Hogy az egyetlen jó hírrel kezdjem, nagyon valószínű, miszerint az India és Pakisztán között a tegnap éjszakai órákban kitört katonai konfliktus nem fajul atomháborúvá, lévén, hogy a pakisztáni fél igen békülékeny nyilatkozatokat tesz – de ettől még lehet az összecsapásokból egy elhúzódó regionális háború. Lássuk, mit tudunk a történtekről.
(Képünk illusztráció)
Pakisztán kész véget vetni a katonai konfliktusnak Indiával, ha Új-Delhi is beleegyezik ebbe – jelentette be az iszlám köztársaság védelmi minisztere, Khawaja Asif. „Az elmúlt két hétben többször kijelentettük, hogy soha nem fogunk ellenséges lépéseket tenni India ellen. De ha megtámadnak minket, visszavágunk. Ha India visszavonul, mi természetesen véget vetünk a feszültségnek” – mondta Asif a Bloomberg TV-nek adott interjúban.
Május 7-én éjjel India bejelentette a „Sindoor” hadművelet megkezdését, amelynek célja a pakisztáni „terrorista infrastruktúra” felszámolása. A hadművelet válasz volt a felfegyverzett militánsok április 22-i támadására, amelynek turisták estek áldozatul a hegyvidéki Anantnag városában, Dzsammu és Kasmír szövetségi területen. Akkor 26 ember meghalt, több tucatnyian megsebesültek. A terrortámadásért a Lashkar-e-Taiba egyik ágának számító Ellenállási Front vállalta a felelősséget. A „Sindoor” művelet keretében India csapást mért a terrorista táborokra az Iszlámábád által ellenőrzött kasmíri területeken – Bahawalpurban, Kotliban, Sialkotban, Muridkában, Muzaffarabadban és más településeken. A Hindustan Times tudósítása szerint a táborok közül néhányban a „Jaish-e-Mohammed” és a „Lashkar-e-Taiba” iszlamista terrorista csoportok parancsnokságai és kiképzőközpontjai találhatóak. Az egyik tábor Narwal körzetben drónok bázisaként szolgál, amelyek segítségével fegyvereket, lőszert és kábítószert dobnak át India területére, állítja a lap. Összesen 12 terroristát likvidáltak a katonai akció során, további 55 megsebesült. Újdelhiben hangsúlyozták, hogy egyetlen pakisztáni katonai objektumot sem támadtak meg, és a műveletek nem voltak eszkalációs jellegűek.
Pakisztán azonban hadüzenetnek tekintette India csapásait. Iszlámábád szerint a támadásban legalább 26 civil halt meg, 46-an megsebesültek. Válaszul Pakisztán „légi és földi” csapásokat mért indiai katonai objektumokra. Az iszlám köztársaság védelmi minisztériuma öt indiai vadászgép, köztük két francia gyártmányú Rafale megsemmisítéséről számolt be. A Samaa televízió adatok szerint Pakisztán elpusztította az indiai fegyveres erők egy dandárjának parancsnokságát is. Ezt követően, Ataullah Tarar pakisztáni információs és műsorszolgáltatási miniszter szerint, az indiai katonaság több területen, többek között a kasmíri ellenőrzési vonalon fekvő Chora komplexumban felhúzta a fehér zászlót. India ezt az információt nem erősítette meg.
Ez egy vázlatos összefoglaló, hiszen percenként érkeznek az újabb és újabb információk, melyek hool egymásnak mondanak ellent, hol még saját maguknak is, tehát a bizonytalan vagy meg nem erősített híreket igyekeztem kiszűrni. De hogy jutott el idáig a két ország viszonya? Úgy, hogy sosem voltak jóban, már Pakisztán megalapítása idején sem. Azért a mostani támadásnak nemcsak komplex és történelmi, de nagyon konkrét, kézzelfogható okai is vannak, ezekről beszélt Aparna Pande, a washingtoni Hudson Institute elemzőközpont tudományos munkatársa a Meduzának.
Szerinte az India és Pakisztán közötti feszültség, a háborúba torkolló eszkaláció lehetősége gyökerei az 1980-as évek végére nyúlnak vissza. Ebben az időben a konfliktus során egy jellegzetes ciklus alakult ki: először terrortámadás történik India területén, majd az ország a Pakisztánban székelő csoportokat vádolja meg azzal. A legtöbb esetben ez valóban igaz, bár néha helyi mozgalmak is állhatnak mögöttük, különösen ha a támadások Kasmírban történnek. De mindenképpen olyan csoportokról van szó, amelyeket a pakisztáni katonai hírszerzés támogat.
India régebben beérte diplomáciai jegyzékek átadásával, tiltakozással és nemzetközi nyomásgyakorlásra való felszólítással. De 2016 óta a helyzet megváltozott – az indiai kormány „sebészi pontosságú csapásokkal” kezdett válaszolni. Három évvel később, 2019-ben a helyzet egy feltételezett gerillatábor elleni légitámadás miatt eszkalálódott, ami a legutóbbi jelentős fegyveres összecsapásokhoz vezetett.
Mindkét ország tisztában van atomhatalmi státuszával, ezért bármilyen lépés a hagyományos háború felé egy potenciális atomkonfliktushoz vezethet. Ezt egyik fél sem akarja. Mindazonáltal az India és Pakisztán közötti feszültség mindig felkelti a nemzetközi közösség figyelmét. India arra számít, hogy a nemzetközi közösség nyomást fog gyakorolni Pakisztánra. Pakisztán viszont úgy véli, hogy a nemzetközi közösség Indiát fogja elítélni
A pakisztáni oldal India lehetséges támadásairól beszél, mert pontosan ez történt az elmúlt két alkalommal. Pakisztán azt szeretné, ha a nemzetközi közösség nyomást gyakorolna Indiára, és megakadályozná az ilyen lépéseket. Egyúttal ezek a nyilatkozatok Indiát agresszorként ábrázolják, amely a status quo megváltoztatására törekszik.
Ezzel szemben India jelenlegi miniszterelnöke, Narendra Modi olyan ember, aki nem hisz a stratégiai visszafogottságban. Ő a megtorlásban hisz, és mint láthattuk is, csapást mért a pakisztáni terrorista-támaszpontokra.
A konfliktus diplomáciai úton történő leállítására kicsi az esély. Rövid távon ez attól függ, hogy a nemzetközi közösség, különösen az Egyesült Államok beavatkozik-e a helyzetbe, és nyomást gyakorol-e mindkét félre – felszólítja-e Indiát a visszafogottságra, miközben Pakisztántól megköveteli, hogy tegyen lépéseket az Indiát néhány havonta megtámadó terrorista csoportok ellen.
De egyelőre a Trump-adminisztráció rendkívül csekély érdeklődést mutat az indiai-pakisztáni konfliktus iránt. Marco Rubio amerikai külügyminiszter beszélt ugyan korábban mindkét féllel, de Trump elnök maga nagyon kevés figyelmet szentel a harcoknak.
Hosszú távon párbeszédre van szükség a két ország között. 2015 óta nem voltak tárgyalások India és Pakisztán vezetői között. Mindkét fél csökkentette diplomáciai kapcsolatait a 2019-es konfliktus után, és nemrégiben még tovább korlátozták azokat. Nincsenek követségek, nem adnak ki vízumokat, nincsenek kereskedelmi tárgyalások, még olyan rendezvényeket sem tartanak, mint a krikettmérkőzések. A két ország között gyakorlatilag megszűnt az érintkezés összes békés formája.
Ezért diplomáciai kapcsolatokra és párbeszédre van szükség a mindkét fél számára fontos kérdésekben. De ez lehetetlen, amikor Indiában a társadalom felháborodott a néhány havonta elkövetett terrortámadások miatt, Pakisztánban pedig az emberek fel vannak háborodva, mert úgy vélik, hogy India 77 év után meg akarja változtatni az államot létrehozó területi felosztás eredményét.
Az indiai Dzsammu és Kasmír államban már több éve folynak a terrortámadások. Amikor a két ország között legutóbb eszkalálódott a helyzet, 2019-ben, az is egy indiai rendfenntartó erők elleni terrortámadáshoz kapcsolódott. A támadást végrehajtó merénylő közzétett egy videót, amelyben kijelentette, hogy egy pakisztáni székhelyű terrorcsoport tagja.
2021-ben a két ország aláírt egy tűzszüneti megállapodást. De 2021 és 2025 között az indiai Dzsammu és Kasmír államban néhány havonta zajlottak terrortámadások. Célpontjaik a rendfenntartó erők vagy paramilitáris egységek voltak. A támadások nem civilek ellen irányultak, ezért csak a biztonsági erők soraiban voltak halálesetek.
A támadásokat Pakisztánból átlépő csoportok hajtották végre. A legutóbbi, Pahalgamban történt terrortámadás sokban különbözik a korábbiaktól. Először is, nagyobb léptékű volt, 26 ember halt meg, akik közül 25 indiai és egy nepáli állampolgár volt.
Ez volt a legerőszakosabb merénylet a békét megzavaró erőszakos cselekmények közül Indiában a 2008-as mumbai terrortámadások óta. Ez egyben a legnagyobb támadás is Kasmírban a 2001-es mumbai terrortámadások óta. Ez a legnagyobb támadás civilek ellen Indiában a 2008-as mumbai terrortámadások óta. Hasonlóan más nagy terrortámadásokhoz, vallási alapon szervezték és a civil lakosság ellen irányult.
Viszont annak, hogy Pakisztán támogatja ezeket a támadásokat, külön története van. Mint tudjuk, az 1970-es és 1980-as években háború folyt Afganisztánban. Az Egyesült Államok és a világ számos más országa támogatta a mudzsahideket a szovjet csapatok és az általuk támogatott rezsim elleni harcban. Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia finanszírozta a pakisztáni hadsereget, amely aztán pénzt és fegyvereket juttatott az afgán mudzsahideknek, és kiképzésüket is biztosította. Ezekből a csoportokból alakult ki később az Al-Kaida is.
Az afganisztáni háború végén, 1989-ben sok harcos tálib lett, mások elhagyták az országot. Éppen ebben az időben kezdődtek India problémái Kasmír területén. A pakisztáni katonai hírszerzés mudzsahid csoportokat készített fel és küldött oda. Vagyis proxy-csoportokat támogatnak India ellen.
Ez azért lehetséges, mert a pakisztáni hadsereg úgy véli, hogy India önmagában is Pakisztán létezését fenyegető veszélyt jelent. Véleményük szerint India a 1947-es felosztás visszavonására törekszik, hogy visszaszerezze Pakisztánt és beolvassza az indiai területekbe. Annak érdekében, hogy ezt megakadályozzák, a pakisztáni hadsereg felépítette katonai erejét, nukleáris fegyvereket fejlesztett ki, hogy egyenrangú ellenfele legyen Indiának, és szubkonvencionális háborúba kezdett: proxy csoportokat hozott létre, amelyek beépülnek más országokba és támadásokat hajtanak végre ellenük, melyeket viszont Iszlámábád vígan letagadhat, és a felelősséget ezekre a csoportokra háríthatja.
Tekintsük a konkrét csoportokat. A „Ellenállási Front” nevű szervezet lényegében a Pakisztánban székelő és rendszeresen Indiát támadó három másik fegyveres csoport, a „Lashkar-e-Taiba”, a „Jaish-e-Mohammed” és a „Harakat-ul-Mujahideen” kiterjesztése. Indiai szempontból nem olyan fontos, hogy a terrortámadást a pakisztáni katonaság nem hagyta hivatalosan jóvá. Ezeket a csoportokat Pakisztánban így is támogatják, finanszírozzák és létezésüket engedélyezik.
De mit szól ehhez Új-Delhi? Narendra Modi 2014-ben lett miniszterelnök, és mint minden elődje, ő is békejobbot nyújtott Pakisztánnak. Beiktatása alkalmával meghívta az összes dél-ázsiai szomszédját – az állam- és kormányfőket –, és az akkori pakisztáni miniszterelnök, Navaz Sharif is részt vett az ünnepségen. 2015 decemberében Modi Pakisztánba utazott. Meglátogatta Afganisztánt, majd megállt a pakisztáni Lahoreban, hogy részt vegyen Sharif miniszterelnök unokájának esküvőjén. Tárgyalásokat folytattak és megállapodtak a további párbeszédről.
Alig néhány héttel később támadás történt egy indiai katonai bázis ellen Patankotban, Kasmír államban. Három hónap múlva újabb terrortámadások történtek Pandzsáb és Kasmír államban. És elindult egy újabb ciklikus folyamat: az indiai és a pakisztáni miniszterelnökök találkoznak, megállapodnak a párbeszéd megkezdéséről, megkezdik azt, majd terrortámadás történik, és minden leáll. Aztán mindez kezdődött elölről.
Ezt aztán megunták a felek, így 2015 óta nem volt találkozó az állam- és kormányfők között, mert az indiai fél kijelentette, hogy amíg Pakisztán nem hoz intézkedéseket az Indiát támadó terrorista csoportok ellen, addig a hivatalos Új-Delhi nem folytat párbeszédet Pakisztánnal. A pakisztáni fél viszont azt mondja, hogy amíg a kasmíri kérdés nem kerül megoldásra, nem hajlandó párbeszédet folytatni Indiával. Jelenleg egy patthelyzetet látunk. Kasmír nagyon fontos kérdés, Pakisztán számára még fontosabb, mint Indiának. Ugyanakkor 2019-ben India is megváltoztatta Dzsammu és Kasmír állam státuszát.
2021-ben némi előrelépés történt. Az országok tűzszüneti megállapodást írtak alá, amely négy évig tartott – a legutóbbi terrortámadásig. Beszéltek a kereskedelem újraindításáról is, és nem hivatalos diplomáciai tárgyalások is kezdődtek, amelyek révén a felek helyreállíthatták volna egyes kereskedelmi és alapvető diplomáciai kapcsolataikat. Esély lett volna arra, hogy ezek folytatódjanak, ha nem történik meg a legutóbbi terrortámadás. De megtörtént, és ismét visszavetette a két országot az ördögi körforgásba.
Ami a belpolitikát illeti, az indiai miniszterelnökök, függetlenül attól, hogy jobboldaliak vagy baloldaliak voltak, mindig jó kapcsolatokat akartak fenntartani India összes szomszédjával, Pakisztánt is beleértve. Igen, követelték Pakisztántól a terrorizmus elleni küzdelmet, de ugyanakkor igyekeztek párbeszédet folytatni, tárgyalásokat kezdeményezni, diplomáciai csatornákat és kapcsolatokat ápolni az emberek között, hogy megerősítsék a bizalmat és kiépítsék a kapcsolatokat, és csak utána foglalkozzanak a súlyosabb kérdésekkel.
Ugyanakkor a terrortámadások mindig előnyösek a pakisztáni katonaság számára. Könnyen mondhatják, miszerint: „Az indiaiak elnyomják a muszlimokat és a kasmíriakat, ezért történt a terrorcselekmény. Ehhez nekünk semmi közünk, de India ismét minket hibáztat, ami azt jelenti, hogy India meg akarja szüntetni az 1947-es felosztást. Ezért össze kell fogjunk!”
A terrortámadások megerősítik a pakisztáni hadsereget és népszerűbbé teszik a hadsereg jelenlegi vezérkari főnökeit. Az imázsuk megszenvedte Imran Khan volt miniszterelnök letartóztatását és bebörtönzését. A most kialakult helyzet helyreállította a hadsereg tekintélyét, és növelte népszerűségét. Mármint: az indiai válaszcsapásig. Ugyanis egy teljes körű háborúért talán nem mindenki rajongana Pakisztánban.
India és Pakisztán négyszer háborúzott egymással, ebből háromszor Kasmír miatt: 1948-ban, 1965-ben és 1999-ben. Pakisztán mindegyik esetben azt remélte, hogy közvetlenül vagy közvetve – törzsi csapatok vagy a hadsereg segítségével – támadva ráveheti Indiát, hogy lemondjon Kasmírról, tárgyalásokba kezdjen, vagy rábírja a nemzetközi közösséget, hogy kényszerítse Indiát Kasmír átadására.
A nemzetközi közösség az első tíz évben, 1947-től 1956-ig próbált közvetíteni. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa megfigyelőket nevezett ki a kérdés rendezésére, de rájöttek, hogy egyik fél sem érdekelt a közvetítésben vagy az ajánlások végrehajtásában. Ezért az ENSZ később háttérbe vonult. 1957 óta az ENSZ Biztonsági Tanácsa lényegében már nem avatkozott be a kasmíri konfliktusba, kivéve az általános felhívásokat a visszafogottságra és a párbeszédre. Az USA és a Nyugat utoljára 1962-ben próbált beavatkozni.
Ha megnézzük a térképet, Kasmír és India Tibettel határos. Kína számára pedig Tibet biztonsága stratégiai fontosságú. Az ő szemszögéből nézve minden Tibettel határos területnek kínai ellenőrzés alatt kell állnia. Most Kína mintegy 30 000 négyzetkilométernyi kasmíri területet tart birtokában, amelyet Aksai Chin-nek nevez, ami az indiai Ladakh része. Ugyanakkor igényt tart egész Ladakhra is, továbbá Nepál és Bhután egyes részeire, valamint az indiai Szikkim és Arunachal Pradesh teljes területére, mivel ezek mind Tibettel határosak.
Kína az 1960-as évek óta támogatja Pakisztánt a kasmíri kérdésben. Peking szemszögéből ugyanis Dél-Ázsiának Kína befolyási övezetéhez kell tartoznia, sőt, a teljes Indiai-óceánnak is. Kínát nem érdekli India növekvő befolyása, bár ez kihívást jelent neki, és Új-Delhit a Nyugat, köztük az USA szövetségesének tekintik. Véleményük szerint India a Kína visszaszorítására irányuló nyugati stratégiával összhangban politizál.
Kína számára fontos szempont az is, hogy míg rossz India és Pakisztán viszonya, az leköti az indiai hadsereg erőforrásait, és az nem képes foglalkozni a kínai területi igényekkel és határincidensekkel. Ráadásul a fegyverzetük máig legnagyobb részt szovjet és/vagy orosz gyártmányú, így kénytelenek jó viszonyt fenntartani Moszkvával, mely egyébként is India egyik legnagyobb kereskedelmi partnere.
India szempontjából a Szovjetunió és Oroszország az 1990-es évek után Kína ellensúlyaként működött. Ha India északra tekint, számára a fő fenyegetést Kína jelenti. És ki tud ellensúlyt képezni Kínával szemben a szárazföldön? Csak a Szovjetunió vagy Oroszország. Az 1966-os kínai-szovjet szakadás után Oroszország stratégiailag fontos partnerré vált India számára Kína visszaszorítása érdekében.
Ezért Indiának szövetségre van szüksége Oroszországgal a kínai fenyegetés stratégiai ellensúlyozásához. Oroszország és Kína bármilyen szoros kapcsolata nem kedvez Indiának. Emiatt India érdekelt abban, hogy Oroszországtól fegyvereket vásároljon, energiaforrásokat importáljon, és részt vegyen olyan multilaterális szervezetekben, mint a BRICS és az SCO. Mindez azért szükséges, hogy Oroszországot „maga mellett tartsa”.
Ugyanakkor Oroszország energiahordozókat ad el Pakisztánnak. Eddig nem adott el olyan katonai eszközöket nekik, amelyek árthatnának Indiának. de ez változhat. Minél közelebb kerül Oroszország Kínához, annál kevésbé fogja Pakisztánt fenyegetésnek tekinteni. mert Kína nyíltan támogatta Pakisztánt a jelenlegi konfliktusban. Oroszország azonban egyelőre semleges álláspontot foglal el.
Röviden összefoglalva: a kasmíri háború tüzét tulajdonképpen Iszlámábád gyújtotta meg, de Peking szítja és táplálja. Atomháború valószínűleg nem várható, de elhúzódó, lokális harcok nagyon is.
Szele Tamás
