Jó napja lesz ma a foteltábornokoknak, billentyűzet-admirálisoknak, mert eddig ismeretlen források alapján sikerült kideríteni – ha igaz – hogy végső soron mitől és hogyan süllyedt el a Moszkva rakétacirkáló. Hát... az esetnek mérsékelt a propagandaértéke mindkét fél számára, de meglehetősen tanulságos. Az történt ugyanis, hogy elsült a kapanyél.

Az ügyet az Ukrajinszka Pravda járta körül több hónapos munkával, ugyanis eleinte többféle változata is keringett az esetnek: a hivatalos orosz verzió szerint tiltott helyen dohányoztak egyes matrózok, azért robban fel a hajó lőszerkamrája (azért ez a mai lőszerek ismeretében nagyon nehezen volna elképzelhető, igazi kalóz-legenda, ma már nem hordókban áll a puskapor a hadihajókon), mások nyugati felderítési adatok átadását rebesgették, amiben akkor is lehet valami kevés igazság, ha Kijev tagadja, sőt, szóba kerültek nyugati fegyverek is, és általában nagy volt a homály az ügy körül, ami mindkét fél számára hasznosnak bizonyult: Oroszország örült, hogy nem kellett beismerje, miszerint a zászlóshajója harcban veszett oda, Ukrajna pedig kihasználta a misztikus ködöt azzal kapcsolatban, hogy miféle „csodafegyvereik” lehetnek nekik.

Köd, az valóban volt, meg rossz idő is: azért sikerült kilőni a Moszkvát.

2022. április 13-án egész nap esett az eső az ukrán partok mentén, vastag, alacsony szintű felhőzet borította az eget, pár kilométer magasságban, a vizuális felderítés lehetetlen volt – sem az optikai műholdak, sem a Bayraktar drónok nem láttak át a felhőtakarón. Egy horizontális radar segített volna, de az odesszai Neptun-komplexum üzemeltetőjének csak hagyományos radarok álltak rendelkezésére, amelyek 18 kilométernél távolabbi célpontokat szinte nem is látnak. A Moszkva biztonságban érezhette magát, a fedélzeten is tudták, hogy nem látszanak, ráadásul a hajó légvédelme kiváló volt, ezért a parancsnok kockáztatott: megközelítette az ukrán partokat a Neptun hajóelhárító rakéták 120 kilométeres hatótávolságán belül. Hiba volt, végzetes hiba.

A Neptun-komplexum radarja ugyanis egyszer csak elkezdte jelezni a Moszkvát, messze a radarernyő hivatalos hatótávolságán kívül. Hogyan volt ez lehetséges? A radarjelek visszaverődtek a vízről a felhőkre, azok visszaverték őket a vízre újból, és így tovább: némi pingpongozás után pedig beérkeztek a bázis antennáiba. Világnézet kérdése, minek nevezzük, ami lejátszódott, véletlennek, szerencsének, Gondviselésnek, de tény, hogy egyszer csak ott állt a radarernyőn a 120 méteres fémkolosszus helyzete. A komplexum parancsnokának ne volt sok ideje dönteni: pár perc habozás után kiadta a tűzparancsot és két Neptun rakéta elindult a hajó felé. Az útjuk mintegy hat percig tartott, és ami aztán következett, az már hadtörténet.

Érdemes egy kicsit megvizsgálni, milyen eredményei voltak addig az ukrán fejlesztésű Neptun rakéta alkalmazásának.

Szinte senki sem tud róla, de a Neptunok első harci bevetésére nem áprilisban, hanem a teljes körű orosz invázió első napjaiban került sor.

Ekkor három orosz partraszálló hajó hagyta el a krími kikötőket és indult el az ukrán partok felé a mikolajivi régióban. Az orosz csapatok partraszállása ezen a területen támadási felületet biztosított számukra, hogy megtámadhassák Mikolajivot és Odesszát is.

Az első három „Neptunt” éppen ezek ellen a hajók ellen indították el. Mint egy katonai forrás elmondta az Ukrajinszka Pravdának:

„Az első rakétaindítások az Odesszai Terület déli részéről zajlottak, és Mikolajiv irányába adták le őket. Ezért a rakétáknak át kellett haladniuk Odessza felett, és hogy a város számára biztonságos legyen, nem 5-6 méteres magasságban indították őket a víz fölött, ahogyan azt kellett volna, hanem körülbelül 120 méter magasan. Nyilvánvaló, hogy az oroszok észlelték és valószínűleg megsemmisítették őket. Érdekes, hogy még a saját repülőgépüket is lelőtték, amely Neptunokra vadászott azon a területen.”

A „Neptunok” egyike sem találta el a célt, de az orosz partraszálló hajók, akiket éppen az ilyen rakétacsapások lehetősége riasztott el, megfordultak és a Krímbe menekültek. A meglepetésük érthető volt. Elvégre a Neptunoknak február végén nem lett volna szabad a fegyveres erőknél szolgálatban állniuk.

A 2020-as sikeres állami tesztek után a Neptunt elfogadták, de a valóságban a projektet felfüggesztették. Csak az év végén, a Luch Tervezőiroda vezetője, Oleh Korosztyev és Volodimir Zelenszkij találkozója után, az elnök személyes kérésére sikerült pénzt találni a Neptunra.

Az első teljes értékű komplexumot a Tatra új alvázán 2021 augusztusában, a függetlenség napjának 30. évfordulójára rendezett felvonulás előtt szerelték össze.

A felvonuláson bemutatták a komplexum teljes összetételét: egy mobil vezérlőpontot, egy univerzális önjáró rakétavetőt, szállító- és töltőjárműveket, valamint vontatókat.

A felvonulás és a rendszerbe állás között azonban sok hónap telt el. 2021 decemberében Olekszij Neizspapa, az Ukrán Fegyveres Erők Haditengerészetének parancsnoka egy katonai televíziós tudósításban bejelentette, hogy a Neptunok első hadosztálya csak 2022 tavaszán lesz teljes mértékben bevethető.

Az állam által a hadsereg számára rendelt első rakéták csak 2022. február 20-án indultak el Odesszába. Alig néhány nappal a teljes körű invázió előtt hagyták el a kijevi üzemet, amelyet Oroszország azóta háromszor lőtt ki rakétákkal. Szerencsére azonnal szolgálatba állították őket, és ők voltak azok, akik megmentették Mikolajivot a fent említett orosz hajóktól.

Azért ez az első bevetés csak közvetett sikernek volt nevezhető: elijesztették a partraszálló egységeket, de nem találtak el semmit. A komplexumok személyzetét a rakéta fejlesztői képezték ki, és a februári kilövések után a hadseregnek nyugtalanító kétségei támadtak. Valami nem volt rendben. A rakéta fő fejlesztőjének számító kijevi Luch tervezőirodából kiszállt Odesszába a szakemberek egy csoportja, és nagyon gyanús hibára bukkantak. Mint a projekt egyik katonai vezetője elmondta:

„Kijevből jöttek a szakemberek, és nagyon kiakadtak. Rájöttek, hogy az összes rakétánál elromlott ugyanaz az alkatrész, ezért nem úgy robbantak a rakéták, ahogy kellett volna. Mindent kijavítottak, és rögtön a következő kilövésnél két rakéta is telibe találta a célt.”

Mindez tervezett szabotázsnak tűnt. Az Ukrajinszka Pravda forrásai a Luch tervezőirodában azonban nem hajlanak a szándékos szabotázs verziójára.

„Folyamatosan azért hívnak minket, hogy javítsunk vagy ellenőrizzünk valamit. Ez a termék sajátossága. A rakéta tele van nagyon érzékeny elektronikával, sok veszély fenyegeti még az egyszerű szállítás szakaszában is. Nem hiszem, hogy szabotázs történt.”

– állítják a fejlesztők. Most már mindegy is, az eredmény magáért beszél: a Moszkva elsüllyedt, így az SBU is levette őket a gyanúsítottak listájáról, de lehetett pár álmatlan éjszakájuk, míg tisztázódott a helyzet.

Térjünk vissza április 13-ára, Odesszába. A Neptun komplexum hagyományos radarja azt mutatta, hogy a partoktól mintegy 120 kilométerre egy nagyméretű célpont van. A Fekete-tengernek ebben a szektorában csak egyetlen ilyen méretű objektum lehetett – az orosz Fekete-tengeri Flotta „Moszkva” cirkálójának zászlóshajója. Hogy a radarjel miként érte el a bázist, már leírtuk: erre az oroszok nem is gondolhattak (igaz, az ukrán fél sem számíthatott rá). Az orosz legénység annyira bízott abban, hogy az ukrán erők számára elérhetetlenek, hogy még a légvédelmi rendszereket sem aktiválták. Bár még ha aktiválódtak is, nagy gondjaik lettek volna a Neptunokkal. Ez ugyanis egy csendes, folyékony üzemanyaggal működő rakéta, amely az utolsó pillanatig észrevétlenül lopakodik a hajó felé. A hagyományos légvédelmi rendszerek számára szinte láthatatlan, mert a víz felett repül.

Itt a forrás egy vitát közöl arról, hogy miért tévesek vagy helyesek a történet nyugati verziói, ezt én kihagynám, ugyanis maximum az ukrán nemzeti büszkeség szempontjából érdekes, minket izgalmasabb dolgok várnak. Hiszen a művelet legérdekesebb szakasza közvetlenül azután kezdődött, hogy a rakéták elindultak. A számítások szerint hat perc múlva kellett célba érjenek: de hogyan lehet kideríteni, hogy találtak-e?

A Bayraktar felderítő drónok üzemeltetői nem voltak hajlandóak felszállni: ha a felhők fölött repülnek, nem láttak volna semmit, ha alattuk, vége a drónoknak, amikre égető szükség volt, a vizuális kapcsolat biztos találatot jelentett volna. A véletlenszerűen, megbízhatatlanul működő radarra kellett hagyatkozzanak, ami azt mutatta, hogy a rakéták érkezése előtt a Moszkva hirtelen teljes sebességgel előrelendült (a fedélzeti radarok jelezhették a támadást), valószínűleg azért, hogy egy közeli „Bojko-torony” (olajfúró torony) mögé kerüljön, az ugyanis még nála is fémtárgy, és a rakéta célzóberendezése elsődleges célpontnak fogta volna fel. De már késő volt. Ezt onnan tudták meg Odesszában, hogy hirtelen négy orosz flottaegység is elindult a Moszkva felé – nyilván menteni, aki-ami menthető – és megérkezett egy vontatóhajó is. Ez már biztos jele volt annak, hogy a rakétacirkálónak vége.

Másnapra kitisztult az ég, és az optikai műholdak, de a Bayraktarok is meg tudták mutatni a tehetetlenül sodródó roncs képét.

Az orosz védelmi minisztérium hivatalosan közölte, hogy április 14-én éjjel a Moszkva cirkáló lőszerei tűz következtében felrobbantak, és még aznap este a hajó viharos körülmények között vontatás közben elsüllyedt. Az orosz védelmi minisztérium először azt mondta, hogy a hajó teljes legénységét evakuálták, de később elismerte, hogy egy ember meghalt, és további 27 tengerész eltűnt (novemberben egy szevasztopoli bíróság 17-et közülük halottnak nyilvánította).

De most már tudjuk, mi történt valójában.

Lássuk be: véletlen volt. Sőt, több véletlen szerencsés (másoknak: szerencsétlen) összejátszása, a produkció egyszeri és megismételhetetlen.

Így néz ki az, amikor elsül a kapanyél.

Szele Tamás