Mindannyian érezhettük, hogy tegnap különleges világnap volt, napfolt-tevékenységgel és rettentő csodákkal: az északi fény véletlenül elmaradt, de volt helyette minden más, mint a búcsúban. Felmentették Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét, lemondott Schadl György és a végrehajtói kar elnöksége, majd Novák Katalin kegyelmet adott Budaházy Györgynek, éspedig a pápalátogatás alkalmából.

Utána rögtön lovasparádé, de erről majd később, aki a tűzijátékot és a sarki fényt még hiányolta volna a tegnapi napból, azt nyugodtan nevezhetjük telhetetlennek. Ruszin-Szendi esetét nem érdemes elemezni, ugyanis semmit sem tudni a felmentés okáról, találgatni ilyen ügyekben pedig nem túl bölcs dolog: sebaj, hiszen Schadl és társai esetében is tanácstalanok vagyunk. Marad témaként Budaházy szabadulása.

Itt eléggé kacifántos a helyzet. Tekintsük a Sándor-palota szűkszavú közleményét az ügyről:

„A pápalátogatás hete különleges alkalom arra, hogy az államfő kegyelmezési jogkörével éljen.

Ezért a köztársasági elnök arról döntött, hogy ebből az alkalomból széles körben ad kegyelmet.

A köztársasági elnök mások mellett kegyelmet adott a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteknek is, akik esetében a szabadságvesztés felfüggesztéséről döntött.”

Egyrészt nem tudni, mennyire széles körű ez a kegyelem, a rendelkezésre álló hírforrások alapján Budaházyra és társaira mindenképpen vonatkozik, de hogy rajtuk kívül még kikre, az igen jó kérdés. Másrészt: miért pont a pápalátogatás „kiváló alkalom” erre? Tudtommal a magyar jogrendben az elnöki kegyelem gyakorlása nem alkalomhoz kötött, lehet kegyelmezni bármikor. Amint az ajándékozás sem csak ünnepek vagy születésnapok, névnapok alkalmából lehetséges. Kicsit nehezen is megérthető, mi köze ehhez a csúf, erőszakos, politikai ügyhöz Ferenc pápának, aki derék és okos ember, és akit Isten hozott Budapesten. Budaházy ügyének semmiféle vallási vonatkozása nem volt. Harmadjára, nézzük csak meg, milyen kegyelem is ez.

Háromféle egyéni kegyelem létezik: az eljárási, a végrehajtási és a mentesítés iránti kegyelem. Ez most végrehajtási kegyelem, bár Novák Katalin adott korábban a per más vádlottainak (hét személynek) eljárási kegyelmet is, tavaly december 27-én ellenük meg is szűnt a büntetőeljárás. Mindazonáltal ahhoz sem volt köze Ferenc pápának, akit valaki értesíthetne alkalomadtán, milyen alkalomból hivatkoznak rá, mihez társítják a nevét.

A kegyelem gyakorlásának indoka ebben az esetben homályos. Bár kétségtelen, hogy van Budaházynak egy komoly rajongótábora, akik őt teljesen ártatlannak, mi több, hősnek találják (én nagyon ellenkezőképpen gondolom), de ezek az emberek nincsenek sokan. Nem kell attól tartani, hogy a kedvencük kiszabadítása érdekében tömegtüntetést szerveznek, mely megzavarhatná a pápa budapesti programját. Tehát Budaházy kiszabadulása nem indokolható a köznyugalom megőrzésével. A pápalátogatás úgy kerül ebbe a történetbe, mint – már elnézést – Pilátus a credóba. Beletették és kész. Az más kérdés, hogy jogi szempontból eléggé ellentmondásos helyzetet sikerült előidézni (ahogy minden kegyelem esetében kialakul ez): a bíróság ítéletét nem teszi semmissé a köztársasági elnök határozata, az elítélt nem válik ártatlanná, ez nem jár rehabilitációval, csak éppen az ítélet végrehajtását függesztik fel. Tehát nem eltörlik, hanem felfüggesztik, bármikor lehet folytatni a letöltését, ha úgy alakulna a helyzet. Járna némi papírmunkával, de ez a lehetőség sem automatikusan kizárható. Csak most Budaházyt és híveit nem ez érdekli, hanem az, hogy végre szabadon járkálhat. Sőt, ez érdekli Budaházy ellenlábasait is, akik jelenleg nem különösebben boldogok ettől.

Mindenesetre most ünnepel a magyar szélsőjobb, és kétségtelen, hogy a kegyelem nem érte őket váratlanul, volt idejük megszervezni a landsbergi, bocsánat, váci fogoly szabadulásának külsőségeit.

Budaházy szabadulása valóságos színjáték volt, valahol a performance és a vásári komédia között, és a kulisszahasogató eszközök használatától sem riadt vissza a rendező. A fogoly este kilenckor lépett ki a Váci Fegyház és Börtön kapuján, széles mosollyal, majd lóra pattant. Jól olvasták: lóra, ugyanis barátai két felnyergelt paripával várták a büntetésvégrehajtási intézet előtt. Ez azért nem mondható teljesen mindennaposnak, megszokott ügymenetnek, kevés elítélt szabadul mintegy lóháton, és a barátok sem voltak a legkörültekintőbbek: mint a mellékelt ábra mutatja, nem gondoltak a lovak pelenkázására, így mikor Budaházy nyeregbe került, az egyikük némiképp kidekorálta, mondhatni megtrágyázta a környezetet, mely sokat levont a pillanat fényéből. Nincsen rózsa tövis és paripa citrom nélkül.

(Fotó: Telex)
Lovaglás előtt még nyilatkozott a Pesti Srácoknak, mert az fontos, azt mondta, jobban mondva üzente:

„Nagyon köszönöm elnök asszonynak, miniszter asszonynak, hogy végre megszabadítottak ettől a tehertől. Döntésüket nem lehet elválasztani attól, hogy milyen sok ember állt ki mellettünk. A köszönet jár a Budaházy Bizottság az Igazságtételért tagjainak, minden közéleti szereplőnek, mindenkinek, akik kiálltak mellettünk, minden magyarnak, akik bármit is tettek értünk, támogatást adtak, imádkoztak, aláírták a szabadulásunkért indított petíciót. Enélkül nem sikerült volna. Remélem, hogy a haza szolgálatában meg tudom még hálálni.”

Én is ez utóbbitól tartok. Isten mentsen meg minket az ő hálájától. De hova lovagolt a hős a Nagy Magyar Éjszakában? A Szabadságba? A naplementébe nem lovagolhatott, ahhoz már késő volt, szóval ez a western-elem kimaradt. Kérem: az első kocsmába ment, amúgy magyarosan, ahol már terített asztal várta. Terveiről annyit mondott, hogy szeretne közéleti szerepet vállalni, ám ebben nehézséget okoz számára, hogy büntetett előéletű maradt, illetve a közügyektől eltiltása is él. Majd hozzátette:

„Itthon a Balatonra utazom majd először, alig várom. Van egy csomó meghívásom a Kárpát-medencében, a határainkon túl élő magyaroktól is. Már ha beengednek… mert volt, hogy nem tudtam bejutni Szerbiába, illetve Kárpátaljára… utóbbi szerintem most sem nagyon esélyes.”

Valóban nem javasolnám neki most azt a desztinációt. Viszont mindenekelőtt megköszöni a pápának a szabadulást (szegény pápa erről egészen biztos nem tehet), ugyanis, mint elmondta:

„Megfogadtam, hogy ha kiszabadulok a hétvégéig, elmegyek vasárnap a Kossuth téri nagymisére hálát adni neki azért, mert eljött. Egy köszönőimát is elmondok a tömegben, kisemberként.”

Ez megint eléggé ellentmondásos, ugyanis ha a jövő héten szabadulna, akkor nem örülne annak, hogy Ferenc pápa idejött? Inkább ne is akarjuk megmagyarázni, kevés benne a logika.

Azt persze csak a vak nem látja, hogy a kegyelemet nem hirtelen felindulásból vagy pillanatnyi elmezavar hatására adta neki(k) a köztársasági elnök, mi egy jól szervezett folyamat végeredményét látjuk. Amit értékelve rájöhetünk, hogy a Hunnia-per vádlottai közül szinte senki sem kell letöltse a rá jogerősen kiszabott büntetést. Mintha láttunk volna már ilyesmit a magyar történelemben.

Mindenesetre a lovasmutatvány szabadulás után és vacsora előtt mindenképpen színpadi elem kellett legyen, ugyanis csak annyi szükség volt rá, hogy igen jól lehetett videózni és fényképezni.

Meg olyan betyárosan hatott. Hogy Budaházy valójában mihez fog majd kezdeni a szabad életben, azt nem tudhatjuk, a közéleti szerepvállalás lehetetlen számára, azonban a titkos, földalatti szervezkedés nem, és a propagandista tevékenység sem – akár utazgatni kezd a Kárpát-medencében, akár online hirdeti majd az eszméit, valahol ebben az irányban képzelhető el a jövője, ugyanis az, hogy visszatér gépészmérnöki szakmájához vagy, mint korábban, vállalkozásaival foglalkozik majd, nem túl valószínű.

Hallunk mi még őróla, nem is keveset és ahogy ismerem, nem is a legjobbakat.

Ketyegő, időzített bomba lesz a magyar társadalomban, csak az a kérdés, mikor lép működésbe.

Reméljük, minél később.

Addig is lovagoljon börtöntől kocsmáig és vissza.

Szele Tamás