Akkor most foglalkozzunk kicsit Ázsiával. Annak sem minden országával, mára Kínából, Észak-Koreából és Afganisztánból érkeztek figyelemre méltó hírek. Ez nem jelenti azt, hogy Ázsia más országaiban minden rendben volna, Burmában például szintén nincs semmi rendben, de egy átfogó és alapos tanulmány kötetre rúgna, és annyi terjedelmünk nincs.

Kezdjük Afganisztánnal. Augusztusban és szeptemberben minden nap foglalkoztunk ezzel a nagyon érdekes országgal, amely reménytelen helyzetbe került. Hogy mostanság miért nem tesszük? Nem tiltotta meg senki, csak éppen kialakult egy nagyon rossz status quo. A nemzetközi közösség nem fogadja el a tálib rendszert, aminek több oka is van, a nők helyzetétől kezdve gazdaságpolitikai és katonai szempontokig, de – mivel az afganisztáni lakosság látszólag elfogadta a kialakult állapotokat, a nagyvilág is látszólag belenyugszik abba, hogy így alakultak a dolgok. Látszólag a táliboknak is megfelel így, csak ez a sok látszat kezd visszaütni.

Egyrészt a harcok egyáltalán nem szűntek meg, csak mivel már nem jelentenek szenzációt, még az ázsiai sajtó címoldalairól is a mínuszos hírek közé költöztek. Nem is könnyű róluk tudósítani, Kabul nem Saigon, Afganisztánban a tudósító nem teheti meg, hogy pár órás helikopterúttal kiviszik a helyszínre, felveszi az anyagot, visszaviszik és délután már a biztonságos hotelben szürcsöli a koktélt. Persze csak addig, míg a hotelt fel nem robbantják. Afganisztánban nincs biztonságos hely, szállás, „safe house” – oda lehet épp menni, a tálibok elvileg nem bántják a külföldi újságírót, bár a gyakorlatban megteszik, ha olyanjuk van, szóval maximum a napidíj lehet vonzó a tudósítók számára, ami háborús övezetben egész szép summa lehet. De hát hivatalosan nincs is háború.

Csak van. Két komoly tényező áll szemben a tálib rendszerrel az Iszlám Emirátussal: az Iszlám Állam és Maszúd Nemzeti Ellenállási Frontja. Tény, hogy az Iszlám Állam sokkal véresebb akciókat hajt végre, sűrűn lakott településeken, öngyilkos merénylőkkel, ezért hiszik sokan, hogy a Pandzsír-völgyben már fel is adták az ellenállást. Nem adták, sőt, de kicsit felszaladt a szemöldököm, mikor azt olvastam a minap a 444-ben, miszerint:

„Furcsa új szövetségest találtak az afgán hadsereg elitalakulatainak volt katonái és az amerikaiak által kiképzett afgán titkosügynökök. A Wall Street Journal beszámolója szerint azután, hogy az amerikaiak kivonulásukkal magukra hagyták őket, jónéhányuk az egyetlen olyan csoporthoz csatlakozott, amely aktuálisan harcol a tálibok ellen: az Iszlám Állam afganisztáni frakciójához.”

Mi a csoda? Az Iszlám Állam volna az egyetlen tálibellenes csoport? Akkor nagy a baj, elő a Panjshir Observerrel, netán elfogták volna Maszúdot?

Nem fogták. Csak október 31-én 13 tálibbal végeztek az ellenállók a völgyben, a járműveiket is felrobbantották, éspedig Parwan megye Jabal al-Seraj járásában. Ugyanaznap a Bajgah-völgyben más gerillák három tálibot öltek meg, egyet még el is fogtak.

Arról van szó csupán, hogy még csak nem is a 444 tévedett, hanem a forrása, a Wall Street Journal, nekik volt lusta a munkatársuk, nem nézett utána a Pandzsír-völgy eseményeinek. Neki az ISIS-K-ről volt információja, azt írta meg, más nem létezett számára. Főleg, hogy Rahmatullah Babil, az afgán hírszerzés, a Nemzeti Biztonsági Főigazgatóság egykori parancsnoka félre is informálta.

A kérdés ettől még égető, bár elsősorban nem kémekről, ügynökökről van szó, azok az Iszlám Államnak nem lennének nagyon hasznosak: inkább a valamikor afgán kormányerők különleges alakulatainak tisztjeiről. Érthető, ha védelmet keresnek. A tálibok ugyan hivatalosan amnesztiát hirdettek, csak azt senki sem tartja be, az amerikaiak elmentek, a Pandzsír-völgyig nem jutnak el – marad nekik az Iszlám Állam. Bár ott sem becsülik túl őket: a kormányhadsereg gardezi fegyverraktárának egykori parancsnoka a múlt héten esett el a tálibokkal vívott tűzharcban, ha fontosnak találták volna, nem küldik ilyen bevetésre. Mindazonáltal nem érdemes a veszélyt túlbecsülni: tíznél kevesebb jól kiképzett, potenciálisan veszélyes átállt tisztről tudni. Ez a példa inkább azt mutatja, hogy ha valaki nem figyel elég éberen, és nem is ismeri a helyzetet, képes ostobaságot írni – és ha olyan helyre írja, ami hiteles szokott lenni, átveszi a világsajtó is.

A tálib rendszer jelenleg sokkal komolyabb ellenféllel is találkozott, mint az ISIS-K, bár azok sem matyóhímzések: a saját belső ellentmondásaival. Azokat nem fogják tudni legyőzni. Igen, a kábítószerekről van szó.

Ugyanis a nemzetközi embargók és számla-befagyasztások miatt az egész államrend azon a bevételen nyugszik, ami lehetővé tette a felemelkedését is: a kábítószer-alapanyag termelésének a hasznán. Gyártják is az ópiátokat és metamfetaminokat, de alapvetően inkább alapanyagot termelnek, ennek az illegális adójából vásárolták a tálibok a fegyvereiket egészen az amerikai kivonulásig. Jelenleg az Iszlám Emirátus (tehát nem az Iszlám Állam, hanem a kabuli rezsim) szigorúan tiltja a kábítószer fogyasztását polgárai számára, szóval úgy vannak a droggal, mint kereskedő a borral: szeretik, de nem inni, hanem árulni. Az Associated Press Kabulban véletlenül tanúja volt egy drograzziának, a Szabad Európa be is számol az esetről: az intézkedő tálibok veréssel kezelik a drogfüggőséget, illetve kényszerelvonóval, ám ezen gyógyszerek hiányában csak éheztetni és jéghideg vízbe, olvadó hóba tudják állítani a betegeket. Ami nem használ, de nagyon árt. Szóval, ahol drogalapanyagot termelnek, drogot gyártanak, ott mindig lesz fogyasztó is, és a tálibok a legrosszabb módszert alkalmazzák: a fogyasztókat büntetik. Hiszen a termelést, gyártást nem állíthatják le, ami pénzük van, az mind abból származik.

A múlt héten viszont sikeresen lőttek szitává egy esküvőt Nangarhar tartományban, ugyanis a kizárólag nőknek fenntartott részen zene szólt. Három halottról és sok sebesültről tudunk. Ilyen bevetésekben nagyok a kabuli kormány erői, valahogy a hegyek között mintha már nem lennének akkora vitézek.

Lépjünk hátra egyet, és nézzük a nagy képet: milyen helyzetben van Afganisztán a világpolitika színpadán? Rosszban, Kabul annak örülhet, ha észre sem veszik, ha ugyanis észreveszik, mint Lavrov orosz külügyminiszter tette a minap, csak olyan, alig burkolt fenyegetéseket kap, mint amit a Kreml legfőbb diplomatája fogalmazott meg:

„Oroszország fő feladata, hogy megakadályozza a közép-ázsiai szövetségesek destabilizálódását, miután a tálibok augusztusban átvették a hatalmat Afganisztánban. Közép-ázsiai szövetségeseinkkel nincsenek határaink, szinte mindenkivel vízummentesség van érvényben. Mindenekelőtt a szomszédos országok destabilizálódásának, valamint a terrorista és kábítószeres fenyegetések Afganisztánból való beáramlásának megakadályozása számunkra a legfontosabb, az a legszükségesebb, hogy ezeket a fenyegetéseket csírájában elfojtjuk Afganisztánon belül.”

Tessék? Afganisztánon belül? Bizony, bátyuska. Úgy látszik, nem volt elég egy verés Moszkvának. Vagy romlik a memóriájuk.

Lavrov különben egyéb veszélyes terveket is forral Ázsiával kapcsolatban, de már Kínával egyetértésben: mivel az afgán válságövezet a jelek szerint nem elégséges a terveikhez, újabbat nyitnak.

Kína és Oroszország el akarja érni az ENSZ Biztonsági Tanácsában bizonyos észak-koreai áruk exportjának tilalmára vonatkozó szankciók feloldását „a polgári lakosság megélhetésének jobbítása” érdekében. Mármost az észak-koreai lakosság életben maradása tényleg humanitárius prioritás volna, de félő, hogy nem igazán élelmiszerekre és gyógyszerekre gondolnak. Inkább fegyverre, lőszerre, műszerekre – csak azt nem tudni, Észak-Korea mivel fizetne bármiért is? Mindenesetre ezt nehéz lesz megszavazni, a Biztonsági Tanácsnak tizenöt tagja van, a javaslat megszavazásához legalább kilenc támogató szavazat kell, és az Oroszországon, Kínán felüli három állandó tag – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország – így már (hogy állandó tagok javasolták) nem vétózhatná meg, de az ötlet támogatottsága csekély. Nem lenne az, ha el lehetne hinni, hogy csakis élelemről és gyógyszerről lesz szó. Mindenesetre az észak-koreai helyzet újabb eszkalációját várhatjuk már a gondolat felvetésétől is.

Kína pedig saját magával birkózik. Hszi Csin-ping rendszere a maga módján szintén ellentmondásos, ha nem is úgy, mint a táliboké, de ez még a császári idők öröksége: akkor ugyanis az állam totális volt elvileg, de legalább nem is törekedett népszerűségre, akinek nem tetszett valami, azt elkapták a jamen katonái, és agyonverték. No igen, csak a császároknak nem volt ideológiájuk és megtehették, hogy nem érdeklődnek a világ Kínán kívüli része, meg annak véleménye iránt.

Hszi Csin-ping már nincs ebben a szerencsés helyzetben, így komoly erőfeszítést jelenthet a rendszere számára – melynek kezd nem sok köze lenni a Teng Hsziao-ping -féle reformok korához, még ha arra épülne is állítólag – hogy egyrészt mindenkiről gondoskodjon (Kínában), másrészt mindenkit szemmel tartson és fegyelmezzen (Kínában és az egész világon). Most például szó szerint letiltották Hannoverben és Duisburgban, tehát messze határaikon túl annak a kötetnek a bemutatóját, amely Kína kritikája nélkül, kizárólag Hszi csin-ping önéletrajza és beszédei alapján, tényeket ismertetve mutatta volna be a Menny Elvtársának életét. Azt sem szabad. Szegény német kollégák – Stefan Aust és Adrian Geiges német újságírók – nem tudták, hogy Kínában sokféle igazság van, de egyiket sem tanácsos bolygatni. Még a legjobb indulattal sem. Mint az Index írja:

„Vuhani testvéregyetemünk jóindulattal elmagyarázta, hogy nem jó ötlet megtartani az eseményt – mondta a duisburgi Konfuciusz Intézet vezetője.”

Hát igen, a Konfuciusz Intézetekkel jóban kell lennie annak, aki Kínával nem akar összeveszni – én nem vagyok nagyon jóban a magyarral, de nem is szoktam a Vangfucsingen csavarogni, mert nem engednének be. Annyira tilos még viccelni is arrafelé a vezetéssel, hogy még a „Hszi bácsi szereti Peng mamát” című popslágert is betiltották, pedig a szövegében semmi sértő nincs (bár érezhető benne a kesernyés kínai humor, vagy inkább irónia). De mi meghallgathatjuk:

Közben Hszi Csin-ping kitűzte a Nagy Célt: a száz nap múlva kezdődő téli olimpia megnyitójáig teljesen fel kell számolják a világjárványt az országban. Le is zárták a négymilliós Lancsout hat fertőzött miatt, a sanghaji Disneylandet egy miatt – ha így haladnak, elmondhatjuk, hogy Kína csodákra képes.

Papíron le fogják győzni a koronavírust. Mind egy szálig.

Csak mondtam már: Kínában sokféle az igazság, ez lesz az egyik fajtája, de se ezt, se a többi változatát nem lesz majd okos dolog nagyon bolygatni.

Összegezve: nehéz idők jönnek Ázsiában, komoly válságok kialakulása várható.

Jobb időket kívánok. Nekik is, nekünk is.
 

Szele Tamás