Folytatjuk Afganisztán sorsáról szóló sorozatunkat, bár egyre szomorúbb és reménytelenebb a helyzet. Kevés a hír, azok sem adnak okot optimizmusra, illetve... sose zárjuk ki a csoda lehetőségét, de nem érdemes számítani rá. Az evakuációs folyamat a végéhez közeledik, a Pandzsir-völgyből ellentmondásos információkat kapunk, és jobb híján minden forrás csak spekulál.

Mi is azt tesszük majd, de előbb lássuk, mi az a kevés, amit tudunk.

A BBC hosszú és részletes írásban elemzi mindazt, amit már tudunk a Pandzsir-völgyről, kitér a hegy- és vízrajzra, valamint a természeti erőforrásokra is, ezen kívül elmondja, hogy a térség éghajlata is számottevő. Mélyen megemelem a kalapomat a szerzőpáros előtt, nem kis szakmai teljesítmény ilyen hosszan nem mondani semmit, de nekik sikerült. Helyszínen tartózkodó források viszont arról számolnak be a Facebookon – épp, mivel csak ott, kezeljük ezt az információt némi fenntartásokkal – hogy a völgyben összeült a nagy dzsirga, a helyi vezetők tanácsa (valahogy így kell fordítanom, bár ez sem pontos, de nagyjából fedi a szó jelentését) és felkérték az ellenállók vezetőit, hogy oldják meg békésen a tálibokkal kialakult konfliktust. Maszúd engedett is a hír szerint, Salah nem, az ő sorsáról később döntenek. Andarab vidékén állítólag ugyanez történt. Ha igazak ezek az információk, akkor az ellenállás megtörni látszik. De Afganisztánról van szó, a hír lehet téves is, sőt, akár reggelre is változhat a helyzet.

A kabuli repülőtéren több ország befejezte az evakuációs akciót, elsőként Dánia – ők 900 főt mentettek ki – azután Törökország, annak ellenére, hogy a tálibok pont Ankarától kértek segítséget a repülőtér üzemeltetéséhez. A katari C–17-esek befejezték a mentőakciókat, jóllehet ők egy merész kanyarral egyes járataikat valamiért Mexikóba irányították. Kanada is elhagyni készül a terepet, amint a magyar evakuáció is véget ért. A Hamid Karzai nemzetközi repülőteret jelenleg legnagyobb részben amerikai, kisebb részben brit és holland, valamint német alakulatok biztosítják, a németek az utolsó pillanatban tudták meg, hogy még háromszáz állampolgárukat ki kell mentsék Kabul környékéről. Tegnap estig körülbelül 82 ezer embert sikerült kimenteni, a mai nap folyamán valószínűleg ez a szám átlépi a százezret, bár ennél sokkal több menekülő már nem lesz.

De mi lesz a sorsuk?

Ez részben attól függ, melyik országba kerülnek, de könnyű és problémamentes életre a közeljövőben sehol sem számíthatnak. A menekültügyi procedúra sehol sem kellemes és egyes helyeken kifejezetten abszurd módon működik. Vannak államok, ahol olyan iratokat, szerződéseket kérnek a menedékért folyamodótól, amik vagy azt bizonyítanák, hogy ő tényleg dolgozott a szövetségeseknek, vagy azt, hogy Afganisztánban őket politikai nézeteik miatt üldözték, és nem volna túl életszerű azt elképzelni, hogy aki egy szál ruhában, esetleg egy hátizsákkal menekül, indulás előtt gondosan áttanulmányozza a szerződéseit, majd csinos kis mappába téve magához veszi őket. A tálibok meg a legritkább esetben adnak az embernek pecsétes igazolást arról, hogy üldözik.

Az Egyesült Államokban például létezik egy speciális bevándorlási vízum, a SIV, ezt a Telex adatai alapján elég nehéz megszerezni:

„Az SIV igénylése egy többlépcsős folyamat: a kérvényezőknek rendelkezniük kell bizonyos foglalkoztatáshoz szükséges tulajdonságokkal, emellett foglalkoztatási igazolásokat, ajánlólevelet és az afgán állampolgárságukat igazoló dokumentumokat is be kell mutatniuk.”

Ebből a legérdekesebb az ajánlólevél. De még így is évekbe telhet, míg hozzájut az igénylő. Magyarországon a mostani bevándorlási procedúrát nem teljesen ismerem, de a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején három-négy évig tartott, míg az ember rendezni tudta a jogi helyzetét, és nem kevés pénzbe – nem korrupcióra gondolok, de akkoriban rendszeres AIDS-tesztet követeltek meg a kliens saját költségén és a hivatali eljárások árát is ráterhelték. Mindez még akkor is nagyon kellemetlen volt, ha az ember tökéletesen ismerte a nyelvet és a társadalmat, kultúrát, ha nem ismeri egyáltalán, a feladat majdnem megoldhatatlan – ráadásul most már a magyar állampolgárság megszerzését nyelvvizsgához is kötik, ami egy pastu vagy dári anyanyelvű ember számára nem egyszerű. De állampolgárságról egyelőre szó sincs, esetleg évek múlva vetődhet fel és csak egyeseknél. Egyelőre a Magyarországra került afgánokkal a hatóságaink egyszerűen nem tudnak mit kezdeni. Róluk egyetlen hivatalos kommünikét ismerünk:

„Valamennyien hatósági karanténba kerültek, teljes körű ellátásukról a magyar állam gondoskodik. Érkezésüket követően személyenként újabb hideg élelmiszercsomagot és a járványügyi helyzethez igazodó egészségügyi, higiéniai és tisztálkodási csomagot kaptak. Megkezdődött orvosi vizsgálatuk, az évszaknak megfelelő ruházattal történő ellátásuk szervezése, valamint az idegenrendészeti hatósági feladatok végrehajtásához szükséges adataik felvétele, ellenőrzése.” (MTI)

Igen ám, csakhogy ez a karantén a volt röszkei és tompai tranzitzónákban van, tehát gyakorlatilag őrizetbe került a kimentett 57 család, 180 gyermekkel. Nincs jó megoldás a helyzetükre más országokban sem, de azért a szövetségeseinkkel bánhatnánk valamivel emberségesebben is, főleg, hogy maximum 3-400 főről lehet szó és többen már nem is lesznek, tehát nem beszélhetünk „menekülthullámról”.

Ami a dolog katonai részét illeti, azt valószínűleg sokan fogják majd minálunk kritizálni, én nem állnék be közéjük: az a véleményem, hogy a Magyar Honvédség képességei legjavát nyújtotta, ennél többet nem is tehetett volna az adott feltételek mellett és körülmények között.

Térjünk vissza Kabulba és lássuk, mit tudunk még. Első sorban azt, hogy ott most nem jó még tálib-párti újságírónak sem lenni. Tegnapelőtti írásom felvezetőjében merészeltem használni a „szabad sajtó” kifejezést, melyet többen is kifogásoltak volt, mondván, hogy olyasmi nincs, sosem volt, sosem lesz. Még egyszer elmondom, csak nem a kommentszekcióban, mert arra nincs időm, hogy ott vitatkozzak a Tudós Klub rendes tagjaival: dehogy nincs. Nem tetszenek ismerni a szakmát. Létezik bizony pártpolitikától mentes újságírás, csak nem fizet jól, viszont cserébe képes az ember minden nap belenézni a tükörbe. Magyarországon több évtized munkájával elhitették a közönség többségével, hogy „minden orgánum szolgál valakit”, „minden sajtómunkást megvásároltak”, de ez távolról nincs így. Jó is lenne, ha most venném a harmadik sarokházamat és második kéjbárkámat az Adrián a milliárdokból, amikkel lefizet engem a kormány, az ellenzék, Soros György vagy az Illuminátusok Reptilián Nagymestere. A magyar újságcsináló – ha nem kormánypárti – rendszerint három-négyfelé dolgozik, különböző sajtótermékeknek, annyiból jön össze egy átlagbér alatti jövedelem. Hogy miket hazudoznak erről, főként a jobboldalon, az az ő dolguk, de ismétlem: létezik független sajtó, abban az értelemben, hogy független a pártoktól. Csak sosem lesz nagy üzlet.

Sőt, még Afganisztánban is létezett. Valamelyik nap említettem, hogy az afgán sajtó legnagyobb része leállt, amely médiumok még működnek, azok óvatosan bár, de közeledni próbálnak a tálibokhoz, hátha életben hagyják őket, bár mint a következő példa mutatni fogja, ez hiábavaló kísérlet, ennyi erővel maradhattak volna tisztességesek is. A Tolo News – a Tolo TV híroldala – munkatársai járták meg, riporterüket, Ziar Yaadot és operatőrét szerdán Kabul városában a tálibok megverték, miközben egy riporton dolgoztak. Mint a híroldal írja:

„Yaad és operatőre, Baes Majidi munkanélküliekről és munkásokról készítettek felvételeket a Kabul város Shahr-e-Naw negyedében lévő Haji Yaqoob téren, amikor a tálibok tisztázatlan okokból megverték őket.

„Miközben felvételeket készítettünk, tálibok jöttek, és – anélkül, hogy megkérdezték volna, kik vagyunk – hangoskodtak, majd elvették a mobiltelefonomat és az operatőröm kameráját” – mondta Yaad. „Megmutattuk a sajtóigazolványunkat, de jöttek, felpofoztak és megvertek minket puskatussal”. „Elvitték a mobilomat és a munkafelszerelésünket”.

Amióta a tálibok átvették az ellenőrzést 33 tartomány és Kabul város felett, a tálibok több újságírót is megvertek.”

Ahmadullah Wasiq, a tálibok kulturális bizottságának helyettes vezetője azt mondta, hogy a tálibok „komolyan” követik a Yaaddal történt incidenst, és a tisztviselők meg fogják állapítani, hogy miért történt az eset.

Mindenesetre a Tolo News oldala, ami még tegnapelőtt is az új kormány határozataival volt tele, ma vezető helyén hajmeresztő esetről számol be, mely még március elején történt.

„Szerdán eltemették az Enikaas TV és rádió három női alkalmazottját, akiket kedden ismeretlen fegyveresek megöltek Dzsalalábádban – erősítették meg a hozzátartozók.

Mursal Waheedi, Saadia Sadat és Shahnaz Raufi volt a három áldozat, akiket két különálló, de szinte egyidejűleg elkövetett fegyveres támadásban öltek meg Dzsalalábád város PD1-es és PD4-es körzetében – közölték a tisztviselők.

Az első incidens helyi idő szerint délután 4 óra körül történt Dzsalalábád város PD1-es körzetében, amikor Waheedi és Raufi hazafelé tartott – közölte Zalmay Latifi, a televíziós és rádiós hálózat vezetője kedden.

A második incidens néhány perccel később történt, amikor egy fegyveres megtámadta Szadatot Dzsalalábád város PD4-es körzetében – mondta Latifi.

Két-négy éve dolgoztak az Enikaas TV-nél, életkoruk 20 és 26 év között járt.”

Azt azért mindannyian tudjuk, hogy ilyen véletlen nincs. Két különböző helyen két különböző fegyveres csoport pár perc eltéréssel egyszerre bolondul még, és annyira egyformán, hogy megölhetnének ugyan bárkit, de ők csakis nőnemű médiamunkásokat gyilkolnak... ez egy szervezett támadás volt. A történteket elítélte az amerikai nagykövetség, az Amnesty International, az ENSZ és az UNAMA, az ENSZ afganisztáni missziója. A tálib vezetés ezzel szemben nem ítélte el, hanem hallgat, mint egy tál piláf.

Rendben van, hogy mindez március elején történt, de az elkövetők akkor is tálibok voltak, nem kéne valamit lépni az ügyben?

Úgy tűnik, nem, a sajtómunkásért nem kár. A sajtóhoz mindenki ért, sőt, mindenki jobban ért, mint azok, akik csinálják.

Mindeközben az Afganisztánnal határos volt szovjet tagköztársaságok fegyverkeznek: Alekszander Mikejev, az orosz állami fegyverexportőr-cég, a Roszoboronexport vezetője elmondta a RIA Novosztyi hírügynökségnek, hogy már dolgoznak több megrendelés teljesítésén is, lőfegyverek mellett helikoptereket és határvédelmi eszközöket szállítanak le. Mint az Index beszámol róla:

„Üzbegisztán és Tádzsikisztán augusztus elején orosz közreműködéssel tartott egy hadgyakorlatot az afgán határnál, Kirgizisztánban pedig szeptember 7–9. között tart egyet „a keleti NATO” becenéven ismert regionális biztonsági szervezet, a CSTO, amelyben Belarusz, Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország, Örményország és Tádzsikisztán van benne.”

Ez mindenre utal, csak tartós és nyugalmas békére nem.

Lapzártakor érkezett: James Heappey, a brit fegyveres erőkért felelős miniszter bejelentette, hogy hírszerzési források alapján órákon belül pusztító terrortámadásra lehet számítani az afgán főváros repülőterén vagy a menekültek szűrésére használt kezelőközpontokban, valószínűleg az ISIS-K, az Iszlám Állam közép-ázsiai csoportja részéről.

Híradásainkat folytatjuk. 

Frissítés: a jelzett merénylet megtörtént, egyelőre pontos adataink nincsenek az áldozatokról, a helyszínen még lövöldözés zajlik. David Martinon francia nagykövet figyelmeztetést tett közzé, mely szerint:

Afgán barátainkat arra kérem: ha a reptéri kapu közelében vannak, akkor sürgősen menjenek el onnan és keressenek menedéket, mert elképzelhető, hogy egy második robbanás van készülőben.

Remélhetőleg ez nem a kabuli repülőtér ostromának kezdete.

Újabb frissítés: legalább egy másik robbanás is történt Kabulban, a Baron hotelben vagy annak közelében, kis távolságra a repülőtér kapujától. Szemtanúk és tálib tisztviselők szerint legalább 13 halálos áldozata volt a támadásoknak és rengeteg  a sérült. Ezeknek egy része tálib őr, mások amerikai és más nemzetiségű polgári személyek. Az egyik kabuli kórházba egyszerre harminc sérült érkezett és hatan haltak meg a mentőkocsikban, az oda vezető úton.