Szögezzük le így, az elején, hogy egyelőre nincs semmiféle konkrét bizonyíték arra, hogy Újdelhi fegyverként vetette volna be Pakisztán ellen az árvizet, de nincs ennek az ellenkezőjére sem. Mindenesetre pattanásig feszült a helyzet Kasmírban, és ne feledjük: két nukleáris hatalom konfliktusát látjuk. De miért is haragszik egymásra India és Pakisztán?

(Képünk illusztráció)

A két ország viszonya nagyon rossz, gyakorlatilag Pakisztán (és Banglades) létrejötte óta. Az 1947-es brit kivonulás alkalmából úgy akarták tisztázni vagy inkább elkerülni a vallási alapú konfliktusokat, hogy létrehozták a muzulmán autonómiát, Nyugat-Pakisztán néven a mai államot, Kelet-Pakisztán néven a mai Bangladest, és nem vették tekintetbe, hogy a két országrész több ezer kilométerre fekszik egymástól. Ráadásul elindították a lakosságcserét, ami több tízmillió menekült elhelyezésének gondjával és sok százezer halottal járt. Kasmír hovatartozása miatt azonnal ki is robbant az első indiai-pakisztáni háború és ezt továbbiak követték – a terület finoman szólva is kissé vitatott. A vegyes felekezeti hovatartozású, de muszlim többségű régiót kormányzó hindu maharadzsának az 1947-es brit Indiai Függetlenségi Törvény meghagyta a döntés jogát arról, hogy hova csatlakozzon, ámde addig totojázott, míg ki nem törtek a harcok. A maharadzsa végül India mellett döntött, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a területet feldarabolta a történelem. Kasmírért 1947 után 1965-ben és 1999-ben is háború tört ki, és jelenleg a két ország ott tart, hogy egyetlen négyzetkilométert sem hajlandó engedni saját foglalásaiból. Az egykori Kasmír 43 százalékát India, 37 százalékát Pakisztán ellenőrzi. És hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, a régió 20 százaléka – jó részt alig lakható magashegyi területek – a hatvanas években Kínához került.

Ez tehát a konfliktus kiváltó oka. De mi a helyzet? A Chatham House munkatársa, Dr Chietigj Bajpaee (ne is tessék megkérdezni, hogyan kell a nevét kiejteni...) külön elemzést szentelt a jelenlegi állapotoknak.

Eszerint április 22-én egy terrortámadás a Pahalgam közelében fekvő Baisaran-völgyben az indiai fennhatóság alatt álló Dzsammu és Kasmír területén 26 ember életét követelte. Többségük indiai turista volt. Ez volt a leggyilkosabb támadás a vitatott területen 2019 óta, amikor egy indiai félkatonai egységeket szállító buszkonvojt ért autóbomba-robbantás 40 ember életét követelte Pulwamában. Még riasztóbb, hogy ez a legnagyobb civileket érintő támadás több mint két évtizede. A pakisztáni székhelyű terrorszervezet, az Ellenállási Front egy proxy-csoportja, a Lashkar-e-Taiba vállalta a felelősséget a támadásért, míg a pakisztáni kormány tagadta, hogy bármilyen szerepe lett volna benne.

Jóindulatú hanyagság vagy stratégiai visszafogottság?

Amikor Narendra Modi miniszterelnök kormánya 2014-ben hatalomra került, békülékeny gesztust tettek Pakisztán felé, és meghívták az akkori pakisztáni miniszterelnököt, Nawaz Sharifot és más dél-ázsiai vezetőket Modi beiktatási ünnepségére. Modi 2015-ben még születésnapján is meglátogatta Sharifot.

Azóta azonban az India és Pakisztán közötti kapcsolatok megromlottak. 2016-ban India úgynevezett „sebészi pontosságú csapásokat” hajtott végre a pakisztáni fennhatóság alatt álló Kasmírban, válaszul egy Uri-ban elkövetett támadásra az indiai hadsereg létesítménye ellen. 2019-ben India légitámadásokat indított pakisztáni területen a pulwamai terrortámadásra válaszul. A Modi-kormány 2019 augusztusában hozott döntése, hogy megszünteti az indiai fennhatóság alatt álló Kasmír különleges autonóm státuszát, tovább rontotta a kapcsolatokat Újdelhi és Iszlámábád között.

Azóta egyfajta jóindulatú hanyagság alakult ki a kétoldalú kapcsolatokban, mivel Iszlámábádot belső instabilitás és az Afganisztánnal és Iránnal közös határain fennálló feszültségek foglalkoztatják, míg Újdelhi inkább India globális szerepére és törekvéseire kíván összpontosítani, mint a Pakisztánnal fennálló, régóta feszült kapcsolataira. Ez nyilvánvalóvá vált a múlt hónapban megrendezett Raisina Párbeszéd – India legfontosabb külpolitikai konferenciája – során, ahol alig esett szó India szomszédairól.

Akár a két ország nukleáris arzenáljának elrettentő hatása, akár egyszerűen más prioritások miatt, az elmúlt években bizonyos mértékű stratégiai visszafogottság volt tapasztalható az indiai–pakisztáni kapcsolatokban. A kontrollvonal (LoC) mentén, amely az indiai és a pakisztáni fennhatóság alá tartozó Kasmírt választja ketté, 2021 óta nagyjából tart a fegyverszünet. 2022-ben egy India által véletlenül kilőtt rakéta pakisztáni területre csapódott, de Iszlámábád nem válaszolt erre. És annak ellenére, hogy Újdelhi határozottabb álláspontot képvisel, igyekezett minimalizálni a megtorló intézkedéseinek járulékos káros hatásait. Pakisztán összes szomszédja közül az indiai határ volt a legstabilabb az elmúlt években.

Politikai és geopolitikai háttér

A támadás akkor történt, amikor a pakisztáni hadsereg hátrányos helyzetbe került a Pakisztánban elkövetett terrorista támadások sorozata, továbbá az Imran Khan volt miniszterelnök letartóztatása és bebörtönzése, valamint támogatói üldözése miatt – a haderő népszerűsége erősen csökkent az országban. Asim Munir pakisztáni hadseregfőnök igyekezett hangsúlyozni a hadsereg fontosságát a pakisztáni állam fenntartása szempontjából. A múlt héten tartott beszédében Kasmírt Pakisztán „nyaki verőérének” nevezte.

Bár az iszlámábádi polgári kormány tagadta az ügyben való részvételét, már volt példa arra, hogy a pakisztáni hadsereg marginalizálódását követő időszakokban támadások érték Indiát. 1999-ben az iszlámábádi és az újdelhi kormányok közötti közeledési kísérlet – az úgynevezett lahore-i buszdiplomácia – meghiúsult, miután a pakisztáni hadsereg által támogatott militánsok támadásokat indítottak Kasmír Kargil térségében, ami a két ország negyedik háborújához vezetett.

A támadás akkor történt, amikor JD Vance amerikai alelnök Indiában járt, ami arra utal, hogy időzítésével a nemzetközi figyelmet akarták a kasmíri kérdésre irányítani, miközben a reflektorfény Indiára irányult. Ez nem volt egyedi: 2000-ben, Clinton elnök indiai látogatása előtt nem sokkal hasonlóképpen terrortámadás történt Kasmírban.

Erős indiai válaszreakció és pakisztáni megtorlás?

A Modi-kormány hatalomra kerülése óta szigorúan kezeli a biztonsági kérdéseket, és magát Modit India „chowkidar”-jának (őrének) nevezik. A kormány ígéretet tett, hogy a terroristákat bárhol is legyenek, üldözni fogja. Modi egy beszédében a héten kijelentette, hogy „India minden terroristát és összes támogatójukat azonosítani fogja, nyomon követi és megbünteti”, mi több, a tetteseket „akár a világ végéig” üldözi. Ezért India határozott válaszlépéseire kell számítani, beleértve a katonai fellépést is.

Az indiai kormány máris példátlan lépést tett, amikor felfüggesztette az 1960-as Indus Vízügyi Egyezményt. Ez a Világbank által közvetített, a két országot átszelő folyók vízfelosztásáról szóló megállapodás több alkalommal is túlélte az India és Pakisztán közötti ellenségeskedést. A pakisztáni kormány „háborús cselekménynek” minősítette India minden olyan kísérletét, amely a szerződést megsértve változtatna a vízfolyások irányán. Új-Delhi elrendelte az Attari–Wagah határátkelőhely lezárását, csökkentették a diplomáciai képviselet létszámát és további korlátozásokat vezettek be a Pakisztánba utazó indiai állampolgárok számára.

Pakisztán hasonló intézkedésekkel válaszolt, és lezárta légterét az indiai tulajdonú és üzemeltetésű légitársaságok előtt, valamint felfüggesztette a kereskedelmet Indiával, beleértve a harmadik országokon keresztül zajló kereskedelmet is. Emellett azzal is fenyegetőzött, hogy felfüggeszti az Indiával kötött összes kétoldalú megállapodást, beleértve a kontrollvonalat létrehozó Szimla-megállapodást is. Nem zárható ki a kontrollvonal mentén a tűzszünet megsértése és egy szélesebb körű, kölcsönös katonai eszkaláció. Korlátozott összecsapásokról mindenesetre már beszámoltak.

Új-Delhi az elmúlt években üdvözölte a stabilitás visszatérését Kasmírba. A tavaly ősszel a területen tartott választások nagyrészt békésen zajlottak, magas választási részvétel mellett. A beruházások és az idegenforgalom virágzott. A legutóbbi támadás meghiúsítja ezt a fejlődést.

Újabb fejlemények

Sajnos a Chatham House egyébként alapos és kiváló tanulmánya három napos, és másfél-két nappal ezelőtt – tehát már a megjelenése után – hirtelen gyökeresen megváltozott a helyzet. Erről az OpIndia helyszíni tudósítása számol be.

A Chakothi mellett húzódó határtól Muzaffarabad városáig a helyiek egyre növekvő rémülettel figyelték, ahogy a folyó gyorsan emelkedett, vészjelző szirénák szólaltak meg, és a mecsetek sürgős riasztásokat adtak ki. A folyóparti falvak – Hattian Bala, Ghari Dupatta, Majhoi – teljes káoszba süllyedtek, a családok biztonságosabb helyre menekültek.

Szombat délután feszültség uralkodott Kasmír Pakisztán által megszállt részén, miután a Jhelum folyó vízszintjének hirtelen, riasztó emelkedése riadalmat váltott ki Muzaffarabad egész területén. A lakosok, akik már egy hete idegesen várták az India és Pakisztán közötti feszültségek eszkalálódását, azt állítják, hogy India előzetes figyelmeztetés nélkül engedte szabadjára az áradást.

„Ez teljesen váratlan volt” – mondta egy Ghari Dupatta-i lakos, leírva, hogyan buzdították a mecset hangszórói a lakosokat az azonnali menekülésre. „A pánik nagyon is jogos. Senki sem tudja, milyen rosszra fordulhat a helyzet.”

Pakisztán szerint a hirtelen áradás nem véletlen, hanem India szándékos taktikája – egy szélesebb stratégia része, amelynek célja a vízáradat fegyverként való felhasználása a hét eleji pahalgami terrortámadásra válaszul. Javed Siddique politikai elemző nem kertelt: „India fenyegetése, hogy felfüggeszti az Indus Vízügyi Egyezményt nem üres beszéd volt. A mai áradás egy világos és egyértelmű üzenet volt.”

A muzaffarabad-i közigazgatás megerősítette a szokatlan vízszint-emelkedés tényét, és hivatalosan is vízügyi vészhelyzetet hirdetett a régió egyes zónáiban. A jelentések szerint a hirtelen árvíz India Anantnag körzetéből Chakothi felé hömpölygött, ami jól mutatja, hogy a földrajzi és geopolitikai tényezők milyen szorosan összefonódnak ebben az instabil régióban.

A közösségi médiákat elárasztották a helyszínről érkező videók, amelyek a Jhelum folyó teljes erővel tomboló áradását mutatták.

„India felelőtlen módon engedte a felesleges vizet az Anantnagból a Jhelum folyóba, ami veszélyesen megemelte a vízszintet, és veszélybe sodorta az életeket és a megélhetést a folyó alsóbb szakaszain. Indiával ennek megfelelően kell eljárni, és véget kell vetni ennek a vízügyi terrorizmusnak” – panaszkodott egy helyi lakos.

A héten India döntő lépést tett, amikor felfüggesztette az Indus Vízügyi Egyezményt a szörnyű pahalgami terrortámadás után, amely 27 turista halálát okozta és többen megsebesültek benne, amikor iszlám terroristák tüzet nyitottak rájuk, miután meggyőződtek hindu identitásukról. (Csak a jegyzőkönyv kedvéért: úgy győződtek meg az áldozatok felekezeti hovatartozásáról, ahogy Európában annak idején a fasiszták tették: megnézték, körül vannak-e metélve, és ha nem voltak, akkor ölték meg őket – ellentétben a második világháborús időkkel, amikor ez fordítva volt).

Ennek nyomán Modi miniszterelnök rendkívüli kabinetülést hívott össze, amelyen úgy döntöttek, hogy felfüggesztik az 1960-as, India és Pakisztán közötti vízfelosztási szerződést. Az egyezmény felfüggesztése mellett az indiai kormány tovább szigorította a pakisztáni terrorizmus támogatása ellen hozott intézkedéseket: mint már említettem, lezárta az Attari-Wagah határátkelőtt, és felszólította a pakisztániakat, beleértve az orvosi ellátásra szorulókat is, hogy április 29-ig hagyják el Indiát.

Eközben a pakisztáni miniszterelnök, Shehbaz Sharif „semleges és átlátható” vizsgálatot követelt a pahalgami incidens ügyében. A regionális aggodalmak elmélyülését jelzi, hogy Irán és Szaúd-Arábia állítólag felajánlotta, hogy közvetít a két atomfegyverrel rendelkező szomszéd között.

Ahogy emelkedik a vízszint, úgy nőnek a félelmek is – nemcsak az árvíztől, hanem egy nagyobb politikai vihartól is, amely elsöpörheti az egész szubkontinenst.

Egyelőre ennyit tudunk, de lám, ez az eset is bizonyítja a világpolitika mérhetetlen változékonyságát manapság: ami három nappal ezelőtt még csak súlyos feszültséget jelentett, annak elég volt egy váratlan árvíz ahhoz, hogy nukleáris háborúval fenyegető eszkalációvá nője ki magát.

Végezetül engedtessék meg nekem egy sejtés. Sejtést írok, mert nincs rá bizonyítékom, de távolról sem bizonyos, hogy akár Pakisztánnak, akár Indiának érdeke volt a mostani helyzet kialakulása, amelyben „chicken game”-et játszik egymással a két atomhatalom. Mit látunk?

Adott egy valóban vérlázító, tűrhetetlen terrortámadás, amit egyelőre ismeretlen személyek követtek el, feltételezhetően – de nem bizonyosan! – pakisztáni támogatással, hinduk ellen. Erre Újdelhi természetesen szankciókkal reagált, de olyan nagyon bizonyos, hogy Iszlámábád tudott erről az akcióról vagy legalábbis a tervéről? Egyáltalán, kik követték el a pahalgami mészárlást? Nem tudjuk.

Azt sem tudjuk biztosan, hogy India szándékosan engedte-e szabadjára az anantnagi tározók vizét, vagy az időjárás miatt szakadtak át a zsilipek, netán valaki – talán nem is Újdelhiből, hanem Pekingből vagy Moszkvából – egy kis hackelés útján megnyitotta azokat? Mert ne feledjük, geopolitikai szempontból Moszkvának nagyon jól jönne, ha India komoly háborúba keveredne, hiszen az összes kőolaját és elfekvő fegyverét el tudná adni nekik, Peking meg, mint az írás elején említettem volt, húsz százalékban még érdekelt is a kasmíri régió felosztásában. És Kína is elég sok fegyvert el tudna adni – csak ők inkább Pakisztánnal üzletelnének, ugyanis a Középső Birodalomnak mindennaposak a határincidensei Indiával. Szóval bőven akadnak a világpolitikai erőtérben olyan érdekek, amelyeknek igencsak jól jönne egy indiai-pakisztáni háború, minél súlyosabb, annál jobb.

Egyelőre azonban hagyjuk a sejtéseket, maradjunk a tényeknél: Kasmírban árvíz van, és háború lehet.

Szele Tamás