Két napja gondolkodom a tételen, és egyre különösebb eredményekre jutok. Egészen pontosan arra, hogy ha komolyan vesszük a tudós Trócsányi László tételét, mely szerint mivel nincs európai nemzet, az Európai Egyesült Államok gondolatát is el kell vetnünk, úgy az emberiség eddigi történelme tévedés volt és újra kell kezdeni a vállalkozást mindenestől.

Szombaton írta le az úr, a Magyar Nemzetben a tézist, bár az írás címe másra utal, aszerint:

„Európa a sokszínűség kincsestára”

ami kétségtelenül igaz, többek között ez benne a szeretni való. Más kérdés, hogy igazán komolyan senki sem vetette fel egy Európai Egyesült Államok gondolatát, olyasmi merült fel, az is gondolatkísérlet szintjén, hogy a nemzetállamok szuverenitását egyes, főként gazdasági és katonai ügyekben kissé hátrébb lehetne sorolni, a közös érdek lenne előbbre való. Magyarul: ha elsikkasztjuk az uniós támogatást, azért farba rúghatnának. Ez a nagy, szuverenista, nemzetállami gerjedelem oka és fő hajtóereje. De lássuk, mit mond Trócsányi mester?

„El kell vetnünk az Európai Egyesült Államok és az európai népek egyesítésének ideológiai gyökerű elképzelését. Evidenciaként kell emlékeztetnünk arra, hogy európai nép nincs, csak európai népek léteznek a maguk sokszínűségében, eltérő nyelvekkel, történelemmel és kultúrával. Az elmúlt évtizedek válságai azt bizonyították be, hogy az európai intézmények a tagállamok támogatása és a nemzeti megoldások nélkül nem képesek úrrá lenni a nehézségeken és a válsághelyzeteken.”

Akkor most fogadjuk el egy pillanatra ezt a tételt, mely lényegében véve azt mondja, hogy csak a nemzetállamoknak van létjogosultságuk, államokat, államszövetségeket, birodalmakat és gittegyleteket kizárólag homogén nemzeti alapon lehet és szabad létrehozni. Mivelhogy a francia sem német, a német sem francia és Elzász sem Lotharingia, illetve fordítva meg pláne.

Akkor bajban vagyunk. Akkor nyomás vissza a Neander völgyébe, illetve még oda sem.

Az ismert történelem már egy nagy katyvasszal kezdődik: ugyanis ha Gilgames sumer és Enkidu nem az (hiszen még a külseje is idegen), akkor kifele Enkiduval az eposzból! Ja, bocs, nélküle nem működik. Hát nem találtak egy rendes, becsületes sumert erre a feladatra? Jó, de fogadjuk el a sumer nemzetállam létrejöttét (soha nem létezett ilyen), akkor viszont az akkádok már idegenek, a gutik még idegenebbek, az asszírok és médek meg főleg. Hogy ugyanazon a területen léteztek ezek a birodalmak, nagyjából azonos volt az alattvalók etnikuma is, csak az uralkodóik voltak mások? Nem illik a tételbe, az állam azonos a nemzetállammal.

Egyiptomban látszólag működik az elmélet, illetve csak Nagy Sándorig, de az ógörög történelmen kicsorbul. Hát hogy néz az ki, hogy a kétségbevonhatatlanul görög Meneláosz feleségét megszökteti a szintén görög trójai Párisz, magukhoz veszik a családi ékszereket, minek következtében fél Göröghon hadat üzen a szintén görög Ilionnak? Még ha a trójaiak nem lettek volna görögök, érteni lehetne, de így képtelenség. Aztán a pelloponnészoszi háború is csak úgy érthető, ha vagy az athéniak vagy a spártaiak nem voltak görögök, ugyanis ha mindkét fél az volt, nem harcolhattak volna egymással, hanem egyesülniük kellett volna valami pánhellén nemzetállamban. Végül ez nagyjából sikerült, de csak ideig-óráig és nem a legjobb eredménnyel.

Tekintsük a római nemzetállamot. Ne tekintsük, mert akkor tekintenünk kéne az etruszkot is, a szabint is, a többiről nem szólva. Róma vagy sosem létezett, vagy hibás a tétel, olyan csak nincs, hogy lettek volna germán, görög, keltiber vagy akár briton és afrikai rómaiak. A római az római és kész.

Kínában más a helyzet: Kínában mindenki kínai, ahogy azt Hans Christian Andersen igen helyesen megjegyezte volt egyik meséjében. A Jangce völgyében létrejött királyságok is kínaiak voltak, kár, hogy az egyiket így hívták, a másikat amúgy és aprították egymást, mint Sallai a szappant. Ellenben az egységes kínai nemzetállam mégis létrejött, annyira egységes, hogy mindenki kínai benne. Kivéve a mongolokat, tibetieket, ujgurokat és más nemzetiségeket, szám szerint ötvenhatot. Ezek viszont olyan nagyon szívesen kínaiak, hogy éjjel-nappal népviseletben táncolnak efelett érzett örömükben, legalábbis én még nemzetiségit más helyzetben nem láttam szerepelni a kínai médiában. A mongoloknak volt ugyan egy régebbi államocskájuk, úgy a Sárga-tengertől a Balkánig, de abban meg mindenki törvényszerűen mongol kellett legyen, már amíg fennállt. Most azonban a belső-mongol etnikailag kínai, a külső-mongol etnikailag mongol, nemzetállami alapon, azért is írtak hosszú ideig cirill betűkkel. Logikus. Nemzetállami alapon mindenképpen az.

Az Ottomán Birodalom etnikailag török volt, ezt senki sem tagadhatja, amint a nagy török író, Mikes Kelemen is megfogalmazta: „Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem feledhetem Zágont”. Ezen nincs is mit vitatkozni, aki török alattvaló, az török és kész. Aki meg Habsburg alattvaló, az osztrák nemzetiségű. Buda ostroma után nagy bajban lehettek szegény magyar eleink, akiknek egyik évről a másikra nyelvet kellett váltani, törökről németre, még az a jó, hogy magyarul nem felejtettek el.

Az Amerikai Egyesült Államok nem létezik, mert nem nevezhető nemzetállamnak. Kéretik, hogy Washington azonnal adja át az általa bitorolt területeket Mexikónak (mely szintén nem nagyon létezik), a spanyol és brit világbirodalmaknak, valamint az irokézeknek, navahóknak és sosonoknak. Ugye, ahol nincs homogén, etnikai alapú nemzet, ott állam sincs.

A mi házunk táján érdekes a helyzet, ugyanis ha elfogadjuk, hogy minden állam nemzetállam, illetve, ami nem az, az nem állam, hát Trianon sajátos helyzetbe hozta a Kárpát-medence teljes lakosságát, de a későbbiekben is érdekes nemzeti kultúrákkal találkozhattunk a béketáboron belül. Külön kiemelném a szovjet, csehszlovák, jugoszláv, és keletnémet nemzeti és főleg nyelvi kultúrát, melyeknek léteznie kellett, ha már államot adott hozzájuk a Sors.

Szóval, annyi lóláb lóg ki ebből az „állam egyenlő nemzetállam” elméletből, hogy ez már ménes vagy százlábú. Nyilvánvaló, hogy ez a mostani magyar kormány hivatalos ideológiája, a szuverenizmus, ugyanis azt mindenki utálja, ha szép nyugodtan sikkaszt és abba mások beleszólnak. Ilyenkor szokás azt mondani, hogy senkinek semmi köze a belügyeinkhez, ez beavatkozás. Hallottam eleget életemben, majdnem mindig diktátoroktól, zsarnokoktól. Hiszen az erős és szuverén nemzetállam arra mindenképpen garancia, hogy a határokon belül azt tesz a hatalom, amit akar, a határokon kívül meg amit bír. A nemzetállami bezárkózás azonban automatikusan lehetetlenné teszi a diplomáciai tárgyalásokat más országokkal felmerülő nézeteltérések esetén: ha én azt csinálok otthon, amit akarok, akkor nekik is megvan ugyanez a joguk.

Aki erős magyar nemzetállamot akar, az egyben az erős orosz, szerb, román, ukrán nemzetállam híve is, szóval nagyon hamar visszaperdül ez a bumeráng.

Én tudom, hogy Trócsányi úr okos, művelt ember, aki úgy érezte, muszáj valamilyen módon kinyilvánítsa a hűségét a kormány iránt, de ez a beteg gondolat, ami nemzethez kötné az államiságot, pont a legnagyobb ostobaság számunkra, és Magyarországnak felmérhetetlen károkat okozhatna, ha egyáltalán bárki is komolyan venné.

Szerencsére erről nincs szó, de azért mégis... nem tudott volna inkább egy csokor virágot küldeni a Karmelitába, egy doboz bonbonnal? Legfeljebb félreértették volna, de ha a virágot értik félre, abból még mindig kisebb baj lehet, mint a nemzetállami szuverenitásból.

Maradjunk annyiban, hogy nem a világtörténelem volt tévedés, hanem ez a csodás elmélet.

Legalábbis reméljük, mert különben mehetünk vissza a barlangba.

Szele Tamás