisztviselők és a vállalkozások közé, akik közvetlenül szembesülnek a szankciók következményeivel. Egy erős szövetségest kaptak, aki a gazdasági problémákról beszél, majd arra ösztönzi Putyint, hogy fogadja el a veszteségeket és fejezze be a háborút. De a Trump által oly élesen gyakorolt nyomás előnyhöz juttatja a háborút/elszigetelődést támogató erőket is: Putyin mindig is hangsúlyozta, hogy nem szereti, ha provokálják, és az amerikai elnök éppen ezt teszi. Az elnöki adminisztráció politikai blokkjához hű szakértők (a blokk vezetője, Szergej Kirijenko vélhetően a háborúpárti Kovalcsuk fivérek klánjához tartozik) máris bírálják Trumpot „eszkalálódó retorikája” miatt. Ez a fordulópont, ahová Trump a Kremlt vezette, szétszakítja az orosz elitet, kínos helyzetbe hozza Putyint, és tovább súlyosbíthatja Moszkva külső és belső problémáit.
Az „Egységes Oroszország” pártelitjének új egyenruhája
Az „Egységes Oroszország” párt főtanácsának titkára, Vlagyimir Jakusev megígérte/megfogadta, hogy a kormánypárt aktívan bevonja soraiba az Ukrajna elleni háború résztvevőit. Az ilyen kijelentések beleillenek abba a hivatalos stratégiába, amely a katonaságot a polgári hatalmi intézményekbe emeli. Putyin a háborús veteránokat „új elitnek” nevezi, és a Kreml politikai tömbje azt sugallja, hogy az egyenruhás veteránok valódi kinevezéseket kapnak. A legtöbb esetben azonban az elit olyan képviselői kapnak valóban befolyásos posztokat, akik csak állítják, hogy a jártak a lövészárkokban: Jevgenyij Perviszov volt krasznodari polgármester a tambovi régió kormányzója, Alekszandr Kondratyev volt tambovi polgármester a kurszki régió szenátora, Andrej Dubrovszkij regionális parlamenti képviselő pedig a tulai parlament elnöke lett. Azoknak, akik valóban visszatértek a lövészárkokból, a rendszer vonakodva kínálja fel a nagyon korlátozott mandátummal és komoly költségvetési forrásokhoz való hozzáférés nélkül járó pozíciókat. A felkínált állások többsége a háborús veteránok harcok utáni alkalmazkodásával vagy az ifjúságpolitikával kapcsolatos. Az „Egységes Oroszország” párt ebben a tekintetben semmiben sem különbözik a többi politikai erőtől. Jakusev kifejtette, hogy „különös figyelmet” fognak fordítani azokra a regionális képviselőkre, akik úgy döntöttek, hogy elmennek a háborús övezetbe, vagy legalábbis bejelentették erre irányuló szándékukat. „Meglátjuk, hogyan teljesítenek ott, és többek azt is, hogy között kik jöhetnek majd szóba közülük az Állami Dumába jelülés esetén” – hangsúlyozta.
A regionális képviselőket az „Egységes Oroszország” párt már régóta a szövetségi parlament kádertartalékaként használja. Tudják, hogyan működik a rendszer, és beágyazódtak abba. Az elmúlt években a regionális parlamentekbe többnyire olyan közalkalmazottak kerültek, akiknek van némi politikai befolyásuk, akik szintén nem véletlenül kerültek be a rendszerbe, ismerik a rendszert, és készek betartani a szabályokat. Szinte minden nagyváros törvényhozó közgyűlésében vagy önkormányzati tanácsában van egy olyan politikus, aki bejelentette, hogy elmegy a frontra. Az Állami Duma több képviselője is megjárta az úgynevezett „Kaszkád” különítményt. Köztük vannak a Szövetségi Gyűlés olyan „veteránjai”, mint Vitalij Milonov és Dmitrij Sablin. Ők is hozzáadhatók az „Egységes Oroszország” párt „katonai kvótájához”. Ráadásul még van idő jelölteket állítani az Állami Dumába, és több más magas rangú párttagnak is lehet ideje „katonai tapasztalatot” szerezni.
Ezért nem valószínű, hogy megismétlődnek az olyan baklövések, mint például egy valódi katonatiszt kinevezése a Kirov-vidéki Szosznovka kisváros élére. Emlékezzünk arra, hogy Nyikita Gorelov, aki polgármester lett, azzal kezdte megbízatását, hogy bírálta a város előző vezetését a korrupció miatt, és panaszkodott a kis költségvetés miatt, amely nem volt elegendő a város szükségleteinek ellátására. A tapasztalt vidéki politikusok és hivatalnokok nem mernek majd ilyen kihívást intézni a szövetségi központhoz, ők a szabályok szerint fognak játszani, és engedelmeskednek a Duma bizottságainak, vagy azok magas rangú vezetőinek.
Végső soron röviden összefoglalható az Oroszországi Föderáció jelen állapota: belföldön semmi sem változik, pedig nagy szükség lenne erre, a külpolitikában viszont valószínűleg szintén ez a helyzet – de ez már belpolitikai változásokat hozhat majd.
Azért érdekelne, mit fognak szólni a magyar Putyin-rajongók kedvencük és Trump egy esetleges konfliktusához. Hiszen korábban Trumpért is rajongtak.
Bár a legjobban az érdekelne, Orbán Viktor hogyan fog ebben az esetben saját magától kétfelé szakadni.
Szele Tamás
