Forgókínpad

Forgókínpad

Szele Tamás: Orbán Viktor a Fekete-tengeren

2023. szeptember 29. - Szele Tamás

Az egész azzal kezdődött, hogy az ukrán haditengerészet megpróbálta elsüllyeszteni Orbán Viktort a Fekete-tengeren. Nem, nem őrültem meg, egyelőre még tartom magamat, ha nehezen is, nem is én állítom ezt, hanem a tegnapi Magyar Hírlap. Mikor elolvastam az interjút, aminek ezt a magvas eszmét köszönhetjük, én már csak a fejemet fogtam, de két kézzel.

ivan_khurs_szeptember_29.jpg

Az írás címe lényegében mindent elmond, amit a lap az olvasónak üzen, akár el is lehetne felejteni a tartalmat (de jó lenne...), ugyanis így hangzik:

Amerika és Ukrajna így esküdött össze a magyar kormány megbuktatására”

Nos, egészen biztos, hogy összeesküdtek, ha egyszer ezt maga Stephen Bryen, az amerikai Biztonságpolitikai Központ és a Yorktown Intézet vezető munkatársa állítja az Asia Timesben. Mielőtt hasra esnénk az úr címeitől, ugyanis legalább olyan tiszteletre méltóan hangzanak, mintha valamelyik magyar „biztonságpolitikai szakértőt” ékesítenék, nézzünk utána: ez a Biztonságpolitikai Központ (Center for Security Policy) nem egy hivatalos közintézmény az Egyesült Államokban, hanem egy nonprofit, szélsőjobboldali agytröszt, ahogy a Yorktown Intézet is ugyanilyen. Szóval annyit ér a sok cím, mintha azt mondaná, ő a burkus király.

Nézzük azt is meg, hol állította volna a fentieket az úr. Nem kevés munkával sikerült előkeríteni az idevágó írást az Asia Timesból, melyben összesen két bekezdés emlegeti Magyarországot, azokat ide is másolom, persze magyarul:

A vezetékből származó orosz gáz egyik vásárlója Magyarország. A Török Áramlat tönkretétele jelentős csapást mérne Magyarországra, és ez az ország kormányának felbomlásához vezethetne. Az Orbán Viktor vezette Magyarországot Washington oroszbarátnak tekinti.”

illetve:

Ha azt gondolná, hogy ez egy kicsit hasonlít az Északi Áramlat gázvezeték esetére, akkor nem téved. A különbség az, hogy ez egy politikai támadás volt Törökország és Magyarország ellen – nem pedig az amerikai cseppfolyósított földgáz eladása érdekében történt, mint Németország esetében.”

Még egy helyen megemlíti, hogy Magyarország NATO-tagállam – és kész. Hát, jó munkásember ennyiből már képes összerakni egy világösszeesküvést, és ne becsüljük le a Magyar Hírlap képességeit, az interjúnak pont ez a célja – kár, hogy az eredeti írás idén május 26-án jelent meg, és azóta most először kerül elő, pedig hát geopolitikai botránynak kellett volna kitörnie. Mármint, ha igaz lenne, amit Bryen és a Magyar Hírlap állít. De lássuk végre, miről van szó!

Arról, hogy idén májusban az ukrán haditengerészet saját állítása szerint három vízi drón bevetésével elsüllyesztette az orosz Ivan Khurs kémhajót. „Hursznak” érdemes ejteni, de mivel a nemzetközi szaksajtó egyöntetűen angolosan írja a nevét, nem magyarítom. Ezt az orosz szervek tagadják, aminek később jelentősége lesz. Bryen szavaival:

Ukrajna támadást intézett egy orosz hírszerző hajó, az Ivan Khurs ellen. Az Ivan Khurs a Török Áramlat csővezeték védelmét látta el, ennek érdekében végzett különböző műveleteket Törökország partjainak közelében, a kizárólagos török gazdasági övezeten belül, a támadás idejében is ott tartózkodott. Ukrajna három, félig merülő pilóta nélküli támadó eszközt indított a hajó elsüllyesztésére. Az Ivan Khurs azt közölte, hogy fedélzeti fegyvereivel a háromból két eszközt megsemmisített, a harmadik pedig eltűnt, eltévesztve a célt. Az ukránok viszont azt állították, hogy elsüllyesztették az Ivan Khurst, de néhány nappal később a hajót látták a szevasztopoli kikötőjébe befutni. A Török Áramlat azért épült, hogy Ukrajna területét az orosz földgáz vezetékes tranzitja elkerülje és Szerbiát, valamint Magyarországot földgázzal lássa el. Ez egy összehangolt művelet volt, mert az Egyesült Államok szinte bizonyosan célzott információkat szolgáltatott egy Global Hawk típusú drón segítségével, amely a támadás idején a kérdéses területe felett tartózkodott. Ezeket a drónokat Olaszországból és Romániából üzemeltetik, és az Ukrajnát támogató amerikai hírszerzési műveletek állandó szereplői. Ez felveti a támadás célját. Az Ivan Khurst el kellett volna távolítani a térségből, hogy egy kommandós támadással felrobbanthassák a Török Áramlat csővezetéket. Úgy tűnik azonban, hogy a dróntámadás sikertelensége miatt, a kommandós akciót nem hajtották végre.”

Nocsak. Szóval az Ivan Khurst bőszen védte a vezetéket, és egyedül ő volt a kommandó útjában (Minek kellett volna ehhez kommandó? Elég lett volna pár tengeralattjárók ellen régóta használatos vízibomba, de hát Bryen biztosan jobban ért ehhez is. Meg hát: nincs magyar vonatkozású összeesküvés békaemberek nélkül, akikről nem sejtettük, hogy találkozunk velük). Akkor lássuk, mit tudott ez a kémhajó.

Az Ivan Khurst egy Jurij Ivanov-osztályú, korszerű orosz hírszerző hajó. Vízkiszorítása több mint 4000 tonna, hatótávolsága nem kevesebb, mint 8 ezer mérföld. Hossza 96 méter, legnagyobb szélessége 16. A hajótest és a felépítmények acélból készülnek. Az egységet Ivan Hursz ellentengernagyról (1922. 09. 29. – 2002.28.12.) nevezték el, aki hozzájárult a szovjet haditengerészet állandó tengeri hírszerző szolgálatának megszervezéséhez és fejlesztéséhez. 2018 óta áll hadrendben, típusából összesen kettő épült, a másik a Jurij Ivanov, újabb kettő átadását jövőre tervezik. A hajó teljesítményjellemzői és képességei tekintetében jelentősen felülmúlja a korábbi generációk hasonló hajóit, elsősorban a sokoldalúságnak, valamint az automatizálás és a rendszerintegráció magas szintjének köszönhetően. A Jurij Ivanov-osztály navigációs és radarrendszerekkel van felszerelve a felderítési és elektronikus hírszerzési feladatokban való használatra.

Szóval ez inkább fülelni, nézelődni, adásokat lehallgatni, netán zavarni alkalmas. És milyen a fegyverzete?

A Project 18280-osztályú hírszerző hajók két, a fedélzeten elhelyezett MTPU 14,5 mm-es tengeri talapzatú géppuskával vannak felfegyverezve. A géppuskák 2 km-es távolságig hatékonyak repülő, enyhén páncélozott felszíni, parti és légi célpontok ellen. A hajót hat darab 9K38 Igla föld-levegő rakétarendszer (SAM) kilövőállással is felszerelték, amelyek legfeljebb 32 darab 9M39 rakétát tartalmaznak a merevszárnyú repülőgépek és helikopterek elleni védelem céljára. (Forrás: a fekete-tengeri flotta hivatalos oldala)

Hát, akkor nagyon nem védelmezhette a vezetéket tengeri támadások ellen, maximum a két géppuskájával, ami azért egy haditengerészeti egységnél nem mondható nagy tűzerőnek. Valószínűbb, hogy a kommunikációs vonalakat figyelte, esetleg zavarta, felderítést végzett, amit viszont a világ egyetlen hadserege sem néz jó szemmel. De milyen összefüggésben áll ez a hajó a Török Áramlattal? Semmilyenben, ha csak össze nem hozzuk őket erőszakkal – Bryen pont ezt teszi. Egyes állításaival viszont bajok vannak, ugyanis azt mondja, „látták az Ivan Khurst befutni Szevasztopolba”, és tényleg terjedt erről egy videó, azonban hamar kiderült róla – a Popular Mechanics nyomán – hogy a felvétel 2021-es. És Isztambulban készült, nem Szevasztopolban, de minden egyéb stimmel.

Viszont még mindig nem világos, mi köze ennek Orbán Viktorhoz? Idézzük megint Bryent:

Az Egyesült Államok megpróbálta destabilizálni a jelenlegi magyar kormányt, amelyet Washington Moszkva-barátnak tart. Orbán Viktor szerint Washington több millió dollárt költött arra, hogy megpróbálja őt legyőzni a parlamenti választásokon, amelyeket több mint egy évvel az Ivan Khurs-incidens előtt tartottak. (Az Északi Áramlat felrobbantását is egy évig tervezték – a szerk.) Az Egyesült Államok választási beavatkozása kudarcot vallott, és ezért minden, ami Orbánt gyengítené, vagy esetleg meggyőzné a politikai irányváltás szükségességéről, hasznos lenne Washingtonnak. A Török Áramlat felrobbantásának egyik célja Magyarország megbüntetése is volt. (…) Leglogikusabb feltételezésem az, hogy a robbantási kísérletet azután kezdték szervezni, hogy a magyar parlamenti választáson Orbán pártjának legyőzésére tett amerikai erőfeszítések kudarcot vallottak.”

Ezt abból vezeti le, hogy a hajót nem találhatták volna meg az ukránok az amerikai, valós idejű hírszerzési adatok nélkül. Hát, azért Ukrajnának is van radarja, és egy ekkora vas – 96 méter hosszú, 16 széles – mégis feltűnik a szemlélőnek. Nem egy gombostű. De szükség volt erre az érvre, különben sehogyan sem lehet az Egyesült Államokat belekeverni a sosemvolt összeesküvésbe, ami természetesen kizárólag Orbán Viktor személye és politikája ellen szerveződött. Még jó, hogy véget ér az írás, mert ha kitart a szerző lendülete, az is kiderült volna, hogy az egész ukrajnai invázió is az Orbán Viktor elleni ármánykodás céljából tört ki, és akkor nagy a baj, mert bár terjed ez a nézet is kellőképpen fanatikus, kormánypárti körökben, az a tagadhatatlan tény sehogyan sem fér bele, miszerint – az Oroszországi Föderáció támadott. Szóval nem jön össze a logika.

Számoljunk kicsit. Mikor is győzött Orbán Viktor a választásokon? 2022. április harmadikán. Elképzelem a jelenetet a Háttérhatalom titkos főhadiszállásán:

- Uraim, minden elveszett, Orbán győzött.

- Semmi baj, elsüllyesztjük az Ivan Khurst egy év múlva, felrobbantjuk a Török Áramlatot, ily módon destabilizálódik a kormánya és már meg is oldódott a probléma.

- Nem lehet egyszerűbben?

- Nem. Csak ilyen nyakatekert módon lehet, azért vagyunk gyíkemberek, hogy bonyolult, kényes terveket szőjünk, melyek aztán csődöt mondanak Orbán zsenialitásával szemben.

- Vagy úgy. De hogy intézzük el, hogy az a kémhajó pont ott legyen a megfelelő időpontban?

- Valamivel foglalkozzon már az orosz szekció is!

Csakis így lehetett, sehogy másképp. Fordítsuk komolyra a szót: Bryen elmélete iskolapéldát mutat be arról, amikor utólag kötünk össze egymástól független eseményeket és lehetőségeket. Nagyon sajnálatos, hogy nem keverte belel a teheráni bazárban kitört munkabeszüntetéseket és mondjuk a Popocatepetl tektonikus állapotát, hogy cifrább legyen a történet, de így is komoly szellemi bukfencet láttunk tőle.

Ki hiszi el ezt a szamárságot? Ki képes komolyan venni, hogy Orbán Viktort a Fekete-tengeren próbálták elsüllyeszteni drónok útján?

Az, aki szerint kétféle dolog és esemény létezik a világon: az, ami támogatja Orbán Viktort és az, ami ártani próbál neki, tertium non datur, harmadik lehetőség nincs. Semleges, független dolgok, események sincsenek, minden mindennel összefügg Orbán mellett és ellen, egy hatalmas manicheus rendszerben.

Ezt elhinni a legbiztosabb út a gumiszobába.

Mindenesetre a konteó igen ügyes, látszik rajta a moszkvai csín.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása