Különös egy orosz nemzeti ünnep a mai, sok szempontból is. Tegnap meglehetősen részletesen latolgattam volt, mi lehet az a „nagy bejelentés”, amire Vlagyimir Vlagyimirovics készül, éspedig nem a nyugati, hanem főként az orosz sajtó várt tőle valami fontosat, még jó, hogy hozzátettem utolsó lehetőségként, hogy nem kötelező neki ma világrengetőt mondani.

Nem is mondott, csak mégsem nevezhető jelentéktelennek, lényegtelennek a beszéde. Attól viszont óvakodott, hogy akár háborúnak, akár különleges műveletnek nevezze a most zajló eseményeket: „küzdelemről” beszélt, ami arra utal, hogy az Oroszországi Föderáció hivatalos hadüzenete Ukrajnának (ami lehetővé tenné többek között a totális háborút és az általános mozgósítást) még mindig nem eldöntött tény. Feltűnt az is, hogy nem említette kedvenc témáját, az orosz csoda- és nukleáris fegyvereket sem, pedig tavaly ilyenkor még a Kindzsal hiperszonikus rakétáról áradozott, ellenben bőbeszédűen kárhoztatta a gonosz Nyugatot, amely miatt:

„Oroszország megelőző választ adott az agresszióra. Ez egy kényszerű, időszerű és az egyetlen helyes döntés volt. Egy szuverén, erős, független ország döntése.”

És sokat emlegette a Donbásszt is, ami arra utal, hogy a háború céljaként ennek a területnek a végleges elfoglalását tűzhette ki. Mondjuk ha a mariupoli földsávot (korridort) a Krímig nem tartja meg, ennek nincs sok értelme, de egyáltalán, az sem biztos, hogy elérhető ez a célkitűzés, főleg most, mikor már lassan a belgorodi területig kergették északon az orosz erőket (délen jobban állnak valamivel, egyes zónákban meg egészen jól, szóval ez még nem egy lejátszott mérkőzés). Mindenesetre Putyin bizonyos a győzelemben, annak ellenére, hogy nem fogalmazta meg világosan, mit tekint annak.

Ja, kérem: így könnyű. Ha azt vehetem diadalnak, amit csak akarok, sosem fogok veszíteni. A Meduza viszont még tegnap kérdezte meg Rob Lee-t, az amerikai Külpolitikai Tanulmányok Intézetének vezető elemzőjét, hogy mik az esélyei egy orosz győzelemnek Ukrajnában – nevezzünk így bármit is. Lee nem optimista, holott távolról sem ruszofób, sokkal inkább a reális nehézségekre hívja fel a figyelmet.

„A Kijevért vívott csata véget ért - ez volt Oroszország legambiciózusabb, ám elérhetetlen célja. Az elmúlt két-három hétben az orosz hadsereg Donbásszra és Dél-Ukrajna egyes részeire összpontosított. Oroszország elfoglal néhány területet, de nem világos, hogy mi fog történni a jövőben. Ukrajna komoly védelmet épített ki a keleti régióban, Oroszország pedig már jelentős veszteségeket szenvedett, ami megnehezíti a támadást. Nem teljesen világos, hogyan fog alakulni a helyzet, de nem hiszem, hogy Oroszország sok mindent meg fog tartani a megszállt területekből. A további inváziót pedig megnehezíthetik a NATO Ukrajnának szánt szállítmányai: nagy pontosságú fegyverek, gyalogsági lőszerek – mindezek rendkívül hatékonyak.

A mozgósítás bejelentése nélkül Oroszországnak nehéz lesz a háborút a jelenlegi állapotában tartani akár őszig is. Az orosz hadsereg súlyos veszteségeket szenvedett és továbbra is csapatokat fog veszíteni. Nem hiszem, hogy Ukrajna ilyen körülmények között komoly kompromisszumokat kötne. Nem biztos, hogy beleegyezik a konfliktus de-eszkalációjába, még akkor sem, ha Oroszország megpróbálkozik ezzel. Véleményem szerint ebben az esetben Ukrajna esetleg visszaszerezheti Donbásszt – akár azokkal a területekkel együtt, amelyek február 24-e előtt orosz ellenőrzés alatt álltak.

A következő hónapban a frontvonal nem fog jelentősen elmozdulni, de jelentős tüzérségi aktivitás várható.

Oroszország számára az a probléma, hogy ha a háború első két hetében minden katonai erejét összpontosította volna, és kihasználta volna a meglepetés erejét, a lehető legtöbbet hozta volna ki a hadvezetésből, valószínűleg nagyobb sikereket érhetett volna el. Mindez nagyon keményen sújtotta volna az ukrán hadsereget.

További probléma, hogy az orosz hadsereg már most is ellátási nehézségekkel küzd. És különösen a harcoló egységek szenvednek: a légideszantosok, a tengerészgyalogosok, a különleges erők. Mindannyian súlyos veszteségeket szenvedtek már el emiatt.

Ha Oroszország még több ilyen egységet veszít, akkor felmerül a kérdés: hogyan fogja legalább a mostanra elfoglalt állásait tartani, amikor az ukrán erők támadnak? A legvalószínűbb forgatókönyv szerint mindkét oldalon védelmi erődítéseket építenek, és fokozottabb tüzérségi tevékenység várható, ami állóháborút jelent.

Nem tudni, hogyan fog kinézni ez a háború hat hónap vagy egy év múlva. Nem világos, hogyan fogja Oroszország hosszú távon ellenőrizni Donbászt. Oroszország már hatalmas mennyiségű szárazföldi haderőt vetett be, de a jelenlegi helyzet alapján nem hiszem, hogy akár egy évig is képesek lennének megtartani ezt a területet. Ha Oroszország sikeres támadásra törekszik, annak a következő hetekben kell megtörténnie. Ellenkező esetben Ukrajna egyre jobban fel lesz szerelve a külföldről érkező utánpótlással, következésképpen Oroszország számára egyre nehezebb lesz offenzívát indítani.”

Dióhéjban tehát: ha Putyin győzni akar, támadó háborút kell vívnia, azonban jelenleg kizárólag állóháborúra van lehetősége, amit a források hiánya miatt előbb vagy utóbb elveszít. Mögötte nem állnak támogatók, szövetségesek, hadianyagot még Kínától sem kap: nem irigylésre méltó tehát valójában a helyzete, de ne sajnáljuk, saját magának köszönheti.

Sajnálni az ukrán és orosz népet érdemes, akiknek minimális közük van a putyini, irreálisan elkalkulált ambíciókhoz, vagy még annyi sem.

És egyre erősebb a háborúellenes mozgalom, bár tény, hogy még így is csak az orosz társadalom mintegy tíz százaléka lehet érintett benne. De képtelenség volna nem beszámolni a mai sajtólázadásról: a Lenta.ru nevű, kormánypártivá tett orosz online lap két munkatársa lázadt fel, nem kis felfordulást okozva – annyit tudnunk kell, hogy a Meduza alapító-főszerkesztőjét és belső munkatársait is a Lentától bocsátották el, mikor az orosz kormány szemet vetett az orgánumra. Azt hihették, hogy aki maradt, az megbízható. Tévedtek.

Nem kicsit lepődött meg az olvasóközönség, mikor ma reggel megnyitotta a Lentát. A Győzelem Napja alkalmából csodás szalagcím fogadta őket:

„Vlagyimir Putyin szánalmas diktátorrá és paranoiássá vált”

Nem, mintha ne tudná ezt mindenki Oroszhonban, de azért ritkaság így kimondani... bár a többi hír sem volt kifejezetten putyinista. Lássunk pár címet!

„Oroszország Ukrajnában hagyja katonáinak holttesteit”

Sajnos igaz.

„A védelmi minisztérium hazudott a Moszkva cirkálón elesettek hozzátartozóinak”

Szintén igaz, sőt, bizonyítható. Még olyan iratot is kiadtak, amely szerint a Moszkva cirkáló részt sem vett a harcokban.

„Putyin legközelebbi munkatársa 100 évvel akarja visszavetni Oroszországot”

„Zelenszkij menőbbnek bizonyult Putyinnál”

„Putyin a 21. század egyik legvéresebb háborúját robbantotta ki”

„Oroszország elitje bebizonyította, hogy töketlen”

„Oroszország teljesen elpusztította Mariupolt”

„Oroszország az egész világ elpusztításával fenyegetőzik”

„A háború megkönnyíti a gazdasági kudarcok elfedését. Putyinnak mennie kell. Értelmetlen háborút indított, és a szakadékba vezeti Oroszországot”

Mind tagadhatatlanul igaz. Vegyük elő azonban azt az írást, amihez még sikerült hozzáférni annyira-amennyire. Ennek a címe:

„Az orosz hatóságok megtiltották az újságíróknak, hogy negatív kifejezéseket használjanak”

Meg bizony, de mit szólnak ehhez az érintettek? Nem tesznek lakatot a szájukra:

„Az orosz elnöki adminisztráció arra kényszerítette az ellenőrzött médiumok újságíróit, hogy mondjanak le olyan szavakról és kifejezésekről, amelyek „társadalmi nyugtalanságot” okozhatnak és negatív hátteret teremthetnek. Ezért az orosz média új szókincset alakított ki: a „robbanás” helyett a „gyapot” szót használják, a „GDP csökkenése” helyett a „negatív növekedés” szót.”

Ebben mi megelőztük őket, már Matolcsy is megmondta, hogy a negatív növekedés is növekedés.

„A háború alatt az orosz médiában az „elbocsátásokat” felváltotta a „munkából való felmentés” kifejezés, a „háborút” pedig „különleges műveletnek” nevezik. Az orosz média nem nevezhet háborúnak egy olyan háborút, amely oroszok és ukránok tízezreinek életét követelte. Lerombolt városok, meggyilkolt civilek és gyerekek, lakóházak bombázása, az ukrán nép irtása – mindez a Kreml nyomására az orosz média értelmezésében „különleges művelet” és „felszabadítás” lett.”

Mármost ezt az írást viszont szignálta az a két munkatárs, aki az akcióért vállalta is a felelősséget: Jegor Poljakov rovatvezetőről van szó és szerkesztőjéről, Alekszandra Mirosnyikováról. Azt is hozzátették, számolva a következményekkel, hogy:

„Munkát, ügyvédeket és valószínűleg politikai menedékjogot keresünk! Ne féljetek! Ne hallgassatok! Álljatok ellen! Nem vagy egyedül, sokan vagyunk! A jövő a miénk! *** a háborút. Békét Ukrajnának!”

Különben ügyes módszert használtak a közzétételre. A már kiment – tehát ellenőrzött – írásoknak előbb a szövegét cserélték le, majd a címét is. Nincs a világnak az a cenzora, amelyik másodszor is végigolvasson valamit, amit egyszer már engedélyezett. Az onnantól kezdve őt már nem érdekli.

A kollégák már biztonságban vannak, mint azt Poljakov nyilatkozta a Meduzának:

„Ez egyáltalán nem egy „hackelés” volt, ez egy tudatos döntés, amit én és Sasha már viszonylag régen meghoztunk, de nem lehetett gyorsan végrehajtani. Egyelőre nem mondom meg, hogy milyen okokból" - mondta Poljakov. Elmondása szerint ő és Mirosnyikova Oroszországon kívül vannak. Poljakov megjegyezte, hogy már megtagadták tőle a hozzáférést a Lenta.ru szerkesztői rendszeréhez.”

No, az azért várható volt, de fognak ők még szerkeszteni mást, szebbet, jobbat, nagyobbat is.

Ilyen háborús győzelemnap volt ez a mai: se győzelem nem volt benne, se köszönet.

De legalább a világ fellélegezhetett ideig-óráig.

A háború meg zavartalanul folyik tovább.

Míg folytatható.

Szele Tamás