Érdekes jogi kérdés merült fel Moszkvában, nevezetesen arról van szó, hogy kit lehessen bármikor becsukni és miért, amire az orosz történelem ismeretében a válasz természetesen az, hogy bárkit és bármiért, ez arrafelé mindig így volt. De a lehetőségek most már egészen érdekesen kezdenek alakulni.

Kezdjük azzal, hogy mikor tavaly február 24-én megindult az Ukrajna elleni invázió, elég sok dologgal nem számolt a Kreml, így például azzal az aprósággal sem, hogy létezik sajtó és léteznek közösségi oldalak is. Márpedig léteztek, és ezeken a felületeken a harcok első két hetében elég pregnáns háborúellenes hangulat alakult ki. Nem mindenhol, de sok helyen, sok orgánumban, csoportban, akkor még sikerült monstre háborúellenes tüntetéseket is szervezni, az első nyilvánosságra került háborús bűnök (hol voltunk még akkor Bucsától...) megrázták a közhangulatot, tehát el kellett hallgattatni az egyre hangosabb pacifistákat: március elején összeült az Állami Duma, és hozott két törvényt, az egyiket „szándékosan hamis információk nyilvános terjesztése a fegyveres erők alkalmazásáról”, a másikat „a fegyveres erők lejáratására irányuló nyilvános cselekményekről” címmel, és azóta aki rosszat mond az orosz hadseregről, az öttől tizenöt évig terjedő „kolóniával” (fegyencteleppel) sújtható. Szegény Ilja Jasin is így kapott kilenc évet, pedig csak a bucsai mészárlás miatt háborodott fel.

Közben eltelt egy év, sok minden megváltozott, például Szoledar és Bakhmut alatt kulcsszerepet kapott a Wagner-csoport, amit még az ősz folyamán elítéltek toborzása útján töltöttek fel. Az más kérdés, hogy a speciális wagneri taktika miatt ezeknek az elítélteknek nyolcvan százaléka már el is esett, épp ma jött híre a The Insiderből, hogy elesett a Wagner soraiban egy szevasztopoli férfi, aki eredetileg úgy került börtönbe, hogy megölt egy taxisofőrt, elrabolta a 120 ezer rubeljét, aztán elégette a holttestet. Ehhez képest most díszsírhelyet kapott, hősnek kijáró tiszteletadással kellett eltemetni, a kormányzó mondta a gyászbeszédét. Kínos, nagyon kínos ezeket a brigantikat hősként tisztelni, és kínos volt már a toborzásukkor is, amelyik elesett, azzal legalább nincs már baj, de amelyik nem, az igen kényes a becsületére, és kikéri magának, ha a viselt dolgai szóba kerülnek a sajtóban. Sőt, a Wagner fenntartója, Prigozsin kéri ki, márpedig vele vigyázni kell, mert kedvenc hangszere a pöröly. Azonban nem ütheti agyon az összes kellemetlenkedő újságírót, ezért kérte az Állami Dumától, hogy terjesszék ki a két törvény hatályát az orosz fegyveres erők támogatóira is – mivel a Wagner hivatalosan nem része az orosz hadseregnek, sőt, tulajdonképpen törvény tiltaná a létezését is. Levelet írt Volodin házelnöknek ez ügyben, aki szó szerint azt válaszolta, hogy:

„Elfogadhatatlan a szándékosan hamis információk nyilvános terjesztése, valamint az Oroszországi Föderáció fegyveres erőinek, önkéntes alakulatainak, az orosz fegyveres erők számára kijelölt feladatok végrehajtásában segédkező szervezeteknek és magánszemélyeknek a lejáratására irányuló nyilvános akciók”

és a Duma természetesen kiterjesztette a törvények hatályát. Elfogadták első olvasatban, el másodikban is, a harmadik szavazás március 14-én következik. Ez eddig érthető volna, ámde hol húzódik a „lejáratás” törvényi határa? Ugyanis a paragrafust mégsem lehetett a Wagnerre szabni, azért szerepel benne a zsoldoscsoport neve helyett a „támogatók” kifejezés. No, de ki mondja a legtöbb rosszat például a Védelmi Minisztériumról, Sojguról, Geraszimovról?

Épp a Wagner által pénzelt milbloggerek, voenkorok.

A „milblogger” katonai bloggert jelent, a „voenkor” haditudósítót, és ezek most nagyon elterjedtek orosz földön, valóságos új sajtóműfajt teremtettek. Természetesen mind putyinisták, de jobbról előzik még magát Putyint is a legtöbben, annyira nacionalisták, militaristák, szélsőjobboldaliak. Mivel pedig a milblogger-voenkor közösségnek legalább a fele Prigozsin zsebében van, ő meg ellensége a Védelmi Minisztériumnak, Sojgunak, Geraszimovnak és barátja Ramzan Kadirovnak meg a már leváltott Szurovikinnek, az általa fizetett milbloggerek sajátos helyzetben vannak: Putyint nem bántják, neki feltétlen hívei, ellenben a Védelmi Minisztériumra és Sojgu embereire kígyót-békát okádnak. Húzzák Prigozsin nótáját, hogy majd’ leszakad a mennyezet belé. Írnak a hadsereg vezetéséről igazat is, de hazugságot azért sokkal többet.

Ilyenformán tehát ők is büntethetőek volnának, hiszen nincs nap, hogy ne terjesszenek álhírt a hadseregről, amit eddig védett a törvény és ne menesztenék a mennybe a Wagnert amit mostantól véd a paragrafus. És mindeközben – fanatikus hívei Putyinnak. Pár hónapja ugyan volt egy kísérlet a leállításukra, Geraszimov, aki akkor vezérkari főnök volt, elrendelte néhányuk letartóztatását, de aztán még Geraszimovénál is felsőbb parancsra elengedték őket. Márpedig Geraszimovnál feljebb akkortájt kevesen voltak, mindenki Putyin közvetlen utasítását sejti a háttérben. Bezzeg ha a Novaja Gazeta vagy a Meduza ír a vérengzésekről, azokat betiltják, ha Ilja Jasin, őt bezárják, ezeknek a prigozsinista tányérnyalóknak meg a haja szála sem görbül.

Csakhogy Prigozsin is rájött, hogy a törvény veszélyes eszköz, vigyázni kell, hogyan fogalmazzuk meg. Mint az ISW tegnapi jelentése írja:

„A Wagner-csoport finanszírozója, Jevgenyij Prigozsin és több orosz milblogger továbbra is vitatkozik az orosz háborús erőfeszítésekkel kapcsolatos kritika helyénvalóságáról, mivel reagálnak az orosz büntető törvénykönyv javasolt módosítására, amely szigorítaná az ukrajnai háború „lejáratásáért” járó büntetéseket. Prigozsin március 1-jén megvédte korábban tett kijelentéseit, amelyekben a háborús erőfeszítések kritikáját védte. Prigozsin azt állította, hogy az oroszoknak jogukban állna kritizálni az orosz parancsnokokat és stratégákat, beleértve őt magát is, de nem szabadna kritizálni vagy „lejáratni” az egyszerű katonákat. Jurij Kotyenok orosz milblogger megvédte a „lejáratási kísérletek” korlátozását, azzal érvelve, hogy az orosz katonák kritizálása minden szinten – a katonától a legfelsőbb parancsnokig – olyan, mintha hátba lőnék őket. Kotyenok elismerte, hogy bizonyos kritikára szükség van, de azt mondta, hogy azt óvatosan és korlátozott módon kell gyakorolni. Kotyenok hozzátette, hogy a Wagner-csoport képviselői a Bakhmut közelében folytatott hatékony harcok miatt kiérdemelték a jogot „különleges véleményükre”. Igor Girkin volt orosz tiszt, háborús bűnös (és Vlagyimir Putyin orosz elnök lelkes kritikusa) március 2-án bűnbánatot színlelt, és gúnyosan utasította felhasználóit, hogy „ne” tegyenek olyan nyilatkozatokat, amelyekben „analfabétának, felelőtlennek vagy középszerűnek” nevezik az orosz vezetést, és azt mondta nekik, hogy a nagyobb kudarcokat győzelemként említsék, példaként a vuhledari „alternatív sikereket” hozva fel.”

No igen, ugyanis Girkin (más néven Sztrelkov) történetesen ellensége Prigozsinnak, öröm nézni, mikor marják egymást. Ráadásul Girkinról sok rosszat lehet és kell is mondani, militarista és ultranacionalista, ő a felelős a maláj utasszállító gép lelövéséért is, de – van iróniája, ami ezekben a körökben ritka. Egyszer majd azért őt is meg kell büntetni a többivel együtt, de neki legalább van stílusa. Stílusos gazember.

Itt kap szerepet az, hogy a harmadik olvasatot (amit most már el fog fogadni a Duma) a mai hírek szerint tovább bővítik. Mint a RIA Novosztyi írja:

„MOSZKVA, március 3. - RIA Novosztyi. Szultan Khamzajev, az Állami Duma képviselője a RIA Novosztyinak elmondta, hogy a különleges műveleti övezetben dolgozó újságírókról szóló rágalmakért és hamisításokért való felelősségre vonás egyenrangúan szükséges az annak résztvevői ellen elkövetett hasonló cselekményekért való felelősségre vonással.”

Magyarul tehát passzust kapnak a milbloggerek, voenkorok, hogy róluk tilos csúnyát mondani. Az egy dolog, hogy a mostani orosz kormányfelfogás szerint ami kellemetlen, az akkor is hazugság, ha igaz, ez minálunk sincs másképp, de eddig, ha X. vagy Y. milblogger marhaságokat írt, Z. megcáfolhatta őket, nemsokára ezért járhat 15 év is.

És bizony írnak marhaságokat, bőven. Három esetet is tudok mondani, az egyiknek magam is felültem, mikor egy „Murz, harci macska” nevű milblogger (Andrej Morozov) meglepő tehetséggel számolt be a 355. Összfegyvernemi Hadsereg pusztulásáról, az ellátás hiánya miatt. Mentségemre szóljon, hogy előttem elhitte ezt az ukrán elnöki hivatal akkori vezetője, Andrij Jermak és az ISW is, megvolt a három független forrás, gondoltam, csak igaz lesz a hír. Nem volt igaz. Cáfolhatta másnap a fél világsajtó.

De máskor is okoztak problémát a katonának gyengén, újságírónak meg sehogyan sem képzett milbloggerek: Popasznában esett meg, tavaly augusztusban, hogy egy bizonyos Szergej Szreda nevű közepes képességű milblogger oda látogatott, a Wagnerhez, amiről csak annyit írt a Telegram-csatornájára, hogy:

„Popasznába jöttem, megálltam a Wagner PMC főhadiszállásán. Úgy üdvözöltek, mintha családtagok lennénk, és vicces történeteket meséltek.”

Ellenben kitett a látogatásáról egy csomó fotót. Ott fényképezkedett a zsoldosokkal. A mulatság csak napokkal később tetőzött, mikor a HIMARS rakéták porig rombolták az öt emeletes épületet. Ugyanis a fotók között olyan is van, amin Szreda Prigozsinnal parolázik, de olyan is, amin a marcona harcosok mögött világosan látszik az házszámtábla, rajta a pontos címmel: Popaszna, Mironovszkaja utca 12 szám! Azt hiszem, ez az első eset a történelemben, hogy rakétát pontos címre küldtek, még ha nem is posta útján. Persze, az ukrán hadsereg is olvassa ezeknek a nem túl okos embereknek a Telegram-csatornáit. Ez ugyan nem volt sem hazugság, sem rágalom, de mégis a törvény hatálya alá kéne essen, mert a publikáció „súlyos következményekkel járt”, ahogy a paragrafus szövegében áll.

Hasonló eset volt, amikor az Izvesztyija tudósítója, Valentyin Trusnyin olyan részletekbe menően mutatta be az orosz harckocsizók állásait helyszíni riportjában, hogy azokat is menten szétlőtték, mert kiderült a videóból, hol vannak – hírmondó sem maradt belőlük, Trusnyin ellen az elesett katonák szülei írtak ugyan egy tiltakozó levelet, de vele sem történt semmi.

És most már nem is történhet. Azonban itt jön a paradoxon. Ha március 14. után Morozov, Szreda, Trusnyin vagy valamelyik hasonló kaliberű intellektus ír, forgat egy marhaságot, bármiről – mondjuk azt állítják, hogy Sojgu védelmi miniszter a bakhmuti frontra látogatván pónilovakkal közösült üres óráiban – akkor meg lehet őket büntetni?

Meg, ugyanis álhírt terjesztettek, a lejáratás szándékával.

De ha valaki megírja, hogy hazudtak, azzal mi lesz?

Azt is meg kell büntetni, mert ugyan hiába van igaza, a milbloggerek-voenkorok a hadsereg támogatóinak minősülnek, és nem szabad róluk rosszat írni.

Tehát büntethető a hazugság, büntethető az igazmondás és egyáltalán, minden büntethető és büntetendő is.

Ennél oroszosabb jogi helyzetet el sem lehetne képzelni.

Szele Tamás