Különös és szokatlan esetről kell beszámolnom, ugyanis be kell ismernünk, hogy az elmúlt években az orosz szolgálatok nem annyira sikeres akcióik minőségével, mint inkább sikertelen műveleteik mennyiségével szereztek maguknak hírnevet. Elég felidézni Navalnij megmérgezését vagy a Salisburyben lezajlott Szkripal-merényletet, netán azt a tényt, hogy tucatjával szokták kiutasítani a nyugati orosz nagykövetségekről a dekonspirálódott orosz ügynököket. Az „illegálisokat” pedig (akik diplomáciai „fedés” nélkül dolgoznak), egyszerűen lecsukják.

(Képünk illusztráció)

A mennyiség sehogyan sem akar átcsapni minőségbe, bármit is írt Engels: tulajdonképpen a tervezett műveleteknek csak kis része jár sikerrel, legyen szó bármelyik orosz szolgálatról. Ámde – itt a kivétel. A véleményem továbbra sem javult az orosz gumitalpúakról, de az alább tárgyalt eset azt bizonyítja, hogy néha még az FSZB-hez is betéved néhány tehetséges figura, akik aztán a képességeiket érvényesítik is – nem a kiképzésnek köszönhetően, hanem inkább annak dacára.

Röviden: arról van szó, hogy Szerhij Szternyenko ukrán blogger ellen sikertelen merényletet követtek el a minap – ez nem lenne falrengető hír, de a körülményei mégis azzá teszik. Sőt, kiváló téma lenne egy nagy orosz regényhez, csak még azt nem tudom eldönteni, ki kéne megírja: Akunyin krimit csinálna belőle, Szorokin sötét tragikomédiát, Akszjonov nagyívű korrajzot, Dosztojevszkij lélektani utazást az orosz lélek mélységeibe, keszonbetegséggel és katarzissal. De lássuk – a Meduza nyomán – mi történt.

Az ukrán blogger és önkéntes, az odesszai „Jobboldali Szektor” szervezetének volt vezetője, Szerhij Szternyenko, aki a háború kezdete óta pénzt gyűjt drónok beszerzésére az ukrán fegyveres erők számára, elmondta, hogy merényletet követtek el ellene. Május elsején Szternyenko a következőket írta Telegram-csatornáján: „Rám támadtak. Megsebesültem.” Két perccel később a következő bejegyzéssel folytatta: „Minden rendben, nem forgok életveszélyben”. Nem sokkal később Szternyenko azt írta, hogy a támadót őrizetbe vették – egy nő volt.

Az ukrán biztonsági szolgálat megerősítette a támadás tényét. A közlemény szerint az SZBU munkatársai megakadályozták Szternyenko meggyilkolását, akit lőfegyverrel támadtak meg. Az SZBU egyúttal közzétette a letartóztatott nő fényképét, akit térdre kényszerítettek egy fal előtt. A támadó sötétrózsaszín ruhát visel, arcát kabátja gallérja takarja, kezében rózsaszín táska látható.

Később, de még ugyanazon a napon Szternyenko azt írta, hogy megoperálták. „A golyó csak keresztülmentt rajtam. létfontosságú szervet nem ért” – közölte, és megköszönte az SZBU-nak, hogy „szó szerint megmentették az életét”.

Az „Ukrajinszka Pravda” a rendőrségtől kapott egy videót, amelyen a támadás látható. A felvételen egy fekete, sötétített ablakú autó áll egy lakóház bejárata előtt, vele szemben, közvetlenül az ajtó előtt egy nő áll. Egy adott pillanatban három férfi lép ki a bejáratból és az autó felé tart; a nő fegyvert fog egyikükre és rálő. Az egyik férfi odarohan, megragadja a nő karját és a földre löki.

Az Ukrajinszka Pravda forrásai, akik ismerik a nyomozás állását, elmondták, hogy a támadó 1979-ben született Odesszában. Szerintük orosz titkosszolgálatok utaltak különböző összegeket a bankszámlájára, majd április 15-én kibérelt egy lakást Kijevben, Szternyenko lakóhelyének közelében, és a célpont megfigyelésébe kezdett.

Másnap a támadót gyanúsítottá nyilvánították. Az SZBU megerősítette, hogy a letartóztatott 45 éves, Odesszában született, és Kijevben élt. A titkosszolgálat verziója szerint 2024 végén toborozták be az orosz titkosszolgálatok, amikor „gyors pénzkeresési lehetőséget” keresett az interneten. Kezdetben a gyanúsított a felettesei utasítására bizonyos autókat figyelt meg és fényképezett le. Ezután megbízták, hogy szereljen össze egy házi készítésű robbanószerkezetet és költözzön Kijev központjába. Végül a nő megkapta a mostani merényletben használt pisztoly rejtekhelyének koordinátáit, és május 1-jén reggel utasítást küldtek neki, hogy ölje meg Szternyenkót a háza előtt. A lövedék a blogger lábát találta el – áll a sajtóközleményben.

A kijevi Sevcsenko kerületi bíróságon, amely elrendelte a nő előzetes letartóztatását, ügyvédje, Anatolij Jurcsenko kijelentette, hogy a nő bűnösnek vallja magát és hajlandó együttműködni a nyomozókkal. A vádlott a tárgyalás után újságírók kérdéseire válaszolva azt mondta, hogy nem ismerte személyesen Szternyenkót.

A Ґрати című lap szerint a letartóztatottat Ljudmila Csumerszkajának hívják. A Szuszpilne televíziós csatorna szerint sehol sem dolgozik, első fokú rokkantsággal él, és ügyvédje szerint hemodialízisre szorul.

A bíróságon a vádlott ügyvédje közölte, hogy Szternyenko meggyilkolását olyan ember javasolta Csumerszkajának, „akiben teljes mértékben megbízott”. A férfi azzal indokolta ezt, hogy Szternyenko állítólag az FSZB-nek dolgozott volna és segítette a Kijev elleni orosz támadások koordinációját. Csumerszkaja saját elmondása szerint a vele online levelező férfi az SZBU alkalmazottjaként mutatkozott be; a nő állítása szerint beleszeretett, bár soha nem látta. „Először csak megfélemlítettek, de aztán beleszerettem ebbe az emberbe. Bár sosem láttam a fényképét. Viberen kommunikáltunk, a szavakba szerettem bele” – mondta Csumerszkaja. A bíróság két hónapra előzetes letartóztatásba helyezte őt, gyilkossági kísérlet vádjával.

Szternyenko egyenrangúnak tartja a vele szemben elkövetett merényletkísérletet a filológus és politikus Irina Farion ellen 2024 júliusában, valamint a „Jobboldali Szektor” egykori tagja, Demjan Ganul ellen 2025 márciusában elkövetett gyilkosságokkal. A blogger úgy véli, hogy a támadás mögött az orosz titkosszolgálatok állnak. Szternyenko szerint a merényletet a 2014. május 2-i odesszai események évfordulójára időzítették.

Eddig a hír, és bocsánat, de nem kellene mélyen belemenni Szternyenko amúgy is nehezen vagy talán sehogyan sem felderíthető küzdelmes előéletébe, harcaiba és egyebeibe, mert azt egy másik, ennél sokkal hosszabb írásban sem volna könnyű körüljárni: legyen elég annyi, hogy valóban részt vett a 2014-es odesszai összecsapásokban, melyek során leégett a szakszervezetek székháza és a különböző források szerint a tűzben 42, 42, 48, illetve körülbelül 300 majdanista és anti-majdanista vesztette életét (az áldozatok számát az szabályozza, hogy forrásaink hol helyezkednek el a Kijev-Moszkva tengelyen). Az ügyben néhány napja hozott ítéletet az Emberi Jogok Európai Bírósága, ám nem politikai alapon, és nem is találták meg az eset felelőseit: a helyi mentőket, rendőri szerveket, tűzoltókat és az akkori önkormányzatot marasztalták el. Idézem az ítélet indoklását:

„A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az illetékes hatóságok nem tettek meg mindent az erőszak megelőzése, megállítása érdekében, miután elkezdődött, és nem biztosították az időben történő intézkedéseket a szakszervezeti épületben keletkezett tűz során rekedt emberek kimentésére. (…) A bíróság megállapította, hogy az Oroszországból érkező dezinformáció és propaganda szerepet játszott a tragikus eseményekben.”

Lévén, hogy ezekben a zavargásokban először két majdanista, majd négy anti-majdanista vesztette életét, és ettől szabadult el a pokol, lévén, hogy mindkét fél Molotov-koktélokat hajigált a másikra, és lévén, hogy lőfegyvereket is használtak, érthető, hogy a mentők és a tűzoltók nem siettek a helyszínre, addig, amíg tartottak az aktív összecsapások. Az megint más kérdés, hogy Moszkvának mindegy volt, ki győz, mindenképpen kihasználták a végeredményt, legyen az bármennyire is véres: ha az anti-majdanisták győztek volna, ürüggyel szolgálnak az orosz csapatok Odesszába küldésére a „védelmük céljából”, így, hogy nem ők győztek, a Kreml az „Odesszai Katyn” jelszóval kezdett toborzásba a donyecki és luhanszki szeparatizmus érdekében. Ami már csak azért is cinikus dolog volt, mert Katynban bizony a szovjetek mészároltak... Mindenesetre ezek voltak azok az „odesszai események”, amelyekben Szternyenko így vagy úgy részt vett volna. Aztán, hogy ezt milyen minőségben tette, melyik oldalon és egyáltalán ott volt-e, azt jelen pillanatban nem áll módunkban eldönteni.

De inkább foglalkozzunk a mostani esettel. Mit látunk? Látunk egy ukrán hölgyet, Ljudmila Csumerszkaját, aki sajnos már túl van első tavaszán, mikor rátalál a Haza és megszólítja: ő pedig boldog, hogy az SZBU segítségére lehet. Hiszen honleány. Sőt, szabályosan bele is szeret soha nem látott tartótisztjébe (körülbelül ettől, mi több, innentől regény az egész), és akkor sem fog gyanút, amikor az mindenféle olyan fedett akciókat, megfigyeléseket végeztet vele, amiket a valódi SZBU Ukrajna területén egyáltalán nem kéne titkoljon – illetve, a robbanószerkezetekkel kapcsolatos tevékenységekre meg nem volna semmi szüksége a szolgálatnak, ha valaki nem tetszik nekik, kimennek érte és beviszik, ők vannak hazai terepen. Ugyanez áll a merényletre is: semmi értelme nem volt egy civil merénylő alkalmazásának, ha Szternyenko valóban áruló, célszerűbb lett volna inkább lecsukni és alaposan kivallatni. A katarzis pillanata pedig az, amikor Ljudmila áll a kezében a füstölgő fegyverrel Szternyenko teste fölött (akiről még nem tudja, hogy nem halott), megérkezik az SZBU, de ahelyett, hogy kitüntetnék, a földre teperik, megbilincselik, letartóztatják.

És kiderül pár percen belül, hogy a honleány egészen végig az FSZB egyik ravasz ügynökének dolgozott, az oroszok játékszere volt. Itt hasad meg a szerető szív, csak még nincs meg a regény (vagy a film) vége. Ha komédiát vagy tragikomédiát csinálunk belőle, akkor frappáns ítélet lenne az elfogott FSZB-ügynököt összeházasítani Ljudmilával, a válás lehetősége nélkül, ellenben minden egyéb büntetés mellőzésével – annál szigorúbb és kínosabb életfogytiglanit el sem lehet képzelni, mint amit a hölgytől kapna, míg csak van benne szusz.

Ha egy kicsit eljátszunk, a költői szabadsággal, az sem lenne csúnya, ha Ljudila a sok tárgyalás alatt kiszeretne az FSZB-ügynökből és beleszeretne Szternynekóba, ennek a megfilmesítése is könnyebb volna... valamint tagadhatatlan lenne ez esetben a jellemfejlődés. Elképzelem a filmváltozat zárójelenetét: Szternyenko mosogat a konyhában, hívja Ljudmilát valamiért, de az nem jön, vált a kép: Ljudmila a szobában tisztítja a Makarov pisztolyt, telt ajkán szelíd mosollyal (különben ez ahhoz is jó zárójelenet, ha az FSZB-ssel házasodik össze, csak akkor más lesz a kicsengése). Tisztítja a fegyvert, a háttérből a férj hangja hallatszik: „Ljudmila! Ljudmila!”, majd végez és kezében a Makarovval lassan megfordul. Konyec, stáblista.

Azt nem hiszem, hogy ebből valaha is regény vagy film lesz, én mindenesetre bejelentem a témára az igényemet, de hogy az FSZB ritka, sikeres akcióinak egyikét láttuk, az tagadhatatlan. Nem azért sikeres, mert a Szternyenko elleni támadás végső soron kudarcot vallott, hanem azért, mert a történtek után az SZBU nagyon nehezen fog új ügynököket toborozni – a jelölt nem tudhatja, hogy akit ő ukrán titkosszolgának néz, nem az FSZB-hez tartozik-e valójában.

Ez viszont sikerült az FSZB-nek, és talán nagyobb eredmény is, mint Szternyenko esetleges likvidálása lett volna.

Azért Stirlitztől még mindig messze állnak. Viszont Csumerszkajához sikerült közel kerülniük, szóval házasságszédelgésből jeles, ha merényletből elégtelen is.

Szele Tamás