Ma megint a háborúról lesz szó, de előtte engedtessék meg pár keresetlen szó a honi viszonyokról. Megkísértett a gondolat, hogy ne külpolitikával foglalkozzak, hanem azzal a sajtóbotránnyal, ami egy Pulitzer-emlékdíjas kolléga és egy feltörekvő politikus körül zajlik, de nem teszem. Tegnap csak a magánvéleményemet mertem közölni, abból is több órás, elfajult, sértésekkel teli vita lett, míg le nem állítottam a kommentelési lehetőséget.

(Képünk illusztráció)

Még éjfélkor is csengett a telefonom, nehogy véletlenül aludni tudjak kicsit, ma is ezzel kezdődött a nap: hát kérem, én azt elhiszem, hogy mindenkit a saját és kizárólag a saját véleménye érdekel. Azt akarja viszontlátni mindenhol, aki nem ért egyet, minimum áruló, de lehet emberevő is. Viszont én tegnap dühömben megfogadtam, hogy ennek a politikusnak én többet az életben le nem írom a nevét (van egy másik ilyen is, azt kilenc éve nem említettem meg, szintén sajtóügy miatt bojkottálom). Betartom a szavamat, ha belé is csikordul a maradék pár fogam abba a rengeteg őrültségbe, amit összefirkál a nagyérdemű. Nem hajhászom én az olcsó népszerűtlenséget, de megvan a magam véleménye erről az egészről. Mely felől ne is tessenek vallatni, megtartom a közvetlen környezetemnek.

A kis kitérő után térjünk a tárgyra: mennyire károsak az orosz finomítóiparra az ukrán dróntámadások? Sajnos nem eléggé, de lehet ez még másképp is – vagy nem. Az ügyben Szergej Vakulenko mondott szakvéleményt a Substackon. A szerzőről annyit kell tudni, hogy huszonöt éves tapasztalattal rendelkezik az olaj- és gáziparban közgazdászként, menedzserként, vezetőként és tanácsadóként, többek között a Royal Dutch Shell és az IHS CERA cégeknél. A Gazprom Neft stratégiai és innovációs vezetője volt 2022 februárjáig. Tehát tudja, mit beszél.

Az idei év eleje óta az ukrán drónok 13 orosz finomítót és több olajraktárt támadtak meg. Az első két ilyen támadás után azt vehettük észre, hogy ez egyelőre csak kellemetlenség, ami azonban problémává válhat. Eddig az orosz finomítóiparban okozott kár talán még nem jelent nagy gondot, de egyértelműen fenyegetést igen.

Ez talán az első példa az orosz infrastruktúra elleni tömeges, hosszú időn át tartó és sikeres ukrán dróntámadásra (az olajipari csapásokon kívül többek között több nagy kohászati létesítményt is támadtak már meg). A támadás mértéke és az orosz légvédelem tehetetlensége bizonyos meglepetést jelentett. Nem arról van szó, hogy a légvédelem egyáltalán nem működött – az egyik videón látható, ahogy fényes nappal egy lassan szálló drón megfordul, és folyamatos tüzelés mellett sikeresen rárepül a célpontra, de mint ez a példa is mutatja, sikertelenül.

Nem ezek az első ukrán dróncsapások – 2023-ban Moszkva ellen is történtek ilyen támadások, de ezek a Berlin 1941. augusztusi demonstratív bombázásához hasonlítottak – nem okoztak nagy kárt, bár elgondolkodtatták az átlagpolgárt, és megingatták a vezetők önbizalmát. Az ipari célpontok elleni első támadások ugyanezt a benyomást keltették – egyértelmű volt, hogy a valódi hatáshoz nagyobb léptékre van szükség, és nem volt nyilvánvaló, hogy az ukrán fél képes-e ilyen szintű nyomást kialakítani és fenntartani.

A támadások kezdetén megfogalmazott következtetések közül sok továbbra is érvényes. Az orosz olajfinomítók elleni sztrájkok veszteségeket okoznak az orosz olajvállalatoknak, de nem károsítják az orosz költségvetést, és alig vagy egyáltalán nem befolyásolják az orosz exportbevételeket. Az orosz hadsereg üzemanyagszükségletét és az orosz gazdaság kiemelt üzemanyagszükségletét az ukrán drónok hatósugarán kívül eső finomítók termelésével lehet fedezni. Az egyes dróntámadások nem pusztítják el teljesen az üzemeket, és általában nem is pusztítják el az egyes létesítményeket, hanem csak megrongálják azokat. Az ilyen fegyverek robbanófejének kis tömegét a találat pontossága kompenzálja, de a legtöbb esetben még mindig van lehetőség a viszonylag gyors javításra.

Másrészt a drónok költségei, még ha feltételezzük is, hogy a támadó raj kis töredéke éri el a célt, több tízszer, ha nem százszor kisebbek, mint az okozott károk helyreállításának költségei, ami egy kimerítő anyagháborúban fontos. Ha a drónrajok támadásának ereje nem csökken, az orosz légvédelem nem növeli hatékonyságát, és nem találnak más védelmi eszközt, Ukrajna gyorsabban fogja tudni visszaszorítani az orosz olajfinomítók termelését, mint ahogy az orosz olajvállalatok képesek lesznek helyreállítani azt.

A navigációs elektronika (nemcsak a műholdas navigáció, hanem a külső jelet nem igénylő szilárdtest-inerciarendszerek is) modern fejlődése, olcsósága és hozzáférhetősége, a Starlink kommunikációs rendszer megjelenése, amely úgy tűnik, lehetővé teszi a drónok irányítását akár 1000 kilométeres távolságból is, a műholdképek nyilvános hozzáférhetősége, amelyek lehetővé teszik a célpontok néhány méteres pontosságú kiválasztását – mindezek a tényezők úgy tűnik, hogy elvileg megváltoztatják a stratégiai célpontok elleni, nagy távolságokra irányuló légitámadások lehetőségeinek határait.

Oroszország olajfinomítóinak 40 százaléka azonban az új ukrán fegyverek hatótávolságán kívül van. Feltételezve, hogy a támadások következtében csak biztonságos finomítók fognak működni, ezeknek a kapacitása elegendő az ország dízelüzemanyag-, hajózási üzemanyag- és fűtőolaj-szükségletének kielégítésére, míg a benzin és a repülőgép-kerozin (a polgári repülés számára) mintegy 20-30 százalékos hiányát két nagy fehéroroszországi finomítóból származó importtal lehet fedezni, amelyek együttes kapacitása három és félszer nagyobb, mint a fehérorosz szükségletek.

Jelenleg a kár mértéke kisebb – ha a sérült egységek kapacitásával számolunk, a kereskedelmi üzemanyagok – benzin, gázolaj és kerozin – előállítása 15%-kal csökkenhet. A kerozin és a gázolaj esetében még mindig van tartalék, míg a benzin esetében a szokásos fogyasztás mennyisége jelenleg megközelítőleg megegyezik a megmaradt termelés volumenével.

Az orosz finomítók elleni hadjárat ideális forgatókönyve az ukrán fél számára valószínűleg úgy nézne ki, hogy az ukrán támadások teljes sikerrel járnak a nagy hatótávolságú drónok hatósugarában lévő összes finomító ellen, az orosz védelem képtelen ellenállni az ilyen támadásoknak, és ennek következtében a drónok hatósugarában lévő orosz finomítók szinte teljesen leállnak, ami arra kényszeríti az orosz hatóságokat, hogy megszorító intézkedéseket keressenek a hadsereg és a gazdaság olajtermékekkel való ellátására. Ennek során az orosz hatóságoknak több problémával is meg kellene küzdeniük.

Először is, további jelentős teher hárulna a vasútra, amely már most is érezhetően túlterhelt. Oroszországnak van egy olyan fő termékvezeték-rendszere, amely alkalmas arra, hogy a szibériai és uráli finomítókból a gázolajat és a benzint Oroszország északnyugati, középső és déli részeire szállítsa, de az üzemanyagok további elosztásához mindenképpen a vasutat kell majd használni, akárcsak a fehéroroszországi üzemanyag-szállításhoz. A vasútra nehezedő fokozott nyomás más iparágakra is kiterjedő problémákat okozhat.

Másodszor, a kormánynak vagy be kell vezetnie az üzemanyagok jegyrendszerét, vagy fel kell hagynia a benzinárak alacsonyan tartására irányuló populista intézkedésekkel, engedélyeznie kell az árak emelkedését, és áremelésekkel kell egyensúlyba hoznia a keresletet a korlátozott kínálattal. A legvalószínűbb, hogy egy ilyen helyzetben a kormány nem hagyna többletbevételt az olajvállalatoknál, hanem rendkívüli adókat vetne ki.

A motorüzemanyagok fogyasztásának kényszerű csökkenése és áremelkedése, valamint a közúti és vasúti szállítással kapcsolatban felmerülő problémák tovább növelik az orosz gazdaság problémáit, amely már most is szenved a munkaerő és a hitelforrások hiánya és magas költségei miatt. Valószínűleg pontosan ebben az eredményben reménykednek az ukrán stratégák.

Másrészt ez az Ukrajna szempontjából ideális forgatókönyv nem biztos, hogy megvalósítható. Ha alaposan megvizsgáljuk a támadások statisztikáit, első pillantásra úgy tűnik, hogy a támadások az oroszországi olajfinomítók egyharmadát érintették – 13-at az Energiaügyi Minisztérium és az Üzemanyag- és Energiakomplexum Központi Diszpécserosztályának jelentéseiben felsorolt 37 finomítóból. Ám ezek közül több finomító elleni támadást visszavertek – az ország európai részének legnagyobb finomítóját, a Szentpétervár melletti Kirishi finomítót kétszer is sikertelenül támadták, a Jaroszlavli finomítót és a súlyosan érintett Szizsrani finomítóval szomszédos Novokujbisevszk finomítót pedig kijavították. A Krasznodar régióban található kis Ilszki finomítóban a két elsődleges finomítóegység egyikében keletkezett sérülés, de a támadás után kevesebb mint két héttel már visszaállt a korábbi termelés. Ez a finomító elpusztíthatatlannak tűnik – 2023-ban már érte támadás, de még akkor is képes volt helyreállítani a teljes működést. Sajtóértesülések szerint a volgográdi finomítóban nem maga az elsődleges finomítóegység, hanem annak egyik csővezetéke sérült meg – ez a kár gyorsan és könnyen javítható.

A tizenhárom így vagy úgy megtámadott finomítóból hat nem játszik különleges szerepet az orosz piac ellátásában – ezek szinte kizárólag exportorientált finomítók vagy mini-finomítók. A belföldi piac számára fontos üzemek közül négy – Nyizsnyij Novgorod, Rjazany, Szizsran és Volgográd – szenvedett különböző mértékű károkat. Ezek nagy finomítók, közülük kettő fontos Moszkva ellátása szempontjából, de még mindig nem teszik ki az orosz finomítóipar túl nagy részét, és úgy tűnik, hogy legalább három közülük továbbra is működik, bár kisebb kapacitással.

A finomítók célpontjainak kiválasztása is érdekes. Egyrészt az elsődleges finomítóegységek elleni támadások látszólag azonnal jelentősen csökkentik a finomítók termelését. Másrészt a kulcsfontosságú termékek, elsősorban a benzin kibocsátása kisebb mértékben csökkenhet, ha a finomítói termelésben a krakkolóegységeknél keletkezik a szűk keresztmetszet (és ez nem ritka az orosz finomítóknál). Az adókedvezmény 2024-es megszűnésével az orosz finomítók csökkentették elsődleges kapacitásuk kihasználtságát, és összhangba hozták azt a fűtőolajat könnyű kőolajtermékké alakító másodlagos finomítás teljesítményével. A támadás után a megmaradt primer oszlopokat újra feltölthetik, és az érintett finomítók másodlagos finomítói körei elkezdhetik a nehéz frakciók átvételét a szomszédos finomítókból.

Ugyanakkor az elsődleges finomítóegységek terjedelmes, de meglehetősen egyszerű egységek, amelyek legtöbb alkatrészét oroszországi vállalatok gyártják, és amelyek viszonylag könnyen javíthatók helyben. A bonyolultabb másodlagos feldolgozó vegyi reaktorok, vezérlőrendszerek, szivattyúk és egyéb dinamikus berendezések elvesztése sokkal kellemetlenebb lehet, de az ilyen támadásokat nehezebb megszervezni - az elsődleges feldolgozó oszlopok sokkal láthatóbb és könnyen azonosítható célpontok. A jelek szerint az ukrán SZBU, amely saját bevallása szerint a támadásokat tervezte, ukrán szakembereket is bevont erre a célra - a volt Szovjetunió összes nagy finomítója hasonló berendezésekkel és műszaki sémákkal dolgozik, és egy szakember számára a célpont azonosítása még a Google Maps képeiről is elég egyszerű feladat, míg egy laikus számára a sok finomítói létesítmény ugyanúgy néz ki. A jelek szerint egy megbízható és praktikus támadási lehetőséget választottak a potenciálisan pusztítóbb helyett.

Feltételezhető, hogy az Oroszországon belüli jelentős létesítmények elleni támadásokat az elnökválasztás napjára időzítették, a januári támadások a taktika tesztelésát jelentették, a drónrajokat pedig a márciusi támadásokra készítették elő. Ha ez a feltételezés helytálló, akkor a finomítók elleni támadások intenzitásának mostanra mérséklődnie kellene. A következő hetekben kiderül, hogy valójában mennyivel csökkent az üzemanyag-kibocsátás, és mely finomítók tudták visszaállítani a termelést. Egyelőre elmondható, hogy a dróntámadások jelentős és lényeges tényezővé váltak a háborúban, nemcsak a frontvonalon, hanem a hátország elleni támadásokban is. Mindazonáltal még messze vannak attól, hogy döntő jelentőségűek legyenek.

Egyszóval, nincsen ok sem hejehujára, sem gyászra, kedvelje az ember akármelyik oldalt is. Az olajcsata még nem dőlt el. Meglátjuk, mi lesz.

Szele Tamás