Ma ugyan mással kéne foglalkozni, például azzal, hogy Moszkvában kikapcsolták a mobiltelefon-hálózatokat, bezárták a boltokat, kávézókat és plázákat, elérhetetlenné tették a metrót, így már nem volt semmi akadálya annak, hogy helyi közönség nélkül tartsák meg a győzelemnapi parádét, magas és alacsony külföldi vendégek részvételével, sőt, Putyin is beszédet tartson ez alkalomból, melynek során nem mondott semmi lényegeset.

(Képünk illusztráció)

Magyarország az ünnepség fényéhez annyival járult hozzá, hogy lebukott Ukrajnában, egészen pontosan Kárpátalján két hírszerző ügynökünk. Ami ünnepi gesztusnak elég passzív, de az olyan szegény jobbágytól, amilyenek mi vagyunk, mégis elmegy ajándékba a cár atyuskának. Hogy miért mondom ezt? Az majd az írás végén fog kiderülni, addig is lássuk az SZBU, vagyis az Ukrán Biztonsági Szolgálat sajtókommünikéjét az ügyről.

„A Biztonsági Szolgálat Ukrajna történetében először leplezett le olyan ügynökhálózatot, amely a magyar katonai hírszerzéshez tartozott és az ország ellen kémkedett.

A sejt feladata az volt, hogy információkat gyűjtsön Kárpátalja térségének katonai védelméről, keresse meg a régió földi és légi védelmének sebezhető pontjait, valamint tanulmányozza a helyi lakosok társadalmi-politikai nézeteit, különös tekintettel arra, hogyan viselkednének abban az esetben, ha magyar csapatok lépnének be a térségbe.

A Kárpátalján végrehajtott komplex intézkedések eredményeként az SZBU letartóztatta a magyar titkosszolgálat hálózatának két ügynökét.

A nyomozás megállapította, hogy mindkét személyt a magyar katonai hírszerzés állományának egyik tisztje irányította, akinek személyazonosságát a Biztonsági Szolgálat már megállapította.

Az egyik ügynöke egy 40 éves volt ukrán katona volt Beregszász környékéről, akit a magyar szolgálat még 2021-ben toborzott be, majd készenléti állapotba helyezték.

Az SZBU hírszerzésének és nyomozóinak információi szerint a felettese 2024 szeptemberében aktiválta az ügynököt.

Ekkor a következő feladatot kapta: tanulmányozza a helyi lakosság hangulatát, és szerezze be az alábbi információkat:

• hogyan reagálna a katonaság és a civil lakosság Kárpátalján, ha egy bármilyen összetételű vagy akár kizárólag magyar katonákból álló békefenntartó kontingens jelenne meg a régióban;

• milyen katonai felszerelést és fegyverzetet lehet beszerezni a kárpátaljai feketepiacon;

• mi a helyzet a magyar lakosság migrációjával a régióban és főként a régióból;

• milyen katonai erők vannak jelen Kárpátalján, milyen minőségű a haditechnikájuk és van-e elegendő a harcjárművük;

• mennyire vannak felszerelve a rendfenntartó szervek és mekkora a létszámuk, stb.

A dokumentumok szerint ezt követően az ügynök személyesen felderítette a védelmi erők elhelyezkedését és az Sz–300 légvédelmi rakétarendszerek koordinátáit a régióban.

A felderítési adatok összegyűjtése után Magyarországra utazott, hogy jelentést tegyen a felettesének. A határátlépéshez igazolást szerzett, miszerint beteg apját kell ápolnia, akinek külföldi kezelésre van szüksége.

Az ügy iratai szerint a találkozó során a magyar felderítő készpénzt adott át az ügynöknek, amelyet a feladatai végrehajtására szántak. Az áruló informátorhálózatot is próbált kiépíteni. Az SBU megállapította, hogy a rezidens legalább két személyt megpróbált beszervezni.

Az ügynökhálózat kiépítésétől a magyar katonai hírszerzés azt remélte, hogy bővítheti az információgyűjtés körét, beleértve a frontvonalbeli és harci övezetekből származó adatok beszerzését is.

Idén márciusban az SZBU ellen hírszerzése rögzítette az ügynök második találkozóját a felettesével. Ezúttal egy speciális titkosító szoftverrel ellátott telefont kapott.

Az ügynök újabb feladatai között szerepelt a biztonsági és védelmi erők szolgálati járműveinek felkutatása a Kárpátaljai Régióban. Emellett a rezidensnek fel kellett kutatnia és át kellett adnia a magyar titkosszolgálatnak az ukrán fegyveres erők háborús veszteségeiről és a frontvonal eseményeiről szóló aktuális információkat, és ennek érdekében már felvette a kapcsolatot egy megfelelő személlyel a védelmi erőknél.

A másik letartóztatott személy egy volt katonai tisztviselő az Ukrán Biztonsági és Védelmi Erőknél, aki 2025-ben szerelt le. A rendelkezésre álló információk szerint feladata volt tájékoztatni a magyar titkosszolgálatot a Kárpátaljai Régióban található repülőgépek és helikopterek jelenlétéről, valamint azon katonai egység védelmi rendszeréről, ahol szolgált.

Az SZBU kémelhárítása dokumentálta a magyar ügynökség minden lépését, és a gyanúsítottakat lakóhelyükön őrizetbe vette. A házkutatás során telefonokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le, amelyek alátámasztják a felforgató tevékenységet.

A Biztonsági Szolgálat nyomozói a gyanúsítottakat a Büntető Törvénykönyv 111. cikkének 2. pontjának (háborús helyzetben elkövetett hazaárulás) megsértésével gyanúsítják. A tettesek őrizetben vannak. Életfogytiglani börtönbüntetés és vagyonelkobzás vár rájuk.

Jelenleg komplex intézkedések folynak a magyar hírszerzés ügynökhálózata valamennyi tagjának felelősségre vonása érdekében.

A különleges műveletet az ügyészség irányította.”

Ezt – laptársainkkal ellentétben – muszáj volt teljes terjedelemben és szó szerint idézni, ugyanis a részletekben bújik meg az igazság. És a kronológiában, kérem.

Minden azzal kezdődött, hogy hajdanában, nagyon régen, még a Majdan idején a bohókás, „ötletgazdag” Zsirinovszkij felvetette a moszkvai televízió főcsatornáján egy esti műsorban, hogy jó lenne „felosztani Ukrajnát a szomszédai között”, mármint valahogy úgy, hogy a nagyját az Oroszországi Föderáció kapja, a többi szomszéd meg egy-egy ekenyomot, a látszat kedvéért. Ebből nem lett semmi, és Zsirinovszkijon kívül senki nem is szorgalmazta a dolgot. Kivéve a magyar szélsőjobboldali orgánumokat, melyek időről időre Putyin-párti írásokban követelték vissza Kárpátalját. Nem, mintha tudtak volna kezdeni vele bármit is vagy jelentett volna nekik valamit, de – követelték.

2022 márciusában viszont előbb ködös források, majd ugyanezen év májusában a Nariskin szférjába tartozó „Politika” geostratégiai folyóirat újból felröppentette ezt a „lehetőséget”, aminek semmi realitása: az elmélet akkor még kissé kiforratlan volt, olyasmik szerepeltek benne egy régebbi térkép kapcsán, hogy:

„A térkép már Lengyelország részeként mutatja Ukrajna Lemberg, Ivano-Frankivszk, Voliny, Rivne és Ternopil régióit, Románia részeként a Csernyivci régiót, a magyarok részeként pedig Kárpátalját. Ugyanakkor Ukrajna déli része, beleértve Odessza, Mikolajiv, Herszon, Zaporizzsja, Dnyipropetrovszk és Harkiv területét, valamint a Donbász régiót, az LNR-hez kerül. Csak az ország középső és északi régiói maradnak Ukrajna részei. (…) Mindez a Lengyelország, Románia és Magyarország által az „orosz agresszió elleni védelem” jelszava alatt végrehajtott lavinaszerű haderő-felépítés hátterében történik. Korábban egy ilyen forgatókönyv nem lett volna indokolt, és sok állam már Varsó és Bukarest részéről is agressziónak tekintette volna. A nem csak a Dnyeszteren túli, hanem a moldovai feszültségről szóló információk alapján kijelenthetjük, hogy Románia titokban nagyszámú román katonát és tisztet küldött Moldovába „moldovai katonaság” álcája alatt. A moldovai tisztek nagy részét román katonatisztekre cserélik (minden kulcspozícióban) az összes parancsnokságon, és a katonai egységek parancsnoki századaiban (amelyek a katonai rendőrség feladatait látják el) – a személyzetet teljesen lecserélik románokra. (…) Romániával együtt a Törökország védelme alatt álló Magyarország is részt vesz a bővítésben. Ankara évtizedek óta szállít fegyvereket Magyarországnak (érdemes megemlíteni a török gyártmányú aknavető rendszerekkel felszerelt Ejder Yalçın és Yörük 4×4 páncélozott járművek tömeges szállítását) a török egység részeként.

A magyarok és a törökök közös török gyökereiről szóló viták már régóta folynak a csúcson. Törökország érdekei pedig nem korlátozódnak Magyarországra. Ismeretes, hogy Törökország több mint háromezer „szürke farkast” (a szélsőjobboldali Bozgurt mozgalom harcosait) telepített Harkiv és Odessza-Mikolajiv irányába, hogy részt vegyenek az amerikai katonai tárca előkészületeiben az ukrán erők által elhagyott állások elleni ukrán ellencsapásokhoz. Úgy tűnik, hogy a törökök így akarnak „konszolidálódni” Ukrajnában.

A NATO elképzelése szerint Romániának Magyarországgal együtt kell elfoglalnia Dnyeszteren túli területeket és Ukrajna délnyugati területeit.”

Tökéletes őrület, melyen azóta finomítottak valamennyit, például kikerült belőle a „török védelem alatt álló Magyarország” (észre sem vettük, hogy volt megint egy török világ minálunk), és más hasonló termények, de a maszlag lényege benne maradt: egy meg sem tett, homályos ígéret arra, hogy Ukrajna mai területéből kaphatnak majd a szomszédai is, ha elveszti a háborút. Épeszű ember ezt nem hiszi el, hiszen Oroszország nem arról híres, hogy ingyen osztogatna mindenféle földeket, sőt, inkább elvenni szokott: az egész nariskini SZVR-propagandának az volt a célja, hogy éket verjen Ukrajna és szomszédai közé.

Ezt nem lehetett komolyan venni, azonban, tekintve azt, hogy az első kárpátaljai magyar ügynököt még 2021-ben szervezték be (Ukrajna felosztásának első verziója pedig 2014. május 23-i), nem kizárt, hogy a magyar kormány és annak nagyeszű vezetője mégis elhitte ennek a lehetőségét.

Miért csak 2024 szeptemberében aktiválták emberünket? Nem világos, hiszen a békefenntartók megjelenése – melyek fogadtatását lett volna hivatott kideríteni – csak ezen év decemberében került szóba, akkor is kizárólag elméleti szinten. Sőt, 2024 szeptemberében még béke- vagy tűzszüneti tárgyalások sem voltak.

Súlyosbítja a mostani esetet, hogy a másik beszervezett ügynöknek (tudomásunk szerint egy hölgyről van szó) friss információi lehettek Kárpátalja védelmi helyzetéről, hiszen nemrég szerelt le.

Alapvetően úgy néz ki a történet, mintha a magyar illetékesek és a Főilletékes még 2014-ben elhitték volna Ukrajna felosztásának lehetőségét, ennek alapján 2021-ben beszerveztek az ere hivatott szervek egy „alvó ügynököt”, akit 2024-ben aktiváltak, és egy eljövendő magyar okkupáció előkészítésére, valamint hálózatépítésre használtak volna fel.

Ennyire még mi sem lehetünk hülyék. Vagy mégis? Vagy mégse?

Kínálkozik ugyanis ez másik, kicsit bonyolultabb megoldás is. Tekintsük a közelmúlt eseményeit.

Ez év április 29-én félig-meddig sikeresnek mondható, mindenképpen barátságos hangvételű tárgyalások zajlottak Magyar Levente és Ukrajna euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettese, Olha Sztefanyisina között.

Még aznap délután megjelent Schmidt Mária hírhedt, a bucsai mészárlással Ukrajnát gyanúsító írása, nehogy véletlenül javuljanak a két ország közötti kapcsolatok.

Tegnap, tehát május 8-án kipattant a Ruszin-Szendi-ügy, melyben a volt vezérkari főnököt azzal vádolták meg, hogy a NATO-tárgyalásokon nem a magyar kormány szempontjait képviselte, ezzel szemben barátságot tanúsított Ukrajna iránt. A vád nyilván képtelenség, de így egyszerre tudott ütni a jelenlegi magyar kormány belföldi ellenzékén és Ukrajnán, mely egyelőre és hivatalosan nem áll vele szemben, de Orbán mindent megtesz annak érdekében, hogy ez megváltozzon. Tény, hogy a Ruszin-Szendi-ügy sem használ a két ország viszonyának.

Ma pedig kirobban ez a kémkedési ügy, és az ilyesmit még a legbarátibb hatalmak is zokon szokták venni. Mintha csak valami gonosz erő dolgozna, nem is annyira a háttérben azon, hogy Magyarország és Ukrajna viszonya minél rosszabb legyen.

De kinek jó ez? Magyarország hadereje nem is mérhető Ukrajnáéhoz, még a mostani, háborús helyzetben is napok alatt morzsolnák fel, ha elmenne a magyar vezetés esze és megtámadná mondjuk Kárpátalját, ezt még az őrült sem akarhatná – ellenben ha gesztust akartunk gyakorolni Moszkva felé és előbb adatokat szereztünk, melyeket megosztottunk velük... most pedig, a kapcsolatok minél alaposabb szétverése érdekében odadobjuk parasztáldozatként a két, nem túl értékes ügynökünket... nos, az nekünk nem kerülne sokba, és a Kremlnek is tetszene.

Amúgy is a Győzelem Napja van, emelje ez is a fényét.

Eléggé abszurd a gondolatmenet, de nem zárható ki, hogy mi a vége felé már azért kémkedtünk Kárpátalján, hogy lebukjunk.

Szele Tamás