Az afganisztáni válságnak több arca van, és mindegyik rémítő. Az egyik arcról a tálibok kegyetlensége és következetes szószegése vicsorog, a másik egy csontsovány emberé, aki éhen fog halni, a harmadik a messzi távolba, vagy a semmibe néz, azt fürkészi, mit szól ehhez a világ, és nem talál semmit, aminek örülhetne – de mind egy testhez tartozik, Afganisztánéhoz.

Ma először a Pandzsir-völgy és az ellenállók híreivel foglalkozunk, ezekből ugyanis nincs sok, de ami mégis akad, az meglepő: a Fars iráni hírügynökségnek sikerült friss információkhoz jutnia tegnap délután Ahmed Maszúdról. Ehhez tudnunk kell, hogy a Fars nem egyszerűen egy nagy iráni hírügynökség, hanem saját állítása szerint a legnagyobb, Nyugaton pedig az iráni kormány nem hivatalos szócsövének tekintik, tehát ha ez a cég oszt meg híreket Maszúdról, akkor azok vagy maximálisan hitelesek, vagy – maximálisan megfelelnek Teherán külpolitikai álláspontjának. Hát lássuk, mit mond a bülbülszavú Fars?

„Egy Ahmed Maszúdhoz közel álló, jól értesült forrás szombaton közölte, hogy az afgán ellenzéki vezető nem hagyta el Afganisztánt, hozzátéve, hogy Pandzsir útvonalainak 70 százalékát a tálibok ellenőrzésük alá vonták.

Hozzátette, hogy miután a tálibok beléptek a völgybe, pakisztáni harcosok jöttek a segítségükre (…) az elmúlt napokban 40 000 fős tálib erő hatolt be Pandzsirba, amely öt csoportot foglal magában; a tálib erők egy csoportját, a pakisztáni különleges alakulatokat, a Haqqani csoport tagjait, az al-Kaida tagjait és az ISIS-K különböző etnikumú tagjainak egy csoportját.

„Ez egy külföld által támogatott háború: Pakisztán és Katar pénzügyi és katonai támogatást nyújt a táliboknak. Reméljük, hogy a régió és a világ országai megértik ezt” – mondta Qassem Mohammadi, hozzátéve, hogy sok családot kitelepítettek.

Arra a kérdésre, hogy a médiában megjelent pletykák szerint Ahmad Massoud elhagyta Afganisztánt, azt mondta: „Biztonságos helyen van. A pletykák, miszerint elhagyta Afganisztánt és Törökországba vagy más országba ment, nem igazak, állandó kapcsolatban áll a Pandzsir-vöggyel.”

A jelenlegi helyzetről Mohammadi azt mondta: „Tegnap este több órán keresztül összecsapások voltak, de mostanra már majdnem nyugalom van”.

A tálibok közölték, hogy a Pandzsir-völgybe vezető közúti összeköttetés most már nyitva áll, és lehet élelmiszert vagy más ellátmányt szállítani rajta.” (Fars hírügynökség)

Azt már látjuk, mi van odaírva, most lássuk meg azt is, mit jelent? Első sorban azt, hogy Teherán egyre nyíltabban áll ki az ellenálló NRF és Ahmed Maszúd mellett, ami nem annyira meglepő, ha tudjuk, hogy a völgy többségében tádzsik nemzetiségű lakossága siita. Az megnyugtató, hogy Maszúd biztonságban van, de hol? Ugyanis Keleten vagyunk, figyelnünk kell az árnyalatokra: a nyilatkozó Qassem Mohammadi – akiről nem sikerült bizonyosan kiderítenem, kicsoda, bár az előző kormánynak volt egy ilyen nevű igazságügyi miniszterhelyettese, de vagy róla van szó, vagy nem – egy szóval sem állítja, hogy a völgyben lenne, csak azt mondja, hogy biztonságban van és állandó kapcsolatban áll a harcosokkal. Ennyi erővel bárhol lehet, akár Kabulban is.

Riasztóbb azonban, amit a völgybe behatoló haderőről állít. Egyrészt, mivel még most sincsenek tiszta fogalmaink a tálib haderő méretéről – a Deutsche Welle nyolcvanezerre becsülte augusztus 17-én a létszámukat, a West Point-i Combating Terrorism Center kétszázezerről írt idén januárban, bár ezek közül csak hatvanezer lenne harcos, kilencvenezer a helyi milíciák tagja és ötvenezren tartoznának a segédcsapatokhoz – akár hatvanezer, akár nyolcvanezer harcosuk is van, egy negyvenezres offenzíva nagyon nagy részét veszi igénybe a haderőnek. Érthető, ha minden segítséget elfogadnak, jöjjön az akár Pakisztántól, akár az al-Káidától, erről eddig is tudtunk. A Haqqani-csoport jelenléte pedig magától értetődik, lévén, hogy a fél új kormányt Haqqaninak hívják.

Ijesztő azonban, hogy ezek szerint kibékültek az ISIS-K-val, ami nagy számbéli segítséget nem jelent – a Khoraszáni Iszlám Államnak alig pár ezer harcosa lehet – de teljesen megváltoztatja a tálib rezsimről alkotott képet. Hiszen ez egy emirátus, nem egy kalifátus, deklaráltan nem akar a világ összes igazhitűje felett uralkodni, legalábbis eddig nem akart: elviekben beérték Afganisztánnal. Ha azonban meg tudtak egyezni az ISIS-K-val – bár mondjuk az al-Káida is kalifátust akar – akkor reális lehet az a napokban felmerült lehetőség, hogy Afganisztán a világ terroristáinak legfőbb bázisává alakulhat nagyon rövid időn belül. Ez természetesen megakadályozná a rezsim diplomáciai elismerését, de azt már Kabul kell eldöntse, mit választ: a betyáréletet vagy a polgárit. Mert a kettő egyszerre nem fog menni.

Valljuk meg: sok minden szólna amellett, hogy váljanak „latorállammá”, kezdve a pakisztáni érdekektől, melyeket így akadálytalanul elősegíthetnének egészen a kétségbeejtő gazdasági helyzetig, amire nagyon gyorsan megoldást kell találjanak. Ha már a gazdaságnál tartunk: a Tolo News tudósítása szerint:

„Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) arra figyelmeztetett, hogy az afgánok 97 százalékának életszínvonala 2022 közepére a szegénységi küszöb alá kerülhet, ha az ország politikai és gazdasági kihívásait nem kezelik azonnal.

Az UNDP szeptember 9-én közzétett jelentése alapján a legújabb fejlemények és bizonytalanságok súlyosan befolyásolták az afgánok életét, és gazdasági válság van kialakulóban az országban.

„A humanitárius és gazdasági válságon kívül teljes fejlesztési összeomlással állunk szemben” - mondta Kanni Wignaraja, az ENSZ főtitkárhelyettese és az UNDP ázsiai és csendes-óceáni regionális irodájának igazgatója, hozzátéve: „A lakosság fele már most is humanitárius segítségre szorul. Ez az elemzés azt sugallja, hogy Afganisztán legkiszolgáltatottabb embereinek életkörülményei gyors és katasztrofális romlásnak indulnak”.

Az UNDP szerint Afganisztán és főbb partnerei közötti kereskedelem megszakadása, az elhúzódó aszály, a COVID–19 hatásai, a devizatartalékok befagyasztása, az államháztartás összeomlása és a bankrendszerre nehezedő növekvő nyomás hozzájárult a szegénység gyors növekedéséhez.” (Tolo News)

Ez nagyon nagy baj, mert a humanitárius katasztrófát csak azonnali és nagyon nagy mértékű segélyekkel lehetne megoldani, csakhogy... ki adná? A tálib rendszer jellege miatt a világ országainak nagy része elzárkózna ettől, hiszen senki sem szereti etetni a halálos ellenségeit, számításba jöhetne Pakisztán (nekik is megvan a maguk gondja-baja bőven), Katar, Oroszország és Kína, de bármelyiküktől is jönne a segítség, azonnal annak a hatalomnak a befolyási övezetébe kerülne Afganisztán – és ezt a többi hatalmak nem néznék jó szemmel.

Valami mozdulni látszik, bár a legvalószínűtlenebb irányba. A TASZSZ hírügynökség mai információi szerint:

„Oroszország vizsgálja annak lehetőségét, hogy humanitárius segítséget nyújtson Afganisztánnak, bár egyelőre nem született gyakorlati megállapodás a kérdésben - közölte Dmitrij Zsirnov kabuli orosz nagykövet szeptember 12-én.

„Általában humanitárius segélyt várnak a nemzetközi közösségtől. Mi is vizsgáljuk a lehetőséget. Amint a kérdés megoldódik, bejelentést teszek róla” – mondta.

A nagykövet ugyanakkor elmondta, hogy eddig „nem látott kifejezetten Oroszországnak címzett kéréseket”, de Afganisztán kész a gazdasági interakcióra Moszkvával.

„Látták, hogy a nagykövetségünk azon kevesek közé tartozik – valójában csak Kína, Pakisztán és Irán maradt –, akik nem menekültek el, és szembenéztek a valósággal. Ezt értékelik” – mondta Zsirnov.

Szavai szerint Afganisztán kormánya és népe most az ország újjáépítésére összpontosít, nem pedig a geopolitikai helyzetre.

„Afganisztánt válság sújtotta, amelynek jeleit már régóta tapasztaljuk. Most arra van szükségük, hogy az új kormány valahogy stabilizálja a helyzetet. Öntudatosak és azzal vannak elfoglalva, hogy megakadályozzák, hogy minden szétessen, hogy a válság – amelyet a Nyugat döntése okozott, mely befagyasztotta a költségvetés háromnegyedét – még jobban elfajuljon” – tette hozzá az orosz diplomata.” (TASZSZ)

Hm, Moszkva nem sikerült meghódítsa az országot a nyolcvanas években, de lehet, hogy most a Nyugat minden harc nélkül a Kreml karjaiba kergeti Afganisztánt? Lehet, de készpénzalapokat sem kéne átadni körözött terroristáknak...

És mit szól ehhez Peking?

Peking úgy szól, hogy nem szól. A kínai sajtót a sorok között kell olvasni. Például, mikor a Nagy Proletár Kulturális Forradalom idején Lin Piao marsall kegyvesztetté vált, és ebből kifolyólag repülőgépe lezuhant Mongóliában, illetve a történet egy másik verziója szerint Mao elvtárssal vacsorázott, majd mikor távozott, autóját szétlőtték rakétavetővel, ezt abból lehetett megtudni, hogy a kínai sajtóból eltűnt az „erdő” jelentésű „lin” (林) írásjel. Volt Lin, nincs Lin, hónapokkal később bejelentették a „balesetet”, de addigra már mindenki tudott róla.

Ilyenforma közvetett, án hivatalos állásfoglalás lehet a Xinhua hírügynökség mai címlapja, ami kiemelt – sőt, a legfőbb – helyen közli Hszi Csin-ping többnyire korábbi vélekedéseit a terrorizmus elleni harcról, „Az „emberiség közös ellenségei” elleni háborúról” címmel. Idézzünk ebből is egy kicsit. Már az különös, hogy a bevezető négy bekezdés ógörög mitológiai hasonlattal él, Sziszüphosz király bevégezhetetlen munkájához hasonlítja az Egyesült Államok erőfeszítéseit, valószínűleg azért, hogy a hülye is értse, miszerint ez az üzenet nem a kínaiaknak szól. Aztán jönnek a Nagy Hszi korábbi beszédeiből gondosan összeválogatott szentenciák.

„Zéró toleranciát kell tanúsítanunk a terrorizmussal, a szeparatizmussal és a szélsőségességgel szemben” – ígérte a kínai elnök a 2014 májusában megrendezett, az ázsiai interakcióról és bizalomépítő intézkedésekről szóló konferencián (CICA).”

Helyes, de miről is beszél a Menny Elvtársa?

„Kína is áldozatul esett ennek a „terrorizmus globalizációja” trendjének. 2014 körül az országot halálos terrortámadások sorozata sújtotta, köztük a délnyugati Kunming városában két hónappal Hszi CICA-beszéde előtt, ahol 29 embert öltek meg és több mint 130-at megsebesítettek késelő hszincsiangi szeparatisták.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának listáján szereplő terrorista csoport, a Kelet-turkesztáni Iszlám Mozgalom vállalta magára a több kínai városban elkövetett támadások sorozatát. Szoros kapcsolatokat ápol más nemzetközi terrorszervezetekkel, és jelentős támogatást kapott az al-Kaidától.”

Azért ez nem ennyire egyszerű. Hszincsiangban sem volt több szeparatizmus, mint mondjuk Külső-Mongóliában, míg oda nem helyezték Tibet korábbi kormányzóját, Csen Csuankuot, aki bizony erőszakos „kínaiasító-hanosító” kampányairól híres. Illetve maximum a szavak szintjén élt az ujgur önállóság gondolata, míg ez a kampány meg nem indult és nem tette pokollá a lakosság életét. Tény, hogy az ETIM terrorszervezet, az is tény, hogy 2014-ben még az al-Káida vonzáskörzetébe tartozott, bár azóta az Iszlám Államhoz csatlakozott, és végzett az al-Káida általa elérhető embereivel – ez mind igaz: de azért nem a réten termett az az ETIM, magától, mint a pipacs, oka volt a felbukkanásának.

„A terrorizmust az „emberiség közös ellenségének” és a terrorizmus elleni küzdelmet „minden ország közös felelősségének” nevezve Xi soha nem habozott elítélni egy terrortámadást, bárhol és bármikor is történt.”

Sag schon, szép tőle.

„Xi elképzelését kibontva Wang Yi kínai államtanácsos és külügyminiszter 2019-ben egy ENSZ-gyűlésen azt mondta, hogy aktív deradikalizációs intézkedéseket kell elfogadni a szélsőséges gondolatok terjedésének megakadályozása és a terrorizmus táptalajainak felszámolása érdekében; a „civilizációk összecsapásának” eszméjét el kell vetni, és nem szabad engedni, hogy a terroristák kihasználják. Az alapvető megoldás – mondta – a fejlődésben, különösen a fenntartható fejlődésben rejlik.”

Rendben, egyetértünk, de mit keresnek ezek a 2014-15-19-es gondolatok a mai Xinhua vezércikkében? Az üzenet világos:

„Ha Kabul támogatni meri az ETIM-et, vallás ide, vallás oda, nem harmincegy millió dolláros segélyt küldünk, mint tegnapelőtt, hanem harmincegy millió katonát. És az Egyesült Államok se szóljon bele a dolgunkba.”

A harmincegy millió katonával kicsit túloztam, a kínai Népi Felszabadító Hadsereg összlétszáma hivatalosan nem több olyan hét és fél – nyolcmilliónál, de abban már a tábori markotányosnő is benne van.

Szóval, Peking látván, hogy a tálib rendszer nem távolodik a radikális terrorizmustól, hanem ellenkezőleg, mintha inkább közeledne hozzá, kezdi feladni „jóindulatú semlegességét”, amivel eddig viszonyult a szomszédságában történő változásokhoz. Még nem csap oda, de már mutatja, hogy feni a kardot.

Nyomor, éhezés, kilátástalanság, polgárháború.

Szirénhangok Moszkvából, kardcsörtetés Pekingből, manipuláció Iszlámábádból, pénzek Katarból...

Mi lesz veled, Afganisztán?

Híradásainkat folytatjuk.

Szele Tamás