Jelentem, Afganisztánban továbbra is helyzet van és fokozódik is. Tegnap megfogalmazott kérdéseinkre ma sem tudunk választ adni, ellenben azóta újabb fogós kérdésekkel gazdagodtunk, melyek fejtörőnek sem utolsók, szóval rövidesen lesz külpolitikai rejtvényrovat is a lapban, ha minden így megy tovább. És így fog menni.

Hogy ez nem eredmény? Persze, hogy nem az, ilyesmit nem is állítottam. De lássuk a híreket, melyek most is ugyanazon három centrum körül kavarognak: a fontos (vagy inkább: az általunk ismert) események helyszíne Kabul városa, mert ott székel az új hatalom, ott kell megalakuljon a kormány, Kabul repülőtere és a Pandzsir-völgy.

Kabulban alakulgat az új kormány, csak még az nem bizonyos, milyen rendszert fog kormányozni. Illetve, az bizonyos, hogy emirátus lesz az államforma, az is, kik lesznek a kormány tagjai, csak ezen kívül a világon semmit sem tudni. A magyar sajtó álmélkodva csodálkozott rá a tényre, hogy Sirajuddin Haqqani katonai parancsnok fejére több milliós vérdíj van kitűzve korábbi alkotótevékenysége miatt, melyt főként a terrorizmus műfajában űzött. Azért írok több milliót, mert az FBI ötmilliót tűzött ki rá, azonban a Times of Israel úgy tudja, van az tízmillió is, gondolom, más körözésekkel együtt. Afölött azonban sikerült elsiklani, hogy a felső vezetés tagja Khalil Haqqani is, akiért szintén ötmillió dollárt fizetnek az amerikaiak, ha elkapja valaki élve vagy holtan, ő Sirajuddin bácsi unokatestvére és jelenleg Kabul biztonsági parancsnoka. Van még egy harmadik Haqqani is a legfelsőbb tálib vezetésben, a költői lelkületű Anas, aki ugyan másodállásban verseket ír, de főállásban tálib parancsnok és jelenleg diplomáciai feladatokat lát el. Mondjuk én ma egy hete jeleztem ezt a vérdíjas dolgot, csak kevesen olvasták, pedig ez megoldhatná a tálib rendszer pénztelenségének a kérdését egy nagyon rövid időre: ha végletesen megszorulnak, adják ki a Haqqani-családot a vérdíjakért, mert kapnának annyit értük, hogy az már majdnem nemzetgazdasági tényező lenne.

Nyilvánvaló, hogy erre sosem fog sor kerülni, a rettegett és mindenhova elérő Haqqani-hálózat nélkül nem sokra menne Baradar, de azért ez is egy opció volna.

Viszont mégis, minémű légyen az az új kormányzat? Mert azt látjuk, hogy milliókat érnek a vezetői, de milyen lesz a rendszere?

Erről Sher Mohammad Abbas Stanikzai mondott hosszan semmit egy rádióbeszédben, melyet a Tolo News közölt:

„A következő kormányba mindenkit be fognak vonni Afganisztánban a különböző társadalmi rétegekből.”

Akkor az egy elég népes kormány lesz, kérem. Vagy tisztázni kell a képviseleti rendszert.

„A tálibok vezetése, valamint a különböző etnikumok és politikai pártok között folynak az egyeztetések egy befogadó kormány megalakításáról. Jelenleg a tálib vezetés konzultál a különböző etnikai csoportokkal és politikai pártokkal az Iszlám Emirátuson belül egy olyan kormány megalakításáról, amelyet Afganisztánon belül és kívül is el kell fogadni és el kell ismerni. Az Afgán Iszlám Emirátus elkötelezett egy olyan iszlám kormány megalakítása mellett, amelyben a különböző rétegekből származó minden ember képviselve lesz. Az előző kormány augusztus 15-i összeomlása óta nem volt háború Afganisztánban. Az embereknek együtt kell működniük a béke megőrzése érdekében. Azok, akik elhagyták az országot, visszatérhetnek és újra munkába állhatnak, mert Afganisztánnak szüksége van rájuk és tehetségükre.”

Nos, az ország történelmének ismeretében valóban jelentős eredménynek volna mondható, hogy két teljes hétig nem volt háború, de még ez sem igaz: voltak harci cselekmények is, volt terrortámadás is (Biden elnök bejelentése szerint lesz is még), lőttek a tüntető tömegbe, a Pandzsir-völgy esetében sem beszélhetünk békéről, annak közelében még ütközet is volt állítólag – azért ezek nem a nagy, összeborulós béke jelei. Ami a teljes népképviseletet illeti, félő, hogy nem demokráciára gondolnak, maximum olyan járhat a fejükben, amiben egy – esetlegesen kétkamarás parlament keretein belül – a különböző társadalmi- és népcsoportokból egy-egy általuk kiválasztott személy bekerülhet az alsóházba, amolyan dísznek. Ha maga az állam alapvetően teokratikus, és az lesz, az már lehetetlenné teszi például a nem többségi felekezetű állampolgárok képviseletét. De a jogegyenlőség már a rendszer lényegéből fakadóan elképzelhetetlen – mondjuk beültetnek abba az alsóházba egy vagy két nőt, ők még egy működő demokráciában sem lennének elegen ahhoz, hogy az összes afgán állampolgárságú hölgy összes érdekképviseleti ügyével foglalkozzanak. Az „új” tálib rendszer a levegőbe beszél, gyakorlatilag a nemzeti konszenzus illúzióját ígérgetik, minden konszenzus nélkül, vagyis feltalálták a Hazafias Népfrontot.

A jövendő afgán államformáról tehát az ország népének pont annyi fogalma van jelenleg, mint nekünk és annyi beleszólása is: amennyiben a tálib uralom stabilizálódik, valamiféle teokratikus, félig világi látszatdemokrácia lehet belőle.

Nem, mintha a mi rendszerünk sokkal jobb lenne, de legalább (egyelőre még) nem teokratikus.

Akkor lássuk, mi a helyzet a repülőtéren.

Az evakuáció lassan véget ér, amerikai források szerint mintegy ezer civil és négyezer katona vár még elszállítására, aztán záródnak az ajtók... Mint említettem, Biden elnök újabb terrortámadástól tart így, szezon végén, de nem biztos, hogy ez fölösleges aggodalom: az előző támadást is ugyanazok a hírszerző szervek jelezték – méghozzá órákkal előre – amelyek a most várhatót, szóval ne legyintsük, akármi történhet még. Talán csak az nem, hogy gúzsba kötve és láncra fűzve kiviszik nekik Baradart és a Sirajuddin családot a reptérre, bár ez sem kizárható, csak mérhetetlenül alacsony a valószínűsége.

De ha kivinnék, akkor sem bizonyos, hogy kezdenének velük valamit.

Különös háttéralkuk előzhették meg a kivonulást, ha ilyenek nem lettek volna, az amerikaiak sosem adják át a táliboknak a listát, amelyen amerikai állampolgárok, zöldkártyával rendelkezők, valamint az amerikaiak civil afgán segítőinek a neve szerepel. Ez azért jelentősen több volt, mint naiv ostobaság, az ember kezd egy táliboknak dolgozó Kim Philbyt sejteni Washingtonban vagy Langleyben, főleg, ha tudja, hogy a hivatalos amerikai hatóságok két hete megszakítottak minden kapcsolatot Maszúddal és a Pandzsir-völggyel.

Egészen pontosan a tálib hatalomátvétel óta nem állnak szóba velük. Mintha de facto Washington elismerte volna a tálibokat és szövetségesének tekintené őket. Ali Nazari, az ellenállók külkapcsolati vezetője azt nyilatkozta, hogy:

„Próbáltuk felvenni a kapcsolatot Washingtonnal, de sajnos nem érkezett semmilyen visszajelzés. Úgy látjuk, hogy jelenleg egyáltalán nem érdekeljük őket.”

Ezek szerint Trump a kurdokat árulta el, Biden a Pandzsir-völgyet készül magára hagyni?

Ez nem biztos, de nem is zárható ki. Mindenesetre már a jelenlegi helyzet is okot ad némi kesernyés merengésre. Az Egyesült Államok és szövetségesei kivonják erőiket Afganisztán teljes területéről. Ez már eldöntött tény. Miért, miért nem és miért így? Most ne firtassuk, lássuk, mi várható. Ugyebár, az ISIS-K levadászása következne, ami csak tálib segítséggel, sőt, talán szövetségben elképzelhető, és a Pandzsir-völgy támogatása is logikus volna (legalább hadianyaggal), de arra két okból nem kerül sor. Az egyik, hogy választani kell: vagy a Pandzsir-völgy, vagy barátkozás a tálibokkal, a kettő együtt nem megy.

Márpedig mivel Biden ígéretet tett, és ezt nem Afganisztán népe, hanem az amerikai választópolgárok miatt be is kell tartsa, maradnak a tálibok, akik nélkül tapodtat sem lehet tenni az ISIS-K ellen. A másik ok földrajzi. Afganisztánt kizárólag olyan államok veszik körül, amelyek nincsenek túl jó viszonyban az Egyesült Államokkal, így a közvetlen támogatás egy-két szomszédos országban álló támaszpontról kizárható, a „levadászás” is inkább úgy elképzelhető, ha a Közel-Keletről, a katari bázisról vagy egy anyahajóról indított drónokkal végzik azt, tálib információk és adatok alapján. A tálibok nagyon fognak röhögni, mközben kivégeztetik az Egyesült Államokkal az összes ellenfelüket...

Szóval, Maszúd írhat kiváló jegyzeteket a Washington Postba, míg van internetkapcsolata, kérhet segítséget akárhányszor, csak nem fog kapni.

Tényleg, a Pandzsir-völgyi tűzszünettel mi a helyzet?

Az tegnap estig tartott. Szintén a Tolo News számol be az eseményekről:

„A tálibok közölték, hogy erőik szombaton különböző irányokból behatoltak Pandzsir tartományba, és nem ütköztek ellenállásba.

„Harcok nem voltak, az Afganisztáni Iszlám Emirátus mudzsahedjei különböző irányokból nyomultak előre anélkül, hogy ellenállással szembesültek volna. Az Iszlám Emirátus erői különböző irányokból hatoltak be Pandzsir tartományba” – mondta Anaamullah Samangani, a tálibok kulturális bizottságának tagja.

Samangani azonban azt mondta, hogy az ajtó továbbra is nyitva áll a tárgyalások előtt, és szombaton Ahmad Maszúd küldöttsége Kabulban találkozott egy tálib küldöttséggel.

Maszúd támogatói azonban visszautasították a tálibok előrenyomulásáról szóló állításokat, és azt mondják, hogy senki sem hatolt be a tartományba.

„Panjshirban nincs harc, és senki sem lépett be a tartományba” – mondta Mohammad Almas Zahid, az Ellenállási Front küldöttségének vezetője.” (Tolo News)

Egyfelől nem igazán értem, mi köze a harci cselekményekhez a tálibok kulturális bizottságának, de nincs kizárva, hogy ők ezt kultúrharcnak tekintik (lehet a dologban valami: a rossz nyelvek még a kormánymédián belül is az egyik, náluk pár éve még tündöklő, majd mostanra lehullófélben lévő csillagukat „fidesztálibnak” vagy „mudzsahedinnek” hívták), bár azért nem hinném, valószínűbb, hogy a fejetlenség miatt kapott az offenzíva egy kulturális bizottsági vezetőt. Azonban akkor bementek vagy nem mentek?

Ahhoz már a Guardian vasárnapi kiadását kell elolvasni, hogy világossá váljon, mi történt.

„A legitimitás megszerzése és kiélezett harcok elkerülése érdekében a tálibok összeállítottak egy listát azokról a nevekről, akiket a tálib kormányba felvehetnének. A nevek között szerepel Ahmad Maszúd, Ata Mohammed Noor, Abdullah Abdullah és Hamid Karzai. Pénteken egy nyolctagú tálib küldöttség, amelyet Maulvi Amir Khan Muttaqi vezetett, tárgyalt Ahmed Maszúddal és más tádzsik vezetőkkel Charikarban. Az ellenálló erők és a tálibok között szombat estig nem hivatalos tűzszünet volt érvényben, de a legfrissebb információk szerint a tárgyalások kudarcba fulladtak, mivel a tálibok ragaszkodtak ahhoz, hogy Szalehet adják át nekik. A tűzszünet megtört, és a tálib erőket visszaszorították.”

Tehát ezt az eseménysorozatot interpretálták kétféleképpen a szemben álló felek. Mondom én, Keleten vagyunk, mindenkinek megvan a maga igazsága, egyeseknek több is, ha szükséges...

Összegezve: válaszok nem születtek a tegnapi kérdésekre, de fel kell tennünk néhány újabbat.

• Milyen államformát akarnak létrehozni a tálibok? Mert úgy tűnik ez egyelőre még előttük sem világos.

• Lesz-e újabb terrortámadás a kiürülőfélben lévő kabuli repülőtér ellen?

• Ha és amennyiben létrejön valamiféle tálib rendszer, azzal mik a szándékai Washingtonnak és miért?

• Megpróbálják támogatni legalább valamennyire a Pandzsir-völgy ellenállását? Mert egyelőre még szép vagy csúnya szavak szintjén sem történt erről említés.

Híradásainkat folytatjuk.

Szele Tamás