Megvannak a maga útjai a magyar törvénykezésnek. Kanyargósak, rögösek, időnként úttalanok, mint a tegnapi eset mutatja: megszületett ugyanis a nemrég hozott kétnevű (kormánypárton gyermekvédelmi, nem kormánypárton homofób) törvény végrehajtási utasítása, már meg is jelent a Magyar Közlönyben, onnét a macska sem kaparja ki.
De különös lett, annyi szent. Eddig nehezen érthetőnek tűnt a törvény, mostantól valóságos rejtély. A rendelet ugyanis kereskedelmi. Nem viccelek, az a címe is, hogy:
„A Kormány 473/2021. (VIII. 6.) Korm. rendelete a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet módosításáról”
Ha az ember álmosan lapozgatná a Magyar Közlönyt pipaszó mellett az ámbituson, ebéd után, könnyen átsiklana fölötte, ha csak nem kereskedő. De mostanság nem árt tüzetesen elolvasni ezt a hivatalos közlönyt, egyre izgalmasabb dolgok kerülnek bele, bár a legjobb a rejtvényrovata, ez is abba való (csak jelezhetnék, ha valami rébusz és nem törvény, szabály vagy rendelet). Mármost mielőtt elemezni kezdenénk, gondoljuk csak végig ennek a törvénynek a históriáját.
Ennek az első változatában még nem szerepelt a homoszexualitás és transzszexualitás azonosítása a pedofíliával. Az még tényleg a pedofil bűnelkövetést rendelte volna szankcionálni, a módosítót, ami botrányossá és igazságtalanná tette, csak június 10-én nyújtották be hozzá. Persze, hogy a módosítássokkal együtt fogadták el. Aztán, mikor egyre hangosabb lett ellene a tiltakozás Magyarországon is, külföldön is, azzal érveltek, hogy „de hiszen a tiltakozók nem is olvasták, nem tudják, mi ellen tiltakoznak”. Dehogynem. Én magam már a megjelenése másnapján végigolvastam az utolsó betűig és idézetekre hivatkozva jeleztem, hol van vele a baj. Mutatom most is a vitatható – és vitatott – részeket.
„A gyermekvédelmi rendszerben az állam védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát.”
Hát rendben, de ha nem azzal önazonos, ami azért ritka eset, de előfordulhat, akkor kitől védi? Magától a gyermektől, vagyis a jogalanytól? Nyilván nem, hanem olyan feltételezett külső beavatkozóktól, akik meg akarnák fosztani őt ettől a jogától. Ilyenekkel eddig még nem találkoztunk, illetve kizárólag az álhírek és pletykalapok világában léteznek. Meg a kormánymédiában. Ott kéne keresni őket.
„E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”
Ez fontos bekezdés, mert erre vonatkozik a mostani végrehajtási utasítás. És bizony ez – meg az előző idézet – a módosításokkal került a törvénybe, az eredeti szövegben, az első változatban nem szerepelt. Hát hiszen annak csak az volt a szerepe, hogy trójai falóként bevigye a módosítást a szavazásra kerülő törvénybe. Ezzel a bekezdéssel nem az a legfőbb probléma, hogy tiltja a pornográfia terjesztését 18 éven aluliak számára, az eddig is tilos volt (megjegyezném: a kereskedelem géniusza lenne, aki képes volna tökéletesen behatárolható korosztályokat megcélozni bármiféle áruval, ez maximum online lehetséges, de arra nem tér ki külön a tilalom), hanem az, hogy egymástól teljesen eltérő magatartásformákat és állapotokat (a transzszexualitás ugyanis állapot és nem magatartás) vesz egy kalap alá. Ráadásul ezeket általában véve nem tiltja, csak kiskorúak esetében, ámde kiskorúakkal kapcsolatban minden szexuális cselekmény tilos volt már korábban is. Akkor mit tilt? Mire vonatkozik?
Az említett dolgok népszerűsítését, megjelenítését, forgalmazását.
Hogyan tiltja?
Most jön a tegnapi rendelet, az vonatkozik ide.
„A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) a következő 20/A. §-sal egészül ki:
20/A. §
Születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló terméket kirakatban elhelyezni, közszemlére tenni tilos.
Nevelési-oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi intézmény, valamint templom és vallásgyakorlásra rendelt más hely bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő termék nem forgalmazható.
Születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló termék a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható.”
Hát, ez tulajdonképpen a pornólapokra alkalmazható a leginkább. Azokra is szabták, igaz, olyan régen láttam én már olyasmit utoljára, hogy azt sem tudom, print formában létezik-e még ez a műfaj. Azt tudom, hogy a magát nem pornográfnak, hanem erotikusnak nevező magyar Playboy tavaly szűnt meg. De kell létezzen ilyesmi, nem csak azért, mert ez a sajtó legjövedelmezőbb válfaja, még a digitális korban is, hanem azért is, hogy – legyen mit tiltani. Illetve alapvetően két dolgot szabályoznak ezek szerint: a vitatott dolgok kereskedelmét, forgalmazását és a megjelenítésüket, láthatóvá tételüket.
Bonyolítja a helyzetet az, hogy a rendelkezés hatálya alá esik „a szexualitás öncélú ábrázolása” is, mert ha csak a homoszexualitás és a transzszexualitás megjelenítését szabályoznák – azért ezek sem túl gyakoriak, adott esetben nyilvános és vizuális megjelenítésre csak a két évvel ezelőtti „kólareklám-ügy” példáját lehetne mondani, mást nem nagyon – de mi a fityfene a nemiség öncélú ábrázolása? Egyáltalán: meg lehet egzakt módon határozni, mi a szex?
Mert mindenkinek mást jelent, és nem csak olyan nagy vonalakban, hogy milyen nemű személyhez vonzódik. Vagy magát milyen neműnek érzi. Mindenki egy kicsit mást talál vonzónak, hogy művészeti példával éljek, a milói Vénusz gyönyörű, és nem kevés szexuális töltetet hordoz – de például a teremőr bácsi a múzeumban, aki már harminc éve vigyáz rá és ennyi ideje látja minden nap, elképzelhető, hogy már egy kicsit unja is. A willendorfi Vénusz a huszonnégyezer évvel ezelőtti gravetti kultúra szépségeszménye alapján készült, felső-paleolit eleink a milói Vénusz előtt húznák a szájukat. És így tovább: tehát akkor szexuális töltete annak az ábrázolásnak van, aminek láttán valamely szemlélőjében erotikus gondolatok támadnak? Na igen, csakhogy ezeknek a mértéke mindenkinél más, egyszerűen nem egzakt a fogalom, nem mérhető, kimutatható, a viktoriánus Angliában állítólag a zongora lábára is húztak zoknit, mert a meztelen láb látványát illetlenül erotikusnak találták – akkor is, ha zongoráé. Hogy ellenben a viktoriánus Magyarországon mi lesz a „szexualitás öncélú ábrázolása”, az megjósolhatatlan, tippem szerint az, amire ráfogják.
A zárt csomagolás kérdése voltaképpen nem új, az erotikus lapokat már a kilencvenes évektől lefóliázva árulták Magyarországon, míg voltak egyáltalán – az inkább kérdés, hogy mi kerül bele még ebbe a kategóriába. Aztán hogy a gyermekintézmények és templomok kétszáz méteres körzetében nem forgalmazható ilyesmi? Igazság szerint eddig sem sok eset volt rá, a szexuális tartalmak piaca jellemzően nem a lakosság hívő rétege vagy a tanuló ifjúság.
Itt világlik ki valójában, miről is van szó.
A magyar kormány valamikor a világjárvány enyhülése idején úgy dönthetett, hogy az már nem lesz alkalmas a választási kampány főtémájának, másra lesz szükségük. Valami olyasmire, amiről úgy gondolták, mindenkinek van valamiféle véleménye. Ilyen az emberi szexualitás és annak néhány, nem mindenki számára elfogadott formája.
Sokat segített a Kaleta-ügy is nekik, tehát írtak egy gyermekvédelmi törvényt, ami első formájában az volt, aminek mondták, az ellenzék is elfogadta. Viszont az nem lett volna elég a kampányoláshoz. Ezért módosították, ezért kerültek bele olyasmik, amik már azokra a társadalmi csoportokra vonatkoztak, amelyeket kampánycélponttá akartak tenni.
A törvényt megszavazták, csak épp betarthatatlan volt, ugyanis konkrétumokat nem tartalmazott, csak alapelveket, a konkrétumokat ez a végrehajtási utasítás tartalmazza – ami azonban kizárólag a kereskedelmi forgalmazáson és a megjelenítésen volt képes fogást találni, ráadásul a korábbi gyakorlat alapján.
És még ez sem lesz alkalmazható, ugyanis, mint láttuk, szinte meghatározhatatlan dolgokra (is) vonatkozik, egészen egyszerűen nincs mód megállapítani, teszem azt, egy kötetről vagy egyéb kiadványról, ha csak annak a címe, borítója nem egyértelmű, hogy sérti a szabályozást, illetve kizárólag akkor van, ha az intézkedő szerv előtte megismeri a tartalmát és mérlegeli annak megítélését.
Ami azt jelenti, hogy az intézkedések gördülékenysége érdekében fel kell állítani (bocsánat, létre kell hozni, olyan különösen hangzik ez a kifejezés ebben a kontextusban) egy olyan állami szervezetet, amely a különböző, forgalomba kerülő tartalmak megismerésével és minősítésével foglalkozik, majd listázza a kifogásolható tartalmakat.
Lehetne a neve mondjuk Nemzeti (muszáj nemzeti legyen) Cenzúrahivatal.
Ez sok jogi és értelmezési kérdést megoldana, egyben levenné a megítélés felelősségének terhét is az intézkedő hatóság válláról.
És aztán, ha már létezik, foglalkozhatna a nem szexuális jellegű tartalmak megítélésével is.
Különben ez a törvény és ez a végrehajtási utasítás alkalmazhatatlan lesz, mert nem megállapítható egzakt módon, mire vonatkozik.
Hölgyeim és uraim: nem csak kampánycélokat szolgál tehát a mostani jogi káosz. Azokat is, de több van mögötte, mint elsőre gondolnánk.
Megtettük az első lépéseket az állami cenzúra bevezetése felé.
Szele Tamás
