Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy nem a pozsonyi csatával van bajom, illetve azzal csak annyi, hogy nagyon keveset tudunk róla. Olyan keveset, hogy bármit lehet róla mondani, egyszerűen hit kérdése, ki mit gondol felőle. Még az sem biztos, hogy Pozsony alatt volt, mert egyes szakértők szerint eshetett Zalavárnál is. Ötszáz évvel későbbi leírásból ismerjük csak.

Éspedig azért, mert annak idején ugyan a Salzburgi Évkönyv megemlékezett róla, csak éppen nagyon röviden. Annyit ír:

„907. (év) Nagyon szerencsétlen harc folyt Braslavespurchnál (Pozsony) július Nonae-je 4. napján (július 4-én)”

A Sváb Évkönyv is alig ír többet:

„907. (év) A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Liutpold herceget (bajor határőrgróf) megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták.

907. (év) A bajorok teljes seregét megsemmisítették a magyarok.”

És összesen ennyi korabeli forrásunk van az eseményről, amit ötszáz évvel később Johannes Aventinus (Johannes Turmair) humanista történetíró írt le alaposabban. Meglehet, hogy voltak mára elveszett forrásai, meg az is lehet, hogy nem: annyi biztos, hogy 907-ben volt egy csata, amiben a magyarok elverték a bajorokat, vagy Pozsonynál, vagy máshol, de hogy hányan és hányat, az kérdéses.

Ugyanígy gyakori tévhit, hogy a magyarok ellen az egész akkori Nyugat-Európa összefogott volna, és százezres hadak ütköztek meg: akkor ilyen méretű sereget sem megszervezni, sem élelmezni, sem pedig mozgatni nem lehetett volna, a későbbi keresztes hadjáratokban is kevesebben vettek részt, az elsőben például harmincezer gyalogos és ötezer lovas – egész Európából. És azt 1095-ben hirdették meg a clermonti zsinaton, ám csak egy év múlva indultak el: addig gyülekeztek, szervezkedtek. Nem tévedünk nagyot, hogy ha minden túlzást is beleszámítva a pozsonyi csatában résztvevő bajor-frank (tehát nem összeurópai) erőket húsz-harmincezer főre becsüljük, a velük szemben álló magyarok létszámát pedig körülbelül húszezerre.

Az is szép nagy csata, ne finnyáskodjunk. De vajon a magyarok fennmaradásáért, létéért zajlott? A köztudatban az terjedt el, miszerint Gyermek Lajos (mit csináljak, voltak ilyen uralkodói nevek a középkorban, ismerek én még Ölbéli Olafot is) azt a parancsot adta volna, hogy:

„Ugros eliminandos esse”

vagyis

„A magyarokat ki kell irtani”.

Ha így lett volna, bizony, embertelen egy király lett volna ez a Lajos. Csakhogy nem így volt. Az idézet ugyanis csonkán terjedt el, nyilván politikai célzatból húzták ki jó részét. Az „eliminandos” éppenséggel jelenthet „eltávolítást”, „kidobást” is, nem okvetlenül és csakis „kiirtást”, de lássuk a teljes idézetet a Tényleg! alapján! 

„Litavicus, rex Germaniae atque Boiorum, ex omni Boiaria peracto delectu Anassoburgium, novam Boiorum coloniam, se confert. adsunt episcopi, monachorum antistites, proceres Boiorum, quinto decimo calendas Iulii, anno christianae salutis noningentesimo super septimum. ibi decretum omnium sententia Ugros Boiariae regno eliminandos esse.” (Aventinus)

Tehát Ugros Boiariae regno eliminandos esse! A magyarokat a Bajor Királyságból kell kiűzni, nem a világból. Hát, nem mondom, kellemetlen szomszédok lehettünk, sajátos fogalmakkal a magántulajdon szentségéről, azt el is hiszem, hogy a bajorok, a keleti frankok nem szívesen láttak nagyobb fosztogató magyar csapatokat a saját országukban. Onnan akarhatták dicső eleinket kiűzni.

A csatát ugyan megnyertük, de annyira, hogy Aventinus szerint Luitpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek is elesett, viszont Árpád seregének is komoly veszteségei lehettek, mert nem volt jó ideig további komoly nyugati terjeszkedés magyar részről. Illetve, az Enns folyó lett a határ, odáig tartott akkortól a magyar terület (955-ig). Abból ered állítólag a „túl az Óperencián (ober Enns)” kifejezés is.

Mármost azt látjuk, hogy csata mindenképpen volt, az már kevésbé tiszta a köztudatban, hogy miért volt, az még kevésbé, mekkora lehetett – ezért aztán mindenki azt hisz és mond róla, amit akar vagy bír. A mostani politika tükrében főleg: a szélsőjobboldal euroszkeptikusai számára különösen jól jön egy legenda, amiben a gonosz Európa ki akarja irtani a békés magyarságot, ám a békés, ugyanakkor dicső eleink gulyásba vagdalják a rájuk törő sokszoros túlerőt. Gulyásba, de krumpli és paprika nélkül: Amerikát csak jóval később fedezték fel.

Nos, ennek a délibábos-legendás történelemszemléletnek a kirívó példája az a már előzeteseivel is nagy port felverő rövidfilm – a dokumentációja szerint 26 perces – amit a Magyarságkutató Intézet készített, és aminek az ősbemutatója az M5-ön lesz, decemeber 21-én. Itt az előzetese:

Hát azért ez elég mellbevágó egy alkotás, ugyanis másodpercek alatt jön rá a néző, miszerint ez nem úgy film, ahogy az Egri Csillagok, mivel ez egy Unreal engine-nel készült számítógépes animáció. Mondjuk, ha a The Mandaloriant meg tudták vele csinálni, ezt miért is ne? A produkció elődei még a Total War motorját használták, ez azért annál jobb. Csak hát... mi ez?

Baltavári Tamás történész, a produkciót előállító Történelmi Animációs Egyesület (TAE) elnöke azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy:

„Minden esetben törekedtünk a korhű ábrázolásra. Nem a bizonyosat, hanem a lehetségeset kívántuk ábrázolni. Ha kötöttük volna magunkat az atombiztos történeti, régészeti adatokhoz, akkor a pozsonyi csatában egy tucat övcsat, néhány süvegcsúcs és nyeregdísz harcolna.”

Hát a lehetségesen kívül sikerült ábrázolni a lehetetlent is helyenként. Már attól meghökkent az úri közönség, hogy a film slágerének, melyet Tóth Gabi és FankaDeli énekelnek, az a refrénje, miszerint „Egy az Isten”. És dicső eleink 907-ben részint szarvasagancsos sámán, részint fakereszt előtt álló pap áldását fogadják. Hát akkor hogy is van ez?

Csak úgy, hogy az ősmagyaroknak nem nagyon volt egységes vallásuk. Igen, lehettek közöttük sámánhitűek, animisták, de lehettek keresztények is, a kazár befolyás miatt biztos, hogy voltak zsidó vallásúak nemkülönben és előfordulhattak akár muzulmánok is. Az ősmagyarok István királyig épp úgy, mint a többi hasonló félnomád nép, a legnagyobb vallási toleranciát tanúsították. Akár a vikingek. Ott sem volt államvallás: aki akart, megkeresztelkedett, aki nem, az megmaradt Thornál. És náluk sem tartott örökké a toleranciának ez az állapota. Szóval: az elég valószínű, miszerint a pozsonyi csatában részt vevő eleink többsége tényleg úgy gondolta: „Egy az Isten”, de hogy nem mind ugyanúgy hívták és nem mind ugyanabban az egy Istenben hittek, az bizonyos.

Izgalmasabb kérdés a harci óriásmuflonoké.

Jól tetszettek olvasni: óriásmuflonok.

A film előzetese alapján ugyanis Árpád elit lovassági alakulata hatalmas szarvakat viselő óriásmuflonokon rontott az ellenre. Mármost ilyen állat nincs és soha nem is volt: értem én, miszerint a készítők úgy gondolták, az ősmagyar lovakra szereltek valamiképpen szarvakat, csak a ló nem ember, arra nehéz ilyen ostobaságot felaggatni, megbokrosodik tőle menten, és hát a csata forgatagában ezek a szarvak a világon mindenbe beleakadtak volna, szóval a magyar őstörténet elég színes, manapság meg pláne színezik mindenféle rikító módokon, de azt azért elmondhatjuk, hogy sem szarvas lovak, sem harci óriásmuflonok nem fordultak elő benne soha. Még a nyomuk sem.

A fegyverzet is elég anakronisztikus, a páncélzat nemkülönben: de nem is érdemes belemenni a részletekbe. Ha annak tekintjük a filmecskét, ami, vagyis történelmi ismeretterjesztésnek – hát arra nem alkalmas, Ellenben hazafias érzelmek keltésére annál inkább, már a csonka idézettel kezdődik, van benne aztán bikafejes ivócsanak a legalább száz évvel korábbi és avar nagyszentmiklósi kincsből, van tücsök és van bogár, aki az előzetest megnézi, az menten fogja magát, és átharapja az első bajor lovag torkát, aki szembejön az utcán.

Még jó, hogy nem jön szembe.

Szóval, a Magyarságkutató Intézet produkciója világosan bemutatta – mit is? Mert a pozsonyi csatát nem. Még annak a lebutított ponyva-változatát sem. Ellenben azt mindenképpen bemutatta, hogy ez az intézet történelemmel csak annyiban foglalkozik, amennyiben a valós eseményeket írja át népmesévé vagy esetünkben számítógépes játékká.

Árpád apánk, ne féltsd harci muflonod / nem hagy el az, ha eddig el nem hagyott – dúdolgatja az ember, és ez nem szentségtörés: az lehetne, ha a valódi történelem valós személyein ironizálnék, de ez a film olyan távol esik Árpád fejedelemtől vagy az igazi ősmagyaroktól, mint Makó Jeruzsálemtől.

Csak nehogy azt is meganimálják. Mármint Makót és Jeruzsálemet.

Képesek lennének rá, annyi biztos.

Szele Tamás