Ma három dologról fogunk beszélni az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban: a harci cselekményekről, azokról a bizonyos, egyelőre függőben lévő, de nagyon szükséges béketárgyalásokról, melyek nem biztos, hogy azok, aminek mondják őket és utána a legnehezebb kérdést vesszük elő: Jevtusenkót idézve azt, hogy „akar-e Moszkva háborút”.

Ez utóbbit bizonyos életkor felett már nagyon sokan kérdezgették az elmúlt napokban, mármint azok, akik még emlékeznek Jevtusenkóra, de most ígérem, hogy nem az ő lírájáról lesz szó. Azonban lássuk először a harci cselekményeket.

Melitopol orosz források szerint elesett, az ukrán források azt mondják, még tartják a város felét, de a harcok most Kijev térségére összpontosulnak. Az éjszaka folyamán bomba- és rakétatámadások érték a várost, a lakosság nagy része az óvóhelyekre kényszerült, különösen erős harcok folytak a kijevi állatkert térségében. Találat ért több lakóépületet, köztük egy toronyházat is. A hatóságok előrehozták a kijárási tilalom kezdetét délután ötre, amelyik civilt ettől az időponttól számítva másnap reggel nyolcig az utcán találják, azt diverzánsként fogják kezelni. Hírek terjednek egy száz harckocsiból álló konvojról, mely észak felől Kijev irányába tart, de ez sem lesz elég a majdnem három milliós város megtöréséhez: a harckocsikat különben sem városi harcra tervezték, és ezt valószínűleg az orosz hadvezetés is be fogja látni, más kérdés, hogy – abból van nekik a legtöbb.

Mindenesetre rémítő veszteségeket szenvedett az orosz fél: Mihail Podoljak elnöki főtanácsadó 3500 elesett orosz katonáról és 200 hadifogolyról számolt be összesen három nap alatt. Ehhez nem árt, ha tudjuk, hogy mekkorák voltak az orosz veszteségek korábban, más konfliktusokban. Az első csecsen háború alatt körülbelül 5000 embert vesztettek, a második során 7000-et. A teljes szovjet-afgán háború alatt 9500 orosz katona halt meg harci cselekmények során.

Most meg három nap alatt 3500.

Nem csoda, ha már a Kreml is tárgyalásokat fontolgat. Arra már tegnap sort kerítettem, hogy miért volt Putyin tegnapi ajánlata elfogadhatatlan – kezdjük azon, hogy magukat a megbeszéléseket is Zelenszkij kérte. Putyin válaszul azt írta, hogy hajlandóak tárgyalni, de Minszkben, valamint nem elnöki, hanem csak bizottsági szinten, Lavrov pedig hozzátette: és csak abban az esetben, ha előzőleg az ukrán hadsereg leteszi a fegyvert. A feltételek persze szándékosan voltak ilyenek, csakhogy időközben elkészült a veszteséglista, és Moszkva kezdi elfelejteni, hogy nekik voltak feltételeik. A TASZSZ pedig diadalmasan kiáltotta világgá:

„Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök elfogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök javaslatát, és kész tárgyalni a békéről és a tűzszünetről – közölte szombaton Szergej Nyikforov, Zelenszkij sajtótitkára.

„Cáfolnom kell azokat az állításokat, amelyek szerint elutasítottuk volna a tárgyalásokat. Ukrajna mindig is kész volt és kész tárgyalni a békéről és a tűzszünetről. Ez az állandó álláspontunk. Elfogadtuk az orosz elnök javaslatát” – írta Facebook-fiókján.

Nyikoforov szerint jelenleg is folynak az egyeztetések a tárgyalások helyéről és idejéről. Minél hamarabb kezdődnek a tárgyalások, annál több esély van a normális élet helyreállítására – jegyezte meg.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki sajtótitkár korábban azt mondta, hogy Putyin kész delegációt küldeni Minszkbe az Ukrajnával folytatandó tárgyalásokra. Később azt mondta, hogy a fehérorosz fővárosban tartandó tárgyalások kezdeményezésére válaszul az ukrán fél Varsót javasolta lehetséges helyszínként, mégis később megszakadt a kapcsolat.” (TASZSZ)

Zelenszkij a javaslatot elfogadta, de a feltételeket nem: a TASZSZ bölcsen hallgat arról, hogy miután Minszk szóba sem jöhet, hiszen ott orosz csapatok állomásoznak nagy számban és az ukránok még emlékeznek Maléter Pál sorsára, aki elment tárgyalni a Vörös Hadsereggel, aztán többet sosem tért vissza, Varsót Putyin utasította el, Szijjártó Péter túlbuzgó javaslatát Budapestről, mint tárgyalási helyszínről pedig meg sem hallgatták, jelenleg erősen esélyes, hogy Jeruzsálemben kerül sor a megbeszélésekre.

De ettől még zajlanak a harcok, sőt, megvan az első két magyar áldozat is, mindketten ukrán oldalon haltak hősi halált: Kis Sándor a haditengerészet kötelékében szolgált, 29 éves volt, és két gyerek maradt árván utána, Bilak Vaszil pedig 22 évesen vesztette életét.

Ilyen időkben több, mint cinizmus, hogy Medvegyev volt miniszterelnök és elnök arról merengett nyilvánosan: ha már úgyis felfüggesztették Oroszország tagságát az Európa Tanácsban, milyen jó alkalom volna ez arra, hogy újra bevezessék a halálbüntetést. Én ennek nagy ellensége vagyok és Medvegyev urat is óva inteném ettől az elhamarkodott lépéstől: gondoljon bele, goszpogyin, mi lenne, ha újra bevezetnék és korrupt, cinikus politikusok esetében alkalmaznák? Akkor is lándzsát törne mellette?

Viszont nem csak a hihetetlen emberveszteség sarkallja a Kreml urait a tárgyalásos megoldásra. Nyomósabb okuk is van rá: a közhangulat. Egymást érik a háborúellenes tömegtüntetések az Oroszországi Föderációban, a méreteiket a Guardian itt látható videója mutatja be – de a rendőri brutalitást is, amivel elnyomják őket.

 A letartóztatottak száma jelenleg két-négyezer fő között lehet. A háborúellenes mozgalom nyílt levelek írásával kezdődött a közösségi oldalakon: először az orosz pedagógusok, aztán az egészségügyi dolgozók, majd a művészek hozták nyilvánosságra a magukét temérdek aláírással, mostanra már ott tartunk, hogy még az orosz önkormányzati képviselők is aláírták a maguk tiltakozását. És van egy nagy, központi háborúellenes petíció is, amit eddig 738 845 fő szignált, ebből idézek most:

„Oroszországban a legkülönbözőbb emberek nyilvánították ki publikusan kategorikus elutasításukat a háborúval és annak az országra nézve végzetes következményeivel szemben. Az értelmiségiektől a nyugalmazott főtisztekig és a Valdai Fórum szakértőiig.

A különböző hangok ugyanazt az érzést fejezték ki: elborzadtak az Oroszország és Ukrajna közötti újabb háború gondolatától. Rémületet kelt a felismerés, hogy ez valóban megtörténhet.

És meg is történt. Putyin katonai műveletet rendelt el Ukrajna ellen, annak ellenére, hogy mind Ukrajna, mind Oroszország kétségtelenül szörnyű árat fog fizetni ezért a háborúért, az Oroszországon belüli és kívüli józan hangok ellenére. (…)

Mi, a béke támogatói, akik Oroszország és Ukrajna polgárainak életének megmentése érdekében cselekszünk, hogy megállítsuk a megkezdett háborút, és megakadályozzuk, hogy az bolygóméretű háborúvá fokozódjon:

– Kinyilvánítjuk egy háborúellenes mozgalom megalakulását Oroszországban, és támogassa a háborúellenes tiltakozás minden békés formáját;

– Követeljük Oroszország fegyveres erőinek azonnali tűzszünetét és azonnali kivonulását a szuverén ukrán állam területéről;

– Háborús bűnösöknek tekintjük mindazokat, akik meghozták a döntést a kelet-ukrajnai katonai akció megindításáról és akik a kormánytól függő orosz médiában az agresszív és háborút igazoló propagandát szentesítették. Arra fogunk törekedni, hogy felelősségre vonjuk őket tetteikért. Legyenek átkozottak!

Minden józan gondolkodású oroszországi emberhez fordulunk, akinek tettei és szavai számítanak. Légy része a háborúellenes mozgalomnak, állj ellen a háborúnak. Legalább azért, hogy megmutassuk az egész világnak, hogy Oroszországban voltak, vannak és lesznek olyan emberek, akik nem fogadják el a hatóságok által létrehozott aljasságot, amelyek az államot és Oroszország népét a bűnök eszközévé tették.”

 Azt mondaná valaki, hogy ez a majd 740 ezer aláíró kevés egy ekkora országban? Az összlakosság fél százaléka, megengedem, de még így is körülbelül négyszer annyi, mint ahány katonát Putyin Ukrajnába küldött. Tömeg ez, nem kicsi, és ne feledjük: csak a jéghegy csúcsa, hiszen arrafelé nagyon komoly következményekkel kell számoljon az, aki nevével, aláírásával nyíltan támogat egy ilyen megmozdulást, ami szemben áll a kormány politikájával. A háborút ellenzők száma reálisan ennek akár a tízszerese is lehet, ha nem több: ők csak azok, akik vállalták az esetleges meghurcoltatást, büntetést, talán rosszabbat is.

Tehát: akar-e Moszkva háborút? Vegyük elő Jevtusenkót, mielőtt válaszolunk. 

„Akar-e Moszkva háborút?

Megmondja minden árnyas út,

kérdezd a nyírfát és fenyőt,

a csönddel áldott, tág mezőt,

a katonát, ki ott pihen

a nyírfa alján névtelen,

s az ő fiát hívd mint tanút:

akar-e Moszkva háborút.

 

Nem értünk hulltak el csupán

harcosaink, csaták sokán.

Hanem, hogy minden földeken

az álom boldog, szép legyen.

Hol lomb sziszeg, s plakát hunyorg,

alszol Párizs, alszol New York,

álmotok tán felelni tud:

akar-e Moszkva háborút.

 

Igaz, tudunk harcolni mind!

De nem akarjuk, hogy megint

tengernyi hős vérezzen el

gyászos hazai téreken.

Kérdezz meg minden jó anyát,

hallgasd meg hitvesem szavát,

s már szíved is felelni tud:

akar-e Moszkva háborút.”

(Bede Anna fordítása)

Megmondom őszintén, Jevtusenko nekem nagyon nem kedvencem, de most és ebben az esetben megadta a helyes és pontos választ a maga patetikus módján 

Moszkva nem akar háborút.

Oroszország népe sem akar háborút.

A Kreml akar háborút.

Ez ennyire egyszerű.

Szele Tamás