Nehéz a bányászok élete, mint tudjuk, és ez nem közhely, hanem tény. Tegnaptól még nehezebb, ugyanis soraikban tudhatnak néhány prominens magyar politikai szereplőt, és hát ezekkel még a sarki kocsmába sem mennék be, nem, hogy a bányába. De valamiért így alakult mégis.

Tegnap erősen dörzsölgettem a szememet, mikor megláttam a közösségi oldalakon keringő fotót, mely szerint a 32 éves Koncz Zsófia szeptember elsején, a 72. Bányásznapon megkapta a „30 év a Bányászatban” kitüntetést. Szörnyű lehetett két évesen lemenni a tárnába, és azóta is csak azért feljönni, hogy részt vegyen a Fidelitas alapításában, provokátorfigyelő csapatot alapítson, Washingtonban a magyar követségen külpolitikai munkatárs legyen, majd megválasztassa magát Tiszaújváros képviselőjének. Különösen az ingázás lehetett kellemetlen a bánya és Washington között, bizonyára a Föld középpontján keresztül közlekedett.

Rendben, ez abszurd, de hát Brezsnyevnek is megvolt az összes szovjet kitüntetése, kivéve a „Hős várost” és a „Hős anyát”. Ez most kicsit olyan, mintha Brezsnyev elvtárs átvette volna saját magától ezeket is. Sőt, nem kicsit olyan, hanem nagyon.

Ugyanis, ha jobban megnézzük, a képviselő (parlamenti államtitkár és miniszterhelyettes) asszony adott is plecsnit meg kapott is. A Magyar Bányászati Szövetség honlapja egyértelműen fogalmaz:

„A 72. Bányásznap alkalmából kiemelkedő szakmai munkájuk elismeréseként Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 14 fő részére „Miniszteri Elismerő Oklevél”, 24 fő részére „Kiváló Bányász” kitüntető címet adományozott, mely miniszteri elismeréseket Dr. Koncz Zsófia miniszterhelyettes asszonnyal együtt adták át a kitüntetetteknek.”

Tehát előbb adott.

Azután meg kapott:

„Homonnay Ádám MBSZ elnök az Ünnepi Elnökség tagjainak az MBSZ fennállásának 30 éves évfordulója jegyében a „Három évtized a Magyar Bányászatért” ezüst emlékérmek átadásával köszönetnyilvánító emléket adott át.”

Akkor tegyünk finom különbséget: nem kitüntetés, hanem emlékérem. Egy fokkal mégis enyhébb. És maga Koncz Zsófia is magyarázta a bizonyítványát Facebook-posztjában:

„Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy Salgótarjánban, a 72. Országos Bányásznapon, miniszter úrral közösen adhattuk át az elismeréseket – szívből gratulálok minden díjazottnak. Ez azért is különösen fontos nekem, mert a nagypapám több mint 30 évig dolgozott bányászként.

Az egész világra kiterjedő energiaválság pedig felértékelte a hazai bányászat, és a hozzá kapcsolódó innováció és tudományos kutatások szerepét!”

Ezek szerint mégis van köze bányához, bár nem neki, hanem a nagypapájának. Mik is voltak az én nagyapáim? Pechem van, kereskedők. Viszont a dédapám Doberdónál megkapta a Signum Laudist, ezen az alapon nekem is járna? Nyilván nem, azt ki kell érdemelni, az nem egy emlékérem.

De ne kerülje el a figyelmünket, hogy az érem – és az oklevél – nem csak Koncz Zsófiának járt, hanem az ünnepi elnökség összes tagjának, így kapott – ha már ünnepélyesek vagyunk, felsorolom az összes címeiket is – többek között Prof. Dr. Palkovics László, technológiai és ipari miniszter és
Dr. Fónagy János országgyűlési képviselő, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszter-helyettes is, valamint Becsó Zolt, Salgótarján parlamenti képviselője és Fekete Zsolt, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere úgyszintén. Az ünnepi elnökség többi tagját azért nem veszem elő, mert nekik tényleg van közük a bányászathoz.

Fónagy jogász, amint Koncz Zsófia is az, Palkovics elvileg a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja (itt felröhögtem, mert tagnak tag, de hogy mennyire rendes, azon lehetne vitatkozni), szóval kicsit furán áll nekik ez az emlékérem. De tekintsük őket ezek szerint tiszteletbeli bányászoknak. Sőt, ha már: egyenesen sztahanovistáknak.

Emlékeznek még a jó Sztahanov elvtársra? Legendás szénbányász volt, 1935. augusztus 31-én 102 tonna szenet bányászott ki a Donyec-vidéki Centralnaja-Irmino bányában 5 óra 45 perc alatt, ami az előírt mennyiség 14-szerese volt. A csodálatos teljesítmény nagy részben persze annak volt köszönhető, hogy egyfelől a fél bánya a keze alá dolgozott, az egészet a Párt szervezte, másfelől meg ő próbálta ki az új szénfejtési módszert és az új pneumatikus kalapácsot. De legenda lett belőle, kiemelték és át is keresztelték. Ugyanis Sztahanov elvtárs nem Alekszejnek, hanem Andrejnek született, csak mikor a rekordjáról elküldték a táviratot a Pravdának, abban a rövidség kedvéért „A. Sztahanov” szerepelt. A szerkesztőségben forgatták egy darabig a telegramot, aztán jött a lapzárta, sietni kellett, lett belőle Alekszej. A bányából már másnap kérték a helyreigazítást, de Sztálin az asztalra vágott: „A Pravdánál nem tévedhetnek!” és Sztahanov elvtársból Alekszej lett, napokon belül megkapta az új iratait, új pártkönyvét, egy életen át megemlegette a Pravda sietségét. Különben igen szeretett inni, abba is halt bele, nem véletlen, hogy Sztahanov helyett Sztakanovnak csúfolták (oroszul sztakan, стакан: pohár). Amondó vagyok, hogy nem volt neki szerencséje a nevekkkel.

A bányászoknak meg ővele, hiszen a rekordja után mindenhol az egekbe emelték a normát és elvárták, hogy túl is teljesítsék azt. Sztahanovot viszont a csúcsteljesítmény után azonnal kiemelték, és utána bányát már csak vezetőként látott. Ilyen szempontból viszont mégis inkább bányász, mint Palkovics, mert kétségtelen, hogy legalább valamennyit dolgozott a föld alatt, Palkovics még föld alatti mozgalomban sem fordult elő, a bányászathoz akkor járhatott a legközelebb, mikor lement a metróba.

Bár lehet, hogy mégis alkalmas lenne termelési célokra. Leküldik Palkovicsot a bányába, elkezd beszélni, feljön a szén magától. Felmenekül. Ha nem mozdul, átszervezi a bányát, attól felszalad még az antracit is.

Mindenesetre faramuci dolog ez, hiszen visszautasítani nem lehetett a tisztességet, bár meg sem fordult senkinek a fejében, el kellett fogadni, most meg rajtuk nevet a fél ország, de hát szerencse fel, szerencse le, most már szokjanak hozzá, hogy ilyen a bányász élete.

Hiába: ezt a különös helyzetet a megfelelési, talpnyalási kényszer okozta, bőven elég lett volna szóban megköszönni a részvételt, esetleg emléklapot adni az elnökségi tagságért, de nem, túlozni kellett, nem volt elég a lojalitás, bizonyítani kellett a hiperlojalitást is. És fogadjunk, hogy itt még nincs vége.

Ugyanis a témát a Telexen és rajtam kívül csak ellenzéki pártlapok dolgozták fel, pedig megér egy misét, és nagyon alkalmas a kormánylapok munkatársai számára, mármint ilyen hiperlojalitás-bizonyításra. Elképzelem a várható címeket:

„Mérhetetlen bunkóság: a bukott baloldal Koncz Zsófia életkorán viccelődik!”

„A hölgyek kora: tabu!”

„Palkovics tervezte a magyar bányák csilléit”

„Nem Palkovics tervezte a csilléket, de hozzá tartozik az intézet, amiben a csilléket tervezték, igenis bányász!”

„Igaz, hogy a csilléket még Palkovics születése előtt tervezték és gyártották a Dorogi Bányagépgyárban, de akkor is bányász”

Az a szomorú, hogy lefogadom: ezek mind meg is fognak jelenni, sőt, ami ennél rosszabb: válaszolni is fognak rájuk tehetségükhöz mérten a kedves kollégák innen-onnan, és mire felébredünk, már dúl is a „bányászvita”, a „bányászháború”, amihez maguknak a bányászoknak persze a világon semmi közük, úgy kerülnek bele, mint Pilátus a krédóba.

Méltatlan dolog ez a magyar átok, ez a megfelelési, talpnyalási kényszer, egyre abszurdabb helyzeteket teremt, ráadásul ezt a mostanit nagyon egyszerűen el lehetett volna kerülni.

Úgy, hogy nem Koncz Zsófiát hívják meg az elnökségbe a többiekkel együtt, hanem Orbán Győzőt.

Neki tényleg van bányászati cége, a Dolomit Kft. és bizonyítottan nem, hogy harminc, de egyenesen negyvenhat éve foglalkozik bányászattal, 1976-ban került műszaki ellenőrnek a gánti kőbányához.

Ha jobban belegondolok, így járt volna mindenki a legjobban. A talpnyalás is jobban sikerül, a röhögés is elmarad.

De nem így történt, kérem, úgyhogy most közeleg a sajtóban a bányászháború.

Nem fogom megsiratni, ha elmarad.

Szele Tamás