Szép, régi szó az anzix, német eredetű, az „Ansichtskarte” kifejezésből származik, eredetileg „látképes postai levelezőlapot” jelent, ilyeneket küldött dédapám dédanyámnak Brassóból Fiuméba. Most viszont moszkvai anzixot írunk, mert fontos, hogy mi folyik az orosz fővárosban, a hét híreit a kiváló Andrej Percev foglalta össze a The Riddle hasábjain.

Kezdjük rögtön azzal, hogy hogyan van a bohókás szakállú Ramzan Kadirov? Jó lenne azt írni, hogy már a Paradicsomban játszadozik a hetvenkét szűzzel, amint a hét elején felröppent hírek is sugallták, de nem így van: talpra állt, meglehet, nem is volt olyan nagyon rosszul, mint hittük.

Az elmúlt hónapokban Ramzan Kadirov csecsen vezető egészségi állapota az egyik legfontosabb politikai kérdéssé vált Oroszországban. A csecsen köztársaság és annak vezetése mindig is „fekete doboz” volt, így Kadirov súlyos veseproblémáiról, sőt haláláról is csak pletykák formájában keringtek információk. Ezeket a pletykákat közvetett bizonyítékok erősítették meg: például egy bizonyos ponton túl a PR-t szerető és a nyilvánosságot kedvelő csecsen vezető felhagyott a rendszeres nyilvános szereplésekkel. Így például figyelmen kívül hagyta az észak-kaukázusi körzet régióinak néhány héttel ezelőtt a dagesztáni Derbentben tartott találkozóját, amelynek élén a Föderációs Tanács elnöke, Valentyina Matvijenko állt. Ráadásul a mindig fitt és sportos Kadirov sokat hízott, és arcán a duzzanat egyértelmű jelei mutatkoztak. Ezek az egészségügyi problémák azt jelentethetik, hogy a Kreml valószínűleg megpróbálja leváltani Kadirovot. A csecsen vezető lemondása rendszeres vita tárgya Moszkvában. Az érte lobbizók között vannak a Biztonsági Tanács tagjai, az úgynevezett „régi csecsenek” és néhány más orosz biztonsági tisztviselő, akik emlékeznek Kadirovnak a szeparatista formációkban való részvételére. Kadirov saját taktikája ilyen helyzetekben már régóta bevált. Botrányokat provokál azzal, hogy felhívja magára a figyelmet, gyakran vékony jégen csúszkálva, ahogyan tette például 2021-ben, amikor a csecsen biztonsági erők Nyizsnyij Novgorod régiójába érkeztek, és otthonában elfogták Zarema Muszajevát, három csecsen ellenzéki aktivista édesanyját, majd erőszakkal visszavitték Groznijba, ahol öt és fél év büntetőtelepre ítélték. Az ilyen eszkalációkat még a hatalmi vertikum képviselői is gyakran bírálják. Kadirov ezután gyűléseket szervezett Csecsenföldön, amelyeken több ezer ember vett részt, hogy demonstrálja lojalitását és támogatását a csecsen vezető iránt. Ezzel párbeszédre hívta ki Vlagyimir Putyint, és arra kényszerítette az elnököt, hogy a maga javára szóljon, hogy kivédje kritikusai támadásait.

Pontosan ilyen helyzetnek vagyunk most tanúi. Az egészségügyi problémák jó okot adnak arra, hogy Kadirov lemondásáért lobbizzanak, és megmutassák Putyinnak, hogy Csecsenföld vezetője túlságosan szétszórt ahhoz, hogy képes legyen gondoskodni a nehéz helyzetben lévő régiójáról. Felismerve a helyzet súlyosságát, Kadirov elkezdett felkészülni a legrosszabb forgatókönyvre: saját lemondására és egy, a klánján kívüli ember kinevezésére. Kadirov családtagjai már régóta előléptetéseket vagy pozíciókat kaptak a régió vezető testületeiben. Ezt valószínűleg abban a reményben tették, hogy amikor új államfőt neveznek ki, az nem kockáztatja meg, hogy megkérdőjelezze a Kadirov család képviselőit, és ők kapják meg a zsíros állásokat. A rokonok kinevezése egyfajta „biztosítási kötvény” lett, de ráadásul Ramzan Kadirov nem mutatott szándékot arra, hogy lemondjon vagy feladja a pozícióját. Először a hatalmi vertikum barátságos és státuszukra érzékeny képviselőit kérte fel, hogy találkozzanak vele a nyilvánosság előtt, hogy bebizonyítsa, hogy még mindig képes a régió vezetőjeként működni, és hogy nincs semmi komoly baj az egészségével. Az Alekszandr Kurenkov (rendkívüli helyzetek minisztere) és Kadirov találkozójáról szóló híradások megjelentek a rendkívüli helyzetek minisztériumának honlapján (de később levették), a Telegram-csatornák pedig felvételeket tettek közzé a csecsen vezetőnek a Roszgvargyija vezetőjével, Viktor Zolotovval való találkozójáról.

Később a csecsen vezető a szokásos provokációs taktikához folyamodott. Kadirov egy videót tett közzé Telegram-csatornáján, amelyen egyik fia, a 15 éves Adam látható, amint megveri Nyikita Zsuravelt, akit istenkáromlással („a hívők vallási érzelmeinek megsértése”) vádoltak, miután az ukrán biztonsági szolgálatok állítólagos utasítására elégetett egy Koránt.(Nem világos, mi haszna lett volna ebből az ukrán szolgálatoknak...) Magáról a verésről már régóta ismertek az információk, de Kadirov dokumentálta a bántalmazást és jóváhagyta azt. Tettei előre látható kritikát váltottak ki (többek között az „Egységes Oroszország” párt tagjai részéről is): soha senki nem sértette még meg nyilvánosan ilyen arcátlanul az orosz törvényeket, és senki nem mutatott ekkora önelégültséget, amikor ezt tette. Csecsenföldön mindig is rengeteg esetben alkalmaztak illegális, önkényes erőszakot azok ellen, akiket a Kadirov-rezsim nemkívánatosnak vagy veszélyesnek ítélt. Ramzan Kadirov azonban eddig mindig nyilvánosan tagadta ezeket. Most gyakorlatilag kiáltványt adott ki, melyben ezek a szavak szerepeltek: „Az embereimnek és nekem valóban jogunk van azt tenni, amit akarunk, és ezt nem fogom tovább titkolni”. Jól tudta, hogy az ilyen akciókat minden bizonnyal ellenezni fogják a biztonsági erők, amelyek nem akarják senkivel sem megosztani az erőszak monopóliumát, és hogy az incidens minden bizonnyal nyilvános vitát vált ki. Kadirov példátlan módon emelte a tétet. Nemcsak arra törekedett, hogy a saját problémáinak hátterében biztosítsa a személyes találkozót Vlagyimir Putyinnal, hanem ezt a találkozót arra is fel akarta használni, hogy legitimálja különleges státuszát, és azt a rendszertől követelje.

Ramzan Kadirov ismét elérte, amit célul tűzött ki maga elé. Elérte, hogy találkozzon Vlagyimir Putyinnal. Az elnök megdicsérte őt a „régió fejlődéséért” és a csecsen zászlóaljak hozzájárulásáért Oroszország ukrajnai háborús erőfeszítéseihez, úgy téve, mintha semmi elítélendő nem lenne Kadirov fiának és magának a csecsen vezetőnek a tetteiben, és ha mégis, akkor nem kell róla beszélni. Kadirov, aki folyamatosan hűséget esküszik az elnöknek, és magát az ő „hűséges gyalogosának” nevezi, lényegében arra kényszerítette magát Putyint is, hogy hűségesküt tegyen neki. A találkozóról készült videó nem oszlatta el a Kadirov egészségi állapotával kapcsolatos kételyeket: bizonytalanul áll a lábán, és a beszéde elmosódott. De ez nem számít, mert most már a csecsen vezető ellenzői tudják, hogy Putyin elégedett Kadirov egészségi állapotával, ami azt jelenti, hogy marad a hivatalában. Kadirovnak sikerült megerősítenie a pozícióját, de gyengítette legfőbb pártfogóját azzal, hogy olyan embernek tüntette fel, aki könnyen és gyorsan zsarolható. Azzal, hogy a csecsen vezető megerősítette saját pozícióját a rendszeren belül, viszont hozzájárult annak destabilizálásához, mivel Kadirov ellenségei a befolyásos orosz biztonsági erőkben egyértelműen elégedetlenek lesznek azzal, ahogyan Putyin kezelte a helyzetet, és elégedetlenségük a jövőben biztosan nőni fog.

Másik hír, hogy a Kreml úgy döntött: az ukrán területek elcsatolásának évfordulóját hatalmas koncerttel ünnepli a moszkvai Vörös téren. Az esemény célja, hogy ismét demonstrálja a Vlagyimir Putyin és politikája iránti országos támogatottságot, és hogy erősítse a már megkezdett elnökválasztási kampányt. A Kreml politikai tömbje (az elnöki adminisztráció) szerint az ünnepségek sorozata várható – a november 4-én kezdődő, a nemzetgazdasági eredmények kiállításával kezdődő összorosz fórumból, a diákok nemzetközi fesztiváljából, az infrastrukturális létesítmények megnyitásából és természetesen az ingyenes koncertekből – kell állnia a rendezvényeknek. A hazafias hangvételű rendezvények és Putyin beszédei a népszerű énekesek, például Grigorij Lepsz, Shaman és a „Ljube” együttes részvételének köszönhetően hivatottak vonzani a közönséget. A médiajelentések szerint azonban a szervezők ismét kénytelenek fizetett statisztákat toborozni a koncertekre, és kötelezővé teszik a közalkalmazottak számára a jelenlétet. Az egyszerű oroszok nem sietnek anyagi ösztönzők nélkül kifejezni hazafias érzéseiket és Putyin iránti szeretetüket: ez már régóta világos. De a felállás azt is mutatja, hogy még azok a művészek sem sietnek színpadra lépni „Putyinért”, akik támogatják a háborút, vagy koncertekkel vagy „humanitárius segélykonvojjal” utaznak a Donbasszba. Így Roman Bilik, a Zveri („Fenevadak”) nevű orosz rockzenekar frontembere, aki nemrég koncertet adott az Ukrajnában szolgáló orosz katonáknak, nem szerepel a várható fellépők listáján. A kormánypárti „Csajf” zenekar és számos más orosz rockzenekar fellépése sem várható. Koncertről koncertre ugyanazok az előadók lépnek fel, akiket a Kremlhez kötődnek: Shaman, Gazmanov, a „Ljube”, Lepsz és számos kevésbé ismert énekes, míg mások inkább távol tartják magukat az ilyen rendezvényektől. Számukra az ország vezetésével való egyértelmű kapcsolat inkább hátránynak, mint előnynek tűnik, mivel elidegenítheti a rajongók egy részét. Gazmanov, a „Ljube” és mások úgy döntöttek, hogy az államnak dolgoznak, amely bőségesen megfizeti őket. A showbiznisz más szereplői egyelőre inkább a showbiznisz üzleti oldalára koncentrálnak. Nem zárkóznak el teljesen az állammal való kapcsolattartás gondolatától, de nem akarják, hogy az állam teljesen a hatalmába kerítse őket. Ebben az értelemben a háború támogatása viszonylag alacsony árat jelent, mert elég őszinte lehet, és így némi népszerűséget generálhat a rajongók körében, akik az adott rock- vagy popsztárt a kreativitásáért, nem pedig a meggyőződéséért szeretik. A kormánypárti rendezvényeken való rendszeres megjelenést a rendszer számára való eladási hajlandóság és a megtévesztés jelének tekintik, ami elidegeníthet néhány rajongót, így az élő bázisra összpontosító művészek inkább elkerülik ezeket. A rezsimtől való elhatárolódásra való törekvés azt jelezheti, hogy az orosz közönség jelentős része nem hajlandó megbocsátani bálványainak, hogy nyíltan támogatják Putyint, mert ők sem támogatják őt.

A koncertet tegnap meg is tartották a Vörös Téren, nem túl lelkes közönség előtt: az odarendelt közalkalmazottak és tanulók valahogy nem rajongtak a rendezvényért, a Meduza kiemeli, hogy az egyik középiskolás lányka megjegyezte: „Inkább mennék algebraórára, mint ide...”

Mondjuk abból több haszna is lett volna, az tény, egy határozatlan integrál sokkal szebb, mint Shaman teljes életműve, de hát ez ízlés kérdése. Szóval, hogy foglaljuk össze: a hét két legfontosabb moszkvai híre az, hogy Ramzan Kadirov egyre erősödik, ha így folytatja, rövidesen bele is pusztulhat, és az, hogy a moszkvai gimnazisták nem rajonganak a hazafias rock-koncertekért.

Soha rosszabb híreink ne legyenek, amondó vagyok.

Említésre méltó még, hogy az orosz abszurd újabb csodás alkotással gazdagodott: Moszkva és Szentpétervár között félúton, Porecsje településen lerakták egy afrikai falu alapkövét. Ez egy igen sajátos közösség lesz, ugyanis feketéknek tilos a bemenet... 

Az egyik helyi televíziós csatorna által „etnikai afrikai falunak” nevezett, szimbolikusan a Tveri Régióban létrehozott „afrikai nemzetközi kongresszus” egy üzleti fórum nyomán jött létre, amelyet április elején rendeztek Moszkvában, hónapokkal a nagyobb hírnévre szert tett szentpétervári Oroszország-Afrika csúcstalálkozó előtt. A kongresszus társelnöke és a projekt ötletgazdája, Konsztantyin Klimenko szerint a falu csak az első lépés egy nagyszabású telepítési projektben. A terv 30 „afrikai kolónia” létrehozását irányozza elő az ország különböző részein, ahová várhatóan 3000 afrikai család érkezik, hogy új életet kezdjen az orosz vidéken.

2019 óta a Kreml nagy összegeket fektetett afrikai propagandaoffenzívájába, amelyet gyarmat- és nyugatellenes retorika jellemez – ez az erőfeszítés csak fokozódott az ukrajnai teljes körű invázió óta. De még ennek fényében is merész lépésnek tűnik az a döntés, hogy több ezer afrikait telepítsenek le Oroszország-szerte. Eddig az afrikaiak Oroszországba irányuló migrációja elhanyagolható volt: 2022-ben mindössze 38 885 afrikai tartózkodott legálisan Oroszországban, közülük 34 360 volt diák.

Az új oroszországi afrikai falvakba várhatóan csak fehér telepesek fognak beköltözni. A VK-n 2023 márciusában Klimenko egy bejegyzésében világossá tette, hogy a betelepülők afrikaner farmerek lesznek, a Dél-Afrikában letelepedett európaiak leszármazottai. Klimenko szerint ezek az emberek most azért akarják elhagyni otthonukat, mert az afrikanerek számára „megváltoztak az idők” (feltételezhetően az apartheid vége óta), és „minden toleránsabbá vált... A búr lakosoknak nem kényelmes, sőt néha veszélyes a szomszédjaikkal együtt élni”. Az afrikai falu tehát egy mentőakció, amelynek célja, hogy megvédje a fehér európaiakat a fekete afrikaiak feltételezett elnyomásától.

A projekt kezdeményezői hangsúlyozzák, hogy a leendő telepesek fehérek, és „európai” származásúak. „Csak ne keverjük össze az afrikaiakat és az afrikait” – figyelmeztet Klimenko a VKontakte oldalán. Mégis, túl sokak számára a különbség meglehetősen homályosnak tűnik, ami mélyen faji alapú aggodalmakat vált ki az „afrikaiak” érkezése miatt.

Azért egy dologra majd vigyázni kell: nehogy véletlenül az „afrikai” falu főterére Puskin-szobrot állítsanak, ugyan Alekszandr Szergejevics bizony afrikai származású volt, látszott is a külsején, de hát, ahogy a régi vicc mondja, nem ezért szeretjük.

Hanem Tatjánáért, Ruszlánért, Ludmilláért. Bizony, meglehet, hogy az Anyegin szerzője nem kívánatos lesz Porecsjében.

Összegzésül: ha Oroszország nem létezne, szigorúan büntetendő lenne kitalálni.

Szele Tamás