Afganisztán lesz ma is a téma és még jó ideig, bár tegnap valamivel kevesebb idegborzoló hír érkezett, mint korábban. Ezt betudhatjuk annak is, hogy a tálibok sem fáradhatatlanok, néha nekik is meg kell állniuk pihenni, de akár annak is, hogy hihetetlen sebességgel romlik a hírek kikerülésének az esélye az országból.

Mindenesetre ma lesz idő a magyar közhangulat elemzésére is.

De előbb lássuk, mit tudunk. Először is azt, hogy a Pandzsir-völgyi ellenállás terjeszkedik, elfoglalták Bhaglan tartomány újabb kerületét és kétségtelennek tűnik, hogy a célpontjuk a korábban a szövetségesek által létesített bhaglani légi- és katonai bázis, aminek kulcsfontossága lehet a további harcokban. Könnyen beláthatjuk: ha az ellenállóknak katonai repülőterük már van, ahhoz már csak légierő kell, és az elvileg van nekik, Üzbegisztánban (olyan, amilyen, és ha az üzbég hatóságok le nem foglalták). Mindenesetre a Portfolio arról számol be, amiről tegnap mi is, hogy:

„Az al-Kaida által 2001 szeptemberében meggyilkolt Ahmed Sah Maszúd parancsnoknak, a tálibok és a szovjetek legfőbb ellenfelének a fia, Ahmad Maszúd és Amrulla Száleh volt alelnök ellenállásra szólított fel a Kabultól északkeletre fekvő Pandzsirban, az utolsó tartományban, amely még nem került a tálibok kezére.

A TASZSZ orosz hírügynökség szerdán értesült arról, hogy Pandzsirban alakulatok szerveződnek az ország visszafoglalására a táliboktól, a létszámuk jelenleg néhány ezer fő. Az al-Alijam Irán-barát bejrúti televízió jelentése szerint a Szálehhez hű erők visszafoglalták a táliboktól a Parvan tartománybeli Csarikart, Abdul-Rasid Dosztum marsall pedig tízezer katonát vezényelt a Pandzsiri-szorosba.”

Tehát láthatjuk: igenis van fegyveres ellenállás, a bhaglani bázis elfoglalásával még komoly esélyei is lehetnek a tálib erők ellen, mármint, ha lesznek pilótáik és lesz légierejük is. Csak az még odébb van. Rossz hírről is be kell számolnunk azonban ezen a téren: indiai források (a WION hírügynökség) szerint elfogták a tálibok Salima Mazarit, Afganisztán egyik első női kormányzóját, aki fegyveres ellenállást szervezett helyi civilekből. Róla azt kell tudnunk, hogy:

„A Balh tartományban található Csarkint körzet kormányzója volt, 2018 óta töltötte be ezt a tisztséget és az egyik első női kormányzó volt Afganisztánban.

A kormányzónő a nyári tálib offenzíva során helyi civileket verbuvált, hogy álljanak ellen az iszlamista előrenyomulásnak, egészen augusztus 18-ig kitartottak, vagyis három nappal azután is harcoltak még, hogy Kabul elesett.

Egy korábbi riportban azt mondta, hogy a civilek eladták személyes vagyontárgyaikat, hogy fegyvereket vásároljanak a feketepiacon, semmilyen segítséget nem kaptak felszerelésükben az afgán központi kormánytól.

Csarkint most elesett, Szalima Mazari pedig a tálibok kezébe került.” (Portfolio.hu)

Álljon itt az indiai forrás is, mindjárt mondom, miért.

Azért mutatom be, kérem, mert utóbbi időben megsokasodtak az olyan, természetesen politikai szempontból elfogult, rendszerint jobbról vagy szélsőjobbról érkező rágalmak az Afganisztánnal foglalkozó írások alatt (is), miszerint hiteltelenek a felhasznált források. Tegnap egy nagyon okos hozzászóló már a BBC-t is hírhamisítónak nevezte – tény, hogy nem kérik ki az információk közlése előtt minden magyar olvasó véleményét arról, közölhetik-e a hírt és ha igen, milyen formában, hogyan tetszik parancsolni, ezt valóban mellőzik, de ha valaki zokon veszi ennek elmaradását és hírhamisításról zagyvál – mert kedvenc médiumainak más az álláspontja ugyanazzal kapcsolatban – annak az is könnyedén bemagyarázható, hogy az egész afganisztáni kivonulás tulajdonképpen azért történt, hogy Soros György beavatkozhasson a 2022-es magyarországi választásokba.

A valóság ezzel szemben az, hogy haditudósítások esetén a forrásokat természetesen ellenőrizzük, de már annak is örülni kell, ha valamiféle információ kijut abból a zűrzavaros helyzetből, ami kikerül, azokat viszont gondosan szűrjük. Értem én, hogy az lenne az igazi, ha odamennék, és a helyszínről tudósítanék, annál igazibb már csak az lenne, ha el is esnék annak érdekében, hogy a kekeckedőknek legyen egy jó napjuk, de ezt – kedv és anyagiak híján – halogatom. És ha esetleg lennének anyagiak, kedvem akkor sem lesz hozzá.

Különben ez az ostobaság amerikai változatban terjed is: Qanon hívei szerint minden azért történt, hogy Biden elterelje a figyelmet az arizonai Maricopa megyében zajló szavazat-újraszámlálásról. Sőt, azt is mondják, hogy a tavaly történt bejrúti kikötői robbanás csak egy, Hillary Clinton ügyeiről a figyelmet elterelő sztori volt, a Szuezi-csatorna leállása egy keresztbe fordult konténerhajó miatt pedig azért volt, hogy megúszhassák az ellenőrzést a világpolitika gyermekkereskedőinek hajói. Ehhez képest a magyar verzió – amit a Pegasusról viszont halálos komolysággal képes terjeszteni a kormánymédia! – gyenge utánérzés.

Térjünk vissza Kabulba. Az evakuációt végző szövetséges erők rájöttek, hogyan enyhíthetnek a reptérre vezető pokoli országút terhein, feltalálták a csőben a lyukat és a spanyolviaszt, valamint a helikoptert. Az amerikai és a német légierő Kabulban és környékén biztonságos helyekre gyűjti össze a kimenteni kívánt személyeket, akiket helikopterrel szállítanak át a repülőtérre: ezzel az ő esélyeik valóban megnőnek, azonban azok, akik nem juthatnak el valamiért a safe house-okba, safe pointokra és gyalog kéne elérjenek (a korábbi utasítások szerint) a repülőtérre, teljesen kiszolgáltatottakká válnak. Erre a módszerre utal különben a mai Kormányinfó bejelentése is:

„Különleges műveleti osztag állt fel, húsz órán belül kidolgozták a tervet, és felkészültek a műveletre – ismertette a Magyar Honvédség parancsnoka. Ruszin-Szendi Romulusz hangsúlyozta, hogy ő adja ki a parancsot a műveletek végrehajtására, a helyszíni parancsnokban teljes mértékben megbízik, az összeköttetés folyamatos. Kimenekítési bázist alakítottak ki Kabul mellett, és oda csoportosítják a magyarokat. Közölte: 78 embert helyeztek el biztonságos helyen, ez tíz családot érint, köztük harminc gyereket. Miután mindenki biztonságban hazatért, részletesen beszámolnak a műveletről – jelezte a főparancsnok. Kérte, hogy senki ne kutasson az interneten az akció nyomait kutatva, mert ez veszélyezteti a küldetés sikerét.” (Index)

Ritka eset, de megígérem, hogy ezt nem fogom keresgélni, míg mindenki el nem hagyta Afganisztánt. Utána viszont izgalmas volna egy interjú valamelyik résztvevővel – de csak utána.

Be kell még számolnunk arról, hogy a Deutsche Welle egyik munkatársának – aki jelenleg Németországban tartózkodik, méghozzá jó ideje – egyik családtagját megölték, másikat súlyosan megsebesítették az őt kereső tálibok, nyilván azzal a céllal, hogy így zsarolva a kollégát visszarángathassák az országba, természetesen saját kivégzése céljából. Aljas, mocskos módszer ez, mert komoly kérdés, hogy feláldozzuk-e az életünket azért, hogy családtagjaink esetleg, de csak esetleg ne haljanak meg? A legtöbben megtennénk, de az a véleményem, hogy a Pokol sem nem elég mély, sem nem elég tüzes annak, aki ezt a módszert kitalálta.

A tálibok alapos rendszerességgel ölik a sajtómunkásokat vagy rokonaikat. Mint a csatorna oldala írja:

„Nematullah Hemat, a Ghargasht TV magántelevízió munkatársát a tálibok vélhetően elrabolták, Toofan Omart, a Paktia Ghag Radio magánrádió vezetőjét pedig kormánytisztviselők szerint tálib harcosok vették célba és lőtték agyon. Két férfi, feltehetően szintén tálibok, augusztus 2-án a kelet-afganisztáni Dzsalalábád városában, közvetlenül az utcán lőtte le és ölte meg Amdadullah Hamdard tolmácsot, a német Die Zeit újság gyakori munkatársát. Egy hónappal ezelőtt pedig a világhírű indiai fotográfus és Pulitzer-díjas Dán Sziddiquit gyilkolták meg Kandahárban.” (Deutsche Welle)

Amit a Pokolról mondtam: fenntartom, csak most már beléveszem a buddhista hideg poklokat is, azok is kevesek ezeknek.

Akkor térjünk rá a magyar reakciókra. Mivel a magyar kormány egyelőre nem foglalt világosan állást az afganisztáni események megítélésében, ez a feladat a sajtómunkásaira és híveinek saját lelkiismeretére hárul – különben az ellenzékkel is ez a helyzet. A jellemző vélemények, melyeknek mindegyike hamis:

„A tálibok szabadságharcosok, mint az ’56-os pesti srácok!”

Ezt Bencsik András volt képes kiejteni a száján, ráadásul élő tévéadásban. Terjed is, mint ostrom alatt a kolera. Semmi, azaz semmi hasonlóság nincs ’56-tal, aki ilyent mond, meggyalázza a forradalom emlékét.

„Ötmillió afgán migráns készülődik ellenünk!”

Ez az Origo verziója. Nem tudom, honnan vették a számot és miért csak ötmillió, írhattak volna ötvenmilliót vagy félmilliárdot is, annak dacára, hogy összesen nincs ennyi afgán állampolgár. Menekülés várható, menekülthullám épp annyira nem, amint a szerencsétlen rohingyák sem öntötték el a világot: ők a pakisztáni Cox’s Bazaar menekülttáboraiba jutottak el csak, és a menekülő afgánok zöme sem nagyon juthat messzebb a környező országoknál (Pakisztán már bejelentette, hogy egyetlen menekültet sem fogad). A légi úton kijutók száma most már csak csökkenhet, a szárazföldön elindulók szinte teljesen esélytelenek. Nem lesz menekülthullám, tessék belenyugodni. És ne tessék készülni rá, nincs mire.

„Miért nem álltak ellen a táliboknak, miért nem védekeztek? Biztos ők is akarták!”

Az áldozathibáztatás tipikus esete, ráadásul ez érkezik balról is, nem csak jobbról. Egyrészt, mint írásom első része mutatja, ellenálltak és ellenállnak. Másrészt, mégis mit tetszenek várni egy civil lakosságtól, aminek nincsenek fegyverei és már nem is ért azokhoz? Harminc éve vagy korábban, mikor Afganisztánban valóban gyakoribb használati tárgy volt az AK–47, mint mondjuk a vécékefe, még elképzelhető lett volna egy lakossági ellenállás, de az elmúlt húsz év minden törekvése a békés, civil társadalom kiépülését szolgálta. Nincs fegyver és ami akad, azzal sem tudnak bánni a tömegek. Akik meg tudnak, azok vagy beállnak tálibnak, vagy harcolnak ellenük.

„Csődöt mondott az amerikai demokrácia-export!”

Ha az lett volna, csődöt mondott volna, de még erre sem volt szándék: támogatták ugyan a civil, európai értelemben rendezett és ezért tárgyalóképes társadalom létrejöttét a szövetséges erők, de nem erőltették. Nekik alapvetően katonai céljaik voltak eleinte – később meg már senki sem tudta, mi a cél.

„Intézzék el egymás között, nem a mi dolgunk”

Persze, hogy közvetlenül nem, viszont a nyugati beavatkozás nélkül 2001 óta teljesen más volna a világpolitikai helyzet, még a mostaninál is sokkal kellemetlenebb hely lenne ez a bolygó, szóval ha akkor volt hozzá közünk – és bizony haltak magyarok is hősi halált Afganisztánban – akkor most is legyen, ne gyalázzuk meg az emléküket egy ilyen „miközünkhozzá” odavetésével.

Annyit meg kell jegyeznem, hogy az összes ilyen átpolitizált hazai megszólalásnak – igen, annak is, ha egy politikusunk megfenyegeti a tálibokat – kizárólag Magyarországon van jelentősége, itt is harmadlagos, mármint politikai szempontból. Ezekkel senki nem változtat meg semmit, ez senkin nem segít. Ez csak árt.

Elsősorban ugyanis azt minősíti, aki mondja, éspedig azt bizonyítja az ilyesmivel saját magáról a megszólaló, hogy a magyar belpolitikát elébe helyezi az emberségnek is, a logikának is.

Mára ennyi jutott az afgán pokolból, ha úgy alakul, holnap folytatjuk.

És sajnos biztos, hogy úgy alakul.

Szele Tamás