Joggal vetődik fel a kérdés, hogy merre tart a közel-keleti háború és milyen eredménnyel járt eddig? Ezt ugyan a szakértő szem (és elme) a napi jelentésekből is megállapíthatja, csakhogy ezeket folyamatosan követni kell ahhoz, hogy átfogó képet kapjunk a folyamatokról, így épp kapóra jön Vjacseszlav Epureanu elemzése a The Insiderből ahhoz, hogy kicsit áttekintsük a helyzetet. Akkor lássuk.

(Képünk illusztráció)

Hogyan alakulnak a katonai műveletek a Gázai Övezetben?

Október 7-én a Hamász fegyveres szárnya – az Izz ad-Din al-Kasszam Brigádok – és több, a Gázai Övezetben működő szövetséges csoport súlyos rakétatűz (rövid idő alatt mintegy 5000 rakétát lőttek ki) fedezékében támadást indított Izrael ellen. Több órán keresztül több ezer fegyveres tevékenykedett a határ menti területeken és településeken, legalább 1194 embert megölve (közülük 843-at polgári személyként azonosítottak) és legalább 4834-et megsebesítve. Ezenkívül 243 embert ejtettek túszul. Palesztin tisztviselők a támadást Tufan Al-Aksza hadműveletnek („Al-Aksza Áradat”) nevezték el.
Válaszul az IDF elindította a Vaskardok hadműveletet, amely a tartalékosok behívásával és a Gázai Övezet erőteljes bombázásával kezdődött, túlnyomórészt JDAM irányított bombákkal. A palesztin fegyveresek viszont rakétákat zúdítottak tömegesen izraeli területre, amelyek többségét (de nem mindet) a Vasdóm légvédelmi rendszer elhárította.

Október 28-tól Izrael áttért a művelet szárazföldi szakaszára. Az IDF erői az övezet északi részén fekvő Gázavárostól nyugatra, az övezet északi részén fekvő Gázavárostól délre és a tengerpart mentén délre vonultak, nem pedig kelet felől, ahogy arra a Hamász valószínűleg számított. November 6-ra az izraelieknek sikerült bekeríteniük a várost és kettévágniuk az övezetet, majd megkezdték az előrenyomulást a városi negyedekbe.

Az Izrael és a Hamász közötti tűzszünet, amelyet az izraeli börtönökben fogva tartott palesztinok és a túszok cseréje miatt jött létre, november 24. óta volt érvényben, és kétszer, november 27-én és 29-én meghosszabbították. Ez idő alatt a 240 túszból 80-at elengedtek 150 palesztinért cserébe. További 25 túszt (többnyire thaiföldi mezőgazdasági munkásokat) az egyezségen kívül engedtek szabadon. Ezenkívül négy túszt még a tűzszünet előtt szabadon engedtek, és egy izraeli katonát egy katonai művelet eredményeként szabadítottak ki. Az IDF két túsz holttestét is visszaszerezte. Izraeli adatok szerint 121 túsz van továbbra is a fegyveresek kezén.

A tűzszünet december 1-jén magyar idő szerint reggel 6 órakor járt le. Az ellenségeskedések újrakezdése után a fő harcok az övezet déli részére, Khan Younes város térségébe helyeződtek át.

Mit sikerült eddig elérnie Izraelnek?

Az IDF-nek sikerült a Gázai Övezetet két egyenlőtlen részre osztania, és a lakosok nagy részét arra kényszerítenie, hogy elhagyják az övezet északi részét. Izraeli állítások szerint a Hamász és más terrorista csoportok ellenőrzése az övezet északi részen megtört. A palesztinok tömeges megadásáról készült fényképek közvetett bizonyítékai ennek.

A Hamász és a vele szövetséges erők viszont továbbra is képesek rakétákat kilőni izraeli területre, és még nem mutattak hajlandóságot arra, hogy teljesen beszüntessék ellenállásukat. Ráadásul az exklávé északi részének nagy hányada és a déli rész szinte teljes egésze továbbra is a fegyveresek ellenőrzése alatt áll. Más szóval, a szárazföldi hadművelet még mindig a kezdeti szakaszában van, és a neheze (beleértve a megszállt területek megtisztítását) még hátravan.

Mennyi áldozatról beszélhetünk?

A december 10-i hivatalos adatok szerint az izraeli erők 425 katonát és 59 rendőrt vesztettek a konfliktus kezdete óta, de a legtöbbjüket (köztük négy IDF-ezredest) október 7-én ölték meg. A Gázai Övezetben zajló szárazföldi hadművelet során 97 izraeli katona vesztette életét.

Az izraeli hadsereg becslése szerint 5000 fegyverest iktattak ki a Gázai Övezetben. Ugyanezen becslések szerint minden egyes megölt harcosra két civil jutott a háborúban. A gázai civil áldozatok száma tehát az izraeli adatok szerint körülbelül 10 000, ami nincs messze a Hamász által említett 16 000-es számtól. Az IDF szerint további 1000 fegyveres halt meg az október 7-i támadásban, ekkor 200-at ejtettek fogságba.

A felszerelésbeli veszteségek ennél bonyolultabbak. Palesztinbarát források több száz megsemmisült izraeli járműről beszélnek. Elmondásuk szerint a harcok három napja alatt 79 harceszközt sikerült megrongálniuk vagy megsemmisíteniük, csak december elején Gáza város térségében. Igaz, a palesztin fegyveresek eddig egyetlen bizonyítékot sem szolgáltattak a legyőzött és teljesen kiégett izraeli felszerelésekről.

Andrij Tarasenko ukrán katonai szakértő úgy véli, hogy a veszteségeket elvileg nehéz felmérni: az IDF javító létesítményei minimális távolságra vannak a harci zónától, így „ami ma veszteséglistára került, az egy-két hét múlva újra üzemképes lesz”. Tarasenko megjegyzi, hogy kevés megerősített videó van visszafordíthatatlan izraeli veszteségekről.

Milyen várakozásokat váltottak be a harcok?

Természetesen az IDF számára a legnagyobb nehézséget – jogi és etikai szempontból is – az jelenti, hogy a Gázai Övezet nagyszámú civil lakossága között folytasson hadműveletet. A hadseregnek folyamatosan figyelembe kell vennie a közvélemény nyomását, beleértve fő szövetségesének, az Egyesült Államoknak a befolyását is, és intézkedéseket kell hoznia. Megjelent például egy interaktív térkép, amely értesíti a lakosokat a közelgő csapásokról.

Ugyanakkor a palesztin fegyveresek szinte minden ismert videón civil ruhába öltözve láthatók, és gyakran próbálnak olyan objektumokat támadások megszervezéséhez felhasználni, mint például az iskolák.

Palesztin militáns csoportok számos videót tettek közzé városi területeken zajló harcokról, amelyeken civil ruhás, könnyen felfegyverzett milicisták láthatók, amint egyes járműveket és IDF-katonák a romok között mozgó csoportjait támadják meg. Jellemzően RPG-7 páncéltörő gránátvetőket használnak tandemlövedékekkel.

A nehézgépek sebezhetősége a sűrű városi területeken bizonyos mértékig megerősítést nyert. Különösen a Trophy aktív védelmi rendszerek (APS) működésével, valamint a gyalogság és a páncélozott járművek közötti kölcsönhatással kapcsolatban merülnek fel kérdések. Palesztin fegyveresek több olyan videót is közzétettek, amelyeken egy Trophy KAZ-tal felszerelt Merkava Mk.4 harckocsit közvetlenül egy robbanószerkezettel támadtak meg.

Andriy Tarasenko ukrán katonai szakértő kommentárjában megjegyzi, hogy a videók közül sokban az IDF harckocsikon lévő védelmi rendszerek detonátorai nem működnek, vagy üzemképtelen állapotban vannak. A valószínűsíthető okok között említi, hogy a harckocsikat gyakran túl közelről lövik ahhoz, hogy a védelem működésbe lépjen (50-70 méter), valamint a nem optimális tárolási körülmények (közvetlenül a harckocsin) miatti technikai felkészületlenséget is feltételezik.

David Gendelman izraeli katonai szakértő ezzel szemben azt állítja, hogy „az aktív védelmi rendszerek jól teljesítenek”, és „több száz sikeres elhárítást hajtottak végre”:

„Természetesen semmi sem 100 százalékos, de a Givati-dandár Namer APC-jének eltalálása és a benne lévő lőszer felrobbanása, ami egyszerre nagyszámú emberünk halálát okozta, eddig elszigetelt esetnek számít, és összességében a védelmet jónak, a páncélozott járművek használatát pedig hatékonynak értékelik”.

Gendelman nem lát rendszerszintű problémát abban sem, hogy a járművek gyalogsági fedezet nélkül működnek:

„A felvételek, amelyeken a palesztin fegyveresek gyalogság hiányában páncélozott járművekre lőnek, mintavételi torzításnak számítanak. A harckocsik és a gyalogság a zászlóalj és a dandár taktikai csoportjainak részeként együtt tevékenykedik, de nem minden pillanatban van gyalogos minden harckocsi mellett, és főleg nem minden APC mellett, amire szükség van, hogy a gyalogosok ne mindenhol tartózkodjanak, és ne rohangáljanak fedezetlenül. A palesztinok egyik kedvenc technikája, hogy odafutnak egy tankhoz, azon APC-hez, töltetet helyeznek el, és a detonáció után megpróbálják RPG-vel eltalálni a detonáció helyét. Ez a technika akkor lehetséges, ha nincsenek gyalogosok a közelben, ezért gyakrabban látunk felvételeket ilyen próbálkozásokról.”

A szárazföldi csapatok előrenyomulásával és a légicsapások folytatásával egyre kevesebb rakétatámadás éri Izraelt. A rakétavetőket Gáza lakónegyedeiben helyezik el, és alagutakban tárolják.

És milyen elvárások nem teljesültek?

A tartalékosok mozgósítása és az ezt követő jelentések az ellátási problémákról némileg megingatták Izraelnek, mint állandó harckészültségben élő államnak a képét. Az alapvető felszerelések és az élelmiszerek hiányát is hevesen vitatta az izraeli közvélemény a hadművelet megkezdése utáni első napokban.

A civil önkéntesek, akik közül sokan nem sokkal korábban részt vettek a Netanjahu-kormány elleni tiltakozásokban, aktívan részt vettek a hadsereg ellátásában, amellyel szerintük az állam nem tudott megbirkózni. Az önkéntesek most is szállítanak élelmiszert és alapvető szükségleti cikkeket az izraeli harcosoknak, valamint például személyi páncélzatot, amelyeket külföldről importálnak, és nem mindig olcsón.

Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a tartalékosok behívására az 1973-as háború óta a legnagyobb léptékben került sor - akkor 400 ezer tartalékost hívtak be, ami az akkori izraeli összlakosság mintegy 8 százaléka volt, most pedig 360 ezer tartalékost, ami a lakosság alig 4 százaléka. Összehasonlításképpen, a 2022 őszén Oroszországban lezajlott mozgósítás során a lakosság körülbelül 0,2%-át hívták be, és egy évvel később sok ellátási problémájuk még mindig nem oldódott meg.

Heves városi harcokra még nem került sor, ahogy alagútharcokra sem. A szárazföldi hadművelet kezdetén a palesztin fegyveresek egy sokatmondó videót tettek közzé a földalatti alagutakra támaszkodó harcokról, de abból ítélve, hogy semmi hasonló nem fordult elő, az IDF tanult a hibáiból.

Bár elszigetelt esetekben előfordulnak az alagútakban elhelyezett csapdák okozta halálesetek. Például így halt meg Gal Eisenkot katona, Gadi Eisenkot miniszter és volt vezérkari főnök fia.

A Hamásznak és szövetségeseinek ellenállása általában véve sokkal kevésbé tűnik kitartónak és szervezettnek, mint vártuk. David Gendelman egyetért ezzel:

„Összességében a tűzszünet és a leállás idejéig az IDF hadművelete a terveknek megfelelően haladt, az előrenyomulás üteme tervezett volt, a veszteségek alacsonyabbak voltak a becsültnél. Taktikai szinten előfordultak a baráti tűz elkerülhetetlen esetei, a fedezék- és biztonsági szabályok be nem tartása stb. de műveleti szinten nem voltak különösebb problémák. Az egyes összecsapásokban a Hamász katonái néha kitartóan viselkedtek, de összességében katonai szervezetként a Hamász a vártnál gyengébbnek bizonyult, kevés előrelépést tett, a rendszerszintű védekezését a heves izraeli csapások legyőzték, és összességében hatástalan volt.”

A palesztin fegyveresek arra számítottak, hogy az izraeli hadsereget hosszan tartó és kimerítő városi harcokba vonják be, ehelyett azonban az IDF inkább azt választotta, hogy bombázással és tüzérségi tűzzel szinte egész városrészeket rombol le. Ennek eredményeként a Hamász harcai kis csoportokban végrehajtott, „lőj és menekülj” alapon végrehajtott gerillatámadásokká fajultak, és nem volt szisztematikus ellenállás, legalábbis század- és zászlóaljszinten nem. A helyzet azonban megváltozhat, ahogy az izraeli csapatok a Gázai Övezet déli része felé nyomulnak.

Figyelembe veszik-e a felek az ukrajnai tapasztalatokat?

A várakozásokkal ellentétben az orosz–ukrán konfliktussal ellentétben eddig szó szerint csak egy maroknyi epizód jelent meg a nyilvánosság előtt arról, amikor palesztin fegyveresek könnyű drónokról dobtak le bombát. Ráadásul gyakorlatilag nincsenek drónfelderítési felvételek, amelyek nyilvánvalóan vagy maguk a drónok elleni sikeres ellenintézkedésekre utalnak a REB (rádióelektronikai hadviselés) segítségével, vagy a kezelőcsapatok és a drónok harci zónában történő indítási képességének megsemmisítésére.

Annak ellenére, hogy az ellenség ritkán használ drónokat, az izraeli hadsereg különböző szinteken úgy tűnik, gyorsan foglalkozott azzal, hogy az orosz–ukrán háborúból ismert drónok ledobása ellen védőtetőket (más néven „brazírozókat”, magyarul „tyúkketreceket”) szereljen fel a páncélozott járművekre. Először Merkava harckocsikon, majd Namer és M113 APC-ken láttak ilyen védőtetőket. Az izraeli Telegram-csatornák szerint a felszerelésükben önkéntesek is részt vesznek.

David Gendelman szerint az IDF figyelembe veszi az orosz-ukrán háború során kifejlesztett módszereket a páncélozott járművek védelmére:

„A páncélozott járművekre a drónokból történő bombázás ellen védő ernyők felszerelésére vonatkozó ajánlások már a gázai háború kezdete előtt megjelentek, de a gyakorlati telepítés október 7. után kezdődött. Láttunk felvételeket ilyen támadásokról az október 7-i támadás során, és a háború alatt is folytatódnak az ilyen kísérletek, de kevesebb a sikeres találat, mert az intézkedések miatt már nem meglepetésszerű támadásról van szó: REB, megfigyelés, csapások a kezelőkre, fedezék stb.”

Orosz és ukrán kommentátorok bírálták a videót, amelyen az IDF harckocsijai és önjáró lövegei szorosan egymás mellett állnak, mert az orosz–ukrán háborúban minden olyan egység, amelyik így helyezi el a felszerelését, szinte azonnal megfizetné az árát.

Jurij Ljamin Közel-Kelet-szakértő, a Stratégiák és Technológiák Elemző Központjának (CAST) kutatója megjegyzi, hogy a palesztin fegyveresek prózai okokból nem tudtak csapást mérni az izraeli felszerelések halmazára: a rakétavetők elhelyezésénél a "„masszivitásra és a titoktartásra”" törekedve a földbe kellett ásniuk vagy más módon állandó szögben rögzíteniük azokat, így lehetetlen véletlenszerű célpontokra csapást mérni velük.

Merre tart a háború?

Az izraeli kormány már kezdetben is azt nyilatkozta, hogy ez egy rövid távú tűzszünet, nem pedig teljes körű fegyvernyugvás. Ezt követően a hadművelet addig folytatódik, amíg a korábban kitűzött célokat el nem érik, vagyis a Hamász és más radikális csoportok teljes megsemmisítését, az összes túsz visszaadását, és annak a lehetőségnek a megszüntetését, hogy egy ilyen támadás újra megtörténhessen. Ezek egyike sem tűnik könnyen elérhető célnak. Rand becslése szerint a terrorista csoportoknak mindössze 7 százalékát sikerült eddig katonailag megsemmisíteni. Még ha sikerül is megsemmisíteni a teljes katonai vezetést és dezorganizálni a struktúrát, ez nem garantálja a Hamász ideológiájának megsemmisítését, amely valamilyen más mozgalom formájában újjáéledhet.

Ami egy tényleges katonai művelet kilátásait illeti, nem szabad elfelejteni, hogy Izrael szárazföldi és légi erőinek csak egy töredéke (körülbelül egyharmada) van jelen a Gázai Övezetben. A csapatok nagy része a Libanonból kiinduló fenyegetésre összpontosít, amelyben az izraeli hadsereg és a Hezbollah fegyveresei között rendszeres kölcsönös tűzharcok folynak. Ez egy potenciálisan szélesebb körű regionális konfliktus része.

Emellett még mindig nem világos, hogy mi lesz a Gázai Övezet déli részével, ahová a civil lakosság nagy része költözött, miután az északi részen megkezdődtek a harcok, és az izraeliek a lakosság déli részre való evakuálását követelték. Az IDF most felszólítja a civileket, hogy már most ürítsék ki a déli Khan Younis városát. Az izraeli hadsereg bejelentette egy interaktív térkép létrehozását, amely az egész Gázai Övezetet kisebb területekre osztja, ahonnan evakuálásra lehet szükség. Ennek ellenére még Izrael szövetségesei, köztük Anthony Blinken amerikai külügyminiszter is figyelmeztetnek az övezet déli részén a lehetséges tömeges civil halálesetekre.

A Gázai Övezet déli része feletti ellenőrzés nélkül azonban sem a Hamász megsemmisítése, sem az összes túsz szabadon engedése nem valósulhat meg. Ezt bizonyítja Izrael saját tapasztalata, amely miután 2000-ben kivonult Dél-Libanonból, 2005-ben pedig Gázából, évtizedekre konfliktusba került a Hezbollahhal, illetve a Hamásszal.

Az izraeli politikusok valószínűleg már nem fognak beleegyezni a Gázai Övezet elhagyásába nagyon szigorú biztonsági garanciák nélkül, és nem fognak második esélyt adni a Hamásznak és más radikális csoportoknak egy olyan akció végrehajtására, mint amilyenre október 7-én került sor. Ez azt jelenti, hogy a béketárgyalások politikailag elfogadhatatlanok, és a katonai műveletet folytatni kell, bár a háborúnak ez az új szakasza lényegesen nehezebb lesz Izrael számára, és elkerülhetetlenül több áldozattal jár majd mind az izraeli oldalon, mind a civilek körében.

Eddig tart Epureanu elemzése, én is hozzátenném a magam véleményét. Amennyiben a Libanoni Hezbollah nem indít inváziót Izrael ellen – és nem indít, mert nincs rá felkészülve, nincsenek páncélozott járművei, nincs légiereje, csak rakétatüzérsége, aknavetői és gyalogsága – úgy a Hamász elveszett. A vezetői akár ostobaságból, akár szándékosan, de figyelmen kívül hagyták az az egyszerű katonai tényt, hogy a Gázai Övezetnek nincs hátországa, az övezet maga a hátország, mármint a Hamászé, a Sinai-félszigetre nem fognak tudni visszavonulni, tüzérségük nekik sincs, kivéve a rögzített rakétaállásokat, amikkel viszont közeledő izraeli páncélosok ellen nem sokra mennek – az állományuk legnagyobb része el fog esni a következő hetek harcaiban. Az alagútharcok nagy valószínűséggel elmaradnak, ugyanis az izraeli hadseregnek több esze van annál, minthogy bemásszon az ismeretlen, halálos labirintusba, ellenben ma reggeli hír, hogy megkezdték a járatok elárasztását tengervízzel, tehát ami tengerszint alatt van azt nagyjából elfelejthetik – és az egész körzet alig fekszik magasabban a tengerszintnél. A városi harcokra viszont van esély, de azok – ép az ukrajnai példák bizonyítják – hihetetlenül véresek, nagyon sok áldozatot követelnek mindkét harcoló féltől, és ezt a Hamász nem fogja győzni már amúgy is megcsappant állományával.

Elmondható tehát, hogy a Hamász veszített, rejtély, miért gondolták úgy, hogy győzhetnek, de a jelenlegi helyzetben teljesen esélytelenek.

Nagyobb baj, hogy Gázában a békét fenntartani majd sokkal nehezebb lesz Izrael számára, mint ezt a háborút megnyerni.

Szele Tamás