Azzal szeretném kezdeni, hogy ez az írás jobb szándékom ellenére születik, ugyanis, mint volt főszerkesztőm mondta, mikor elege lett 1991 körül az „első” médiaháború hisztériájából, „a sajtónak nem a sajtóról kéne szólnia, hanem a hírekről”. Ami örök igazság, meg kellett volna fogadni, mi a Kurírnál meg is fogadtuk – mások, máshol nem annyira.

Minek következtében kialakultak a mostani állapotok, igaz, harminc év kemény munkájával. De sokat romlott a hangnem is azóta, a valamikori sajtóvitákon sokkal nehezebb volt fogást találni, mint a mostaniakon, volt még némi szellem és elmeél bennük (legalábbis az elején). Érvek is előfordultak bennük, és egyéb egzotikus fűszerek. Hát, az a világ elsüllyedt.

Olvasgatja az ember így vasárnap reggel a híreket, és szembeötlik egy különös cím a Magyar Nemzetben.

„Elítélték a Deutsche Welle Magyarországról készített propagandafilmjét”

Nocsak. Hol ítélték el? Berlinben, Münchenben, Hágában? Nem. Még csak nem is bíróságon. A Magyar Nemzeti Médiaszövetség ítélte el. Közleményben. Nem is lennék most a bőrükben, annyi bizonyos, még a végén becsukják őket a Héttoronyba. Más kérdés, hogy a közlemény elég nagy szavakkal dobálózik:

„A Fokus Europa című műsorban adásba került műsorszám a legsötétebb idők filmhíradóit megszégyenítően manipulatív, a megrendezett jelenetek legfeljebb szappanoperába valók, de egy televíziós magazinműsorba semmiképpen.”

Kemény szavak, de vajon jogosak is? Ehhez ismerni kell a történet hátterét is. Szóval, a Deutsche Welle egészen pontosan ott és azt forgat, ahol és amit akar, amint ugyanez vonatkozik a magyar köztévére vagy a Hír TV-re is, kivéve, ha védett svéd objektumok előtt teszik ezt, ami a héten megesett az uppsalai rendőrkapitányság előtt. Akkor ugyanis őrizetbe veszik a tudósítót, ami igen kellemetlen, de a Hír TV munkatársa már kint van azóta, diplomáciai jegyzékváltás volt az ügyben és elképzelhető, bár nem teljesen bizonyos, hogy mégsem üzenünk hadat Svédországnak.

De például a budai Várban teljes lelki nyugalommal forgathat a Deutsche Welle, maximum annyi történhet, hogy belóg a képbe egy miniszterelnök és újra kell venni. Továbbá a Vár újjáépítéséről is lehet forgatni, ugyanis még nem minősül államtitoknak, kicsit nehéz is volna elrejteni, nagy épületegyüttes az és fent van egy hegy tetején, mindenhonnan látszik. Az a Deutsche Welle szuverén joga, hogy mit gondol erről az újjáépítésről, amint az öt perces hírben megszólalóknak szintén joguk van a saját véleményükhöz. Ha ez a vélemény nem túlzottan áll a mostani magyar kormány pártján, akkor sincs semmi baj, ő dolguk. Az is az ő dolguk volna, ha ellenkező lenne a helyzet. Különben itt a kifogásolt videó, tessék megtekinteni:

Igen, a Deutsche Welle utóbbi időben kicsit többet foglalkozik Magyarországgal, mint korábban, de a többi nyugati televízió is. Talán, mert van mivel foglalkozni. Ez a csatorna annyiban tesz többet másoknál, hogy a Média1 híradása szerint rövidesen elkezdenek magyar nyelvű tartalmakat is gyártani. Ne tessék valami grandiózusra gondolni: összesen egy magyar nyelven is élvezhető YouTube-csatornáról van szó egyelőre. Mint Peter Limbourg, a Deutsche Welle főigazgatója elmondta:

„Egy olyan európai országról van szó, ahol veszélyben van a média sokszínűsége, és a független, kritikus sajtó nyomás alatt van, ezért úgy gondoltuk, hogy itt – akárcsak Lengyelországban – van dolga a Deutsche Wellének is.”

 A csatorna elvileg március végén indulna, nem zárják ki a közreműködést a helyi médiumokkal sem – más kérdés, hogy ezt ők nem úgy képzelik, miszerint a mi orgánumainkat idéznék, hanem úgy, hogy mi idézhetjük őket, amint az már néhányszor meg is történt. Sok szerencsét, majd meglátjuk, mi lesz a dologból, de igazából ez az a botránykő, ami miatt a Magyar Nemzeten keresztül a szépnevű médiaszövetség tiltakozott.

Akkor lássuk, mi ez a Magyar Nemzeti Médiaszövetség, mert ugyan több, mint harminc éve nyüvöm a betűt, de én még nem találkoztam velük. Szerencsére van honlapjuk, ott csak megtudunk róluk valamit.

„A polgári értékrend és a nemzeti érdek iránt elkötelezett médiaszakemberek szakmán belüli közösségi tevékenységének és érdekképviseletének megszervezése – beleértve ebbe az önművelés, a továbbképzés minden lehetséges formáját. A szövetség célja a tagság – és általában a médiaszakma – érdekeinek képviselete, s a tagság számára bizonyos kedvezményes szolgáltatási lehetőségek felkínálása. A szövetség missziója a saját értékrendjének képviselete olyan módon is, hogy reagál a körülötte létező politikai s társadalmi kérdésekre – kifejezve ezzel a tagság közéleti elvárásait.”

 Egyszóval kormánypárti sóhivatal. Kell az olyan is, biztos jó valamire, csak rá nem bírok jönni mire, illetve de: arra, hogy legyen vezetősége. Lássuk a tevékenységét, bizonyára pezseg benne az élet, egymással versengenek a szellemi műhelyek, sziporkázik a levegő az ötletektől.

 Ja, nem. Konkrétan három hír látható a főoldalon, hogy úgy mondjam, érdekes időintervallumot fednek le, ugyanis a legrégebbi 2019-es, és azt a címet viseli, miszerint „Nívódíjat kapott a Mediaworks központi szerkesztősége”, a következő 2021. márciusi, és a szervezet tisztújításáról számol be, a harmadik ez a tiltakozás: ez tegnapi. Elmondható, hogy a polgári Helikon berkeiben 2019 és 2021 között nem történt semmi, az is csak halkan.

 Rendben van, akkor most vegyük a tiltakozást magát.

A már idézett rész a lényege, mondhatni a veleje, és itt tenném hozzá, hogy a véleményhez még ennek a szövetségnek is joga van, ha nem tetszik nekik valami: elmondhatják. Baj akkor van, amikor átcsúszik a dolog személyeskedésbe:

„Aztán felmerül a kérdés, hogy miért a magyar média sokszínűségének javítása az, hogy egy jól láthatóan megrendezett jelenetben V. Naszályi Márta véletlenül épp egy olyan járókelővel, s egyszersmind budai polgárral találkozik össze, aki nem más, mint Wágner Tamás, az MTI korábbi társadalompolitikai rovatának szerkesztője, aki ilyen módon nem egyszerűen egy elfogulatlan járókelő, hanem a média beépített embere.”

Én nem tudok olyan törvényről, ami tiltaná, hogy az MTI volt alkalmazottai a budai Várnegyedben lakjanak, olyanról sem, ami ehelyett a Hortobágyot jelölné ki számukra kényszerlakhelyül. Hirtelen átnéztem a Polgári és a Büntető Törvénykönyvet is, de semmit sem leltem. Mondjuk a Várnegyedben elképzelhető, hogy nem szilaj csikósokkal fognak találkozni a tévések, amint ösztövér gémeskútjuknak hórihorgas gémjét cserdítik és az sem biztos, hogy minden szemebjövő menyecske tűzről pattan. Helyi lakosok jöhetnek szembe, politikusok meg turisták, de zárlat idején turista sincs.

Azonban, ha már szóba került az interjúalany korábbi munkahelye, lássuk csak, ki is a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke? Dr. Toót-Holló Tamás, különben művelt ember, pallérozott elme. És ki a Magyar Nemzet főszerkesztője, ahol a tiltakozás megjelent és ahonnét átvette a Mediaworks összes lapja? Micsoda véletlenek vannak: ugyanő. Azt ugyan nem tiltja semmiféle törvény, hogy valaki abban a lapban helyezzen el tartalmat a saját maga által elnökölt szervezettől, amelynek ő a főszerkesztője, csak ha már szóba került az interjúalany háttere, kerüljön szóba ez is.

Mégis valami nagy és egész estét betöltő készülődhet a Deutsche Welle ellen, ugyanis nem csak a Mediaworks és a KESMA összes orgánuma vette át a tiltakozást, az nem volna csoda. De megszólalt az ügyben olyan egy órával ezelőtt ifj. Lomnici Zoltán is, mégpedig alkotmányjogászi és médiaszakértői minőségben. Azt nyilatkozta a Vasárnapi Újságnak (én a Híradó nyomán közlöm), miszerint:

„Egyértelműen beavatkozásként kell értékeljük ezt a lépést a Deutsche Welle részéről. Egy újabb ellenzéki, baloldali tartalmakat gyártó médium jelent meg a magyar piacon. A német állam egy kinyújtott karja beavatkozik a magyar belügyekbe, ráadásul egy éven belül választások lesznek Magyarországon. A politikai kapcsolatokat illetően azt mondhatjuk, hogy a jelenlegi német kancellár nem viseltetik negatív érzésekkel Magyarország iránt. Viszont a német közszolgálati média különböző csatornái, így például a ZDF is, számos olyan műsort sugárzott már korábban, amelyek sértőek voltak hazánkra és polgáraira nézve.

Ha politikai értelemben két részre bontjuk az országot, a Deutsche Welle Magyarország felével nyíltan nem kíván foglalkozni. Ha pedig a Fidesz-KDNP eredményeit vesszük figyelembe, akkor a magyarok kétharmadával nem kívánnak foglalkozni, az ország többségével megy szembe, amikor baloldali narratívát terjeszt. A többség hergelése nem támogatja sem azt, hogy a köznyugalom megvalósuljon Magyarországon, sem azt, hogy a két ország között minél felhőtlenebb legyen a viszony.”

Ha pedig politikai értelemben két részre bontjuk a vizet, oxigént és hidrogént nyerünk. Ifj. Lomnici úrnak elárulhatná valaki, hogy Németország kormánya nem szokott az ügyben ülésezni, hogy eldöntse: mi legyen a tévéhíradókban. Vétkes hanyagság, de nem teszik. Meg merném kockáztatni, hogy erős, barokkos túlzás azt állítani, miszerint a német sajtó a kormány kinyújtott karja lenne. Mivel pedig az említett tudósítás német nyelvű, tehát főként német nyelvterületen terjedt el, ne hagyjuk ki számításainkból azt a ténykörülményt sem, hogy a nézőinek túlnyomó többsége nem fog szavazni a jövőre tartandó magyar választásokon. Amint ifj. Lomnici úr sem fog szavazni a németországi ügyekben, lévén tudtommal nem német állampolgár. A hírnek semmi reális befolyása nincs a magyar belpolitikára. Jövőre egészen pontosan az fog győzni minálunk a választásokon, aki több voksot kap, senki más, és ezt a magyar állampolgárok döntik el.

Itt annyit láthattunk, hogy a kultúrharc új csatát kezdett, melyben most épp a külföldi televíziócsatornákat támadja, ehhez a rohamhoz csatlakozott ifj. Lomnici úr is, nehogy lemaradjon.

Egytől féltem én ezeket a mi vitézlő kultúrharcosainkat. Nehogy egyszer döntő győzelmet arassanak minden fronton.

Ott állnak majd világ csúfjára, ellenség nélkül.

Akkor mihez kezdenek majd magukkal?

Mindegy: megint nehéz idők jönnek a magyar sajtóban. Míg még van belőle egy kicsi, tartani is fognak.

Szele Tamás