Ma van annak a napja, hogy nem érdemes jósolgatni, ugyanis mindenki tudja, hogy Donald Trump magyar idő szerint délután ötkor teszi le az elnöki esküt, és azt is tudja mindenki, hogy ennek következtében nagy változások várhatóak. Szerintem nem vár ránk semmi jó, de nem spekulálok, hiszen délutánra-estére úgyis minden kiderül, most nem érdemes a kristálygömbbe révedni, inkább várjuk ki, mi történik.

(Képünk illusztráció)

Addig viszont elmesélem, hogyan lett FSZB-s a derék Ilja Muromecből, a bilinák verhetetlen, száz csatán győztes bogatirjából. Persze úgy, hogy kinevezték, illetve mondhatnánk azt is: besorozták. Ami cudar sors egy népmesehősnek, de mostanság Oroszhonban mindenkire rossz világ jár. Más kérdés, hogy erre nem népmesehősi, hanem vallási minőségében került sor – ugyanis Ilja Muromec 1643 óta az Orosz Ortodox Egyház szentje. Kicsit bonyolult az ő szentsége, de ennek a részleteit majd a továbbiakban ismertetem, a Novaja Gazeta írása alapján. Akkor lássuk, miről beszélek.

Az Oroszországi Föderáció védelmi minisztériuma nem adja fel a reményt, hogy a frontra szállított ortodox ereklyék segítségével megfordítja a háború menetét. Ilija Muromec ereklyéit Burjátföldről szállították az arcvonalba. A háború első három évének tapasztalatai ugyan világosan mutatják ennek a gyakorlatnak az értelmetlenségét, de ez senkit sem zavar.

Honnan származnak az ereklyék?

A távoli Burjátföldről érkezett egy láda Szent Ilja Muromec ereklyéivel az Oroszországi Föderáció fegyveres erői „Kelet” csoportjának állomáshelyére Ukrajna nemzetközileg elismert területén (Donyecki Terület). Erről január közepén jelent meg egy rövid beszámoló az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumának Telegram-csatornáján, de mind az Orosz Ortodox Egyház Fegyveres Erőkkel és Rendvédelmi Szervekkel való együttműködésért felelős zsinati osztályának hivatalos honlapja, mind az Orosz Ortodox Egyház burját metropolitájának hivatalos honlapja hallgat az ügyről. Sőt, a burját metropolita templomaiban található ereklyék listáján nem is szerepeltek soha Ilja Muromec ereklyéi.

Marad tehát az a feltételezés, hogy a védelmi minisztériumnak, amelyet a vallásosságát hangsúlyozó Andrej Belouszov miniszter vezet, van valamiféle saját „ereklyetára”, amelyet nem az Orosz Ortodox Egyház ellenőriz.

Ha hinni lehet a hivatalos egyházi forrásoknak, akkor Szent Ilja Muromec ereklyéi a Kijev- Pecserszk Lavra közeli barlangjaiban találhatók. A specoperacija előtt a Lavra adott otthont az Ukrán Ortodox Egyház (UOC) spirituális és adminisztratív központjának, amely a moszkvai patriarchátuson belüli autonóm egyház volt. Az UOC Tanácsa azonban 2022 májusában kinyilvánította teljes elszakadását a moszkvai patriarchátustól, mivel az utóbbi aktívan támogatta az orosz hatóságok intézkedéseit, amelyek az ukrán népnek és szent helyeinek pusztulásához vezettek (durva becslések szerint mintegy ezer templomot rongáltak meg a harci cselekmények során). 2022 végén az ukrán hatóságok megkezdték az UOC intézményeinek fokozatos eltávolítását a Kijev-Pecserszk Lavrából – most ez az egyház már csak egyetlen templomot ellenőriz a műemlékegyüttes területén. Az egyház lelki és adminisztratív központja a kijevi Teofánia kolostorba költözött, ahol az UOC metropolitája, Onofriosz (Berezovszkij) él.

A történészek még mindig vitatkoznak arról, hogy a pecserszki szerzetes, Ilja Muromec azonosítható-e az óoroszországi bilinák hősével, a Karacsarov faluból származó nagy bogatirral. A kolostorban feljegyzett legenda szerint Ilja szerzetes 1188-ban halt meg, de szentként való tisztelete csak a XVII. század közepén kezdődött (pontosabban: 1643-ban). Érdekes, hogy a szent a korabeli dokumentumokban „Muravljanyin” néven szerepel, vagyis származása a Csernyigovi fejedelemség (ma az Oroszországi Föderáció Oreli régiója) területén fekvő Murovlja faluhoz kötődik. A „ Muromec” becenév és az óorosz eposz hősével való kapcsolat később, a kijevi metropoliának a moszkvai patriarchátus által 1686-ban történt elcsatolása után alakult ki. Ilja Muromec testét a barlangban teljesen beborítja a brokát és a szerzetesi öltözék – a látogatók csak a jobb kezét láthatják, amelynek hüvelyk-, gyűrűs- és kisujja egyértelműen tenyere felé van behajtva . Az erre a tényre való hivatkozás volt az óhitűek egyik legfontosabb érve az Orosz Birodalom hivatalos egyháza elleni polémiában, amely a XVII. század közepén végrehajtott reformok után áttért a háromujjas keresztvetésre (az óhitűek ezt „eretneknek” tartják).

Amikor felmerült a kérdés, hogy a Kijev-Pecserszk Lavra és a barlangjaiban lévő összes ereklye az egyháznak kerüljön átadásra, 1988-ban az Ukrán SZSZK Egészségügyi Minisztériumának égisze alatt létrehozott tárcaközi bizottság többek között Ilja szerzetes ereklyéit is megvizsgálta. A bizottság megerősítette a XII. századra való datálásukat, és megállapította, hogy a szent 177 centiméter magas volt. Azt is megállapították, hogy Ilja gerincbetegségben szenvedett, és rendkívül vastag koponya-, csukló- és kulcscsontokkal rendelkezett. A bizottság szerint a 40-45 éves korában bekövetkezett halálának oka a mellkasán és a bal karján ejtett seb volt, amellyel Ilja a mellkasát takarta. Ukrán történészek felvetették, hogy a tisztelendő úr a Kijev-Pecserszk Lavra 1203-as ostromakor halhatott meg, amelyet a Rurik Rosztiszlavics herceg vezette orosz–lengyel sereg vívott a védekező kijeviek ellen (Rurik herceg egyébként a viszályok idején hatszor foglalta el a kijevi trónt).

Az orosz–ukrán konfliktus 2014-es kezdete előtt Pavel (Lebid) metropolita, a Kijev-Pecserszk Lavra plébánosa (jelenleg házi őrizetben van Ukrajna elleni agresszió igazolásának és más bűncselekmények gyanújával) aktívan terjesztette és árulta a kijev-pecserszki szentek ereklyéinek darabjait, megszegve ezzel a Lavra törvényi kötelezettségeit az ukrán állam felé. Szent Ilja Muromec bal kezének középső ujja Pavelnek köszönhetően a muromi orosz ortodox egyház 1990-es évek elején újjáélesztett Szpaszo-Preobrazsenszkij kolostorába került. A kolostor kurátora Szergej Sztyepasin volt orosz miniszterelnök és a Külföldi Hírszerző Szolgálat egykori vezetője volt, akinek kezdeményezésére egy fényűző koporsót építettek Ilja szerzetesnek, amelynek közepén elhelyezték a középső ujját (reméljük, felfelé mutat, egy jól ismert nemzetközi gesztussal). A belőle leválasztott kisebb töredékek elkülönítéséről és Burjátföldre szállításáról a hivatalos egyházi forrásokban nincs információ. Természetesen mindez nem hivatalosan történhetett: az orosz ortodox egyház belső élete egy nagy homályzóna, amely nemcsak a civil ellenőrzés, hanem a saját papsága elől is teljesen el van zárva.

Az Orosz Ortodox Egyház kolostorokért és szerzetesekért felelős zsinati osztályának hivatalos honlapján például az áll, hogy az Oroszországi Föderáció területén Illés Muromec szerzetes ereklyéi csak a muromi Szpaszo-Preobrazsenszkij kolostor székesegyházában találhatóak.

Az orosz ortodox egyház vezetése a bilina hősének és a XII. századi kijev-pecserszki szerzetesnek azonosságáról szóló verzióhoz ragaszkodva „nevezte ki” Ilja szerzetest a Stratégiai Rakétaerők és az FSZB határőrszolgálatának védőszentjévé. Ha az utóbbi kinevezésre még lenne is némi logikus magyarázat (a legenda szerint Ilja Muromec őrizte a határt, csizmájával elűzve a különféle poloveceket, kazárokat és a Fülemüle Rablót), a Stratégiai Rakétaerők esetében csak annyi volt az ok a szentséges védelemre, hogy az ROC temploma, amelynek egyik oltára a tiszteletreméltó Ilja tiszteletére van felszentelve, e csapatok főhadiszállásának közelében, a Moszkva környéki zárt Vlasikha (Odincovo–10) faluban található.

Isteni jelek

Szergej Sojgu lemondása után, akinek vallásossága eklektikus és ezoterikus volt, nyilvánvaló elfogultságot mutatva az altáji sámánizmus felé, az orosz ortodox egyház aktívan erősíti pozícióját az fegyveres erők körében. A tábori papok száma növekszik, minden egyházmegye rotációs alapon küldi papjait a specoperacija zónájába, a védelmi minisztérium „harci imakönyveket”, ikonokat és különféle amuletteket osztogat, például öveket a 90. zsoltár szövegével – „Aki azért él, hogy segítsen”. Andrej Belouszov védelmi miniszter igen idős korában fordult a hit felé, és csak 2007. március 3-án keresztelték meg a Pucskovo faluban (a ma Moszkvához tartozó Troick városában) található Kazanyi Istenanya ikonjának templomában. Keresztelése után még „oltári szolgálatot is teljesített” ebben a templomban, ahogyan a plébános beszámolt róla. Karrierje előrehaladtával Belouszov csatlakozott a „Divejev Testvériség” elitjéhez, amely a Nyizsnyij Novgorod régióban található Szerafim-Divejev kolostor és a Szent Szerafim nevéhez fűződő ezoterikus ortodox gyakorlatok köré tömöríti a legmagasabb rangú orosz tisztviselőket és hatalomgyakorlókat. Az általa alapított Divejevszkij kolostort a „nemzeti irányultságú” tisztviselők „hatalmi központnak” tekintik.

A Kreml egyik prominens Telegram-csatornája szerint, amelynek megbízhatósága erősen megkérdőjelezhető, a Burjátföldről szállított ereklyetartó előtt tartott imaóra alatt rakétatámadás érte a templomot, melyben a szertartás zajlott. Állítólag az imaóra 23 résztvevője, köztük két tiszt is meghalt, de maga a kegyhely gyakorlatilag sértetlen maradt. Lehet, hogy véletlen egybeesés, de miután ez az információ megjelent, az ereklyének a frontvonal mentén történő mozgatásáról szóló minden információ eltűnt mind a Honvédelmi Minisztérium csatornájáról, mind a Z-vojenkor (amatőr orosz ultrahazafias haditudósító) csatornákról.

Az ortodox kegyhelyeket 2014 óta használják az ukrajnai orosz terjeszkedés eszközeként. Ennek az évnek január havában, még mielőtt Viktor Janukovics elmenekült az országból, több orosz „ortodox-hazafias” szervezet, élükön a Konsztantyin Malofejev-féle Cárgráddal, megszervezte, hogy a Krímbe és Kijevbe hozzák a „Bölcsek ajándékait” – állítólag éppen azt az aranyat, tömjént és mirrhát, amelyet a káldeus asztrológusok vittek az újszülött Krisztusnak. Az ereklyék biztonságát az Ukrajnán átvezető út során Igor Girkin-Sztrelkov felügyelte, aki – mint azt az ukrán biztonsági szolgálatok később megtudták – mindeközben felderítő-hírszerző tevékenységet is végzett, tudva a Kreml egyik lehetséges forgatókönyvéről, melynek végrehajtására az Euromajdan győzelme esetén került volna sor.

A donbásszi háborús övezetbe és a jelenlegi frontvonalra a következő években többször is vittek különféle ereklyéket és csodatevő ikonokat. Tavaly nyáron például az orosz határok mentén, a brjanszki, kurszki és belgorodi területeken körmenetet tartottak a Kazanyi Istenanya ikonjával, amelyet Kirill pátriárka „csodálatos módon” talált meg a raktárában, és egy, a huszadik század elején eltűnt csodatevő ikon eredetijének akarta kiadni. Az ukrán erők kurszki hadművelete, amely a mai napig tart, éppen ebben a szentséges évben kezdődött.

A Tretyakov Galéria ókori orosz gyűjteménye legértékesebb kiállítási tárgyának, Andrej Rubljov „Szentháromság”-ának átadása az orosz ortodox egyháznak nem vezetett a Kirill által ígért „áttöréshez” a fronton. Sok szó esett arról, hogy a Szentháromság-Szergij Lavra székesegyházában, ahol most az ikon található, lehetetlen múzeumi tárolási körülményeket biztosítani, és a műremek máris kritikus állapotban van: egy 2023-as „próbaút” után tucatnyi új sérülést fedeztek fel rajta – főként a festékréteg leválását és a repedések kiterjedését.

Lényegében az ikont a győzelmi oltár áldozati tüzébe dobták. De ez nem hozott győzelmet sem Putyinnak, sem Kirillnek.

Ha a dolgot magát nézzük, azt be kell látnunk, hogy az Orosz Ortodox Egyház egészen pontosan azt nevez ki szentnek, akit csak akar. Ilja Muromecet is kinevezheti, bár ez kicsit olyan, mintha minálunk templomot építene valaki Fehérlófiának, ugyanis mindkettő képmesei hős. Ha volt is Ilja Muromec nevű történelmi személy, igen hosszú életű kellett legyen, hiszen a bilinák és az ortodox legendárium szerint a 978-980-tól 1015-ig uralkodó Szent Vlagyimir seregében már vitézkedett, de később még harcolt az 1207-ben született és 1255–56 körül elhunyt Batu kán ellen, természetesen 1203-as, közbeiktatott halála után. Eretnekség volna azt állítani, hogy nem egyetlen személyről van szó – tessék elhinni, miszerint Ilja Muromec harcolt már az első évezred fordulója előtt is, és hiába esett el 1203-ban, verekedett ő még Kijev 1240-es elesténél is. E célból ugyanis direkt felkelt, majd, hogy ereklyéi és holtteste megmaradjanak, a vesztes utolsó csata után visszafeküdt, biztos, ami biztos.

Szóval, csodákban nincs hiány, ha Ilja Muromecről van szó. Csak azt nem hiszem, hogy örült, mikor besorozták haló porait az FSZB-be. Ha beleüt az istennyila a Lubjanka téri kínzópalotába mostanság, annak ez lesz az oka.

Csak fel ne támadjon, mert ha a keze közé kaparintja a Kreml urait, úgy járnak, mint Hétszűnyi Kaponyányi Monyók járt Fehérlófiával: forró kását fog enni a hasukról, de tányér nélkül ám.

De az is történhet velük, ami a Fülemüle rablóval. Annak Ilja Muromec lecsapta a fejét. Jó lenne összehozni őt Putyinnal és Trumppal egyszerre, de Hszi Csin-pingről és Kim Dzsongunról se feledkezzünk meg. Sőt, Orbán Viktor se maradjon ki a buliból.

Bár mondjuk az sem teljesen világos, hogy a burját illetőségű Muromec – akinek az ereklyéit az orosz hadsereg alkalmazza – miért harcolna a kijevi, ukrán Muromeccel, akinek még most is ott van a porhüvelye, legalábbis legnagyobbrészt, a Pecserszka Lavrában? Ki akarna saját magával verekedni?

Szent titkok ezek, halandó ésszel nem érjük fel őket.

Szele Tamás