Nehezen jön ki belőlem ez az írás, aminek oka van. Az az oka, hogy most egy pár napig munkaszünetet tartunk, és ilyenkor, év végén illik összefoglalni az évet. Lévén, hogy én általában külpolitikával foglalkozom, ilyen szempontból próbálom megközelíteni a kérdést, de nem könnyű optimista következtetést levonni a helyzetből. Röviden: most van az a nagy baj, ami után még nagyobb baj lesz, hogy a végén ne legyen sok baj.

(Képünk illusztráció)

A Föld nevű bolygó önszervezett részei, az úgynevezett országok valamiért tökéletes elmebetegeket választottak arra a célra, hogy vezessék őket, aminek az a következménye, hogy a planéta lakói különb-különb nehézségekkel kell szembenézzenek. Ezeknek a többségét harci cselekmények útján szenvedik el, más részét pediglen éhezés, betegség és viszály révén, de hát ez így szokott lenni apokaliptikus időkben, mikor a Négy Lovas a kert végében abrakoltat. Nézzük hát apróra a bajokat.

Ukrajna

Rövidre fogva: két fillérből maga Gábriel arkangyal sem vesz lángpallost. Sokan vitatják, mások csak megállapítják: Ukrajna offenzívája nem járt sikerrel. Ez tény, de ne feledkezzünk meg arról, hogy az Oroszországi Föderáció erői sem értek el napi mondjuk másfél méternél nagyobb áttörést. És ezt is időnként fel kell adniuk. Ennek az oka, nagyítás nélkül, s igazán kimondva az, hogy a kedves Nyugat olyan lassan csöpögteti a fejlett fegyverrendszereket Ukrajnának, mintha nem selejtezték volna le a nekik szánt eszközöket már rég. Pár hetes hír volt, hogy megérkezett az első Abrams harckocsi, mai hír, hogy holnap talán megérkezik az első F–16-os.

Egyesével ugyan csatahajókat is küldhetnének, tipróláncra szerelve, ennek így semmi értelme. Csak F–16-osból is a legkisebb értelmezhető kontingens három század lenne (ami összesen kilenc gép), fegyverrel, pilótával. Egy géppel, egy harckocsival csak blamáljuk magunkat, de valamiért a NATO az orosz erők kivéreztetésére játszhat, és ehhez ennyit is elegendőnek ítélnek.

Izrael

Az Izraelt október hetedikén ért támadást szinte nincs is mihez hasonlítani, illetve ha mégis példát keresünk rá a történelemben, leginkább a közép-ázsiai szogdok ellen intézett mongol népirtó hadjáratra emlékeztet. Vagy a nankingi mészárlásra.

A harci cselekményt nem is nagyon nevezhetjük sem harcnak, sem cselekménynek: olyan hordák támadtak békés civilekre, amelyeket nagyon nehéz volna „harcosnak” nevezni, lévén, hogy egy harcos alapvetően az ellenséggel akar szembeszállni, számol ennek következményeivel, és egy háború megnyerése a célja. Ezt a célt NEM lehet elérni civilek lemészárlása, demonstratív nemi erőszak, családok dróttal összekötözése, elevenen elégetése és túszejtés útján. Egy háborúban csakis harc útján elképzelhető a győzelem, de ezek nem harcosok, hanem mocskos martalócok, akik – lévén könnyűgyalogság – azonnal megszaladnak a jól szervezett hadsereg elől. Rakétatüzérségük ugyan van, olyan, amilyen, légierejük semmi, hátországuk egyáltalán nincs: a Hamász egy rohammal halálra ítélte saját magát. Elmondhatjuk, hogy a palesztin mozgalmak és az összfegyvernemi hadviselés minimum több anyaméhben születtek, senkire sem számíthatnak Teheránon és a houthikon kívül, és a houthiknak maximum egy hetük van, lévén, hogy tengeri rablásba kezdtek, és ennek okából három amerikai rakétafregatt jelenleg is vígan rombolja az állásaikat. Ennyit a houthikról.

Irán

Irán ellentmondásos állam. Ellentmond főként lakói hajlamainak és igényeinek, például nehezen megmagyarázható, hogy a jó perzsák télen miért akarnak olyan hóbortokkal foglalkozni, mint a fűtés, holott alig negyven centi a hó. Teherán nincs tekintettel a körülbelül 800 százalékos élelmiszer-inflációra, nincs tekintettel a Quds és a Baszidzs szervezetek terrorcselekményeire országon belül és kívül – Teherán a Rejtőzködő Ajatollahot várja, aki utoljára mintegy ezer évvel ezelőtt hallatott magáról, akkor is közvetítők útján, azóta tartózkodik a kommunikációtól. Allah hatalmas, de ekkora marhákat még ő is csak tévedésből teremt. Az iráni-palesztin népi szimpátiáról annyit, hogy a nagyvárosokban már egy évvel ezelőtt is tüntettek a libanoni Hezbollah anyagi támogatása ellen, ez az ellenérzés október nyolcadikán érte el a csúcspontját, mikor is Teherán legnagyobb sportcsarnokát palesztin zászlókkal lobogózták fel, mintegy ezer darabbal, és a teheráni nép különösen alkalmasnak találta ezeket a finom vásznakat arra, hogy kitörölje velük a hátulsó felét. Ez természetesen eléggé intim gesztus, de mintha nem építené a palesztin ügy világméretű elfogadását.

Egyébként már legalább két éve kérdés, hogy mi a jó Alláh csodájából működik egyáltalán az Iráni Iszlám Köztársaság, melynek esetében több dolog is kérdéses: a három szóból csak az nem vitatható, hogy iráni. Illetve, kurd szempontból az is. De hogy az iszlám alapelveihez csak tangenciális köze van, az bárki megmondja akár Mekkában, akár Medinában. Mondjuk ugyanez érvényes a Hamászra és az Iszlám Államra is. A köztársaságot már meg se említsük. Mindenesetre művészet hatalmas olaj- és földgázkincsen ülve fagyoskodni, de Khamenei előtt semmi sem lehetetlen.

Oroszországi Föderáció

Minden háború nélkül is olyan állapotban van a szegény Szent Oroszhon, hogy azt Rettegett Iván idejében sem volt elfogadható. Az még hagyján, hogy írókat ítélnek távollétükben munkatáborra – a cár idején ilyen nem volt, akit a cár száműzött, az csak kényszerlakhelyet kapott, kizárólag a tényleges gonosztevők kerültek munkatáborba, mint Sztálin elvtárs, aki kitüntette magát a postarablás terén, de például Lenint csak arra kérték fel, hogy ugyan foglaljon el egy kissé rossz fekvésű és éghajlatú dácsát, melyet bármikor elhagyhatott, és az első vonattal el is hagyta, a többi történelem – nos, de manapság ha Bikov, Gluhovszkij vagy Akunyin orosz földre teszi a lábát, csattan a bilincs. Ugyanakkor a gazdaság mutatói rémületesek, a demográfiai adatok szörnyűek, értem én, hogy mindenből harckocsit vagy robotrepülőgépet gyártanak, de a scsiből és a nyírfácskából tán mégsem fog menni, bár ez soha senkit nem érdekelt. Oroszország az európai kultúrkör beteg embere, és csak remélhetjük, hogy meggyógyul. Azon a napon lesz egészségesnek mondható, amikor a Vörös téren előadják Bulgakovtól a Fehér Gárdát.

Kína

A Középső Birodalom bajban van. Nagy bajban: egyes tartományokban, például Vuhanban a népesedési ráta mínusz 17 százalékra esett, a pártaktivisták egyáltalán nem szelíd erőszakkal kényszerítik egymáshoz a „vénlányokat” és az agglegényeket. Eddig ez nem árt eredménnyel. Az ingatlanpiac zuhan, még nem tudjuk, milyen mélyre, a beruházások nagyon mérsékeltek: Kína legnagyobb problémája most az, hogy enni kell adjon naponta kétszer több, mint egymilliárd embernek. Ennek fényében különösen jó ötletnek tűnik az afrikai és európai terjeszkedés, ajánlanám még Grönlandot, az elég nagy hely és a legnagyobb részén semmi sincs. Ehhez képest a belgrádi vonal kismiska.

Tajvan

Nem tudom, miért, de az az érzésem, hogy nincs realitása egy éven belül egy kínai támadásnak a szigetország ellen. Egyrészt Kína az 1970-es évek óta nem győzött semmiféle fegyveres konfliktusban (a vietnami kalandot napok alatt visszaverték), másrészt nagyon sokat tanultak az ukrajnai eseményekből. A kínai katonákról sok rosszat lehet mondani, de a kínai vezérkar nem hülye. Egy állig vasban álló szigetországban partra szállni nagyobb kihívás, mint átkelni a Donyecken, pedig az sem nagyon megy a világ második hadseregének. Igen, már Clausewitz is megírta: minden katonai vállalkozások között a legveszélyesebb a partraszállás. A kínai flottaegységek és légierő lehet erős ugyan a maga módján, de nem biztos, hogy a Népi Felszabadító Hadsereg állni tudna egy elhúzódó ostromot – egy sziget ellen.

Magyarország

Kicsiny hazánknak geopolitikai szempontból nincsenek követelései, igényei vagy célpontjai, ennek ellenére mi vagyunk a leghangosabb légypiszok a térképen.

A saját eszünk tokja

Mindenesetre ez csak egy világpolitikai elemzés, és sajnos semmi garancia nincs arra, hogy nem borul fel a mesterséges intelligencia bevetése útján a jövő évben rendezett választások alapján a teljes világrendünk, például, ha Trumpot újraválasztják, én veszek egy búvárszivattyút és egy víztisztító rendszert, aztán levonulok a Keleti alatti kazamatákba. Azt már nem is mondom, hogy mi lesz, ha mindenkit újraválasztanak.

Mindegy, most pár napig ne foglalkozzunk ezekkel a dolgokkal. Megszületett a Kisded, szeressük a családunkat, vigyázzunk magunkra, másokra.

A világot úgyis megette a jófene.

Szele Tamás