Kezdjük talán azzal, hogy a Kreml álláspontja szerint orosz imperializmus, mint olyan, nem létezik, minden, ami orosz, meghatározás szerint antiimperialista. Ennek ellentmond ugyan kissé Dugin ideológiája, mely szerint Lisszabontól Vlagyivosztokig kell terjedjen a szláv vezetésű Eurázsia, de Moszkvában ez az ellentmondás fel sem tűnik a többi között.

Aztán meg vannak honfitársaink is, akik egyenesen várják a bevonuló oroszokat, ha még nem is hívják őket – bár a Honfoglalás 2000 egyesület Putyin egyik látogatása alkalmából azt is megtette, szerintem az invitációjukat üveg alatt őrzi Nariskin az SZVR dísztermében, és ha kell, elő is veszi – de minimum úgy viselkednek, mintha már tagköztársaság (bocsánat: „szövetségi szubjektum”) lennénk, vagy ha még nem is vagyunk azok, jövő héten lépnénk be, és minden sarkon T–72-esekből árulnák a Komszomolszkaja Pravdát.

Ilyen volt múlt héten az a ferencvárosi fideszes önkormányzati képviselő, aki megoldotta 1956 problémáját, mivel bejelentette: a forradalmat nem oroszok, hanem ukránok verték le. Onnan tudja, hogy látta. Kisgyermekként ugyan, de tanúsítja. Lássuk csak, miket beszélt Zombory Miklós? Az RTL Klub tudósítása szerint azt állítja: 1956-ban az Üllői úti laktanyához készülő tankok 80 százalékán ukrán felirat volt.

„Nagyon sok tankot láttam, amiben ott égtek bent, akik ott harcoltak, de nyolcvan százalékuk nem orosz volt. Tévedés. Ukrán volt. Azok ukrán tankok voltak. tehát nem orosz felirat volt rajtuk(...) Én azokat a tankokat láttam apámmal, amik az Üllői úti laktanyához készültek a harcra (...) Ezeknek a tankoknak jelentős része ukrán tank volt. Csak ennyit szerettem volna.”

Ez képtelenség. Felkérném az akkor alsós kisiskolás képviselőt, tegyen már egy különbözeti vizsgát az ukrán és orosz cirill ábécé eltéréseiből, mert ugyan az ukrán ábécében van 4 olyan betű, amit az orosz ábécé nem használ, az orosz ábécé pedig 3 olyan betűt használ, amit az ukrán nem, de nincs az az Isten, hogy egy magyar elemista ezeket fejből azonosítsa. A másik, ami elképzelhetetlen, az egyáltalán bármilyen ukrán nyelvű felirat a Vörös Hadseregben: minden ilyesmit nemzeti szeparatizmusnak, sőt, banderizmusnak minősítettek és a legszigorúbban büntették, Zombory mester így utólag akkorát hallucinált Moszkva kedvéért, hogy a ChatGPT a fasorban sincs hozzá képest. Persze, hogy lehettek ukránok is a megszálló csapatok állományában, hogyne, biztos, hogy voltak – de, lévén, hogy a hadművelet egy részét a cserkaszi hadosztály végezte, melyet a szovjet Távol-Keletről töltöttek fel, kellett legyen közöttük legalább ugyanannyi burját is. Ők különben most is a harcoló alakulatok többségét adják és az elesettek zöme is belőlük meg a dagesztániakból kerül ki. Ezzel részletesebben majd Zombory úr „Burját, orosz, dagesztáni és ukrán összehasonlító nyelvészeti kérdések a katonai felségjelzések tükrében” című árnyékszékfoglaló előadásának alkalmából fogunk foglalkozni.

Ma tetézte ezt az ostobaságot mindannyiunk kedvenc Schmidt Máriája. A terrorigazgatónő így, a háború négyszázötvenharmadik napján sikerült azt állítsa, ami már az elsőn sem volt igaz, csak a Kreml erőltette, hogy ugyanis ez nem háború, hanem különleges katonai művelet, melyben az orosz fegyveres erők nem is vesznek részt, csak zsoldosok.

A hölgy egyébként végzettsége szerint történész, bár foglalkozása szerint muszkavezető. Akkor tegyünk egy kis rendet ebben a kérdésben, mert amint látom, négy és félszáz véres nap nem volt elég egyeseknek Hunniában, hogy megértsék, amit látnak.

A teljes körű invázióban már a háború első pillanatában részt vettek az orosz fegyveres erők, nélkülük maximum egészségügyi séta lett volna a támadásból a nyírfácskák között, majd a wagneristák körtáncot lejtettek volna a réten. Az a körülbelül kétszázezer katona, amelyik 2022. február 24-én Ukrajnára támadt, túlnyomó többségében az orosz hadsereg szerződéses vagy – amiből botrány is lett később – részben sorozott tagja volt. Azért lett botrány, mert az orosz törvények szerint a sorozott állományt tilos harci bevetésre küldeni, oda csak szerződésesek mehetnek. Igen, a szerződésesek fizetést kapnak azért, hogy katonáskodnak, de mégsem zsoldosok, hiszen a hadsereg szabályos tagjai, akikre kötelmek vonatkoznak, akiknek egyezményeket kéne betartaniuk, épp azért volt szükség a Wagnerre és a többi zsoldoscsoportra, mert azokat nem köti sem a hivatalos katonai fegyelem, sem a nemzetközi egyezmények. Nem igaz, hogy ezt egy történész nem tudja. Ha mégis igaz, kérje vissza az iskolapénzt.

Azt is mondta Schmidt Mária, hogy:

„Még nem indult meg az orosz hadigépezet a több millió katonával. Azok még várnak, mert nyilván Putyin is arra tartogatja, hogy ha kiszélesedik a konfliktus, akkor neki legyen érintetlenül meg az orosz hadereje. Ugyanakkor ez a különleges erő, amit bevetett Ukrajnával szemben, ez is olyan erős, hogy az ukrán hadsereg nem bír vele a NATO-támogatás ellenére sem.”

Az ő párhuzamos világában, ott... Ukrán számítások szerint az orosz veszteség – figyelem, nem csak az elesettekről, hanem a sebesültekről, hadifogságba esettekről, harcképtelenné váltakról is szó van – mintegy kétszázezer fő. Az orosz fegyveres erők létszáma most, az első „részleges” mozgósítás után és a második, valószínűleg általános előtt valamivel több, mint egymillió, ebből igen sokat köt le az ukrajnai háború – vagy, ahogy Schmidt Mária állítja, nemháború, a maradék el van foglalva a világ leghosszabb határának őrizetével. Ami a hadianyagot illeti, már harcolnak is a matuzsálemi korú T–54-esek és T–55-ösök, amit az oroszbarát körök szintén az első nap óta azzal magyaráznak, hogy „leamortizálják az ócskavasat, aztán jönnek az Armaták”. Nem tudom, egyrészt az Armaták harctéri bevetésére is sor került nemrég, és fix tüzérségi ütegként alkalmazták őket, a futurisztikus külsejű Terminatorok is leszerepeltek már, alig pár napja zsákmányoltak az ukránok egy ilyent, de egyébként sem voltak eredményesek, szóval már járt a harcmezőn a modern orosz technika és csődöt mondott, ehhez képest a roncstelepről előásott harckocsik leamortizálásával kapcsolatban már csak annyit kérdeznék, hogy tessék mondani, a legénységet is leamortizálja Putyin a vasakkal együtt? Mert akkor nem ártana, ha odaállna a vágóhídra küldött katonák anyja, felesége, gyereke elé, és elmondaná ezt a ravasz hadicselt nekik is. Van egy olyan érzésem, hogy nem tapsolnák meg.

Mindenesetre muszkavezetőből van minálunk elég, több is, mint kéne, érthetetlen okokból – mindig a Tizedes meg a többiek című film egyik jelenete jut eszembe, amiben Sinkovits Imre azt magyarázza Grisának, hogy ő „balsoj komunyiszt, balsoj vengerszkij partyizan”. De ha vezethetnékjük van, most már azt nézzük meg, volna-e kit vezessenek?

Amint látom: volna. Még a szovjet imperializmus is enyhe limonádé volt a mostani oroszhoz képest. Egészen komolyan kezdik gondolni ezt a világhódítást a Kremlben. Kezdetnek idézném a másodjára már sikeres gépjármű-baleset útján kivégzett Kirill Sztremouszov egy borzalmas versét, melyet nem sokkal erőszakos és váratlannak távolról sem mondható halála előtt tett közzé (egyébként Herszon árulója volt az illető civil foglalkozására nézvést):

„Látom Prágát és Varsót, Budapestet és Bukarestet.

Ez az orosz birodalom, benne mennyi hely kedvencem!

Látom a pagodákat Sri Lankán, Koreában és Kínában

Bárhová is jutok el a tankkal, az a kedvenc földem!

Látom az Amazonas folyót, látom a krokodilokat…

Ez az orosz világ! Ez az én hazám!”

Jó, hát ő soha nem volt teljesen épelméjű, foglalkoztam is vele még életében, meg politikai pályáját amúgy is kétkezi prófétaként kezdte, de nem nevezném szimpla félkegyelműnek, mert akkor hogy hívjam Arkagyij Ponomarjovot, az Egységes Oroszország párt Állami Dumam-képviselőjét és a Molvest vállalat tulajdonosát? Ő ugyanis azt mondta, hogy abban a reményben vásárolt lakásokat Alicantéban – 2021-es nyilatkozata szerint Ponomarjovnak három, 151, 155 és 178 négyzetméteres lakása van Spanyolországban – hogy az ország 50-100 éven belül „spanyol SZSZK”-vá válhat. Ezt a Vesztyi Voronyezsnek adott interjújában nyilatkozta.

Kevés lesz az az ötven-száz év, Arkasa, amondó vagyok. Csapjál hozzá még pár ezret. Mondjuk a képviselő spanyolországi ingatlanvagyona a szankciók alá esett és a helyi önkormányzat meg akarja szerezni, ő meg nem akarja eladni, de már maga az a jelenség, hogy egy voronyezsi hírlap elfogadja érvényes magyarázatnak ezt az érvet, arra utal, hogy az Oroszországi Föderációban tényleg hétköznapi beszédtéma a világ meghódítása, akkor is, ha Alicante messzire esik Voronyezstől.

Messzire, de vannak nagyobb távolságok is. Például a Moszkva és a Pápua Új-Guinea közötti. Úgy jön ide ez, hogy a Politika, a Ruszsztrat Intézet (pontosabban az SZVR) geostratégiai honlapja valami csodálatos írást közölt ma reggel. Maga az intézet igazgatónője, a nagy tekintélyű Elena Panina követte el, és az a címe, miszerint:

„Az ukrán nacionalizmus vereséget szenvedett Pápua Új-Guineában!”

Hogy hol? Pápua Új-Guineában, hol máshol? Hogy miképpen kerülnek oda ukrán nacionalisták, az jó kérdés: úgy, hogy Panina asszony odamagyarázza őket. Azt mondja:

„Pápua Új-Guinea, amely általában nem a globális geopolitika epicentrumában áll, most megkaphatja ezt a státuszt. (…) Az a mód, ahogyan Justin Tkatcsenko – vagy Tkacsenko, ahogyan a családja szokta mondani – átvette a pápua-angladesi külügyminiszteri tisztséget, jól illusztrálja az itteni patriarchális erkölcsöket. Tkacsenko nagyapja 1917 után érkezett Ausztráliába Kijevből; maga Tkacsenko Melbourne-ben született. Justin Tkacsenko operaénekesként, balzsamozóként, köztisztviselőként, kertészként és A boldog kertész című televíziós kertészeti műsor műsorvezetőjeként futott be karriert, mielőtt külügyminiszter lett (korábban sportminiszter és építésügyi miniszter). 1997-ben megkapta a Brit Birodalmi Érdemérmet az „orchideatermesztés és a trópusi kertészet” terén tett szolgálataiért. Tkacsenko 2022 júniusától 2023 májusáig volt az ország külügyi vezetője, és a III. Károly koronázására tett utazása után lemondásra kényszerült.”

A lemondás oka egy állítólagos sikkasztás miatt kirobbant, közösségi oldalakon zajló vita elfajulása volt, amiben meg sem próbálnék igazságot tenni, de az operaénekes-balzsamozó-kertész Tkacsenko engem élénken emlékeztet néhány rejtői alakra, ha kiderülne róla, hogy a borneói Fahéj tanya intézője is volt, nem is lennének kétségeim felőle. Rendben van, ukrán származású. De mitől nacionalista? Panina asszony ezt a kérdést nyitva hagyja, de elmagyarázza, mi a baja Tkacsenkóval

„Tkacsenko talán tipikus komikus figurának számított volna, aki a hagyományos ukrán nacionalizmus megtestesítője a korrupcióval keveredve, ha nem kapta volna meg 2018-ban II. Erzsébettől a Brit Birodalom Parancsnoki Rendjét. És nem vett volna részt aktívan a Pápua Új-Guinea és az Egyesült Államok közötti katonai megállapodások tárgyalásában. Washington fokozta erőfeszítéseit Kína blokkolására a térségben, amióta Peking tavaly biztonsági paktumot kötött a Salamon-szigetekkel. (…) Tkacsenko rámutatott, hogy a katonai szövetség Ausztrália mellett Új-Zélandra is kiterjedhetne. Ausztrália és az Egyesült Államok már most 175 millió dollárból finanszírozza a pápua-új-guineai Manus-szigeti haditengerészeti támaszpont korszerűsítését, és megállapodást írtak alá a pápua-új-guineai légierő létrehozásának támogatásáról is. Mivel a Kínát blokkolni hivatott amerikai–brit AUKUS blokknak előretolt bázisokra van szüksége, Pápua Új-Guinea szerepe egyértelmű. A csendes-óceáni szigetek stratégiai jelentőségűek lesznek egy valószínűsíthető amerikai–kínai konfliktusban, így az angolszászok egyértelműen megpróbálják Pápua-Guineát az AUKUS-projekt földrajzi „helyetteseként” beállítani. Ebben az értelemben az ukrán-ausztrál tisztviselő, aki II. Erzsébettől tiszteletbeli kitüntetést kapott, már teljesítette a feladatát.”

Tehát a világbéke kulcsa Pápua Új-Guinea, azon belül is Tkacsenko zsebében van az illető kulcs, egészen pontosan a jobb nadrágzsebében, kissé srégen, lefelé. Mármost ha Tkacsenkót elmozdítják állásából Panina moszkvai nyomására (bár már lemondott), akkor a testvéri Kína a Salamon-szigeteken keresztül benyomulhat Új-Zélandra, miáltal Tkacsenko Ausztráliában a doni kozákok karjaiba fut, ugyanis azok elfoglalják a kontinenst, mielőtt leszállna a gépe. Ellenben ha Borneóra menekül és operaénekesként orchideákat termeszt balzsamozás útján a Fahéj tanyán, a következmények beláthatatlanok lesznek, tehát össze kell hívni az ENSZ Biztonsági Tanácsát, majd embargó alá venni a szamovárkereskedelem minden formáját. Közben Teheránban találkozik Nariskin Khamenei ajatollahhal és megkötik a gordiuszi csomót, miáltal Elő-India perzsa, Utó-India pedig orosz gyarmattá válik, Indokínát feltolják Kamcsatkába és atommagot vetnek belé, majd Putyin eltáncolja a Hattyúk tavának fináléját.

Körülbelül így fog kinézni az az „orosz világ”, amiről a kótyagos fejű orosz és a még kótyagosabb magyar putyinisták ábrándoznak. A magyaroknak annyit tanácsot adnék, hogy ha már vezetni akarnak, ne muszkán kezdjék, hanem gyakoroljanak előtte ipari árammal, az oroszoknak még ennyi okosat sem lehet mondani.

Mindenesetre nem igaz, hogy nincs orosz imperializmus.

Csak dolgozni kell még rajta, mert jelenleg így néz ki.

Szürreálisan.

Szele Tamás