Tavaly év végén egy szintén Andrej Percev elemzése alapján készült írásunkban megvizsgáltuk azoknak a személyeknek a listáját, akik a közeljövőben Vlagyimir Putyin utódai lehetnek – ők olyan politikusok, akik jelentős szakmai tapasztalattal és hatalmas erőforrásokkal rendelkeznek. A maiban, melynek alapja szintén Percev tanulmánya, ami a Riddle friss számában jelent meg, folytatjuk az esélylatolgatást.
(Képünk illusztráció)
Az orosz politikában ugyanis létezik egy másik típus is a jelenlegi bojárokon kívül: a távlati utódok. Ezek az úgynevezett „hercegek” – a Putyin belső köréhez tartozó befolyásos csoportok meglehetősen fiatal képviselői. A „hercegek” és a mögöttük álló elit képviselői arra tippelnek, hogy Putyin a 2030-as évek elejéig fog dolgozni, és majd akkor határozzák meg az utódját. Addigra a jelenlegi utódok már előrehaladott korban lesznek, ami lehet, hogy nem teszi lehetővé számukra az ország vezetését. A „hercegek” viszont addigra már fénykorukban lesznek és tapasztalattal rendelkeznek majd, így ezeknek a trónkövetelőknek és pártfogóiknak a fő stratégiája a kivárás. Az idő jelen pillanatban az utódok ellen játszik, és nem csak a koruk miatt. Putyin jelenlegi kedvencei néhány éven belül elfáradhatnak, hibázhatnak, és valószínű, hogy egyesek közülük banálisan kiégnek a munkából, és eltűnnek a reflektorfényből.
Erre példa a Putyin utódlásáért folyó verseny egyik korábbi résztvevője 2007-ből: Szergej Ivanov védelmi miniszter. Őt már biztosan nem tekintik komoly politikai szereplőnek – pedig akkoriban szinte biztos befutónak tartották az utódlásra. Felemelkedése gyorsan megállt, majd karrierje visszaesett. Dmitrij Medvegyev, aki 2008-ban megnyerte a szereposztást és elnök lett, szintén tovább veszített a befolyásából. Azok a csoportok, amelyeknek jelenleg nincs aktuális utódjelöltjük, arra számítanak, hogy a mai kedvencek státusza megváltozik. Számukra kifizetődőbb, ha Putyin minél tovább dolgozik, utána az elnök és az elit különböző csoportjai alaposabban szemügyre veszik a jelenlegi „hercegeket”. A fiatal örökösök és pártfogóik pedig már készülődnek. Ez az írás a legravaszabb és az utódláshoz legközelebb álló „örökösök” névsorát tartalmazza. Egyelőre éljünk azzal a fenntartással, hogy őket is érhetik karrierbeli kudarcok és bukások; de egyelőre ez a lista az összes „cárevicset” tartalmazza.
Dmitrij Patrusev – a biztonsági főnök fia
A 46 éves mezőgazdasági miniszter, Dmitrij Patrusev a herceg-típus legismertebb és legnyilvánvalóbb képviselője. Apja, a Biztonsági Tanács titkára, Nyikolaj Patrusev, Putyin környezetének egyik legbefolyásosabb tagja, és a legbefolyásosabb orosz biztonsági szolgálati tisztviselő. Az ifjabb Patrusev fokozatosan, de kitartóan emelkedett fel. Apja egyértelműen arra számított, hogy fia a megfelelő időben vezetői pozíciókat fog betölteni. Dmitrij Patrusev a VTB-nél dolgozott, majd hosszú ideig a Rosszelhozbankot (az agrárszektor fő bankját) vezette. A 2018-as miniszteri posztra való kerülése még természetesnek is tűnt – az ifjabb Patrusev nem az utcáról érkezett az agrárszektorba. A családi gyökerei miatt fogadtatása teljesen logikusnak tűnt. Az agrárium akkor éppen növekedett és sikereket mutatott fel, a termékek iránti hazai kereslet nőtt, az export bővült. Dmitrij Patrusev a Putyinnal és az elittel való kommunikációjában jól ki tudta használni a hatékony menedzser imázsát, aki nem csak az „apja fia”, anélkül, hogy különösebb erőfeszítéseket tett volna (a magáncégek mindent megtettek az érdekében.) A médiában többször is megjelentek olyan pletykák, hogy az ifjabb Patrusev hamarosan megkapja a miniszterelnök-helyettesi posztot, aztán állítólag nem állt messze az ugrástól sem a miniszterelnöki székbe. A háború, amelyet a Biztonsági Tanács titkára most aktívan támogat, hátráltatta fia karrierjét. A mezőgazdaság komolyan függött és függ a külföldi beszerzésektől – berendezésektől, műtrágyától és vetőmagoktól. A szankciók bevezetése után az ellátás megnehezült vagy teljesen leállt. Ennek következményei a csirke és a tojás meredeken emelkedő árában figyelhetőek meg. Az egykor ígéretes iparág kezdte magával rántani „Patrusev herceget”. Az oroszok számára fontos termékek árai a Kreml számára legkevésbé kedvezőtlen pillanatban – Vlagyimir Putyin választási kampánya idején – szöktek a magasba. Az áremelkedés az orosz társadalom egyik fájó pontja, és a hatóságok igyekeznek ez ellen a lehető leghatékonyabban küzdeni. Dmitrij Patrusev nem egyszer kényszerült mentegetőzni az elnök előtt, sőt legutóbb „még egy utolsó esélyt” kért tőle, hogy javítson a teljesítményén. Eddig nem érkezett célirányos panasz a miniszter ellen Putyin részéről, de ha a választások előtt romlik a helyzet, akkor talán előáll néhánnyal.
Dmitrij Patrusev, mint „herceg” és Putyin lehetséges utódja, most meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben van. Egyrészt az idő neki dolgozik majd – a lényeg, hogy elég hosszú ideig megtartsa a miniszteri posztot, és akkor a tyúkválság feledésbe merül: így lehet majd további előléptetésről beszélni. Másrészt a fiú karrierjének alakulása nagyban függ az apjától; ha Nyikolaj Patrusev távozik a Biztonsági Tanács titkári posztjáról (és ez a 2024-es általános rotáció részeként elég valószínű), a mezőgazdasági miniszter teljesen kieshet a „hercegek” versenyéből. Dmitrij Patrusev, másoknál korábban vált hosszú távon Putyin valószínűsíthető „utódjává”, ezért korábban is távozhat ebből a versenyből, mint vetélytársai. Furcsa módon apja támogatása is a gyenge pontjának tekinthető. Patrusev biztonsági tisztségviselő és magányos ember, fia (és így tulajdonképpen ő maga is) hatalomra kerülése nem kedvez a civil elitnek és a konkurens biztonsági csoportoknak, vagyis ezek a biztonsági tanács titkárának hercege ellen küzdeni fognak, ahogy tudnak. Az emelkedő árak körüli médiafelhajtás (amiért részben az ifjabb Patrusevet okolják) az egyik példa erre a versengésre.
Andrej Turcsak – a szentpétervári „herceg”
A „hercegek” közé tartozik, akiknek karrierje lassan, de biztosan ível felfelé, az Egységes Oroszország főtitkára, a 48 éves Andrej Turcsak. Apját, a régi szentpétervári elit egyik befolyásos képviselőjét, a Lenyinyec védelmi vállalat vezetőjét, Anatolij Turcsakot már az Egységes Oroszország de facto vezetőjének tartják. Ebben a minőségében sikerült kapcsolatba kerülnie a befolyásos csoportok és a bürokrácia képviselőivel. Turcsak aktívan részt vesz a háborúban és annak támogatásában, talán őszintén, talán Putyin különleges figyelmére számítva. Mindeddig ez a háborúpárti álláspont hozzájárult ennek a „hercegnek” a karrierjépítéséhez. De Andrej Turcsaknak még nincs elég hivatalos pozíciója ahhoz, hogy valódi utódjelöltnek (vagy akár jelöltnek) lehessen tekinteni. A háború kitörése előtt őt tartották a szentpétervári polgármesteri poszt fő várományosának – a város jelenlegi vezetője, Alekszandr Beglov konfliktusba került a befolyásos Kovalcsukkal és Jevgenyij Prigozsinnal, akik majdnem legyőzték őt. Andrej Turcsak fokozatosan elkezdett felkészülni a kormányzói posztra, és személyesen vette át az Egységes Oroszország helyi fiókjainak irányítását a városban. A háború tönkretette ezeket a terveket – Beglov jó pontokat szerzett a háború aktív támogatásával, és meg tudta tartani a pozícióját. Idén Szentpétervári helyhatósági választások előtt áll, és máris kampánystáb alakult körülötte. Putyin természetesen másképp is dönthet – és személyesen kell jóváhagynia szülővárosa döntését vagy új vezetőjének kinevezését. Ha Turcsáknak és a régi szentpétervári elitből álló támogató csoportjának sikerül lobbizni a kormányzói székbe való átmenetükért, akkor ez jó alap lesz az utódláshoz. Egy másik karrierlehetőség a „szentpétervári herceg” számára a Föderációs Tanács vezetői posztja (Turcsak jelenleg a parlament felsőházának alelnöki posztját tölti be). Könnyen lehet viszont, hogy mindkét pozíciót egy eddig nem ismmert utódja tölti majd be; ugyanis mindkettőhöz egyaránt szükségesek a politikai és a vezetői képességek. A kormányzati-bürokratikus vonalon való előrelépés már nem elérhető Turcsak számára – ő más utat választott. Elmondható, hogy a „szentpétervári herceg” kilátásai a közeljövőben dőlnek el - ha Andrej Turcsak nem tudja vezetni Szentpétervárt vagy a Föderációs Tanácsot, akkor nehéz lesz neki másik vezeztő állást találni.
Andrey Vorobjov – a Sojgu-klán cárevicse
A moszkvai régió vezetője, Andrej Vorobjov, Szergej Sojgu védelmi miniszter klánjának képviselője, közeli munkatársának, Jurij Vorobjov szenátornak a fia. Életkora – Vorobjov idén lesz 54 éves – kezdi eltávolítani a politikust a „hercegek” csapatából; de ez a befolyásos csoport nem nevelt másik „örököst”. Vorobjov előnyei közé tartozik egy stratégiailag fontos régióban betöltött poszt, az elnöki kegyben álló Sojgu támogatása, valamint jó kapcsolatai a volt Putyin-gárdisták körével (Alekszej Djumin, Dmitrij Mironov), így a Roszgvargyija vezetőjével, Viktor Zolotovval is (aki korábban az FSO-t vezette). Andrej Vorobjov meglehetősen aktív a médiában és a nyilvánosság előtt. De a politikus jövőbeli karrierlehetőségeit a moszkvai régió kommunális összeomlása tönkreteheti. Ő valóban felelős; a konkurens csoportok, akik ezt tökéletesen értik, arra használják a felelősségét, hogy a népszerű Telegram-csatornákon keresztül támadják őt: ezeknek kivonata Putyin asztalára kerül. Ahhoz, hogy Vorobjov felkerüljön az utódok hosszú listájára, a közeljövőben szövetségi tisztségbe kell kerülnie, és a régiója városainak jelenlegi megfagyasztása biztosan nem járul hozzá ehhez az ugráshoz. Valószínű, hogy a „moszkvai régió hercege” herceg marad.
Gleb Nyikitin – a Rostec „hercege”
A Rostec katonai-ipari csoport vezetője, Szergej Csemezov szintén ígéretes politikusokat készített fel, akik alkalmasak a hosszú karrierre és az utódlásért folyó versenyre. A legfőbb „ipari” herceg jelenleg a Nyizsnyij Novgorod kormányzója, Gleb Nyikitin (46 éves). Ipari miniszterhelyettesként van tapasztalata a szövetségi kormányban, elég fiatal, és nemcsak orosz, hanem nyugati végzettséggel is rendelkezik. Most Nikitin egy nagy ipari régió kormányzója, több egymilliós és annál népesebb várossal és bonyolult elitkapcsolatokkal. Putyin gyakran látogat Nyizsnyij Novgorodba, a helyi kormányzó személyét jól ismeri. A karrierje érdekében Nikitin kész aktívan támogatni a háborút, megnehezíteni az abortuszt a körzetében, és általában csatlakozni a háborúpárti-konzervatív irányzat hullámához. Lehet, hogy akkor távolodik el majd ettől a hullámtól, amikor ez már nem lesz divatos a felsővezetők körében. Ahhoz, hogy igazi herceggé váljon, Gleb Nyikitinnek szövetségi kinevezést kell kapnia – például valamelyik minisztérium élére, majd miniszterelnök-helyettesnek. Életkora teljes mértékben lehetővé teszi számára, hogy kivárja a miniszteri kabinetbe való kinevezések újabb körét, és nincs szüksége arra, hogy beilleszkedjen a következő átrendeződésbe.
Makszim Oreskin – Putyin személyes „hercege”
Az utóbbi időben gyakran látható Vlagyimir Putyin asszisztense, a volt gazdaságfejlesztési miniszter Maxim Oreshkin az elnök mellett. Ő kalauzolta őt a VDNH „Oroszország” című kiállításán. Putyinnal együtt jár kampánykörútra, és az első sorban ül a választási rendezvényeken, ahol készségesen nevet a finoman szólva sem a legmulatságosabb elnöki vicceken. Az elnöki tanácsadó még a külsejét is a hazafias trendekhez igazította – a hivatalnok sűrű szakállat növesztett, bár korábban gondosan borotválkozott.
Oreskin az, aki optimista információkkal látja el az orosz vezetőt az államról, és részt vesz Putyin választási programjának gazdasági részének előkészítésében. Az elnökválasztás után miniszterelnök-helyettesi vagy akár miniszterelnöki kinevezése tűnik valószínű forgatókönyvnek. Oreskin egy olyan technokrata képét építi fel, akinek nincsenek nyilvánvaló karriercéljai, és aki kész ott dolgozni, ahol a legfelsőbb vezetője mondja. Úgy tűnik, Vlagyimir Putyinnak és az elit egy részének tetszik ez a kép. Oreshkinnek szüksége van erre a taktikára, hogy elfogadják, mint „gyenge miniszterelnököt”, aki figyelembe veszi minden szereplő érdekeit, és nem tesz úgy, mintha több lenne; így jóváhagyják majd a miniszteri kabinet élére való kinevezését. Putyin asszisztensének szüksége is van erre a képzeletbeli gyengeségre azért is, mert nincs nyilvánvaló politikai pártfogója vagy csoportja – ő magányos játékos.
Akkor azonban semmi sem fogja megakadályozni, hogy a nyilvánvalóan ambiciózus Oreskin az utódjelöltek közé kerüljön – és a „herceg” számára életkora lesz az egyik legfőbb aduja.
Mint látható tehát, Oroszország kicsit sem változott a cárok kora óta. Ha mégis, akkor inkább kárára, mint javára: ugyanis a cári rendszer legalább korlátozta a potenciális utódok számát a Romanov-család tagjaira, sőt, komoly rangsort állított fel közöttük, a jelenlegiben sokkal több a jelölt vagy inkább a jelentkező úgy rövid, mint hosszú távon a központi hatalom átvételére. Legalább annyi, mint Borisz Godunov idejében. Alkalmas egy sincs közöttük, de mindegyik kész volna bármire a trónért.
Nem is csoda: ezek az új Zavaros Idők.
Szele Tamás
