A megfigyelési botrány hetedik napján kicsit megpihenünk, ha az Úrnak szabad volt, mi csak jól tesszük, ha követjük az Ő példáját. Részben azért, mert nincsen sok fontos hír, ugyanis hét vége van, olimpia van, Pride volt, részben azért, mert nem ártana kicsit képbe helyezni az egész jelenséget a magyar glóbuszon. Van olyan, kezicsókolom, hogy magyar glóbusz.

Még forog is, keserű levében, bár csak virtuálisan, ahogy ő maga is virtuális – magyar glóbusznak nevezem azt a világot, amit a súlyosan és kizárólagosan Magyarország-központú állampolgár lát az egész univerzumból, azt, amiben minden a hazai kormány és ellenzék harcából következik vagy annak része (igen, ha kitör a Krakatau, az is), amiben csak fekete és fehér van, ha valami színes, lemázoljuk, amiben nem zöld szemüveget visel mindenki, hanem monkrómosítót.

Smaragdváros csodái is kóklerségek voltak valójában, de legalább zöldnek tűntek. Már az is üdítőbben hatott.

Rugaszkodjunk azért neki a híreknek, mert kevés van ugyan, de az mind fontos. A maga módján fontos, persze, mert aki több millió éves magyarságban gondolkodik a lapos Föld kellős közepétől egész a pereméig, annak lényegtelenek. Sőt, annak kész válasza lesz arra is, ha valami kellemetlen történik, mert figyelmen kívül hagytuk a valóságot: minden kellemetlenség az Ármány műve.

Jó, de mi azért csak harcoljunk a szélmalmokkal. Szóval, kevesen emlegetik, mert az egyik oldal számára nem nagyon tűnt fel, a másik számára meg kényelmetlen, csak az olyan csodabogaraknak jut eszébe, mint én, akik valahol középen, vagy még inkább kívül állnak a pártpolitikán, hogy Magyarország az egyetlen uniós állam, amelyik alkalmazta a Pegasust.

Leírhatom én ezt így anélkül, hogy darabokra szaggassanak?

Igen és nem: ugyanis egyfelől a listán szerepelnek magyar telefonszámok, melyek magyar állampolgárokhoz tartoznak, és a szoftvert a fejlesztő-forgalmazó NSO csakis kormányoknak, kormányszerveknek adhatta el. Hogy mégsem hajlandóak sokan elhinni, miszerint a tulajdon kormányunk figyeltette egyes állampolgárait, az attól van, hogy maga a kormány ezt nem vallotta be, ám nem is tagadta.

Ezt lehet úgy értelmezni, hogy míg be nem vallják, ártatlanok és nem történt semmi, csak ez a szovjet jog alkalmazása volna, Visinszkij államügyész alaptézise, melyet „A perbeli bizonyítás elmélete (Теория судебных доказательств)” című tanulmányában fejtett ki, eszerint a bizonyítékok királynője a vádlott beismerő vallomása. Persze, ha az nincs, akkor sem ártatlan senki, de tessék nekem elhinni, Visinszkij elvtárs idejében mindig megvolt. Kicsit romosak lettek a vádlottak, de olyan szépen ismerték be, hogy Volga-menti téeszparaszt létükre a Vatikánnal állnak mindennapos rádiókapcsolatban, mint a huzat. A magyar és európai rendszer a bizonyításra épül, egyelőre – hogy analógiát mondjak – ott áll a vádlott egy elvágott torkú hulla felett, véres kés a kezében, és tagad. Szóval bizonyítási eljárásra lesz szükség. Amit megnehezít, hogy olyan környezetben zajlik majd, melyet maga a vádlott tart teljes ellenőrzése alatt.

Attól még szükség lesz rá, akármilyen merev tagadással is szembesülünk. Ezt nem csak én mondom, hanem Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője is, aki a France24-nek azt nyilatkozta, miszerint:

„A magyar kormánynak készen kell állnia arra, hogy engedélyezzen egy független vizsgálatot. Ez többé már nem magyar belügy. Tágabb értelemben, európai szinten jelentkezik a hatása, ezért van szükségünk arra, hogy tisztán lássunk ezekben a kérdésekben (...) az embereknek egész Európában biztosnak kell lenniük abban, hogy tiszteletben tartjuk az európai alapelveket.”

Igen, csakhogy erre lehetett számítani. Számítottak is: indul Magyarországon vizsgálat, legfeljebb nagyon nehéz lesz függetlennek nevezni. Először is, indul augusztus harmadika után egy, adatvédelmi szempontból, azért nem előbb, mert addig Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szabadságon van. Ezt a jog többi területein is be kéne vezetni, már látom a jogász- és bűnözőszervezetek rendes, nyár elei konferenciáit, melyben egyeztetik, hogy mikor legyenek a szabadságolások és mettől meddig szüneteljenek a bűncselekmények emiatt.

Aztán indul egy ügyészségi vizsgálat is, az MTI szerint:

„A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – több feljelentés nyomán – jogosulatlan titkos információgyűjtés bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el az úgynevezett Pegasus-ügyben – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

A nyomozás feladata annak megállapítása, hogy történt-e és ha igen, milyen bűncselekmény – áll a Keresztes Imre főügyész által jegyzett közleményben.”

No, de nem történhetett, hiszen már Pintér belügyminiszter megmondta, hogy ilyesmiről 2010 óta szó sem volt a magyar szolgálatok esetében, tehát a vizsgálatra csak pro forma van szükség, azért, hogy elmondhassuk: lezajlott és nem állapított meg semmit. Nincs bűncselekmény, tehát nincs ügy sem, ami volt és van, az nem bűncselekmény. Az mézes puszedli tojáshabbal és málnalekvárral.

Jó, de mit gondol erről maga a választópolgár? Erről készült egy felmérés az Euronews megbízásából, annak eredményeit ismertetném.

„A magyar lakosság csaknem kétharmada hallott a Pegasus-botrányról, az ügyet a megkérdezetteknek több mint fele nagyon súlyosnak értékeli - derült ki az Opinio közvélemény-kutatásából.

Az Euronews megbízásából, 990 fős mintán, mobiltelefonos applikációval végzett, a 16-59 éves okostelefonnal rendelkező lakosság körében nemre, korra, iskolai végzettségre, településtípusra és régióra reprezentatív felmérésben azt vizsgálták, mit gondolnak az emberek arról, hogy független újságírók, ügyvédek, üzletemberek és egy ellenzéki polgármester mobiltelefonját is lehallgatták az elmúlt években.

Az ügyet a megkérdezettek több mint fele nagyon súlyosnak értékelte, és mindössze tíz százalék volt, akik nem gondolták súlyosnak vagy jelentéktelennek tartják azt. Ebben a tekintetben nincs túl nagy különbség a különböző településeken élők között: a fővárosiak 91 százaléka, de a községekben élőknek is a 77 százaléka tartja súlyosnak a lehallgatásokat.

A felmérésből kiderült, hogy nagyon sokan, több mint 70 százaléknyian gondolják úgy, hogy a lehallgatásoknak hátrányos következménye volt a megfigyeltek életére, és mindössze 5 százalék véli úgy, hogy ennek semmilyen következménye nem volt.”

Rossz hír a kormány számára, hogy ezek szerint nem sokan vallják az ő nézetüket, miszerint „nincs itt semmi látnivaló, nem történt semmi, oszoljunk”. Mondhatná az ember, csak olcsó poén volna és hazug is, hogy „de hiszen kell ismerjék a véleményeket a megfigyelési eredményekből”, viszont tudjuk, hogy ez azért nincs így, mert talán háromszáz megfigyeltről lehet szó, akiknek nézetei sehogy sem tükröznék a közvéleményt, akkor sem, ha minden szavukat elemzik.

De ha csak ennyi rossz hírt kapott volna a kormány, vígan horgászhatna így, vasárnap: kapott mást is.

Konkrétan azt, hogy hatalmas hiba volt a választási kampányát a homofóbiára alapoznia. Több volt, mint hiba: ostobaság. A tegnapi Pride eddig sosem tapasztalt látogatottsága és az ellentüntetések néptelensége – három is volt, együtt sem érte el a résztvevők száma a százat, hiába fenekedett a Mi Hazánktól Budaházy Györgyig a „régi gárda”, szó szerint százszorosa, esetleg több százszorosa volt a felvonulóké az övéknek – azt mutatja, hogy ez az óra lejárt, ez a sláger ócska már. Ez az eszköz elavult. A Pride népszerűsége örvendetes, de azért annak szervezői se feledjék, mekkora része van ebben a kormány népszerűtlenségének. Bizony akadtak, nem kevesen, akik nem azért vonultak tegnap az utcákon, mert őket támogatnák, hanem azért, hogy a kormányellenes érzelmeiket mutassák ki. De politikai szempontból akkor is nagyon látszik: ez a kampányelem teljes és tökéletes csődöt mondott. El kéne dobni, csak már nem lehet, megszületett a törvény is, ha azt hatályon kívül helyezik, úgy néz ki, mintha engedtek volna az uniós rosszallásoknak, és azt büszke szittya sosem teheti.

Szóval, kényszerpályán mozog az egész kampány, minek következtében az egész ország is, a jövő évi választásokig, melyek után Isten tudja, mi lesz, de megérzésem szerint újabb kényszerpályák egyikén robogunk tovább. Csak az a nem mindegy, hova – majd akkor meglátjuk. Egyelőre a jelek azt mutatják, hogy a következő tavaszig, ha közbe nem jön valami, a következő tényezők alakítják a magyar kormány belpolitikáját és választási kampányát (a kettő egymástól nem elválasztható).

• a homofób törvény érvényesítése minden áron, a „nemi identitás védelme”.

• Feltételek szabása Brüsszelnek a helyreállítási pénzek elfogadása esetére (és egyébként is, minden elképzelhető konfliktushelyzet kiaknázása, merev szembenállás minden uniós törekvéssel).

• A megfigyelési ügy tagadása és/vagy bagatellizálása, akár hazugság árán is.

Az viszonylag világos, hogy ez nem egy nyerő taktika, ugyanis már nem léteznek azok a jobboldali érzelmű tömegek, amelyek ki akarnának lépni az Unióból, a homofóbiát központi fontosságú kérdésnek tartanák életükben és nem zavarná őket nagy lojalitásuk miatt a megfigyelés.

Nem tudom, nem is tudhatom, lesznek-e csalások a 2022-es választásokon, de azok nélkül nehéz lesz a kormánynak akár csak többséget is szerezni a jelen széljárás mellett. Egy uniós kilépést – lehetséges népszavazás nélkül, akármit is tetszenek hinni, elég hozzá egy kormánydöntés, amit támogat a Parlament – már nem fogadna el a választók nagy többsége, ha és amennyiben a mostani tervek szerint a homofób törvényre hivatkozva jelentenék be. Tehát egyenlő lenne a választási bukással, kérdés, hogy ezt a kormány tudja-e – illetve tudni tudja, az a kérdés, mennyire veszi tudomásul. Hiába zuhanna le az életszínvonal az újjáépítési csomag elutasítása miatt, most már nem az Unió válna ellenszenvessé a választók körében, hanem a jelentéktelennek tűnő törvényt erőltető kormány.

És a megfigyelési botrány majd közben szépen elsikkad, illetve választási harcok eszközévé válik.

Pedig ha valaha, most lenne lehetőség egy valódi vizsgálat segítségével betekinteni a magyar politika boszorkánykonyhájába.

Ki fogjuk hagyni, mint annyi mást. Ilyen ez a magyar glóbusz, amin élünk, ilyen ez a keserű lé, amiben forgunk.

Egyelőre itt tartunk, feleim, menjetek békével.

Szele Tamás