Már a keselyűk is azt vijjogták tegnap a bahmuti drótakadályokon, hogy záros határidőn belül jogot kívánnak formálni Jevgenyij Prigozsin földi maradványaira, tehát sürgős lenne számukra az elhunyta, akár ablakból kiesés, akár mérgezés, akár hátba lövés, tehát az öngyilkosság hagyományos orosz módozatai által, ám a jelek arra mutatnak, hogy emberünk még egy ideig velünk marad.

Hiába írta róla a The Washington Post, hogy hadititkokat akart elárulni az ukrán hadseregnek, csak nem akar megérkezni a selyemzsinór, sőt, Peszkov, a Kreml sajtószóvivője tegnapi tájékoztatóján egyenesen „kacsamesének” nevezte a hírt, ami azt jelenti, hogy Putyin nem hisz benne. És ha Putyin ártatlannak hiszi Prigozsint, akkor Prigozsin ártatlan is lesz, míg orosz földön tapos a lába. Ha Putyin kis hableánynak hinné, akkor meg kis hableány lenne, de szerencsére erről nincs szó egyelőre, bár nagyon megnézném sellőfarokkal és villogóan kopasz fejjel egyszerre.

Hogy Putyin mit hisz, azzal foglalkozzon a Kirill pátriárka, neki az a dolga, mi foglalkozzunk azzal, hogy vajon miért van ekkora szükség Prigozsinra? Leginkább azért, mert van saját hadserege. Ha nem volna, ugyanolyan egyszerű, eldobható bojár lenne, mint a többi oligarcha. De miért van szükség a Wagnerre? És egyáltalán, milyen struktúrában illeszkedik az orosz fegyveres erők parancsnoki láncába? Hiszen azt nem is olyan régen láttuk, hogy a hadvezetésnek mintha nem engedelmeskednének, parancsot nem lehet nekik adni, maximum szépen lehet kérni őket ajándékok kíséretében, hogy tegyenek meg ezt-azt.

Erről írt elemzést Andrej Szoldatov és Irina Borogan és talán sikerült pár titokról fellebbenteniük a leplet. Szerintük ugyanis a Wagner egyedülálló helyzete az orosz rendszerben csak egy hosszú hagyomány folytatása. A bármikor félredobható proxykat már Sztálin is aktívan használta, Putyin számára azonban a Wagner a tábornokok „komfortzónájukon kívül tartásának” elengedhetetlen eszközévé is vált, aminek külön jelentősége van Putyin rendszerének stabilitása szempontjából.

Május eleje óta reflektorfénybe került a Jevgenyij Prigozsin, a Wagner PMC alapítója és a védelmi minisztérium közötti konfliktus (bár a témával foglalkozók körében előtte sem volt ismeretlen). Annak ellenére, hogy Prigozsin már többször is meghökkentette a közvéleményt hivalkodó kegyetlenségével és alvilági modorával, az a videó, ahol a sötétben áll a halott katonák előtt, majd megfenyegeti Sojgu védelmi minisztert és Geraszimov vezérkari főnököt, megígérve, hogy kivonja csapatait Bakhmutból, ha nem kapnak azonnal lőszert, nem illeszkedett semmilyen keretbe.

Sokan úgy döntöttek, hogy az ijesztő videó a Wagner és a Kreml közötti komoly szakadás bizonyítéka. Felvetődött, hogy Prigozsin napjai meg vannak számlálva, mert komoly konfliktusba került a védelmi minisztérium vezetésével. Néhány nappal később azonban Prigozsin érintetlenül jelent meg egy újabb videóban, ahol valami „dédelgetett nagyapát” szidalmazott, aki miatt Oroszország elveszítheti a háborút, így Moszkvában sokan elgondolkodtak azon, hogy kire is célozhatott.

Az egész melodráma Prigozsin kétségbeesett kísérletének tűnik, hogy megmentse a Wagner hírnevét, mint a legharcképesebb egységét, az egyetlenét, amely a katasztrofális veszteségek ellenére is képes támadó műveleteket végrehajtani. De Prigozsin extravagáns viselkedése ellenére Putyin továbbra is tolerálja a Wagner alapítójának bohóckodását, és a hadsereg is ezt teszi.

Fontos megérteni, hogy Putyin miért tűri el ennyire Prigozsin viselkedését, és hogy a Wagner valójában milyen helyet foglal el az orosz katonai hierarchiában.

A Wagner egyedülálló elhelyezkedése az orosz rendszerben csak egy hosszú hagyomány folytatása. Az „önkénteseket”, akiket mindig le lehet selejtezni, már Sztálin is aktívan felhasználta. Putyin számára azonban a Wagner is lényeges eszközzé vált, hogy a tábornokokat „távol tartsa a komfortzónájuktól”. A nyugati feltételezésekkel ellentétben a Wagner kiemelt szerepe a háborúban legalább annyira a moszkvai hatalmi dinamikáról szól, mint arról, hogy mi történik az ukrajnai harctéren.

Sztálin titkos fegyvere

Ahhoz, hogy megértsük Prigozsinnak és PMC-jének az orosz biztonsági rendszerben elfoglalt helyét, rá kell jönnünk, hogyan látja őket e rendszer négy fő szereplője: a GRU, a hadsereg általában, az FSZB és maga Putyin.

A GRU vezető szerepet játszott a Wagner felemelkedésében, ami részben magyarázható magának a katonai hírszerzésnek a traumatikus történetével. A 2000-es évek végén és a 2010-es évek elején a katonai hírszerzés reformokon ment keresztül, melyeket Sojgu elődje, Anatolij Szerdjukov vitt véghez. Akkoriban a védelmi minisztérium megpróbálta csökkenteni a GRU szerepét a fegyveres erőkben, de amikor Sojgu átvette a hatalmat, irányt váltott, és új forrásokat juttatott a GRU-nak. Ennek eredményeként a GRU-t a különleges erők tisztjeivel bővítették.

A GRU tábornokai számára ésszerű volt a különleges erők bevonása: az orosz hadsereg akkoriban több konfliktusban is részt vett – Szíriában, a Krímben és Kelet-Ukrajnában –, és a GRU-nak nem csak a hagyományos kémtevékenységre volt szüksége.

A különleges erők mentalitása kezdett eluralkodni a GRU-ban, és a különleges erőket vezető Vlagyimir Alekszejev tábornok lett a GRU első helyettes vezetője.

A GRU prioritásaiban bekövetkezett ilyen irányú változás hátterében vált ismertté a Wagner katonai magáncég megjelenése – 2015-ben a szentpétervári Fontanka.ru elsőként számolt be arról, hogy a PMC munkatársai Kelet-Ukrajnában tevékenykednek, és hogy a PMC kezdeményezője Jevgenyij Prigozsin, a Wagner parancsnoka pedig Dmitrij Utkin, a GRU egykori különleges erők tisztje.

Akkor még nem volt ismert, hogy a GRU-n belül új részleg alakult, amely a katonai magáncégek, köztük a Wagner tevékenységét hivatott felügyelni.

Néhány hónappal azután, hogy a Wagner létezése először vált ismertté, a GRU egyik tisztviselője megerősítette számunkra ennek az új részlegnek a létezését, amelynek személyzete – nem meglepő módon – a különleges erők veteránjaiból állt. A GRU számára a Wagner lehetőséget biztosított arra, hogy tagadja a hadsereg részvételét a kelet-ukrajnai katonai műveletekben.

Első látásra a katonai magáncégek alkalmazása összhangban van a hadviselés új, XXI. századi modelljével. Az Egyesült Államok például katonai vállalkozókat alkalmazott Irakban, és a Wagner némi hasonlóságot mutatott a Blackwaterrel. A GRU számára azonban a Wagner egy sokkal régebbi, a szovjet időkig visszanyúló hagyomány folytatása is volt.

„Igen, ez pont olyan, mint amikor katonai tanácsadókat küldtünk Spanyolországba a polgárháború idején” – magyarázta 2017-ben egy GRU-tisztviselő, amikor arról kérdezték, miért van szüksége a katonai hírszerzésnek a Wagnerre.

A szovjet kormány nem ismerte el közvetlen részvételét a spanyol polgárháborúban, és a szovjet katonák spanyol neveket kaptak. (Az egyik ilyen tanácsadó a legendás szovjet tiszt Hadzsi Mamszurov volt, akit Spanyolországban Xanthi ezredesként ismertek, és – ahogy Oroszország hinni akarja – Ernest Hemingway Akikért a harang szól című regényének főszereplőjének prototípusa). 2015-ben a Madridhoz közeli spanyolországi Fuenlabrada városában emlékművet állítottak Xanti ezredesnek, az ünnepségen részt vettek Mamszurov leszármazottai és orosz tisztviselők.

A szovjet és orosz katonai tisztviselők a spanyol polgárháborút mindig is „jó háborúnak” tekintették: a szovjet katonák a jó oldalon álltak, és a háborút a fasizmus ellen vívták, mivel Hitler és Mussolini is Franco oldalán állt. Továbbá a hivatalos orosz történetírás a spanyolországi szovjet beavatkozást a Nagy Honvédő Háború közvetlen előzményének tekinti a Szovjetuniónak a fasizmus elleni monumentális harcában a második világháború folyamán (anélkül, hogy a Molotov-Ribbentrop-paktumra összpontosítana).

A GRU számára a spanyol polgárháború orosz tapasztalata kényelmes ürügy lett a Wagner-erők támogatására Ukrajnában, ahol a Kreml szerint ismét a nácik ellen harcolnak. És az orosz PMC-nek még saját Xanthi ezredese is van: a szovjet tiszthez hasonlóan Dmitrij Utkin is a „Wagner” katonai álnevet használta.

Játék a tábornokokkal

Ennél azonban sokkal összetettebb kérdés, hogy a hadseregen és az FSZB-n belül milyen mértékben támogatják Wagnert.

A 2015-ös megjelenése óta eltelt évek alatt, és különösen Oroszország jelenlegi ukrajnai háborújának kezdete óta Wagner katonai műveleteinek jellege jelentősen megváltozott. A PMC a titoktartás légkörében és a Kremlhez fűződő kapcsolatok teljes tagadásával működő zsoldosok csoportjaként indult, majd fokozatosan jelentős katonai alakulattá mutálódott, amely több országban is tevékenykedik, saját tüzérséggel és légierővel rendelkezik, és végül nagy nyilvánosságot kapott, amelyet hatalmas óriásplakátok kísérnek az orosz városok utcáin, saját filmgyártással és egy nagy szentpétervári irodával. A PMC a legbrutálisabb vezetési módszerekkel dolgozó katonai egységként is hírnevet szerzett magának, nyíltan dicsekszik azzal, hogy a hadseregben a legötletesebb módszerekkel öli az „árulóit”.

Mivel Prigozsin egyre merészebben bírálta a katonai vezetést, sok megfigyelő kezdett azon tűnődni, hogy meddig úszhatja meg a dolgot. Egyelőre a GRU még mindig támogatja Wagnert, a különleges erőknél szolgáló források szerint. Úgy tűnik, a GRU úgy véli, hogy Wagner még lehet hasznos.

Igaz, a GRU támogatása nem sok biztonságot ad Prigozsin számára. Putyin hatalmon töltött évei alatt voltak olyan nagy horderejű ügyek, amikor a GRU pártfogása nem sokat számított. A 2000-es években például a GRU és a különleges erők felügyelték a Vosztok zászlóaljat Csecsenföldön, amelynek parancsnoka a befolyásos Ruszlan Jamadajev volt. A Vosztok harcképes és hatékony egység volt, Jamadajev pedig lojális maradt a GRU-hoz. Ez azonban nem volt elég, amikor klánja nyílt konfliktusba került Ramzan Kadirovval. 2008 szeptemberében Jamadajevet a moszkvai Fehér Háztól néhány száz méterre egy közlekedési lámpánál lelőtték a Mercedesében.

Prigozsin egyelőre a hadseregben is megőrizte bizonyos mértékű támogatottságát, annak ellenére, hogy maró kritikát fogalmazott meg a miniszterrel és a vezérkari főnökkel szemben. Prigozsin 2022 szeptembere óta, amikor Oroszország elvesztette a megszállt területek nagy részét az ukrán offenzíva miatt északkeleten, nyíltan támadta az orosz tábornokokat. Ennek ellenére a Kreml szigorú ellenőrzése alatt álló média, köztük az úgynevezett haditudósítók – a hadseregben dolgozó orosz katonai tudósítók – utasítást kaptak a Wagner népszerűsítésére. Ennek eredményeképpen a Kreml-barát médiaorgánumok továbbra is közölnek interjúkat Wagner-tisztekkel, dicsérve a PMC-k morálját.

A Wagner támogatása az orosz médiában még most is erős. Sőt, úgy tűnik, hogy maga a hadsereg továbbra is támogatja a PMC-ket. Prigozsin szerint a katonai vezetés Szergej Szurovikin tábornokot, aki még mindig Oroszország egyik legtekintélyesebb tábornoka, bízta meg azzal, hogy felügyelje a Wagner lőszer- és erőforrás-ellátását.

Tény lehet, hogy Prigozsin szándékosan hagyja névtelenül a Wagner PMC-t, és a tábornokok nem tekintik a Wagner-tiszteket versenytársaknak, akik a hadsereg kulcsfontosságú pozícióira pályáznak. Bár Prigozsin következetesen úgy népszerűsítette harcosait, mint a legképzettebb harci erőt Oroszország oldalán, különös erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy tisztjei és tábori parancsnokai névtelenek maradjanak. Egyikük nevét sem ismerik a hétköznapi oroszok, még Utkinét sem, és amikor a wagnerista katonák és tisztek interjút adnak a haditudósítóknak, névtelenek maradnak. A katonai vezetés toleranciája a Wagnerrel szemben fontos, de abban a pillanatban véget érhet, amikor a hadsereg vagy a Kreml úgy látja jónak. Az orosz tábornokok nem a bajtársaik iránti lojalitásukról híresek.

Ugyanilyen fontos a Wagner számára az FSZB helyzete is. Az FSZB kezdeti hibái után a háború elején a hírszerző szolgálat visszanyerte pozícióját és befolyását az orosz intézményrendszerben. Magában Oroszországban az FSZB egyre agresszívebbé vált a másként gondolkodók minden megnyilvánulásának elfojtásában. De Ukrajnában is nagyon aktív, különösen a katonai kémelhárítás, amely a hadsereget is felügyeli. A Wagnert, mint katonai egységet az FSZB-nek ez az ága irányítja, és ez nem teszi Prigozsint nagyon boldoggá.

Mennyire hasznos a „rosszfiú” szerepét betölteni?

A legfontosabb tényező Prigozsin további ukrajnai szerepvállalásában azonban maga Putyin. Valóban, Prigozsin ismételt támadásai a két legfelsőbb katonai vezető ellen annyira helytelennek tűnnek, hogy csak Putyin személyes támogatása magyarázhatja a látható következmények hiányát Prigozsin számára. De miért olyan értékes Prigozsin Putyin számára?

A magyarázat Putyinnak az orosz hadsereggel való bonyolult kapcsolatában rejlik. Putyin hatalomra kerülésének első éveiben Putyin egyik problémája az volt, hogy kitalálja, hogyan irányítsa a hadseregét. Az orosz hadsereg egy hatalmas ország nagy hadserege, amely egy zárt világban él, ahol hagyományosan mindent házon belül csinálnak, az orvostudománytól az építkezésig. Az orosz hadsereg jobban szereti, ha a külvilág nem avatkozik bele túlságosan az ügyeibe. Az állami és nyilvános ellenőrzés demokratikus módszerei – akár a parlament, akár a bűnüldöző szervek vagy a média által – egyszerűen nem működnek. A Kremlben töltött első évtizedében Putyin megpróbálta növelni a hadsereg feletti ellenőrzést a szokásos taktikájával: egy csekistát helyezett a hivatal élére. A KGB egy volt tábornokát és személyes barátját, Szergej Ivanovot nevezte ki védelmi miniszternek. Putyin azonban kénytelen volt leváltani őt 2007-ben, amikor világossá vált, hogy Ivanov kísérletei egy nagyszabású katonai reform elindítására kudarcot vallottak. Putyin nem táplál illúziót afelől, hogy a fegyveres erőkben szintén kívülálló Sojgu miniszter jobban irányítja a hadsereget.

Ugyanakkor Putyin tisztában van azzal, hogy háborús időkben a hadsereg hajlamos megnövelni jelentőségét – mind a társadalomban, mind az államban. Tudja, hogy minél tovább tart a háború, annál nagyobb lesz ez a hatalom, és annál nehezebben tudja majd ellenőrizni őket. És mivel az egész világot lehetséges veszélyforrásnak tekinti, a hadsereg potenciális fenyegetése legalább annyira, ha nem jobban aggasztja, mint a csatatéren látható sikerek hiánya.

Ennek eredményeképpen Putyin egyre unortodoxabb módszerekhez folyamodik, hogy kordában tartsa a tábornokokat. Például már 2022 őszén felszólította a katonai tudósítókat, hogy váljanak a hadseregben felmerülő problémákról beszámoló nem hivatalos csatornává. De Prigozsin szerepe ennél is fontosabbá vált. Prigozsin számára a katonái által elszenvedett rendkívüli veszteségek ellenére ez egy nyertes helyzet. Soha nem fog politikai fenyegetést jelenteni Putyinra, mert az orosz uralkodó elitben Putyin pártfogásán kívül más támogatottsága nincs. És Putyin gondosan ügyel arra, hogy ez így is maradjon.

A GRU-s összekötője és Putyin pártfogása által biztosított különleges státuszának köszönhetően Prigozsin reméli, hogy megőrizheti egyedülálló pozícióját a Kreml egyre középszerűbbé váló udvarában. És ebben a helyzetben még Prigozsin epizodikus kirohanásai is lehet, hogy szándékos játszmák: minél inkább gonosz udvari bolondnak tűnik, annál jobb. Ez egy ismerős típus az orosz történelemben. Hiszen Nagy Péter szinte ugyanebből az okból tette az ország leghatalmasabb hercegévé Alekszandr Mencsikovot, az egyik udvari bolondját: a szerény származású Mencsikovnak nem volt tekintélye az orosz arisztokrácia előtt, de kegyetlen, könyörtelen és a végsőkig hűséges volt a cárhoz, aki szokás szerint bottal verte.

Prigozsin azonban úgy tűnik, nem érti, hogy Putyin Oroszországa nem Péter Oroszországa, bármennyire is próbálja ő és Putyin azzá tenni. Az orosz társadalom számos szegmense, különösen a bürokrácia, elborzadva és undorral figyeli a Wagner-főnök bohóckodását. Jelenleg a Wagner több lőszert éget el, mint bármely más alakulat, ami csak addig indokolt, amíg a Wagner tovább ostromolja Bahmutot.

Ha a csatatéren rosszul alakulnak a dolgok, akkor ez a hatalmas, hónapokig tartó hadjárat, amelyben a Wagner több ezer életet áldozott fel és hatalmas mennyiségű lőszert költött el, az amúgy is szűkös erőforrások kolosszális pazarlásának fog tűnni. De hogy Putyin a Wagner súlyos kudarcát bűntettnek fogja-e tekinteni és büntetést ró majd ki érte, vagy sem, az már más kérdés. Az orosz elnöknek nagy tapasztalata van a bukott bürokraták és politikusok hatékony felhasználásában – gondoljunk csak Dmitrij Medvegyev korábbi elnökre és miniszterelnökre.

Összegezve tehát: kinek kell Prigozsin és a Wagner?

Putyinnak kell.

Miért kell?

Nem azért, hogy a csatamezőn harcoljon, az maximum a másodlagos szerepe, hanem ellensúlynak a hadsereg és a szolgálatok túlhatalma ellen. Így a Védelmi Minisztérium nem cserélhet cárt, mert ott van a GRU és a Wagner, ellenben a GRU sem cserélhet, hiszen ott a hadsereg és a Wagner, sőt, a Wagner sem tehet semmit, hiszen a hadsereg és a GRU nem hagyná. Ügyes, kérem, ügyes.

Amint látom, az orosz cárnak sok mindenhez kell értenie, a novicsoktól az agancsfürdődig, de azt sosem gondoltam volna, hogy a legfontosabb tudománya a jó egyensúlyozás.

Ilyenformán Putyin a legprofibb kötéltáncos a világon.

Kár, hogy a közönség nem igazán élvezi az előadást.

Bármikor a fejükre eshet az artista.

Szele Tamás