Mikor bejelentették a mai „rendkívüli” kormányinfót, még csak nem is volt kétséges, hogy mi nem várhat egy pillanatot sem: természetesen az, hogy értelmezzék, mit is bukott el Magyarország és Lengyelország az Európai Unió bíróságán ma. Nem az történt, amit közreadtak, annak ellenére, hogy a vereség várható volt, nagyon is várható: maga Orbán Viktor sem számított másra.
Meg fogom én azt is magyarázni, mi az igazság, de előbb lássuk azt, mi volt ma a hazugság. Mert volt. Felsuhant a színpadra Varga Judit, mint az Ősz, Szent Mihály útján, de nem nesztelen, mert meg is szólalt. Azt mondta, az Index tudósítása alapján:
„Az EU Bírósága politikai döntést hozott a magyar gyermekvédelmi törvény miatt – kezdte Varga Judit. A kormányt nem érte meglepetés, a bíróság is politikai szereplővé lépett elő, az ítélet politikai nyomásgyakorlás. Az igazságügyi miniszter szerint nagy nemzetközi vita zajlik a gyermekvédelmi törvény körül, és hihetetlen támadás zajlik az ország ellen. A magyar kormány úgy döntött, hogy a kérdést elviszi a népszavazásig, Varga Judit a migrációs vitához hasonlította ezt az ügyet. Varga Judit hangsúlyozta, ma már látjuk, hogy a migrációs vitában a magyar megoldás bizonyult hosszútávon jónak, most pedig úgy gondolják, hogy a gyermekeket meg kell védeni a szexuális propagandától. A gyermekvédelmi törvény a probléma, nem a jogállamiság – szögezte le a miniszter.” (Index)
Aztán újból párizsi Ősszé változott, miután ezt megsúgta, de úgy, hogy Szent Mihály útja beleremegett – a színpadról kacagva szaladt, nehogy a Pegasusról, Völnerről vagy egyáltalán bármiről megkérdezzék. Viszont ott járt, s hogy ott járt, mi tudjuk csupán, nyögő lombok alatt.
A kormányinfó többi részét nem követtem, engedelmükkel köntörfalból, mellébeszélésből nekem elég volt egyszerre ennyi is. Tudtam, mire számítsak, hiszen láttam előtte a miniszter Facebook-posztját is:
„Politikai ítéletet hozott az Unió Bírósága a gyermekvédelmi törvény miatt!
Az Európai Unió Bírósága ítéletet hozott a magyar és lengyel kereset kapcsán.
A döntés élő bizonyítéka annak, hogy Brüsszel visszaél a hatalmával. Az ítélet egy újabb nyomásgyakorlás hazánk ellen, mert a nyár folyamán elfogadtuk a gyermekvédelmi törvényünket. Brüsszel nem tudja annyiban hagyni, hogy a magyar emberek népszavazáson mondhatják el a véleményüket. A bürokratikus elit nem akarja elfogadni a magyarok szabad döntését és véleményét!”
ami már előkészítette a későbbi, élő halandzsát. Miért is halandzsa ez?
Azért, mert a jogállamisági mechanizmusról szóló kondicionalitási rendelet ügyében beadott magyar és lengyel kereset elutasításának semmi, de semmi köze nincs a jobbról „gyermekvédelminek”, balról „homofóbnak” hívott törvényhez.
Ahhoz hogy közük lehessen egymáshoz, időgépre volna szükség. Először is lássuk, mi ellen adott be keresetet Magyarország és Lengyelország tavaly március 11-én?
„Magyarország és Lengyelország keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános, a jogállamisági feltételrendszerről szóló, az Európai Parlament és a Tanács által elfogadott rendelettel összefüggésben – tájékoztatott a luxemburgi székhelyű uniós bíróság az MTI-hez eljuttatott közleményében csütörtökön.
Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács decemberben erősítette meg a júliusi EU-csúcstalálkozón elfogadott megállapodást az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről és a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról. A rendelethez záradékot csatoltak, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik. Ez azt jelenti, hogy a mechanizmust nem lehet politikai célokra használni.
A mechanizmus alkalmazása esetén első lépésként az Európai Bizottság javasolhatja a feltételrendszerhez kapcsolódó eljárás megindítását amennyiben megállapítja, hogy egy tagállam jogsértést követ el. Ezt követően a tagállamokat tömörítő Tanácsnak egy hónap, kivételes esetben három hónap áll rendelkezésére, hogy minősített többséggel szavazzon a javasolt intézkedésekről. A teljes döntési mechanizmus időtartama 7-9 hónap.” (napi.hu)
Egyszerűbben fogalmazva: ha kap egy ország némi uniós pénzt adott célra – de ez nem lehetnek politikai – akkor arra is kell költenie. Ahol fennáll a gyanú, hogy ellopják és/vagy politikára költik, ott megindul az eljárás és vissza kell adni a pénzt, ami bosszantó. Főleg, ha már elloptuk vagy elpolitizáltuk. Tulajdonképpen ezt az elszámolási kötelezettséget támadta meg a két populista kormány.
De nem az Unió perelte be őket, hanem ők adták be a keresetet az Unió ellen.
Innentől kezdve egyrészt mi kezdtük a pereskedést, másrészt arról a nagyon egyszerű kérdésről szólt a dal, hogy lehet-e ránk pénzt bízni vagy sem. Sőt, tulajdonképpen arról sem: mi tulajdonképpen azt akartuk kimondatni a bírósággal, hogy akkor is lehessen, ha nem lehet és semmivel ne kelljen elszámolni soha. Egyébként a jogállamiságra, elszámolási kötelezettségre vonatkozó záradékot – jegyezzük meg – még 2020 decemberében fogadták el.
Hogy kerül ide a „gyermekvédelmi-homofób” törvény? Nehezen, és leginkább időgéppel.
Azt már fentebb láthattuk, hogy a ma elutasított keresetet 2021. március 11-én adta be a két ország. Ezzel szemben a „gyermekvédelmi” törvény első változatát (még a homofób módosítók nélkül) 2021 májusában terjesztette be Kocsis Máté és Selmeczi Gabriella. A törvényt elfogadhatatlanná tevő módosításokat pedig 2021. június 10-én csatolták és szavazták meg. Tehát előbb volt a kereset és csak hónapokkal későbbi a most „megtámadottnak” nevezett törvény, amit kivont szablyával és főként népszavazással védelmeznek. Az egyik ügynek nincs köze a másikhoz, legfeljebb akkor van, ha elfogadjuk, hogy 2021-ben visszafelé folyt az idő és június előbb volt májusnál, május márciusnál, különben sehogyan sem jön ki az oksági összefüggés, amit most le akarnak erőltetni a torkunkon.
Hogy a gyermekvédelminek mondott homofób törvény nem tetszik az Unióban sokaknak, az teljesen független attól, miszerint ma visszadobták a magyar és lengyel kormányok más irányú keresetét. Kicsit olyan ez, mintha sírna valaki a kocsmapulton:
- A Micike nem táncolt velem a bálban, mert szőke vagyok!
- Biztos?
- Biztos, hogy nem táncolt.
- Az is biztos, hogy azért, mert szőke vagy?
- Azt nem mondta, de hát szőke vagyok...
- Ellenben mit mondott, miért nem táncol?
- Azt állította, hogy azért, mert nem tudok táncolni, a múltkor is letiportam a Mariska lábát!
- És letiportad?
- Panaszkodott rá. Valaki letiporta, míg velem táncolt.
- És különben tudsz táncolni?
- Különben nem tudok.
- Nem lehet, hogy a Micike mégis azért nem táncolt veled, mert nem tudsz?
- Nem, hát nem látod, hogy szőke vagyok, azért? Nézd meg, hogy szőke vagyok, az a céda diszkriminál engem! Most hova mész?
- Odébb.
- Miért?
- Mert míg ártatlanul panaszkodtál, valami gazember beletojt a nadrágodba, és most már baromi büdös is vagy...
Körülbelül ez a párbeszéd írhatja le a magyar kormány logikáját esetünkben. Azért a magyar kormányét, amely következetesen úgy fogalmaz, hogy „Brüsszelben elítélték Magyarországot”.
Nem Brüsszelben, hanem Luxemburgban, nem elítélték, csak elutasították a keresetét és nem Magyarországot, hanem a kormányát, mely távolról sem azonos a népével.
Mint a régi viccben. És előre látható, micsoda hatalmas kampányt fognak építeni erre a hazugságra, ami tulajdonképpen csak annyiból áll, hogy bíznak benne: már senki sem emlékszik, tavaly mi történt és melyik hónapban.
A nap jelenete azonban mégis Varga Judit lelépése volt a színpadról, amint kacagva szaladt, miként Párizsból az Ősz.
Mondhatni, könnyedén elszállt, Pegasus hátán.
Szele Tamás