Enyhe borzalommal figyeli a magyar sajtó független szigetecskéje a budapesti Szitakötő-rendszer kiépülését – illetve nagyjából már kész is van, és egy ideje üzemel – és sokan sejtik úgy, hogy ez a politikai ellenzék megfigyelését fogja szolgálni. Nos, a dolog nem ennyire egyszerű, bár kétségtelen, hogy alkalmas arra is. De hát malomkővel is lehet ceruzát hegyezni, csak kicsit ormótlan a szerszám ehhez.

(Képünk illusztráció)

Először is lássuk, tulajdonképpen miről beszélünk? Egy olyan rendszerről, ami az összes közterületi kamera jelét továbbítja egy, illetve két adatfeldolgozó központba, ahol aztán vagy kezdenek valamit a tengersok információval, vagy sem. Kevesen tudják, hogy manapság az élet minden területén ott vannak a kamerák, az ATM-ektől a tömegközlekedésig, az üzletektől a liftekig, tehát ha minden jel egy helyre fut be, azzal valóban végig lehet követni egy célszemély mozgását akár tetszőleges időn keresztül is. Csak éppen kicsit drága játék volna.

Nekem magamnak a személyi követésben alapos tapasztalataim vannak, úgy értem, mint célszemélynek (a lehallgatással szintén így jártam, még a közelmúltban is), és elmondhatom, hogy a daliás nyolcvanas évek, mikor még valóban személy követte az embert, gyalog vagy gépjárművel – esetleg több személy, ezt hívták „lánckövetésnek” – örökre odavannak. Erre ma már semmi szükség, de nem a kamerarendszer miatt, hanem azért, mert ha valakit nagyon érdekel, merre járok, így vagy úgy feltelepít egy szoftvert a telefonomra, és annak a GPS-adatai alapján rögtön tudni fogja, hol csavargok éppen. Okostelefonja ma már majdnem mindenkinek van, az olyan embereknek, akik a politika valamelyik aspektusával foglalkoznak, főleg: arra csak rá kell varázsolni egy Pegasust, Candirut vagy Predatort, és már meg is oldódott a kérdés. Feleslegesek tehát az aggodalmak, évek óta lehet tudni mindenkiről és bárkiről mindent.

Mármint, ha valamelyik szerv vagy szolgálat kíváncsi rá.

A Szitakötő-jellegű hálózatokkal nem is az a baj, hogy mindent látnak, hanem az, hogy – tényleg és szó szerint látnak mindent, csak ez a minden informatikai szempontból nagyon sok. Hatalmas adatmennyiség, amit ki kéne értékelni, elemezni kéne, viszont ahhoz már komoly emberi és számítástechnikai kapacitás szükséges. Ráadásul az egész rendszer eléggé megbízhatatlan és könnyű becsapni.

Kezdjük azzal, hogy a kamerák többsége azért nem éppen csúcsminőségű, olyan képet ad, amilyent tud, olyan felbontásban, amilyenre képes. Egy parkolóház kamerái például le tudják olvasni a rendszámokat, de egy emberi arccal vagy elboldogulnak, vagy nem. Az ATM-ek kamerái például ennél azért jobbak. Az időjárás és a fényviszonyok is sokat ronthatnak a helyzeten.

Nekem a moszkvai megfigyelőrendszerről vannak információim, de a Szitakötő valóban lenge, röpke kis rovar ahhoz képest. Ott már a kilencvenes évek eleje óta építik a saját megfigyelőrendszerüket, mi most ott tartunk, ahol ők olyan huszonöt éve. Ott azonban még a házak kaputelefonjában is van kamera, legalábbis a jobb környékeken, így aztán tényleg megeshet, hogy ha valaki kimegy egy tüntetésre és feltűnően viselkedik, mikor este hazamenne, a ház kapujában már várják, és még jól járt, ha csak a rendőrök és nem az FSZB munkatársai. Olyasmi szó szerint megtörtént, hogy tüntetés előtt tartóztattak le egy csomó ellenzékinek ismert embert, a metróban, mikor még csak igyekeztek az esemény helyszínére.

Igen ám, de ennek ára van. 2011 óta a videoazonosítással kapcsolatos kiadások összesen 3,6 milliárd rubelt tettek ki, ennek több mint negyedét (1,2 milliárd rubelt) – az ukrajnai háború kitörése után költötték el. És ez csak az azonosító szoftverek költsége, maga a rendszer és annak működtetése ennél nagyságrendekkel többe kerül. Csak személyi felismerő szoftverből nem kevesebb, mint ötvenhat félét használnak, egyesek arcok alapján azonosítják az embereket, mások sziluettek alapján, mások érzelmeket ismernek fel, megint mások embertömegeket elemeznek. Képzelhető, micsoda káosz lehet a központban.

De ez lassan alakult ki. A kilencvenes évek egyszerű térfigyelő kameráit nem azonnal cserélték le a mostaniakra, általában belpolitikai események ösztönözték a fejlesztéseket. 2011 végén például Moszkván végigsöpörtek az Állami Duma-választásokon elkövetett csalások elleni tömegtüntetések, amelyek „Bolotnaja-gyűlések” néven vonultak be a történelembe. Ezek után írták alá az első szerződéseket az utcai kamerák videóinak az állam számára történő átadásáról (addig is átadták, csak szerződés nem volt róla). 2012-ben létrehozták az Egységes Adattároló Központot a fővárosi kamerák videóinak tárolására, 2016-ban pedig bejegyezték az első arcfelismerő szoftvert. A kamerák száma folyamatosan nőtt. Ha hihetünk a moszkvai főpolgármesteri hivatalnak az „Információs város” program végrehajtásáról szóló dokumentumok szerint, akkor 2018-ra már a közterületek 74%-át és a lakossági szektor 90%-át lefedték a videómegfigyelő hálózatok. A moszkvai Információs Technológiák Főosztálya külön szerződéseket köt a kamerák nyilvános helyeken, például vásárokon történő telepítésére.

Bonyolítja a helyzetet, hogy az arcfelismerő rendszerhez egyelőre csak a szükséges műszaki jellemzőkkel rendelkező speciális kamerák kapcsolódnak – ezeket a költségvetés terhére telepítik a „Biztonságos város” program keretében. A Roszkomszvoboda jogvédő szervezet szakemberei azonban feltételezik, hogy a hatóságok hamarosan megtanulják, hogyan lehet más kamerákat is integrálni a rendszerbe. A legtöbb kamera Moszkvában van (több mint 200 ezer darab). A fővárosban az arcfelismerő rendszer 2017-ben kezdte meg működését. Ezzel szemben a teljes Csukotkai Régióban összesen tizenöt kamera működik, azok is olyanok, amilyenek.

Egyszóval: monstre, méregdrága rendszer, olyan, amilyen nálunk soha nem lesz, mert ne feledjük el, hogy az orosz állam ezen az egy dolgon – mármint a tulajdon rendszerének biztonságán – sosem spórolt, erre akkor is van pénz ott, ha semmi egyébre nincs.

De ez a hálózat már valóban bevethető akár az ellenzéki aktivisták, akár a katonaszökevények ellen, holott hivatalosan a bűnözés visszaszorítását szolgálja. Az igaz, nem sok sikerrel, Moszkvában alig csökkent a bűncselekmények száma, mióta működik.

Térjünk vissza az alaptémánkhoz: mire jó ez az egész? Azt látjuk, hogy Moszkvában tényleg politikai célokra használják, de nálunk mire alkalmas? Hiszen ha egy szolgálat vagy valamelyik rendőri szerv meg akar figyelni valakit, sokkal olcsóbban is megteheti, a telefonján keresztül. Ha tudják, kit akarnak követni, azt követni is fogják.

Nálunk sokkal inkább akkor hasznos ez az eszköz, ha nem tudják, kit kell figyelni. Mondok is erre egy példát.

Épp tegnap történt, hogy összehangolt támadás érte az ellenzéknek aláírást gyűjtő aktivistákat, egyszerre három helyen is Budapesten. Mint a 24.hu írja:

„Szabó (Timea) állítása szerint csütörtökön három budapesti helyszínen, szinte egy időben megtámadták három különböző sátrukat. Az egyik eset Békásmegyeren történt, ahol ő is kint volt személyesen. Elmondása szerint „alkoholistának kinéző vagy alkoholista emberekhez” odamentek fekete dzsekis középkorú férfiak, és pénzt nyújtottak át nekik. A pénzt elfogadók a beszámolók szerint ezután hirtelen elkezdtek ordibálni: Karácsony Gergelyt, Dobrev Klárát és az ellenzéket szidták. Egy másik helyszínen, a Deák téren a képviselő szerint hasonló események játszódtak le, de itt a verbális erőszak átcsapott fizikai bántalmazásba:

– A Deák téri sátrunkat be kellett zárni, mert ott konkrétan megverték az összes aktivistánkat – jelentette ki Szabó. A harmadik helyszín a Blaha Lujza tér volt, a társelnök szerint itt is hasonló volt a helyzet, mint Békásmegyeren és a Deákon.”

Lehet valakikkel nem egyet érteni, de nem szabad verekedni emiatt, ez világos, ahogyan az is, hogy provokációról van szó. Akárhogyan is nézzük: ez bűncselekmény, nem csak a testi sértések különböző formáiról van szó, hanem garázdaságról is, hiszen nagy nyilvánosság előtt történtek az atrocitások, megbotránkoztattak sokakat, ha jobban megkapirgáljuk a dolgot, megáll a bűnszövetségben elkövetés is, szóval ezt nem fogják megúszni egy megrovással az elkövetők.

De tényleg, mi van velük, megvannak?

Legalább egy megvan közülük. A 444 szerint az egyik Deák téri verekedő egészen biztosan megvan, csak – olyan rettenetesen részeg, hogy még mindig nem lehet kihallgatni, kérdés, hogy ha majd magához tér, mennyire fog emlékezni a történtekből.

Viszont az majdnem biztos, hogy mivel sem ő nem ismerte az áldozatait, sem az áldozatai őt, csakis a térfigyelő kamerák felvételei alapján találhatták meg. Tehát a rendszer, amitől az ellenzék egy része tart, ebben az esetben épp az ellenzék érdekében működött.

Én sem értek egyet azzal, hogy van ilyen rendszerünk, rossz kezekben sok csúnya dologra képes. De például most jó kezekben volt.

Különben a mi rendszerünk – sőt, a nála fejlettebb is, Hong Kongban – elég könnyen becsapható. A Hong Kong-i tüntetők évekkel ezelőtt Hszi Csin-ping arcát ábrázoló gumimaszkokat vettek fel, amitől a helyi hálózat azt hitte, hogy a Menny Elvtársa tüntet az utcákon pár millió példányban, majdnem ki is adta ellene a körözést. De nem is kell idáig elmenni, elég festeni az arcunkra egy-két sötét foltot vagy sávot, már nem képes azonosítani az embert (bezzeg a moszkvai igen, de hát azon három évtizedet dolgoztak és most is fejlesztik, folyamatosan).

Összegezve: a Szitakötő valószínűleg a következő tíz évben nem lesz különösebben alkalmas politikai használatra (épp annyira lehet vele aktivistát megfigyelni, mint mondjuk cirmos kismacskát), de a köztéri bűncselekmények esetében lehet haszna. Sőt, mint láttuk: van is.

Tenni ellene nem sokat lehet, a legjobb, ha tudatában vagyunk a létezésének és aszerint viselkedünk.

Szele Tamás