Sok minden van ezen a világon, amit én nem értek, ezek közül azonban pillanatnyilag az áll az első helyen, hogy miért vette le Földi László tegnapi írását a Magyar Nemzet? Az írás nem volt jó, ellenben szokás szerint kifejezetten pocsék volt, eszmei alapjai a szerzőre jellemző módon zavarosak, de ez máskor nem jelentett gondot, most mégis, mi volt a baj?

Kezdjük ott, hogy a magyar külpolitikai újságírás soha nem látott válságban van, igaz, ez nem most kezdődött, hanem a kétezres évek elején, mikor a teljes magyar sajtó elbulvárosodott. Ennek is volt oka – megjelentek a hozzá nem értő, ám tőkeerős befektetők a piacon, legyenek magyarok vagy külföldiek és jó esetben nyugat-európai mintákat próbáltak erőltetni, rossz esetben egyszerűen optimalizálták a pénzügyeket, vagyis drágán adták a lapot és kirúgták mindazokat, akikre szerintük nem volt szükség. Aki maradt, dolgozhatott üveggyöngyökért. Először mindig a külpolitikai rovatok alakultak át „sztárvilággá”, „színes világgá”, ugyanis az ilyesmit gond nélkül össze lehetett rakni a Sunból, míg hát a valódi külpolitikai újságírás pénzbe kerül. Kiküldetésekkel jár, útiköltséggel, szállodai szobák bérlésével, étkezéssel, és láttunk már száz dolláros kávét (igaz, harci cselekmények zajlottak az övezetben), ehhez képest nem sokkal több hasznot hajt, mint amikor két díva cicaharcáról írnak, ugyanolyan terjedelemben. Ezt Nyugaton már régóta tudják, csak azt is tudják, hogy ügyesen egyensúlyozva a veszekedő dívák eltartják a kiküldött tudósítót, ott ugyanis lapot akarnak csinálni, nem pénzverdét. Nálunk akkortájt pénzverdének nézték a sajtót, és hatalmasat csökkent a külpolitikai újságírás presztízse (is), legnagyobb része már akkor eltűnt.

De máig nem tekintik komoly műfajnak. Most már volna jelentősége, az aktuális magyar kormánynak látszólag van egy meghatározó és holdkóros külpolitikája, ezt lehetne támogatni és ellenezni, de le sem tojják a sajtóban: ez azért is van, mert másfelől a kormány kommunikációjában a külföld (ha nem Moszkváról vagy Pekingről van szó) veszélyes, álnok, ellenséges és az Európai Unió, melynek részei vagyunk, pont a legnagyobb rosszakarója ennek a mi kicsiny, ám hősiesen szabadságharcoló drótoktól öleltünknek.

Volna jelentősége tehát a külpolitikai újságírásnak, lehetne terepe sok mindennek, főleg értelmes vitáknak – de még sincs. A kormánymédia felmondja a leckéjét, minden orgánumában ugyanúgy, a független időnként bebizonyítja, hogy nincs igazuk, ezek után jól nem történik semmi. A kormánylapok szerkesztői inkább belpolitikai orientációjúak, és nagyobb gondot kell mostanság arra fordítsanak, mi ne legyen benne a lapjukban, mint arra, hogy mi kerüljön bele.

Épp nem értem, hogyan kerülhetett Földi már megjelent írása a „ne legyen” kategóriába. Én ugyan tegnap elraktam a jegyzeteim közé, hogy majd ma reggel foglalkozom vele, mert szép, kövér ostobaságok voltak benne, kávé után nyitnám boncolás végett, mi fogad?

„404-ES HIBA, AZ OLDAL NEM TALÁLHATÓ!

Előfordulhat, hogy egy már nem működő linkre kattintottál vagy rossz címet írtál be, de az is lehetséges, hogy weboldalunk hibás linket tartalmaz.”

Még sok minden más is előfordulhat, például az, hogy egyszerűen levették az írást valamiért, esetleg maga a szerző vonta vissza. De mi a csoda volt benne, miért történt ez? Ahhoz kéne az eredeti szöveg, ami eltűnt.

Dehogy tűnt el. A kormány farvizein evezgető kisebb orbánumok – például a hírhedett Minden Szó vagy a Gondola – nagy, nyelvlógató-lihegő buzgalmukban átvették, közölték is (áldás nekik az ilyen „hozott anyag”, a másodközléssel részben a hűségüket bizonyítják, részben munkát spórolnak meg), csak be kellett írni a keresőbe a címet:

„Európa Nemzeteinek Szövetsége”

és két példányban is előkerült az írás. Ide is idézem, a Gondoláról, tipográfiailag az az igényesebb. Akkor most kremlinologizáljunk kicsit, és lássuk, mi lehetett vele a baj?

Mikor azt írtam róla, hogy csak azt adta a szerző, mi lényege, vagyis a szokásos ostobaságokat, nem túloztam. Az egésznek az az eszmei mondanivalója, miszerint pokolba az Európai Unióval (ez a kormány álláspontja is), hozzunk létre egy nagyobb, erős és szuverén államokból álló, ám laza szövetséget, és abba hátha beszáll Moszkva is. Hogyne szállna be, de csak akkor, ha ő vezetheti – igaz, ezt már én teszem hozzá. Ez egyáltalán nem megy szembe a hivatalos magyar diplomáciai doktrínával, sőt, kiválóan illeszkedik bele. Akkor hol lehetett a baj? Nézzük apróra:

„Mennyire tekinthető csupán képzelgésnek egy „igazi ENSZ”, vagyis Európa Nemzeteinek Szövetsége létrejötte? Olyan szövetség, ahol nincs brüsszeli központ, ahol független országok saját érdekeik mentén – ahogy az Európai Unió kiteljesedését megelőzően léteztek – alkotnának egységet.”

Teljesen képzelgésnek tekinthető a mai helyzetben, aki ilyent álmodik, annak gazdag a fantáziája, de igyon vagy többet, vagy kevesebbet, mert elmérte az adagolást, viszont ezt akár Szijjártó is mondhatta volna. Menjünk tovább.

„Egyre gyakrabban kerül szóba Európa védelme, egész pontosan a fegyverkezési verseny politikai kényszere. A kiváltó ok – vagyis a biztonsági kihívás – nem utópia, hiszen Európa veszélyben van, mert konkrét támadásokkal kell szembenéznie.”

Itt pár bekezdésnyi obligát migráncsozás következik, de oda jut a szerző, hogy a fegyvertelen menekülőkkel csak elbánnának a mai hadseregek is.

„Talán az a káosz, mely a jobb napokat megélt nyugati civilizációt veszélyezteti? Az értékvesztés kihívásai, amely a vallásunk gyalázása, a gender és az LMBTQ abszurditása, a normális életünk végveszélybe taszítása képében megjelenő élethelyzetek. Ez ellen azonban lehetetlen nehéz fegyverekkel védekezni.”

Annyira nehéz, hogy lehetetlen is. Azt ugye senki sem gondolja komolyan, hogy LMBTQ-dandárok szerveződnek az Ardennek hegyeiben és az Appenineket megszállták a szivárványos partizánok? Még Földi is elismeri, hogy nincs így.

„Ugyanakkor egyre több jel – nyílt vagy burkolt politikai nyilatkozat – utal arra, hogy Oroszországot szeretnék ellenségként láttatni, és ha kell, katonailag is provokálni.”

Jó lenne, ha ennek nem volna realitása, de nagyon is van. Elég ide idéznem Darja Navalnaja minapi beszédét, melyet az Európai Parlamentben tartott, hogy lássuk: fele sem tréfa Moszkva terveinek. És nem válogatnak az eszközökben.

„Ami Oroszországot illeti, háborút, pláne Európán belül az orosz vezetők józan eszük elvesztése esetén indítanának. Más kérdés persze, hogy ha védekezésre kényszerítik, határait vagy érdekrendszerét támadás éri, nem ragaszkodik minden áron a békéhez. Az viszont minden spekuláción felül áll, hogy mindezzel ellentétben az orosz gazdaság alapvető érdeke nem csupán a béke adta nyugalom, hanem szoros kapcsolat Európa fejlett technológiájú országaival.”

No igen, olyant még sosem látott a világ, hogy a Kremlben egy őrült, kiszámíthatatlan zsarnok uralkodott volna, akit nem érdekelnek a következmények... illetve, de. Az ellenkezőjét láttuk ritkábban. De mi lesz, ha létrejön ez az Európai Uniót helyettesítő Nemzetek Európája? Szőlő lesz, lágy kenyér Földi szerint, valamint:

„Washingtonból és persze Pekingből nézve elfogadhatatlan vízió lenne egy újra erős Európa létrejötte, mely az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig húzódik, mivel Oroszország keleti határa a Csendes-óceán.”

Jé. Nahát. Hol is olvastam én ilyesmit? Megvan: Alexander Duginnál, aki az orosz és nemzetközi szélsőjobb atyamestere, nyugodtan nevezhetjük az egyik legfőbb ideológusuknak is. Ő olyant ír „Az orosz tavasz forgatókönyve” című alapvetésében, hogy:

„Egy nagy Kontinentális Szövetség jön létre, Eurázsia és Európa, az Európai Unió és az Eurázsiai Unió Konföderációja. Az oroszok, ukránok és az európaiak már a barikád egyazon oldalán állnak, míg az amerikaiak a másikon. Amerika és a dollár hegemóniája, akárcsak az atlantizmus és a liberalizmus, valamint pénzügyi körök uralma véget ér. Egy új fejezete kezdődik a történelemben. A szlávok újra egyesülnek, de nem Európa ellenében, hanem – egy többpólusú világrendszer keretein belül – vele szövetségben. Lisszabontól Vlagyivosztokig.”

Földi ezt csak átfogalmazta. De még ez is beleillik a magyar diplomáciai vonalba! Az a szerencse, hogy a realitásba nem, de a vonalba – mindenképp.

„Észre kell venni, hogy a szétszakított kontinens önmaga sírásója, amennyiben ezen az úton kíván haladni. Miért lenne utópia az egyes országok nemzeti szintű építése és belső értékeinek erősítése? Nincs különb a többinél, csak más-más kultúrájú európai népesség van: magyar, angol, francia, lengyel vagy éppen orosz.”

Milyen igaz. Boruljunk a medve kebelére, mi baj lehet belőle? Nagy baj lenne, kipróbáltuk már, nem volt jó. Hanem itt lassan véget is ér az írás, és még mindig nem kaptunk választ a kérdésünkre: miért kellett levenni?

Ideológiai alapon nem lehetett vele semmi baj, a mai magyar külpolitikának tökéletesen megfelelt, leülhet fiam, jeles. Nem tudok másra gondolni, csak arra: tegnap reggel még rendben lévőnek tűnhetett, de később történt valami, ami miatt leszóltak a minisztériumból, hogy „ez most nem időszerű”. A Magyar Nemzetnek nyilván leszólnak, az van akkora, a kisebb vadaknak, Gondolának, Minden Szónak nem, azokat nem is látják. Jó, de mi történt?

Szijjártó a nyugat-balkáni uniós bővítést reklamálja ma reggel a Facebookon, Orbán tegnap a brüsszeli EU-csúcsról mondta, hogy:

„A legfontosabb kérdésben kis híján ölre mentünk. Ez az energiaárak kérdése volt.”

de a magas energiaárak pont a Gazpromnak köszönhetőek, szóval a magyar álláspont ebben uniós szinten alapvetően hibás, nem a probléma gyökerét látja, hanem elosztási-szervezési kérdéseket emleget. Mindenesetre magyar részről csak ilyen hírek voltak, ezeknek nem mondott ellen az erősen moszkovita szimpátiájú írás. És orosz részről?

Orosz részről viszont lehet, hogy van egy idevágó hírünk. Lavrov külügyminiszter ugyanis tegnap este közölte:

„Az orosz fél szerint Ukrajnában, Kelet-Európában, a Kaukázuson túli területeken és Közép-Ázsiában a NATO-nak le kellene mondania mindennemű katonai tevékenységről. Az Egyesült Államoknak Moszkva szerint vállalnia kellene, hogy megakadályozza a NATO keleti bővítését, és elutasítja a volt szovjet tagköztársaságok szövetséghez történő csatlakozását. (…) Ez a feltétele annak, hogy tárgyaljanak az ukrán válságról.”

Hogy közben Moszkva vígan mozgatja seregeit az ukrán határ mentén, az senkit se zavarjon, az nem annexiós törekvés, hanem reggeli, egészségügyi séta a nyírfácskák között, a szabad érintetlen természetben, nincs is jobb annál. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy ez a hír az Indexben megjelent, az MTI-ből kimaradt. Ebből sok mindenre lehet következtetni, kezdve attól, hogy a leépítések óta az MTI külpolitikai rovata nem áll a helyzet magaslatán és péntek este senkinek sem volt kedve dolgozni, egészen addig, hogy a magyar külpolitika óvatosan szeretne elfordulni a Kremltől egy időre – bár, erre sem fogadnék komoly összegben. Akármit jelenthet. Ugyanis a Magyar Nemzet viszont közölte Lavrov bejelentését...

Az talán még elképzelhető, hogy Peking érzékenységére akartak tekintettel lenni, mert tény, hogy sértődékenyek arrafelé, még a feltételezésekre is kényesek.

Én sem vagyok magamnál... Itt találgatom, hogy egy szakmai szempontból gyenge és elhibázott, vágy- és talán honoráriumvezérelt írás miért jelent meg és utána miért tűnt el.

Holott az sincs kizárva, hogy az eltűnése egyszerű műszaki hibának köszönhető.

De még az sem, hogy a megjelenése is!

Vannak titkok, amikre sosem fogunk rájönni: ez az egyik.

De hova tűnt Damon Hill?

Szele Tamás