Forgókínpad

Forgókínpad

Malofejev és Kapusztyin

2023. március 06. - Szele Tamás

Világszenzációt szeretnék bemutatni, kérem, az Oroszországi Föderációban sikerült feltalálni az áldozat nélküli merényletet. Meg kell hagyni, sok kísérlet után, melyeknek azonban voltak áldozatai, de most már működik a módszer, sikerült majdnem felrobbantani Konsztantyin Malofejev ultranacionalista milliárdost, de aztán mégsem, ugyanis megérkezett az FSZB fehér lovon.

robbano_kocsi_marcius_6.jpg

De lássuk, miről van szó, éspedig, hogy elejét vegyük a kifogásoknak, lássuk a leghivatalosabb forrásból, a TASZSZ-ból!

MOSZKVA, március 6. /TASZSZ/. Konsztantyin Malofejev orosz üzletember, a Cárgrád vállalatcsoport igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy nem sérült meg az ukrán különleges szolgálatok által szervezett terrortámadási kísérletben. Ezt Telegram-csatornáján írta hétfőn.

A barátok és ismerősök számos aggódó hívására válaszolva jelentem: hála Istennek, jól vagyok. Senki sem sérült meg” – írta a vállalkozó.

Malofejev mindenkinek megköszönte a támogató szavakat, és hangsúlyozta, hogy a fenyegetések és terrortámadások nem befolyásolják hazafias hozzáállását.

Korábban az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat közszolgálati központja közölte, hogy megakadályozták az ukrán különleges szolgálatok által tervezett, Malofejev elleni merényletet.

A különleges szolgálat szerint a merénylet szervezője az Orosz Önkéntes Hadtest alapítója és egyik vezetője, az 1984-es születésű orosz állampolgárságú Denisz Kapusztyin volt. A támadást úgy tervezte végrehajtani, hogy Malofejev autója alatt egy rögtönzött robbanószerkezetet robbant volna fel. Hasonló szabotázs- és terrorcselekmény elkövetésére irányuló tervet alkalmaztak az ukrán biztonsági szolgálatok ügynökei Darja Dugina orosz újságírónő meggyilkolásának előkészítésekor – közölte az FSZB. „Remélem, hogy Dasa Dugina meggyilkolásának elkövetőit végre leleplezik és letartóztatják” – fogalmazott üzenetében Malofejev is.

Kapusztyin ellen Malofejev meggyilkolásának kísérlete miatt büntetőeljárás indult az orosz büntető törvénykönyv 205. cikke („Terrorizmus elleni törvény”), 205.4. cikke („Részvétel terrorista szervezet tevékenységében”) és 222.1. cikke („Robbanóanyagok illegális kereskedelme”) alapján.”

Azért itt akad pár érdekes részlet így, első látásra is. Ha ugyanis Kapusztyin szervezte a merényletet, aki a múlt heti, brjanszki incidenst is vezette (speciel Brjanszk mellett tényleg ő járt), akkor az az Orosz Önkéntes Hadtesthez köthető, ellenben a Dugina-gyilkosságért a Nemzeti Republikánus Hadsereg vállalta a felelősséget, amelyet saját állítása szerint Ilja Ponomarjov alapított. Különben Ponomarjov volt az személyesen, aki a Dugina-gyilkosság esetében nyilatkozott, tehát akkor vagy azonos ez a két szervezet, sőt, azonos Kapusztyin is Ponomarjovval, vagy az FSZB megint meséket mond nekünk. De lásuk még mindig a TASZSZ-t, mert már van az esetnek politikai visszhangja is.

MOSZKVA, március 6. /TASZSZ/. A nyugati államok hallgatása az orosz üzletember, Konsztantyin Malofejev orosz üzletember, a Cárgrád vállalatcsoport igazgatótanácsának elnöke ellen elkövetett merénylet kapcsán az ilyen bűncselekmények támogatását jelenti – jelentette ki hétfőn Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő.

A nyugati rendszerek – amelyek általában hiperaktívak az újságírók bármilyen elnyomásával szemben – hallgatása a Konsztantyin Malofejev, a Zargrad tévécsatorna alapítója elleni merénylettel kapcsolatban azt fogja jelenteni, hogy hallgatólagosan részt vesznek az ilyen bűncselekmények támogatásában, valamint a kijevi banditák szélsőséges akcióik ideológiai kurátorai” – írta a diplomata a Telegram-csatornáján.”

A gondolat kicsit bonyolult, hagyjuk meg rejtvénynek, hátha valaki megfejti és beküldi, ugyanis a nyugati rendszerek például nem nyilatkoztak semmit a Jupiter gázviharairól és a minapi napkitörésről sem, tehát ezek szerint abban is benne van a kezük? Malofejev nem újságíró, hanem cégtulajdonos, a kiadványai – első sorban a Cárgárd TV – olyan minőségűek, mintha a Mindenegyben munkatársai írnák a Pesti Srácokat (vagy fordítva), inkább nevezhetnénk az állami propaganda egyik kezelőjének, aki ebből hihetetlenül meggazdagodott. Ami nálunk elképzelhetetlen. Mármint az, hogy sajtóból akár még egy kormánypárti propagandista is hihetetlenül meggazdagodjon. Egy kicsit talán – na, de az orosz arányok mások.

Közben az FSZB újra megszólalt, és Kapusztyinnak tulajdonította egy 2022 augusztusában, a Volgográdi Területen lévő olaj- és gázipari létesítménynél elkövetett „szabotázs és terrorcselekmény” megszervezését. Az FSZB szerint:

„A Kapusztyinhoz kötődő jobboldali radikális szervezetek, a White Rex, a Resztrukt, a Thor Steiner és a Karpatszkaja Szics támogatói, valamint Keiner és Uszkov orosz állampolgárok” fegyveres ellenállást tanúsítottak, és megölték őket.”

Az ügynökség közzétett egy videót, amely állítólag azt a pillanatot rögzíti, amikor robbanószerkezetet helyeznek el Malofejev autója alatt, valamint felvételeket az aknamentesítésről. Ebben az esetben a bomba elhelyezése közben az autó kint áll az utcán, míg az aknamentesítés a garázsban zajlott. Bátor ember lehetett, aki beállt vele oda, és okos is: ha véletlenül nem sikerül a robbanószerkezet semlegesítése, essen kár a házban is, ne csak a kocsiban! Bár végső soron az is lehet, hogy a járókelők repeszvédelme miatt vitték zárt térbe, és nem érdekelte őket, lesz-e anyagi kár. De akkor aki helyiségben van a robbanáskor, aznap már nem kér vacsorát.

Bár, ha a bombát az FSZB helyezte fel, ők is szedték le, és nem volt benne robbanóanyag, felesleges minden aggodalom.

Viszont az egészen biztos, hogy a Karpatszjka Szicset nem Kapusztyin alapította, az már sok éve létezik, a nevét is egy második világháború előtti szervezettől kölcsönözte, és már régen integrálták az ukrán hadseregbe, nekik nincs közük Kapusztyinhoz. A White Rexnek van, viszont az nem szervezet, hanem ruházati márka, az Kapusztyin cége, amiből él, szélsőjobboldali jelképekkel ellátott ruhadarabokat árulnak. Mert azt egy másodpercig sem lehet tagadni, hogy Kapusztyin erősen szélsőjobboldali. A Thor Steiner – helyesen: Steinar – szintén ruhamárka, a Resztrukt ezzel szemben tényleg neonáci mozgalom volt, csak éppen Makszim Marcinkevics alapította, aki 2020 szeptemberében öngyilkosságot követett el, tehát nem azonos Kapusztyinnal.

Minden jel arra mutat tehát, hogy Malofejevet neonáci divattervezők akarták felrobbantani egy kolovrat (orosz „napkereszt”) formájú hímzőrámával.

Egyszóval, aki úgy fogalmazna, hogy Kapusztyin az új Ponomarjov, nem tévedne nagyot. Még állhatnak is kapcsolatban egymással, elvégre a céljaik nagyjából közösek, mindketten Ukrajnában élnek, bár Ponomarov azért nem neonáci. Csak szélhámos: nemlétező politikai szervezeteket gründol, ilyen volt a senki által meg nem választott „Népképviselők Kongresszusa”, amit Lengyelországban tartottak meg, groteszk körülmények között 2022 novemberében, ilyen volt az „Oroszország Szabad Népeinek Fóruma” idén februárban (ez az Oroszországi Föderáció bukása utáni autonómiatörekvésekkel foglalkozott, írtam is róla), szóval tapasztalt mocsári hajós, járatos minden posványban.

Mikor Ponomarjov vállalta a felelősséget a Darja Dugina elleni merényletért, többek között azt is bejelentette, hogy „partizánmozgalmat” indított orosz földön, ez lett volna az a bizonyos, már említett „ Nemzeti Republikánus Hadsereg”, amivel csak annyi a baj, hogy még soha, senki nem látta egyetlen tagját sem, viszont ha valaki nem tetszik az FSZB-nek, nyugodtan ráfogják, hogy tagja a mozgalomnak és már vihetik is. Ami nagy segítség – a Kremlnek. Tavaly december 29-én például az OVD-Info beszámolt a Szergej Csukaszov, Vlagyimir Zaliscsak és Mihail Lobanov moszkvai önkormányzati képviselőknél tartott házkutatásokról. (Lobanovot később le is tartóztatták). Eljárás indult ellene, csúnyán megjárhatja, hiszen visszaesőnek számít: a 2022 nyarán zajló önkormányzati kampány során Lobanovot 15 nap letartóztatásra ítélték egy Ramzan Kadirovról és az ukrajnai háborúról szóló posztért, valamint pénzbírságra az orosz hadsereg tevékenységének „lejáratásáról” szóló cikkely (a közigazgatási törvénykönyv 20.3.3. pontja) alapján az erkélyén elhelyezett plakátért. Lobanov egyébként matematikus, egyetemi docens. Ellene is, társai ellen is az volt a vád, hogy „kapcsolatban állnak” Ponomarjovval.

Mivel pedig Ponomarjov elég hosszú ideig volt képviselője az Állami Dumának, fél Oroszországról el lehet mondani, hogy állt vele valamiféle kapcsolatban. Ha másban nem: ismeri a nevét.

Szóval: lehet, hogy ez a nagyhangú, hősködő, háryjánoskodó Ponomarjov magát az orosz ellenzék vezetőjének tekinti, még az is lehet, hogy akad, aki hisz neki, de eddig még bármihez nyúlt, bármit is tett, az valahogy mindig a Kremlnek és a szolgálatoknak volt hasznos. Valami ilyesmit mondhatunk el Kapusztyinról is, csak ő ráadásul tényleg neonáci. Hiszen épp ezért nem támogatja őt és az alakulatát hivatalosan az ukrán állam, ugyanis vállalhatatlan.

Ami azt illeti, ha jobban megnézzük, Kapusztyin, ugye, a szláv népek felsőbbrendűségében hisz, ellenben Malofejev, akit állítólag meg akart volna merényelni, a változatosság kedvéért – ugyanabban. Csak az egyik putyinista módon hiszi ezt a fasisztoid eszmét, a másik putyinellenes módon. Tulajdonképpen nem is világos, mit keresett a történetben az FSZB, nyugodtan tekinthették volna neonáci belügynek.

A helyzet kísértetiesen hasonlít arra az 1999-es pillanatra, amikor alig egy hónappal Putyin miniszterelnöki kinevezése után, elnökké választása előtt állítólag csecsen terroristák négy lakóházat robbantottak fel, az akciónak 307 halálos áldozata volt. Putyin azonnal színre lépett, „vaskézzel rendet csinált” és emiatt elnöknek már komoly többséggel választották meg 2000 márciusában. Sokan sejtették akkor az FSZB-t a csecsenek helyett a robbantások mögött, de nem mindenki.

Jé, milyen érdekes: 2024-ben megint elnökválasztások lesznek Oroszországban.

Milyen jókor került elő ez a Kapusztyin, milyen jól meg lehet majd tőle védeni az orosz népet. Csak azért jó lenne, ha a lakóházak robbantásáig nem jutnának el megint az illetékesek.

Putyinról meg annyit, hogy öreg kutya nem tanul már új kunsztokat.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása