Forgókínpad

Forgókínpad

Ketyeg az óra Ukrajnában

2022. március 19. - Szele Tamás

Kérem, nekem nagy a szívem, legyen jó napjuk a Kreml szerelmeseinek is, céllövészet vagy inkább célköpészet következik, abban az értelemben, hogy ma megint katonai elemzésről szól a dal, és azt mindegyik meg szokta köpködni. Most is szólok előre, mint mindig: nem vagyok Szun Ce vagy Clausewitz, nem kizárólag a saját fejem után írom az elemzést.

orosz_tank_darabokban.jpg

Így viszont megtörténhet, hogy pont a kedvenceiket hülyézik le rajtam keresztül, ugyanis döntő többségben orosz forrásokat használok. Azok azért mégis jobban tudják azt is, ha verik őket meg azt is, ha ők vernek másokat. Tudják, az igaz: de nem mindig mondják. Ilyen a háború, ilyen a propaganda. Látni fogjuk majd, hogy az is tud propaganda lenni, ha nem hazudnak, hanem csak hallgatnak valamiről, például az elesett orosz katonák számáról – de nézzük, éspedig döntő részben a Meduza.io elemzése alapján, hova tart ez a háború?

Mert azt, hogy mi akart lenni, tudjuk. Itt kell megint kicsit a Kreml romantikus imádóival foglalkoznom: két katonai elemzéssel előbb egyrészt azt akarták bebizonyítani, hogy nem tudom, mi az a villámháború, másrészt azt, hogy én találtam ki, miszerint az orosz invázió annak indult. Hát, a villámháború fogalmával talán inkább vagyok tisztában náluk, ők ugyanis azt minimum harminc-ötven naposra becsülték, én meg mintha emlékeznék egy hatnapos háborúra is (mely különben az agresszorok teljes és tökéletes vereségével végződött). De honnan veszem, hogy az orosz fél villámháborút tervezett? Hogyhogy honnan, most súgta meg Soros György, telefonon, fel szokott hívni és tollba mondja az írásaimat...

Onnan veszem egyébként, hogy egyrészt minden jel erre utalt, másrészt a teljes nemzetközi szaksajtó is annak tekintette, harmadrészt a helyzet gazdasági háttere is erre utalt. Itt idézném a Telexből Rácz András Oroszország-szakértőt (egyike a legjobbaknak az országban), a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatóját, akinek remélhetőleg csak hisznek:

Eszükbe sem jutott például visszavinni az országba a devizatartalékokat, hiszen arra számítottak, egy villámháborúval pár nap alatt bevehetik Ukrajnát – nem így lett. Ha hosszabb háborúra számítottak volna, már rég visszavették volna a külföldön tartott vagyonokat. (…) Ha nem lesz utánpótlás, Oroszország nem fogja kibírni sokáig a háborút. Eleve pár napos villámháborúra készültek, nem a mostani helyzettel számoltak, dokumentumok vannak erről – de ha elindultak, végig kell vinni ezt. Beindult a katonai logika: nem feladják a célokat, hanem módosítják a terveket.” (Telex)

Akkor nézzük csak, miképp módosultak a tervek? És most csakis a katonaiakról beszélek. Lássuk először is a térképet:

harci_terkep_marcius_14.png

Az orosz offenzíva, amely a háború kezdetén még csaknem tíz hadműveleti irányban történő gyors előrenyomulásnak tűnt, az elmúlt héten valójában Donbásszért folytatott csatára redukálódott. Eközben az orosz hadsereg a szerény hadműveleti sikerek ellenére továbbra is súlyos veszteségeket szenved el (összehasonlítva az Oroszország és a Szovjetunió által az elmúlt 75 évben vívott összes többi háborúval).

Az elsődleges célpont, a főváros, Kijev közelében az orosz erők igyekeznek biztosítani az oldalszárnyaikat, amelyek nélkül a főváros bekerítésére irányuló további hadművelet lehetetlennek tűnik. Az ottani ukrán hadsereg – főként a várostól északnyugatra, a Kijev-Zsitomir autópályát elérő orosz csoportosulás hosszú szárnyán – szintén ellentámadással próbálkozik, de egyelőre kis erőkkel. Az ostromgyűrű bezárulását minden nap bejelentik, de nem zárult még be, mint képünk is mutatja, sőt – pár napja ennél rosszabbnak is tűnt a helyzet.

harci_terkep_kijev_kornyeke_marcius_19.png

Az orosz erők átkeltek az Irpeny folyón az azonos nevű várostól északra, amely az előző hetekben heves harcok színhelye volt (egyik fél számára sem hozott döntő sikert). Az Irpeny Moshun falu melletti megerősítése nem vezetett az ukrán védelem összeomlásához, ellenben új frontot nyitott Kijev északi peremén. Az ukrán hadsereg itt is, mint szinte mindenhol máshol, könnyű gyalogsági rajtaütések és tüzérségi csapások kombinációjával állította meg az orosz csapatok előrenyomulását Kijevből és környékéről.

A Dnyeper túloldalán – a fővárostól keletre – az orosz erők megpróbálnak dél felé előrenyomulni, elhagyva Brovaryt és Boriszpil repülőterét. Az orosz csapatok e csoportosulásának hátországa enyhén szólva is zavaros: minden utánpótlási vonala az ukrán állások közelében fut az ostromlott Csernyihiv, Romny, Priluki és Nyizsnyin városokban. Az ellátási problémák valószínűleg megnehezítik egy új offenzíva megszervezését Kijevtől keletre is.

Mykolaiv mellett az orosz csapatok mélyen a Herszoni Területre vonultak vissza: az orosz hadseregnek itt nincsenek olyan erői, amelyekkel Mykolaivot, nemhogy Odesszát megtámadhatná. Ugyanakkor az ukrán tüzérségi csoport Mikolajivban továbbra is veszteségeket okozott az orosz csapatoknak. Ennek következtében az orosz csapatok 10-15 kilométerre visszahúzódtak a város peremén lévő állásaikból. Ugyanakkor nagy hatótávolságú rakétatüzérséget (néhány nappal korábban Herszonon átvonuló Szmercs rakétavetőket láttak) hoztak a térségbe, valószínűleg azért, hogy folytassák a Mikolajivban és környékén lévő célpontok bombázását. Március 18-án éjjel rakétatüzérség (és valószínűleg hadműveleti-taktikai rakétarendszerek) mért csapást a várost védő ukrán hadsereg 79. légideszant támadó dandárjának laktanyájára. Hasonlóképpen, március 16-án az ukrán nagy hatótávolságú tüzérség csapást mért egy orosz helikopterbázisra a hersoni repülőtéren, mintegy tíz helikoptert megsemmisítve. Itt valószínűleg folytatódik a nagy hatótávolságú csapások váltása.

Az északi Herszon és Mikolajiv régiókban az orosz csapatok megálltak a Dnyipropetrovszki régióval közös határon. Ez a csoportosulás valószínűleg nem rendelkezik elegendő erővel a Krivij Rih és Nyikopol elleni támadáshoz. Az offenzíva Guljajpole város közelében és Zaporizzsjától délre gyakorlatilag leállt. Itt is, mint más frontokon, az orosz erők hátországában számos nem ellenőrzött város és falu maradt, ahonnan a területvédelmi harcosok (nevezhetjük őket partizánoknak is inkább) tevékenykednek. Az orosz csapatok rendszeresen lövik az ilyen településeket, de a helyi polgári közigazgatással is megállapodnak a lakosság ellátásáról és evakuálásáról (úgynevezett humanitárius folyosók útján).

Az orosz hadvezetés a legnagyobb ukrán seregtest ellen összpontosítja fő erőfeszítéseit Donbásszban: egyszerre próbálják bekeríteni és feldarabolni. Az orosz hadsereg taktikai sikerei itt eddig nem alakultak át operatív (a hadműveleti cél megoldásával kapcsolatos) sikerekké. A donyecki offenzíva több fronton is lassan és nehézkesen fejlődik: az ukrán hadsereg nyolc éve építi ezt a védelmi vonalat. Egy offenzíva Kurahovo városáig és tovább Pokrovszkig – az ukrán hadsereg donbászi csoportjának hátországában – hetekig is eltarthat. És az idő vészesen fogy, mint arra még majd kitérek.

Észak felől az orosz erők Izjum és Balakleya irányából próbálnak előrenyomulni ugyanennek a donbásszi csoportosulásnak a hátába. Műveleti területük északi részén Harkivtól próbálják biztosítani az oldalszárnyukat.

Délen az orosz erők Barvenkovo felé nyomulnak (még nem érték el a várost). Miután megkerülték az ukrán egységek maradványait Izium déli részén, és pontonhidakon át a Szeverszkij Donyecre (a terület neve itt nem az északi irányra utal, hanem egy ősi szláv törzs, a szeverjánok nevéből származik) kényszerültek, támadást indítottak Szlavjanszk és Kramatorszk ellen, ahol az ukrán hadsereg teljes donbászi csoportosításának főhadiszállása található. Március 17-én (ezt mindkét oldalról készült videók és fényképek dokumentálják) a Szeverszkij Donyec déli partján harcok folytak, és az orosz hadsereg megpróbált tovább nyomulni dél felé.

Ugyanakkor az LNK erői és az orosz hadsereg megpróbálják legyőzni az ukrán csapatok egy nagy csoportját a Liszicsanszk-Szeverodonyeck-Rubezsnoje agglomerációban. Ez utóbbi várost március 17-én elfoglalták az LNK-erők (az ukrán csapatok a csata után elhagyták a települést).

Egyelőre nem világos, hogyan fog végződni az orosz hadsereg offenzívája Donbasszban: lassan fejlődik, a Donyeck és Horlivka melletti erők és az Izjumtól délre lévő erők között 100 kilométeres szakadék maradt. Az orosz parancsnokság számára most egyértelműen ez az irány jelenti a fő hangsúlyt: valójában ide indul a legtöbb harci repülőgép (a dokumentumok alapján), hogy közvetlenül támogassák a csapatokat a harctéren.

A donbásszi offenzívát a Mariupol ostromában részt vevő csapatok segíthetik. Március 18-án az orosz csapatok és a DNK erői elfoglalták a város keleti – bal parti – területének egy részét (kivéve az Azovstal üzemet), és mélyen áttörték az ukrán erők védelmét a nyugati részen. Ha az előrenyomuló csapatok a közeljövőben elfoglalják a várost, a felszabaduló erőket a Donbasszban vagy az ukrán erők mélyebb bekerítésére használhatják Guljajpolén keresztül. Ehhez azonban az orosz hadseregnek sorozatos vereségeket kellene mérnie az ukrán erőkre a városokért, gátakért stb. vívott csaták sorozatában. Az offenzíva üteme és sikere az orosz erők veszteségeitől függ. A veszteségek és az utánpótlási nehézségek például már gyakorlatilag leállították a Kijev mellett zajló offenzívát.

Nagyjából ez az aktuális helyzet. De mire mondtam, hogy vészesen fogy az idő? Nos, ez a háború – mint mindegyik – igen drága úri mulatság és igen véres is. Nincs arról pontos fogalmunk, hogy mekkorák valójában az orosz és ukrán veszteségek, az ukrán fél 14 400 elesett orosz katonáról beszél, az orosz Védelmi Minisztérium egyetlen alkalommal beszélt erről, március másodikán, akkor is csak 498 elesett és 1597 megsebesült katona veszteségét ismerték el, az amerikai hírszerzés legutóbbi becslése (március 16-án tették közzé) hétezer halott orosz katonáról és 14 ezer sebesültről szól.

Itt jöhetne megint a troll felemelt mutatóujjal és megkérdezhetné:

„Honnan tudják, ha nincsenek is ott, hogy hétezer orosz katona elesett?”

Onnen, kedves Jefim Trollovics Moszkovit bátyuska, hogy kiszámolták. Ez benne a hírszezrés, mégpedig a nyílt forrású (OSINT) hírszerzés, ami nem a titkos adatokat kajtatja, hanem a teljesen nyilvános információkból dolgozik. Ezeket többnyire maguk a hadviselő felek teszik közzé, Vegyük például a nyílt forrásokból összegyűjtött orosz felszerelésveszteségek listáját. Ez március 18-án este körülbelül 700 teljesen megsemmisült egységet tartalmazott. Minden ilyen járműnek volt legénysége vagy voltak kezelői: a harckocsiknak például, melyekből 93 pusztult el teljesen, általában három fő, a más páncélozott járműveknek, például a BMP-knek és BTR-eknek (ezekből 175 veszett oda) három főnyi kezelője volt és hét főnyi legénységet szállítottak. Az azért világos, hogy a felszerelésveszteségek listája korántsem teljes. Ráadásul a katonák jelentős része meghalhatott a felszerelés megsemmisítése nélkül (amelyet aztán lefényképeztek és jegyzékbe vettek). Mert arra is akadt bőven példa, hogy maga a legénység semmisítette meg a járművét, hogy ne hagyja ott működőképesen az ellenségnek. Igaz, az sem volt ritka, hogy úgy hagyták ott a páncélost, ahogy volt. Figyelembe véve a gyalogsági veszteségeket például a Roszgvargyija részéről, a csecsen alakulatok kiemelkedően magas halálozási arányát (nagyon rossz vezetésük miatt) és egyéb tényezőket, az álandóan megsemmisített utánpótlás-konvojokat például, a hétezres orosz veszteség tűnik reálisnak.

De nézzük a veszteségek ütemét is! Az első 10 napban 30 megsemmisített harckocsi, 61 BMP és APC és 99 teherautó került a veszteséglistára. Ez naponta átlagosan három megsemmisített harckocsit és hat BMP-t és BTR-t jelent. A következő 13 napban további 63 harckocsit (naponta majdnem ötöt) és 114 harcjárművet és páncélozott személyszállítót (naponta majdnem kilencet) kellett hozzájuk adni. Ez azt mutatja, hogy az ukránok harci hatékonysága növekszik.

Indokolja ez a veszteség – három hét alatt sem Afganisztánban, sem a csecsen háborúkban nem volt még csak megközelítően sem ilyen rossz a helyzet – a mozgósítást, sorozást Oroszországban? Normális körülmények között nem indokolná, ugyanis például a már idézett Rácz András-interjú szerint:

A szárazföldi erők jelentős részét nem használják, a 29. összfegyvernemi hadsereg teljesen intakt állapotban várakozik Belarusz déli részén, és nem csinálnak semmit.”

tehát a hátország nyugalma érdekében felesleges volna a sorozás. Csakhogy mi nem KGB-s elmével gondolkodunk, mint Putyin: ő pont a hátország nyugalma érdekében vonhatja ki a már amúgy is elégedetlen népesség soraiból azt a legveszélyesebb, fiatal, hadköteles korú férfiakból álló réteget, akik mindenképpen több fejfájást okozhatnának a Kremlnek, mint a nyugdíjas vegy középkorú generációk. És ha már egyszer bent vannak a seregben, ott nagyon nehéz fellázadni: ez a logika még abból a gondolatmenetből származik, mely szerint:

A szocialista társadalomban a legfőbb érték az ember. Ezért tartjuk lakat alatt.”

Mindenesetre az idő fogy, a veszteségek orosz oldalon aránytalanul inkább növekednek, mint ukrán oldalon, a lőszer, az élelem és a hadianyag fogy, amint az emberanyag is: ketyeg az óra.

Aztán majd ha üt, meglátjuk, kinek ütött.

Híradásainkat folytatjuk.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása