Kérem, én annak nagyon örvendek, hogy Szentkirályi Alexandra napi rendszerességgel olvassa az orosz sajtót, akárcsak én. Viszont ha és amennyiben nem olvassa, akkor baj van. Akkor neki Moszkvából diktálják azt, amit éppen mond, és olyan hanyagsággal teszik ezt, hogy még a látszatra sem ügyelnek, pedig a Török Szultán igori vendégszereplése óta tudjuk, hogy az a legfontosabb.

(Képünk illusztráció)

Kezdjük ott, hogy én szombaton, Szentkirályi Alexandra videójának megjelenése napján el voltam foglalva, gépközelben sem voltam, és különben sem érdekelt engem akkor és ott a zsákutcás magyar belpolitika, egyszerűen jól éreztem magamat, jó társaságban, gyönyörű környezetben, néha nekem is jár egy kis pihenés. Így hát csak tegnap volt alkalmam megtekinteni a kis dramolettet, nem volt éppen egy katartikus filmélmény, egy mondatnyi szöveg és egy, alig mozgó kép, szóval nem egy Coppola- vagy Tarr Béla-alkotás, ezért nem fognak sorok tolongani, ha mozifilmet forgatnak belőle (ami csakis kapcsolatok és dotáció kérdése, így ennek a lehetőségét egyáltalán nem zárhatjuk ki – csak sorozat ne legyen belőle). Ócska, hazug propaganda, de idézzük a mellé biggyesztett, kibővített szöveget, miheztartás végett.

„Brüsszel minden magyar családnak egy több milliós csekket küldene.

Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása minden háztartásnak több millió forintjába kerülne.

A háború költségei már így is két és fél milliós kárt okozott családonként, de Brüsszelből még nagyobb bajt hoznának a magyarokra.

Nekik, a nagy nyugat-európai országoknak az évezred biznisze, de Magyarország koporsószöge a gyors ukrán tagság.

A fegyverek, a kábítószer, a szerv- és emberkereskedelem, szélsőséges katonai csoportok és génmódosított élelmiszerek lepnék el Magyarországot.

Ezt a döntést a magyarok nélkül hozták meg, de mi ezt nem hagyjuk. Nem dönthetnek Brüsszelből a magyarok sorsa felett, arról csak mi, magyarok dönthetünk.

A Kormány ezért kér mindenkit arra, hogy töltse ki a Voks 2025 szavazólapokat és mondjuk nemet Brüsszel és a Tisza Párt tervére, mondjuk nemet Ukrajna gyorsított uniós csatlakozására!”

Mondom én, ócska propaganda. Ukrajna jelenleg nem veszélyesebb szervezett bűnözés szempontjából, mint Magyarország, de nagyon aranyos Alexandrától, hogy félti a tisztes honi bűnözést a külföldi konkurenciától. Nehogy már elsorvadjon, és hazai gengsztereink, ne adja az Ég, munkára kényszerüljenek, arcuk verejtékével kelljen megkeresniük a mindennapi betevőt. Az „ukrán”, pontosabban „orosz–ukrán” maffia a kilencvenes évek közhelye volt, de amikor ez a kifejezés gyakori volt a magyar sajtóban, a hölgy még óvodába járt és nem hinném, hogy újságot olvasott volna – ugyanis 1987-ben született. Manapság csak az orosz propaganda zagyvál „jellegzetesen ukrán” bűnözésről, de az elég sokat – ezért is gondolom, hogy Alexandra sok orosz híroldalt látogathat. Meg nem csak ezért, de arról picit később szólnék.

Menet közben az is kiderült, hogy az autó csomagtartójában mocorgó, gyorskötözővel rögzített úr nem más, mint Dr. Szabó Botond Zsolt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda munkatársa, aki teljesen önként vállalta ezt a szerepet. Hát Istenem, van, aki szereti, ha megkötözik – míg nem tesznek kárt egymásban, és kölcsönösen örömet szerez nekik, játsszanak csak. Jó, félre a tréfával: ilyen létezik a sajtóban, úgy hívjuk, hogy „illusztráció”. Én is voltam már ilyesmi, sőt, legelőször még csak nem is az arcom került címlapra, hanem ellenkezőleg.

Az úgy történt, hogy a Desewffy utca egyik bérházában lefolyót kellett cserélni, ugyanis egy felső emeleti, kissé demens lakó a kézmosó lefolyóját használta illemhelynek elég hosszú időn keresztül, és hát azt nem egészen ilyesmire tervezték. Kezdő voltam még a Kurírnál, az ilyen munkát meg amúgy sem a főmunkatársakra szokták bízni, a napos szerkesztő egyszerűen kiküldött, azzal, hogy „Sz*r meló lesz, Tamás, de fél év, és küldelek én téged parfümbolt megnyitójára is”. Mellém adta a magyar sajtófotó és fotóművészet egyik legnagyobb alakját, a nemrég elhunyt Rózsavölgyi Gyöngyit – nyugodjon békében, nagyon hiányzik – és mentünk is, nagyon nem fáradtunk bele az útba, mert a szerkesztőség melletti sarkon volt a ház. Megtudtuk, amit kellett, másfél flekkhez épp eleget, ennél többet meg nem is ért, de hogy úgy mondjam, a szagot nem lehetett lefotózni, ha meg születik egy teljesen hétköznapi kép egy bérház udvaráról, akkor csak nem írhatom azt alá, miszerint: „Tessék nekem becsületszóra elhinni, hogy a képen nagyon büdös van”. Gyöngyi persze tudta, mi a teendő.

- Tamás, látod ezt a csatornafedelet a kapualjban?

- Látom.

- Te most letolod a gatyádat és föléje guggolsz, mintha a dolgodat végeznéd, én lekapom és mehetünk is.

- Nem lesz baj?

- Épp lehet, de kit érdekel? Nekünk fotó kell, és kész.

Lett is, mert jött a házmester néni a seprűnyéllel, de addigra már kész volt a kép, mi meg sietősen távoztunk, ugyanis egy úriember és főként egy úrhölgy nem magyarázkodik holmi házmesternőknek (és nehéz is lett volna szép szóval kivágni magunkat). Így esett, hogy nekem az első képi sajtómegjelenésem a pucér ülepemet ábrázolta, de legalább címlapon, mert az egész szerkesztőség röhögött az eseten. Később voltam én még illusztrációként földrengés és nemi erőszak is, de akkor már nem kergetett senki.

Hát efféle illusztráció volt a Szabó doktor is. Hanem a csomagtartós emberrablás története nekem nagyon ismerős volt – és nem is kellett sokat gondolkodnom rajta, honnan. Hiszen június harmadikán esett meg, nincs két hete sem, és bejárta az egész orosz nyelvű sajtót. Innen átadom kicsit a szót a kiváló Andrej Percevnek, aki a Riddle: Russiában mesélte el a történetet.

„Három csecsen Roszgvargyija-tiszt és három „civil” végigvonszolta Areg Scsepihin bloggert a moszkvai Jaroszlavszkij pályaudvar előcsarnokán, majd egy villogó lámpákkal ellátott fekete Mercedes csomagtartójába tuszkolta. Scsepihin kiabált, a rendőrség közbelépését követelte, felhívta a figyelmet az esetre, de hiába. Az elrablásról készült felvételek a népszerű orosz Telegram-csatornákon terjedtek szét.

A csecsen gárdisták akciójának oka az volt, hogy Scsepihin a közösségi médián keresztül nyilvánosan sértegette a csecsen lakosokat és általában a muszlimokat. Órákkal később Scsepihint egy moszkvai külvárosi kávézóban találták meg, ahol – le is tartóztatták. A szövetségi hatóságok gyűlöletkeltés miatt büntetőeljárást indítottak mind elrablói, mind Scsepihin ellen. Az őrizetbe vett csecseneket azonban gyorsan szabadon engedték, és ők mosolyogva pózoltak a kamerák előtt, miközben az „Ahmat-szila!” jelszót skandálták.

Ezek a képek felháborodást váltottak ki a háborúpárti bloggerek és közéleti személyiségek körében, így nemtetszésének adott hangot az Egységes Oroszország parlamenti képviselője és televíziós műsorvezetője, Jevgenyij Popov is. A történet jelentős figyelmet kapott, így nehéz volt a szőnyeg alá söpörni. A csecsen vezetés, köztük Apti Alaudinov Roszgvargyija-tábornok, továbbra is nyilvánosan beszélt az ügyről, az elrablásról készült felvételeket terjesztő Mash Telegram csatorna pedig lojális a Kremlhez, és a Kovalcsuk fivérek Nemzeti Médiacsoportja irányítja.

Ez arra utal, hogy egyes elit frakciók szándékosan terjesztették a történetet, annak ellenére, hogy az ellentmond a Kreml narratívájának, amely Moszkvát biztonságos városnak mutatja, ahol a rendet a karhatalmi erők tartják fenn. Egy emberrablás – fényes nappal! – egy nyüzsgő fővárosi kerületben rombolja ezt a képet, és még az ultrapatrióták körében is elégedetlenséget szít. A csecsen fegyveresek akciói megkérdőjelezik az állam erőszak-monopóliumát, veszélyeztetik a stabilitást és a bevett normákat.”

Egyébként láttam az esetről készült videót is, profi munka, operatőr készíthette, nem egy kósza járókelő a telefonjával – hát igen, a képek valóban nem voltak szívderítőek. Scsepihin kapálózott, ordítva hívta a rendőrséget, kérte a jelenlévők segítségét, de hát senki sem unta meg az életét, senki sem sietett őt megmenteni. Emberrablás volt? Az bizony, még ha az áldozat túl is élte. A történethez hozzátartozik, miszerint a Gazeta.ru megtalálta a csecseneket, és megkérdezte őket, mi dolog ez, ők meg azzal védekeztek, hogy „nem is kínoztuk meg nagyon ezt a Scsepihint, egy darabban tettük ki a kávézóban”.

Scsepihin meg igazán tudhatta volna, hogy a csecsenek Moszkvában sérthetetlenek, Groznijban már kevésbé azok, de a legsérülékenyebbek Ukrajnában és a Kurszki Területen: ott még meg is lehet őket verni, Moszkvában tilos. Mindkét felet meg kéne büntetni a történtek miatt, de a csecseneket nem szabad, így Scsepihint sem lehet, pedig a blogger nagyon nem a szabad sajtó hőse – hanem egyszerű orosz szélsőjobboldali nacionalista, aki valóban népirtást követelt. Ilyenformán tényleg örülhet, hogy még egy darabban van és „csak kicsit kínozták meg”.

Rendben, de hogy jön ez a történet Szentkirályi Alexandra propaganda-klipjéhez? Csak úgy, hogy ez adta a videó alapötletét. Mifelénk ritka az emberrablás, az még ritkább, hogy az elrabolt áldozatot gépkocsi csomagtartójába gyömöszöljék, szóval ez a kép nem mindennapjaink része. Ez nem jut „csak úgy” eszébe egy politikusnak.

Úgy viszont eszébe juthat, ha látta a Scsepihin-féle hírt, esetleg a videót is. Annak alapján rendezhet egy ilyen, felzaklatónak szánt kis klipet. De, mondom, ennek az az alapfeltétele, hogy ismerje az alapesetet, amit viszont magyarul csak egy helyen közöltek, az Economix-ban, ott is röviden.

Illetve – van még egy lehetőség. Az, hogy nem Alexandra ismeri a történetet az orosz sajtóból, hanem az, aki diktál neki és/vagy a pártjának. És ez a titokzatos diktáló olvassa, nézi az orosz médiát, feltehetően azért, mert ő maga is orosz. Az eszébe sem jut, hogy ez az eset – ami Oroszországban tényleg közfelháborodást keltett! – nálunk még csak nem is hír, hiszen Magyarország számára semmi fontossága. Az olyan csodabogarak, mint én, akiknek a munkájához tartozik az orosz sajtó napi elemzése, tudnak róla, de más nem, és ez így is van jól, nem élhet egész Magyarország RIA Novosztyin.

Az is jellegzetes orosz „politikai technológia”, hogy szerencsétlen Alexandrával tulajdonképpen egy csecsen bűntényt fogattak ukránokra, ami azért a jelen helyzet nagyon durva és tudatos félremagyarázása. De épp ez mutatja, hogy ez a scsi orosz fazékban főtt. Tisztázzuk hát legalább itt, egyszer, s mindenkorra:

Az emberrablás csomagtartóban vagy másként egy kicsit sem jellemző az ukrán bűnözésre, ellenben valósággal védjegye és nemzeti sportja Csecsenföldnek.

Nyilván nem minden csecsen emberrabló, de azért részükről megesik az ilyesmi, az ukránok részéről meg nem.

Erről persze az, aki a fideszes propagandát szervezi és irányítja, úgy gondolhatta, hogy nekünk, magyaroknak fogalmunk sincs, nekünk ide, falura, jó lesz az olcsó hazugság és manipuláció is, ránk nem érdemes sokat dolgozni. Hát tévedett. Azért legalább lehetett volna egy önálló ötlete is – de nem volt, a kreativitás nem a Lubjanka téri srácok sajátja.

Összefoglalva: annyit legalább sikerült megtudnunk, hogy honnan ered a fideszes propaganda. Oroszországból. Ott is a sajtóból, ezen kívül Moszkvából, a Jaroszlavszkij pályaudvar váróterméből. És egy kicsit Groznijból is.

Én Alexandra helyében vigyáznék ezekkel a felsőbb utasításokkal, mert nem jó az, amikor az ember saját magát teszi nevetségessé. De a parancs az parancs. Csak az nem tudom, mióta sorozzák minálunk a hölgyeket is – és mit szól ahhoz Bob herceg, a férje, hogy a felesége katonának állt. Ráadásul még csak nem is az ő katonája, hanem a Párté.

Szele Tamás