Új stációjához érkezett a mesterséges intelligencia körüli vita: most már kezdenek komolyra fordulni a dolgok, már kezd rájönni az emberi társadalom, hogy többről van szó, mint arról, hogy bárki generálhat képet vagy iskolai dolgozatot az új eszközökkel. Kár, hogy az emberiség sajnos megint fordítva kászálódott fel a lóra, mert a probléma elég sokrétű.
Az MI-vel kapcsolatban gyakorlatilag három álláspont létezik manapság: az „illetékesek” vagy mereven tiltani akarják a használatát, vagy szabályozni akarják a működtetését, vagy minden gát és ellenőrzés nélkül szeretnék általánossá tenni az alkalmazását. Én a magam részéről a második tábor híve volnék, ugyanis habár orbitális tévedéseket lehet ezzel az eszközzel elkövetni, kidobni mégis bűn volna, hiszen nagyon hasznos lehet, ha jól bánunk vele – és azért nem kéne mindenhol bevetni, mert ezzel megnőne a rossz használat és a hibák elkövetésének lehetősége. Lássunk egy példát egy mai hír kapcsán a „szabályozott használat” módszerére.
„Az Európai Unió felszólította a közösségimédia-cégeket, hogy kezdjék el a mesterséges intelligencia által generált tartalmak és képek címkézését. A Facebookot és Google-t is érintő döntés az Oroszországból érkező álhírek és félretájékoztatás elleni harc részét képzi – írja a The Guardian nyomán a 444.
Külön figyelmeztették a Twittert is, hogy szankciók várnak rá, ha nem tartják be az augusztus 25-én az egész blokkban hatályba lépő, új digitális tartalomra vonatkozó jogszabályokat. Elon Musk cége két hete kilépett az EU önkéntes magatartási kódexéből, és bevételének 6 százalékáig terjedő pénzbírsággal sújthatják, vagy az egész EU-ban betilthatják, ha nem a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály égisze alatt működik.
Az orosz dezinformáció elleni küzdelemre irányuló szélesebb körű erőfeszítés részeként az EU arra is felkérte a Facebookot és másokat, hogy fordítsanak több erőforrást a kisebbségi nyelvű tartalmak tényeinek ellenőrzésére Kelet-Európában.
„Ez nem a megszokott ügymenet: az oroszok alá akarják ásni állampolgáraink közvéleményének támogatását Ukrajna iránt. Egyszerűen meg kell védenünk az érdekeinket, a demokráciánkat; meg kell védenünk a harcunkat és a háborúnkat is, mert mi támogatjuk a háború megnyerésére vonatkozó követeléseket”
– mondta Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke az új csomag bejelentésekor.
Az EU arra kéri a vállalatokat, hogy az MI által gyártott tartalmat olyan értelmes címkével jelöljék meg, amire felfigyelnek a felhasználók, miközben görgetés közben más dolgok elvonhatják a figyelmüket. Azt akarják, hogy a felhasználó „tisztán lássa”, hogy a tartalmat nem valódi emberek állítják elő, és olyasmiket írjanak ki, hogy „itt a robot beszél”.”
Jó intézkedés ez? Látszólag az, de mégis van benne hibalehetőség. Nem „hülyebiztos”.
Egyrészt, az orosz dezinformációs propaganda nem most, az MI általánossá válásakor jelent meg, Prigozsin olginói trollfarmja hivatalosan 2013 közepén kezdett működni, nem hivatalosan valószínű, hogy már 2010 körül elkezdték próbálgatni az orosz szolgálatok az ismerkedést a világhálón terjesztett hazudozással. Akkoriban – sőt, tulajdonképpen majdnem tavaly év elejéig – az álhíreket emberek írták, trollok, akiket teljesítménybérben fizettek, annyit kerestek körülbelül, mint egy McDonald's-pénztáros (tehát nem milliókat), szóval az orosz propagandához egyáltalán nem feltétlenül szükséges az MI használata, megoldható „kézimunkával” is.
Viszont abban mégis igaza van Věra Jourovának, hogy az MI alkalmazása általánossá vált ezen a téren, ugyanis van két hatalmas előnye: nem kér enni és sohasem fárad el. Tehát tavaly óta még azt a minimális összeget sem kell kifizetni a trolloknak, amennyit kaptak, nem kell a munkájukat megszervezni, műszakokba osztani őket, nincs könyvelés, adminisztráció, személyzeti osztály – egyszer kell kifejleszteni az MI-t (vagy megvásárolni), aztán már csak a havi villanyszámlát kell befizetni, és utána a gép forog, az alkotó pihen. Jó ez az intézkedés még abból a szempontból is, hogy figyelembe veszi a különböző képalkotó technikákat is, és most nem egyszerűen az illusztrációkra gondolok, hanem a deepfake mindenféle nemeire. Ráadásul műszaki szempontból elég egyszerűen megoldható, hogy címke vagy bélyeg, egyszóval egyértelmű jelzés kerüljön minden tartalomra, aminek a létrehozatalában MI-t használtak.
Akkor mi nem jó, mégis?
Az, hogy az a jelzés valóban minden tartalomra rákerülne, amit MI segítségével hoztak létre. És mihez használjuk a mai sajtóban a mesterséges intelligenciát? Kitalálták: mindenhez. Egyáltalán nem csak a hazug propaganda eszköze. Sok kolléga úgy használja, hogy nem is tud róla.
Vegyük például a háborús híreket. Ha le kell fordítani egy mondjuk 18 oldalas napi jelentést angolból – és még angolul tudok a legjobban – az egy egész munkanapot elvinne a szótárazós módszerrel, ha oroszból fordítok, lenne az több nap is. Addigra el is avul az egész, mire végzek vele, ki is lehet dobni. Ilyenkor vetjük be a fordítószoftvert, ami sosem ad tökéletes eredményt, mindig át kell fésülni nyelvhelyességi és gyakran értelmezési szempontból is, de a munka oroszlánrészét elvégzi. Az egész napos fordítási munka elkészül egy-másfél óra alatt, majdnem minden nyelvből. És a fordítóprogram bizony MI-t használ.
Ha le kell írni egy interjú hangfelvételét, át kell tenni írott formába, azt is könnyebb a megfelelő szövegfelismerő szoftverrel végezni, sőt, bizonyos terjedelem fölött csak azzal lehetséges, ha emberi erővel végezzük, beleőszülünk, mire elkészül az átirat. Ez sem ad tökéletes eredményt, szerkeszteni, ellenőrizni kell – de ez is leveszi a vállunkról a kulimunka legnagyobb részét. Ehhez is MI-t használunk.
Vagy ott van az illusztráció kérdése. A mai olvasó kép nélküli írást meg sem nyit. Tapasztalatból tudjuk. Valamiféle kép mindenhez kell, de azért fizetni kéne vagy public domain forrásból kell szerzeni, elkérni a tulajdonosától esetleg elkészíteni a magunk szerény eszközeivel... viszont az MI azonnal előállít nekünk valamit, épp az a baj, hogy csak minden tizedik kép olyan, amilyent mi szerettünk volna, de ha előfizettünk a szolgáltatásra, akkor egyrészt olyan sok képgenerálási lehetőséget kapunk, hogy belefér egy akár nagyon magas selejt-arány is, másrészt az így készült képek jogtiszták, nem indít pert senki a közlésük miatt. Csak ehhez elő is kell fizetni.
Nos, ha minden tartalom bélyeget kap, aminek előállításához MI-t használtak, akkor a fentiek alapján alig lesz írás a sajtóban, amin nem virít majd a stempli. És mivel az emberek sarkosan gondolkodnak, főleg, ha az megerősíti a véleményüket, hazugságnak fognak nevezni mindent, amin bélyeg van. Azt is, aminek csak az illusztrációját készítette MI. Eluralkodik a bizonytalanság, senki sem tudja majd, mit higgyen el, mit ne – és pont ez a célja az orosz propagandának, tehát a javaslat könnyen elsülhet visszafelé is.
Holott mégis szükség lesz a szabályozásra, hiszen épp egy hete írtam meg, hogy tömegesen kezdenek megjelenni az emberi, újságírói munka nélkül előállított „híroldalak”, amiket az MI ír, szerkeszt, tördel, terjeszt és ezek közül elég sok az orosz szolgálatok kezében van. Használják is nyakra-főre ezt a propagandaeszközt, és ez ellen akar tenni valamit az Európai Unió. Csak nem kéne a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni.
Ráadásul az MI-nek lenne olyan felhasználási módja, amely pont az álhírek elleni harcot támogatná. Ez a tény- és forrásellenőrzés. Jelenleg például a legmegbízhatóbb harctéri híreket az ISW adja, de ők mindig 24 órás késéssel közlik a napi jelentést. Miért? Mert ennyi időbe telik, míg a beérkező információkat egyenként ellenőrzik, naponta körülbelül kilencven-száz hírforrást dolgoznak fel, vetnek össze, mérlegelnek. Irdatlan munka, amit ráadásul kevés ember végez, viszont kiválóan teszik. A harctéri hírek természetéből következően azonnali eredményt még az MI-től sem várhatnánk, de például a források közötti átfedés jelenségét ki lehetne szűrni vele.
Erre jó példa volt, mikor egy „Murz, harci macska” nevű orosz milblogger épp tavaly ilyenkor elterjesztette egy kifejezetten jól, érzékletesen megírt tudósításában, hogy tudomása szerint megsemmisült az orosz 35. Összfegyvernemi Hadsereg, ugyanis utánpótlásként nem fegyvert, lőszert, élelmet és ruházatot kaptak, hanem állítólag cipőpasztát és vécépapírt. Valószerűen hangzott, de minden ilyen állítást ellenőrizni kell: azonban kiadta az ISW is, a Meduza is, az ukrán külügyminisztérium is, megvolt a három egymástól független forrás, tehát a hírt átvette a világsajtó.
Hiba volt: írhattuk másnap a helyreigazításokat. Én is megtettem.
Az történt ugyanis, hogy valamiért ez a tudósítás meg nem erősített formában megjelent a Meduza című orosz ellenzéki lapban is. Innen vette át az ISW, az ukrán külügyben elolvasták mindkét forrást, azt mondták: csak nem tévednek, közölték ők is, aztán elszabadult a dezinformáció. Murz meg röhögött a markába – hogyne, hiszen a források egymásból informálódtak, ilyenkor elég egy gyenge pont, ahol elhitték a hazugságot, és már be is kerül a rendszerbe, megjelenik mindenhol. Nos ezt a források közötti átfedést meg lehetne előzni MI alkalmazásával. És a tényellenőrzést is megkönnyítené. Ugyanis az emberi munkával szintén eléggé babrás: ha például úgy szól egy álhír, hogy „Késelt a migráns az aradi metróban”, és ez Magyarországon jelenik meg, könnyen elterjed, hiszen az itteni olvasóközönség nem nagyon tudja, hogy Aradon nincs metró. Az emberi tényellenőrnek ilyenkor úgy kell dolgoznia, hogy először megnézi az aradi napilapokat, aztán az aradi rendőrség napi közleményeit, információt kér az aradi kórházaktól, és végül megnézi, hogy létezik-e földalatti vasút abban a városban – aztán közli, hogy a hír hamis. Ettől sokan agyvérzést kapnak, de akkor is hamis lesz. Csakhogy ez a procedúra legalább két és fél – három órába telik az embernek, az MI viszont meglenne vele másodpercek alatt.
Igen, de csak akkor használnánk megfelelően, ha a forrásokat ellenőriznénk a segítségével: ugyanis ha szabadjára engedjük, képes hallucinációkra is. Az MI jó kézben kiváló eszköz, rossz kézben veszélyes fegyver. Épp, mint a kés.
Tény- és forrásellenőrzésre tehát kiválóan megfelelne (főleg, ha nem hamisít hiperhivatkozást, amire azért hajlamos), de épp a tényellenőrzés megjelenése után kellett rájönnie a sajtónak arra, hogy ez sem csodaszer. Csak azoknál az olvasóknál működik, akiket egyáltalán érdekelnek a tények, és ez nem több, mint a közönség körülbelül 15 százaléka. A maradék 85 százalék azt se bánja, ha hazudnak neki, csak vágjon egybe a világképével, amit olvas.
Azt hiszem, erre mondta Churchill, hogy „az ember időnként belebotlik az igazságba, de legtöbbször feltápászkodik, leporolja magát és tovább megy.”
Szóval, mindent összevéve: dicséretes az Unió szabályozási törekvése, és való igaz, hogy sok javításra volna szüksége még az MI-nek, mielőtt általánosan használatos eszközzé válna, de először mégiscsak – a felhasználókat kéne megjavítani.
Azokat meg nem lehet. Így tehát biztosak lehetünk benne, hogy míg lehet rosszra használni az MI-t, addig rosszra is használják majd.
Szele Tamás
