Ez az írás sem lesz mindenki kedvence, pedig nem sok köze van az aktuális politikai helyzethez. Magam is mérlegelve írom: nem tudom, mi lenne a jó megoldás, de a fennálló állapot semmiképpen sem megfelelő. Azonban nem tudnám megmondani, mit kéne vagy lehetne tenni: maga a helyzet abszurd.

Ugyanis Magyarországon van Európa egyetlen SS-emlékműve.

Engem is meglepett, mikor ma reggel megláttam azt a Facebook-posztot, ami különösebb apropó nélkül, de tárgyilagosan jelezte a tényt. Mint írja:

„Ez a kép az I. SS-páncéloshadtest emlékműve, Dégen, a a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. által kezelt Festetics-parkban. Az előtérben jól látható a magyar nemzeti címer is.
Az emlékmű felírata: „Ihre Ehre hiess Treue“, azaz „az ő becsületük a hűség volt”. Az SS jelmondata „Unsere Ehre heisst Treue“, azaz „a mi becsületünk a hűség”. Ez így Németországban simán kimerítené a népuszítás („Volksverhetzung“) tényállását (német BTK 130 § 1. Bek.:
pénzbüntetéstől 2 év börtönig…)
2. Címerpajzs baloldalon: Egyértelműen és tisztán az 1. SS páncélos
divízió („Leibstandarte SS Adolf Hitler”) címere. (Alkotmányellenes
szervezet jelvénye – Németországban; súlyosbít a helyzeten)
3. Címerpajzs jobboldalon: Egyértelműen és tisztán a 12. SS páncélos divízió („Hitlerjugend“) címere. (Alkotmányellenes szervezet jelvénye – Németországban; súlyosbít a helyzeten).
Nem menti a helyzetet, inkább sőúlyosbítja, hogy 1991 óta van itt, ebben az állami kezelésben lévő, nyilvánosan látogatható parkban az SS-emlékmű.”

Elsőre néztem egy nagyot. 1991 óta ott van? Hát, nem mai probléma, de szembe kéne nézni vele. Az elesett katonát igenis megilleti a tisztelet és a méltó megemlékezés, ebben nincs vita, Ukrajnában és Oroszországban is gondozzák a magyar honvédsírokat, mi is a nálunk elesettekét, ez így van rendjén, de mégis: SS? Ez nem kicsit problémás.

Próbálok tárgyilagos maradni, bár meg kell jegyeznem, hogy anyai ági családom nem túl sok pozitív emléket őriz az SS alakulatairól. Pontosabban egyet sem. Halottunk annál több volt nekik köszönhetően. De próbáljuk meg.

Az SS alapvetően nagyon nehezen behatárolható szervezet volt, habár fegyvert és egyenruhát viseltek, nekem kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy nevezhetőek-e egyáltalán katonának, ugyanis a katona a hazája védelmére esküszik fel, az SS-tag viszont kizárólag Adolf Hitlerre, neki is a védelmezésére. Erre utal a már említett jelmondatuk is: „Becsületünk a hűség”. Hogy aztán ezt a védelmezést mi a jó Isten csodájának kellett Európa és Észak-Afrika nagy részén művelni, az egy nagyon jó kérdés. Mindenki jobban járt volna, ha Berlin közigazgatási határain belül védelmeznek, csak nem ezt kérték tőlük.

Van egy olyan fogalom, amit hadijognak hívunk, ezzel az 1899-es és 1907-es hágai egyezmények foglalkoznak, és ez leszögezi, hogy harcolni csakis a háború törvényei és szokásai szerint lehet. Az jobb lenne, ha azt szögeznék le az egyezmények, hogy a háborús nézeteltéréseket kizárólag friss sósperec és csapolt sör fogyasztásában vívott vetélkedés útján lehet rendezni, de ez nem volna méltányos: minden háborút Csehország nyerne meg és mindegyiket Japán veszítené el. Mindenesetre a most dúló háborúban is naponta elhangzik, hogy ezt vagy azt a háborús bűnt a törvények és szokások megsértésével követték el: lássuk, a hadijog szerint kikre vonatkoznak ezek a szabályok? Ki a katona egyáltalán?

„A haditörvények, -jogok és -kötelességek nemcsak a hadseregre érvényesek, hanem a milíciákra és az önkéntes alakulatokra is, ha a következő feltételeknek megfelelnek:

1. Ha olyan valaki áll az élükön, aki felelős a beosztottaiért.

2. Ha meghatározott, távolról felismerhető jelzést viselnek.

3. Ha nyíltan viselik fegyvereiket.

4. Ha cselekedeteiknél figyelembe veszik a haditörvényeket és -szokásokat.”

Ez mind érvényes az SS összes alakulatára, még ha az utolsó pont abszurd is, ugyanis a Schutzstaffel teljes fennállása alatt figyelmen kívül hagyott minden elképzelhető törvényt, szabályt, szokást és ajánlást. A Francia Idegenlégió hozzájuk képest a Lordok Háza: ezt nem véletlenül mondom, a Légiónak még a vesztes csatái közül is legenda lett némelyikből, Camerone-tól Điện Biên Phủ-ig: a légiósok előélete lehetett időnként kétes (ma már nem vesznek fel büntetett előéletű vagy házas embereket) de a becsületükhöz nem férhetett kétség. Az SS-nél nem így volt, és most nem csak a haláltáborok őrzésére és a „partizánvadászatra” gondolok.

Csőcselék fegyverben?

Talán igen, de nagy létszámú csőcselék, a kor legjobb fegyvereivel. Az a helyzet, hogy elkezdtem keresni ennek az emlékműnek az eredetét. Nem egyedül és nem is én találtam rá a megoldásra, hanem Lenthár Balázs történész ismerősöm (köszönet neki!): az a helyzet, hogy igazából ez nem a Leibstandarte emlékműve, még ha az is van ráírva. Én leragadtam ott, hogy Dégen nem volt komoly páncélos ütközet, mint Kovács Zoltán András és Számvéber Norbert „A Waffen-SS Magyarországon” című tanulmánya nagyon pontosan megjegyzi:

„Másnap, március 15-én az 1. SS-páncéloshadosztály csapatai továbbra is hídfőjük további kibővítéséért harcoltak. Az 1. SS-páncélgránátos-ezrednek az 1/II. SS-páncélos-tüzérosztály támogatásával délig sikerült a hídfőt 500 méterrel kimélyíteni és a 133-as magaslatot is bevenni. Ezzel egy időben az ezred egyik rohamosztaga Simontornyától két kilométerre keletre felvette az összeköttetést a Sáregrestől délre harcoló 2. SS-páncélgránátos-ezred részeivel.

A hadosztály 1. SS-páncélos-felderítőosztálya a 2. „Das Reich” SS-páncéloshadosztály alárendeltségében védekezett Káloztól keletre. Az 1. SS-páncélosezred maradványait pedig már 14-én kivonták Simontornyáról és Dég körzetében gyülekeztették.

Március 15-én a hadosztály páncélosállománya 32 (ebből bevethető nyolc) Tiger B-ből, 32 (18) Pantherből, 29 (14) Panzer IV-ből, 20 (kettő) Panzer IV/70-ből, hét (három) rohamlövegből és hat (három) Flakpanzer IV-ből állt.

Az I. SS-páncéloshadtest két páncéloshadosztálya egyre lassabban haladt déli irányban. A hadtest keleti szárnya nyitott volt, s a dombos terep sem kedvezett a páncélosok alkalmazásának. Ezért Wöhler gyalogsági tábornok, a Dél Hadseregcsoport főparancsnoka azt tervezte, hogy a I. és II. SS-páncéloshadtest, valamint a III. páncéloshadtest erőivel a Sárkeresztúr– Gárdony vonalról kelet felé indít támadást. Ennek érdekében az I. SS-páncéloshadtest erőit is át kellett csoportosítani, de a szovjetek megtévesztése miatt az ádándi és simontornyai hídfőt egyelőre még tartani akarták.”

Ugye, mintha egy friss, ukrajnai hadijelentést olvasnánk? Csak mondjuk Simontornya nem Nova Kakhovka vagy Bakhmut, Simontornyát ismerjük. De Dégen nem a Leibstandarte volt fontos, hanem a 12. SS páncélgránátos „Hitlerjugend” hadosztály. Ugyanis az az alakulat is a térségben harcolt, mint a forrásmunka írja, a magasabb egység, az 1. SS páncélos hadtest irányítása alatt, ami alá tartozott a 12. „Hitlerjugend” páncélos hadosztály is, a Leibstandarte is.

Tehát Dégen tulajdonképpen kicsit összekeveredtek a dolgok, és igazából az 1. SS páncéloshadtest emlékművét látjuk.

Rendben van, de miért látjuk?

Az előttem megfejthetetlen. A német katonát épp úgy megilleti a megemlékezés, mint bármelyik másikat, semmi kifogást nem lehetne emelni egy általános német katonai emlékmű ellen, de külön kiemelni az SS szerepét, még ha oda is tartoztak a térségben megjelent alakulatok... nos, fogalmazzunk úgy, nem vall jó ízlésre. Az továbbra is rejtély, hogy miképpen jött létre a Festetich-kastély kertjének dombja alatt exhumált tömegsír komolyabb ütközet és harcok nélkül, pusztán átvonulás útján, de a háború külön világ, amiben sajnos nagyon gyakori az ilyesmi.

Nem mellesleg, a felsőbb egység, aminek emléket állít a szobormány, tehát az 1. SS Páncélos Hadosztály a háború folyamán dokumentálhatóan 6041 alkalommal gyilkolt meg civileket és magukat megadó hadifoglyokat Lengyelországtól Itáliáig mindenfelé, szóval úgy gondolom, ennek nem kéne okvetlenül monumentumot állítani.

Van még egyáltalán Európában ilyen emlékmű?

Egy volt, az észtországi, lihulai emlékmű, ami azonban nem csak az SS-ben szolgáló észteknek állított emléket, hanem minden észtnek, aki német oldalon harcolt, tehát nem nevezhető SS-emlékműnek. SS-emlékmű csak egy van az Európai Unió földjén: a dégi.

Mire jó?

Arra mindenképpen, hogy a magyar szélsőjobb kultikus helye legyen, a Légió Hungária honlapja például beszámol egy 2018-as koszorúzásról. Hát nem mondom, erre tényleg nagy szükség van.

Értelmes megoldást nem tudok javasolni a dologra, mert nincs is. A halottakat megilleti a végtisztesség, de mégis, okvetlenül katonaként kell emlékeznünk rájuk? Kétséges, hogy egyáltalán nevezhetők-e katonának. Van erre egy szép magyar szó: honvéd. Hát, ők nem a német hont védték. A mieink sem a magyart védték, szegények, a Don-kanyarban. Nem tudom, mit kéne tenni, az egyensúly kedvéért lenne pár javaslatom.

Állítsunk Magyarország több történelmi helyszínén szobrokat Batu kánnak, a tatárjárás emlékére.

Helyénvaló lenne végre egy tisztességes Haynau-emlékmű átadása a budai Várban, lova lábánál Pecsovics Ferenc térdelne, a paripa patáját csókolva.

A Deák térre el lehetne helyezni Paszkievics tábornagy szobrát, körülötte ízlésesen elhelyezett muszkavezetők tömegével.

Szigetváron pedig el lehetne helyezni a Magyar–Török Barátság Parkjában Zrínyi Miklós és Nagy Szulejmán közös monumentumát.

Ja, ez utóbbi nem jó. Ez létezik.

Létezni fog a többi is. Idő kérdése, nem több.

A hibát 31 évvel ezelőtt követtük el, az a baj, hogy fogalmam sincs, hogyan lehetne tisztességesen kijavítani.

De a történet nagyon magyar.

Na, most légy okos, Domokos!

Szele Tamás