Vannak témák, amikkel az ember nem szívesen foglalkozik, ilyen számomra bármi, ami az „Elk*rtuk” című filmmel kapcsolatos, de mégis muszáj. Muszáj, mert ez úgy néz ki, hogy csak látszólag film, inkább politika – jó, ezt mindnyájan tudtuk – és mellé még valami. Konkrétan pénzverde. Valamint gumiszoba a dühöngők számára.

Magát az alkotást nem láttam teljes egészében, ahogy mások sem, nem tudom megmondani, filmművészeti szempontból milyen alkotás, de nem is próbálom. Van közöm filmekhez, ha nem is nagyon sok, de van – viszont ezek dokumentumfilmek, teljesen más műfajt képviselnek.

Hiszen épp ez is a bajom: az átlagnéző a fikciós „Elk*rtuk”-at dokumentumfilmnek fogja tekinteni, és a köztudatban az marad meg a 2006-os eseményekről, amit a moziban, majd az összes elérhető tévécsatornán bemutatnak. Nagy gond ez, mert egy végtelenül összetett eseménysorozatról van szó (így mondjuk azt, mikor valamiről annyit hazudoztak, hogy nehéz kiismerni magunkat a sok kamu között), de ha én foglalkoznék ezzel a témával, abból nem másfél órás mozifilm lenne, hanem egy sok részes dokumentumfilm-sorozat, meg esetleg egy skuló a szemem közé, mert a történetnek vannak olyan pontjai, amikkel más nem nagyon foglalkozott, és két kérdéssel ki lehetne deríteni, mi is történt valójában. Még az sem kéne, hogy a válaszok őszinték legyenek: már az is sokat mondana, ha hazudnának pár dologról.

No mindegy, engem most ez a dokumentumfilm-téma nem érdekel, van másik, azon dolgozunk, és az Dániához kötődik, szóval nyugodtan alhat a magyar politika összes szereplője, nem fogom felzavarni őket, Kálomista Gábor filmje meg pláne nem fogja zavarni a kormánykörök édes álmát, hiszen pont az ő választási kampányuk része. Rágtam is a pipám szárát, mikor olvastam, milyen kutyafuttában kellett megszervezni a forgatást, gyártást, de ez már az ő dolguk, ők tudják: az eredményt majd meglátjuk.

Rendben is volna minden, Kálomista sok pénzt ölt a filmbe, bár valamivel kevesebbet, mint a kormány Kálomistába, így mindenki jól járt, csak az is mutatja, miszerint ez egy kampányfilm, hogy nagyon rossz a bemutató időzítése.

Október 21. Ez politikai szempontból jó időpont, két nappal október 23. előtt, amikor Békemenet is lesz, remélem, láncos lobogóval és csicseri pacsirtával, de filmes szempontból rossz, mert azon a héten mutatják be többek között az új James Bond-filmet. A mozijegy nem olcsó, a magyar néző nem ül be hetente két filmre.

Kettőre? Egyre sem!

Ennek következtében Kálomista úr telesírta-kiabálta a kormánybarát és kevésbé kormánybarát sajtót azzal, hogy őt farba lőtte az ármány, a baloldali világösszeesküvés elindította ellene Bondot, és egyáltalán, hogy az Origo címét idézzem:

„Balliberális cenzúra támadja az Elk*rtuk című filmet”

Nyugtatgatták, hogy a film üzlet, ha lesz elég jegyvásárló, lesz elég vetítés is, de egyre hangosabb lett, a végén épp csak azt nem követelte, hogy kötelező legyen jegyet venni és megnézni ezt a csodát. Bár szerintem középiskolásoknak és közalkalmazottaknak még tehetik kötelezővé is. Olyanokat mondott, miszerint:

„Meg fogom kérdezni az összes olyan embert, aki itt ordít a diktatúra miatt, hogy akkor ez mi. Nem a véleményt, de egy filmet támadnak, és mivel van olyan eszköz a kezükben, amivel ártani tudnak, meg is teszik. Ha most ezt teszi ez a csapat, mi lesz, ha még nagyobb hatalom kerül a kezükbe? Őszöd után a tüntetők közé lőttek, most meg a filmem szemét akarják kilőni?”

Azt nem mondta, hogy fülébe forró ólmot öntenek, de a film szemének kilövetése után csak ez következhetne.

Viszont volt hatása a jeremiádáknak: már tegnap arról szóltak a hírek, hogy:

„Világsiker filmeket előz le az Elk*rtuk

Hétfőn délután jelentette be a Budapest Film, hogy megkezdik a jegyárusítást a filmre. Az artfilmesek október 22-től egy hétig naponta egy vetítést biztosítanak az elhíresült politikai thriller számára. A Corvin mozi kedd déli adatai alapján lényegesen több jegyet foglaltak le a magyar film egy hónap múlva esedékes első vetítésére, mint a csütörtöki James Bond-premierre.” (Hír TV)

Gondolom aktiválta magát a CÖF, kicsit olyan a helyzet, mint amikor a szélsőjobbra sodródott Újszínház Wass Alber-bemutatóira érdeklődés hiányában a Goj Motorosok vásárolták fel a jegyeket, aztán két előadásra elmentek és többet senki sem látta őket arrafelé. Kampány van, Kálomista üzletember, bedobta a „botrány a premier előtt” nevű sok ezer éves cselt és ki is váltott akkora vagy nagyobb érdeklődést, mint amekkorára vágyott.

Persze akadhat, aki úgy látja, hogy Kálomista minden szava színigaz és gonosz összeesküvések buzognak a felszín alatt, szó sem volt trükkről. Az ilyenek számára mutatnék be egy nagyon hasonló esetet, hét évvel ezelőttről, melyben emberünk szintén nem riadt meg attól, hogy kissé hajlítgassa a Valóságot.

Szóval, az úgy volt hajdanában-danában, 2014. augusztus 19-én, hogy megjelent egy írás az akkori Metropolban. Azt mondta:

„Air Horse néven indul az új magyar légitársaság”

Alig egy évvel voltunk a Sólyom Airways dicstelen bukása után, gyanúsnak tűnt az üzlet, abból megtanultuk, hogy légitársaságot alapítani nem abból áll, hogy veszünk előbb egy repülőgépet, aztán többet: az egy nagyon bonyolult gazdasági vállalkozás, ezer és egy banki garanciával, letéttel, üzembentartási, működési és műszaki alkalmassági engedélyek beszerzésével, előszerződésekkel, szakemberek felvételével, aminek híre ment volna... persze, aki jobban megnézte a Metropol nyúlfarknyi PR-cikkét (ezt a teljes magyar sajtó elmulasztotta, mindenki szó szerint vette át) láthatta volna az írás jobb felső sarkában, apró betűkkel a „promóció”, jobb alsó sarkában a „hirdetés” felirat.

Ez azért már gyanús lehetett volna.

De nem volt az a legtöbbek számára – hiába, nagy úr a rutin és a lustaság! – így hatalmas hírverést kapott a légitársaság indulását bejelentő sajtótájékoztató, amit ráadásul sosem tartottak meg, az csak a Metropol cinkos munkatársának a fejében zajlott le, közölte mindenki, alig akadt pár kétkedő hang. Többek között az enyém volt ilyen, mert végignéztem a Sólyom vergődését: és ez még arra sem hasonlított.

Mint napokon belül kiderült, nem is volt mi hasonlítson.

Az Air Horse légitársaság a valódi életben soha nem létezett, sehol nem jegyezték be, még papírrepülője sem volt, nemhogy utasszállító.

Ellenben nagyon is létezett Kálomista Gábor „Fapad” című tévésorozatában, amit a Magyar Televízió (ki más?) 2014. október 5. és 2015. június 3. között le is vetített. Milyen érdekes: a filmben ezen a néven szereplő Air Horse légitársaság pont a bemutató előtt került a sajtó érdeklődésének fókuszába a nyúlfaroknyi Metropol-szösszenettel.

Világos, mi történt. A Sólyom bukása után (állítólag az adta az ötletet a Fapadhoz is) az a kifejezés, hogy „magyar légitársaság” egyet jelentett a sajtóbotránnyal. Welsz Tamás máig nem tisztázott halála még izgalmasabbá tette a témát, ha valaki bejelenti, hogy másik, ehhez hasonló vállalkozásba kezd, ismeretlen háttérrel, iparágon kívülről, az meg is váltotta a jegyét ezzel az összes magyar nyelvű sajtóorgánum címlapjára. Elég volt ehhez egy közepes összegért íratni egy reklámcikket – melyen jelezték is, hogy hirdetés! – a Metropolba a megfelelő, közepesnél unalmasabb stílusban, és máris megspórolta Kálomista úr a reklámkampány költségeit. Mert ha minden orgánumban pénzért vásárolt volna hirdetési felületet a sorozatához, az a Metropol-anyag költségének a százszorosa, de inkább ezerszerese lett volna.

A botrány megvolt, a sorozat lement a királyi tévében, érdemei szerint feledésbe is merült, következmények nem voltak. Nem is lehettek: miért perelt volna és kicsoda? A magyar sajtó saját hibája volt, hogy hitelt adott egy reklámcikknek.

Hogy Kálomista szervezte ezt a kis, bemutató előtti botrányt?

Ki szervezze, ha nem a producer?

Nem volt igaz?

De nem ám.

Működött?

Ahogy vesszük, a Fapadból nem lett egy új kultsorozat, de megpróbálták.

Ezt hívjuk médiahacknek.

Mármost, ha Kálomista Gábor akkor nem riadt vissza egy ilyen trükktől, honnan vesszük, hogy most visszariad? Hogy most minden szava igaz, és összeesküvők leselkednek a filmjére minden sarokból?

Médiahack volt ez is.

És ez is sikerült.

Kultfilm meg ebből se hinném, hogy lesz.

Oszoljunk, kérem, nincs itt semmiféle látnivaló.

Szerintem még néznivaló se lesz.

Szele Tamás