Forgókínpad

Forgókínpad

Szele Tamás: Európa – atomhatalom

2024. június 02. - Szele Tamás

Elmúltak, kérem, az ünnepek, ahogy a KFT mondaná, fába szorultak a férgek, már a vastyúk sem talál szeget, nincs EP-vita a tévében, elvonult a Békemenet, véget ért a nagyjelenet, térjünk vissza a rendes napi borzalmakhoz végre. Mint a hírek mondják, az Oroszországi Föderáció újból nukleáris fegyverek bevetésével fenyegetőzik, amennyiben a területét amerikai vagy nyugat-európai fegyverek bevetésével támadja meg Ukrajna.

europai_atom1_junius_2_2024.jpg

(Képünk illusztráció)

Márpedig meg fogja támadni, már most is teszi, különben a határhoz közel fekvő, másfél millió lakosú Harkivot kősivataggá változtatja a határ túloldalán, de még lőtávolságon belül felállított orosz tüzérség, és amit az nem pusztít el, azzal a szintén orosz légtérből indított siklóbombák végeznek. Fenyegetőzzön a Kreml, amivel akar, másfél millió ember élete a tét. Különben is, a nukleáris fegyvereket például Mao Ce-tung sosem szerette, „papírtigrisnek” hívta őket, mondván, hogy csak fenyegetőzni jók, bevetni senki sem akarja őket. No, de mi lenne, ha a változatosság kedvéért Európa – még csak nem is az Egyesült Államok, hanem Európa – kissé visszafenyegetőzne? Ennek a lehetőségéről közölt tanulmányt a CEPA honlapján Jan Kallberg, aki többek között West Pointon egyetemi tanár, tehát van némi fogalma a hadviselésről. Lássuk, mit mond.

Ma Európa nukleáris erői – az Egyesült Királyság és Franciaország nukleáris hadereje – meglehetősen hatékonyak, nagyrészt az Egyesült Államokra támaszkodnak, és részben integráltak. Az elrettentő erők némileg felkészültnek nevezhetők, ami kétes elrettentő hatást jelent.

A nyugat-európai demokratikus államokat fenyegető veszélyek elszaporodásával a kontinensnek sürgősen rendbe kell tennie nukleáris ügyeit.

A NATO három nukleáris képességgel rendelkező országa – amelyek közül az Egyesült Államok a legjelentősebb – jelenleg mind olyan rendszereket alkalmaz, amelyek lényegében a hidegháborúból örökölt, a stratégiai elrettentés elérését célzó erők. Jelenleg mindhárom ország modernizálja többnyire tengeralattjáró-alapú rendszereit. Mindháromnak megvan a saját belpolitikai programja és nukleáris doktrínája, még akkor is, ha ugyanannak a szövetségnek a tagjai.

Mindhárman a nukleáris képességek terén történő újbóli beruházások korszakába lépnek, miután évekig a régebbi parancsnokságra és irányításra, robbanófejekre és hordozó platformokra támaszkodtak. Ez lehetőséget biztosít a két európai atomállam számára, hogy egységes európai nukleáris parancsnoki struktúrát hozzanak létre, és biztosítsák, hogy a kontinentális nukleáris elrettentés hatékony és rugalmas legyen, és kiterjedjen a NATO teljes területére.

Természetesen ennek a célnak jelentős gyakorlati és politikai akadályai vannak. Hogy kinek az ujja van a gombon, az csak az egyik tényező. Az olyan nem együttműködő szövetségesek, mint Magyarország a másik, és a brit–francia megállapodás a részletekről, mind egymással, mind a többi szövetségessel, a harmadik. De senki sem kérdőjelezheti meg komolyan a szükségességét, tekintettel a sötétülő nemzetközi helyzetre. És bizonyára mindenki hallotta már az ukránok panaszát, amelyben Oroszország nyílt agresszióját összekötik azzal a döntésükkel, hogy 1994-ben beleegyeztek a nukleáris fegyvereik átadásába.

Mi hát a teendő?

Először is, mivel az Egyesült Államoknak az Indo-csendes-óceáni térségben jelentősen megnövekedett geopolitikai versennyel kell szembenéznie, a kritikus pontokon valószínűleg erőforrásokat von el, és – a republikánus elnökjelölt, Donald Trump nyilatkozatai alapján – válság esetén nem biztos, hogy Európával együtt fog harcolni. (Trump azt is mondta, hogy az USA „100%-ban” a NATO-ban marad, ha a szövetség tisztességesen bánik Amerikával.)

A bizonytalanság azonban veszélyes a geopolitikában, és különösen az elrettentés elméletében. Az európaiak rendkívül meggondolatlanok lennének, ha hagynák, hogy ez bekövetkezzen. Ezért sürgősen ki kell építeni egy ütőképesebb, önálló európai nukleáris egységet.

Az európai demokráciák ezt úgy érhetik el, hogy közben elkerülik a fokozott nukleáris proliferációt, amelynek elkerülésére kötelezték magukat. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaiként és régóta elismert nukleáris hatalmakként a kontinensnek olyan rendszert kell kialakítania, amely fenntartja Franciaországot és az Egyesült Királyságot mint nukleáris fegyverzettel rendelkező zászlóvivőit. A brit és a francia nukleáris erők egyesítésével a NATO-rendszeren belül egy európai nukleáris parancsnokság jönne létre.

Az európai NATO nukleáris arzenálba és parancsnoki struktúrába történő újrabefektetéssel Európa „megóvná” magát az Egyesült Államokban bekövetkező drasztikus politikai ingadozásoktól. Egy erősebb európai nukleáris fegyverzet felszabadítja az Egyesült Államok erőforrásait az Indo-csendes-óceáni térség számára, ugyanakkor felgyorsítja nukleáris modernizációjukat is. Az európai nukleáris parancsnokság egyesítené az angol-francia nukleáris parancsnoki struktúrát, miközben fenntartaná a nukleáris készlet feletti nemzeti ellenőrzést, és biztosítaná, hogy az európai nukleáris fegyverek készenlétben álljanak, ütőképesek legyenek, és rugalmas parancsnoki és ellenőrzési struktúrával rendelkezzenek.

Másodszor, az európai nukleáris elrettentési képesség minden tagországot szolgál, de csak az Egyesült Királyság és Franciaország biztosítja. Az összes európai országnak meg kell osztania a költségeket, hogy támogassa az Európai NATO Nukleáris Parancsnokság erőit.

Ez nem kis dolog. Az Egyesült Királyság új Dreadnought-osztályú nukleáris fegyverzetű tengeralattjáróinak építése jelenleg még folyik, és a 2030-as évek elejére várható, hogy szolgálatba állnak, becsült költségük 41 milliárd font (52 milliárd dollár). A francia Le Triomphant-osztályú program várhatóan 2035-re szállítja le az első tengeralattjárót, és hasonló összegbe fog kerülni. Ha elkészül, a nyolc francia és brit ballisztikus rakéta-tengeralattjáró folyamatos tengeri elrettentést fog biztosítani, és mindenkor legalább három ezek közül járőrözik majd. Emellett Franciaország az AMSPA-R rakétával korszerűsíti taktikai nukleáris arzenálját. Az Egyesült Királyság nem rendelkezik taktikai nukleáris eszközökkel.

Ez rendkívül költséges vállalkozás, és az európai NATO jelenleg nem járul hozzá. Ezen változtatni kellene. Még ha Franciaország és az Egyesült Királyság továbbra is viseli is a fő pénzügyi terhet, a többi 28 európai szövetségi tagnak is jelentős részt kellene vállalnia a költségekből, valamint támogató infrastruktúrát és kikötői létesítményeket kellene felajánlania. Nem igazságos az a rendszer, amelyben a londoniak fizetnek Európa stratégiai elrettentő erejéért, de a berliniek nem.

Harmadszor, minden NATO-országnak el kellene fogadnia – még ha csak átmenetileg és ideiglenesen is – azt, hogy nukleáris fegyverek legyenek a területén. Az első csapás és a második csapás szempontjából minél kevesebbet tud a potenciális ellenfél a nukleáris fegyverek elhelyezéséről, annál nehezebb lesz kiszámított első csapást mérni, ami növeli az elrettentő erőt. Az olyan országoknak, mint Svédország és Finnország, nem lesz lehetőségük arra, hogy lemondjanak az állandó, ideiglenes vagy tranzit nukleáris fegyverzetről, mivel a kilövőállások és a repülési útvonalak bármilyen korlátozása csökkenti az elrettentő erőt.

Negyedszer, a kis hatóerejű nukleáris fegyverekre való fokozott összpontosítás növeli az agresszió kockázatát, és szükség esetén növeli az ellenfél elleni küzdelem képességét. Oroszország az elmúlt évtizedeket arra használta fel, hogy különféle kis hatóerejű és „designer” atombombákat hozzon létre taktikai és műveleti feladatokra. A stratégiai és taktikai fegyverek közötti igen jelentős aránytalanság gyengíti az elrettentést, mivel egy orosz 1 kilotonnás (KT) csapásra szélesebb kontextusban vagy egy 10 megatonnás (MT) fegyverrel válaszolnak, vagy egyáltalán nem tesznek semmit, ha az arányosság határozza meg a választ. (A jelenlegi francia taktikai nukleáris fegyverarzenál ugyan biztosít némi lehetőséget, de vélhetően keveset.)

Az oroszok számos olyan hiánypótló nukleáris fegyvert fejlesztettek ki, amelyek közül sok nem feleltethető meg a NATO képességeinek. Egyesek azzal érvelnek, hogy az ilyen fegyverek csökkentik a nukleáris bevetés ingerküszöbét, de a megfelelő válaszadásra való képtelenség aláássa az elrettentést, ami sokkal nagyobb kockázatot jelent a nukleáris fegyverek alkalmazása szempontjából. A hatékony elrettentéshez szükség van képességekre és lehetőségekre, amelyek növelik a bizonytalanságot a potenciális agresszor számára.

Ötödször, a NATO és az USA potenciális ellenfelei fokozzák az elektromágneses impulzusfegyverek (EMP) kutatását minden formában és széles körben – és lehetővé teszik a NATO és az USA eszközeire mért csapásokat, amelyekkel megbéníthatók és hatástalaníthatók, különösen egy háború első óráiban.

Az EMP, a nagy magasságú elektromágneses impulzus- (HEMP) és a nagyenergiájú mikrohullámú fegyverek katonai kutatása és az ellenintézkedések kidolgozása számos ország cyber-fegyverneme (elektronikus hadviselés vagy EW), haditengerészet, légierő és polgári infrastruktúra-védelmi ügynökségei között oszlik meg.

Egy európai NATO nukleáris parancsnokság felgyorsíthatná, összpontosíthatná és ösztönözhetné az EMP és HEMP fegyverek és ellenintézkedések kutatását és alkalmazását, támadó és védekező céllal, ami e képességeknek mind a stratégiai képességek, mind a kiegészítő kiber (EW) képességek operatív és taktikai szintű bevetéséhez vezetne. Az EMP és HEMP kutatóközösség szorosan kapcsolódik a nukleáris közösséghez, és a kiber- és EW-eszközökkel együtt többszörös előnyök érhetőek el.

Az európai NATO nukleáris parancsnokság csökkentené és megosztaná a költségeket az európai szövetségesek között, amelyek részesülnek az elért elrettentésből. Egy ilyen egységesített nukleáris erő nagyobb képességű és korszerűbb lenne, és szélesebb körű lehetőségeket biztosítana anélkül, hogy nukleáris fegyverek elterjedését idézné elő. Az európai NATO nukleáris parancsnokság életképes megoldás a biztonság növelésére és az európai NATO-t érő nukleáris támadással szembeni elrettentésre.

Idáig Kallberg érvelése, nekem az a véleményem, hogy meg kellene próbálni, ugyanis ha meg sem próbálja Európa megvédeni magát, és az Egyesült Államok esetleg megtagadja a védelmét, a végén tényleg a La Manche-csatornánál állnak meg az orosz páncélosok. Azt nem tudjuk, az orosz nukleáris fegyverek és főleg az azokat hordozó, célba juttató eszközök milyen állapotban vannak, de az biztos, hogy rosszabbul állnak, mint a velük szemben álló, rendszeresen karbantartott brit és francia arzenál. És úgysem akarja használni igazából se egyiket, se másikat senki. Maónak – ebben az egyben – igaza volt.

De ha már fenyegetnek minket, fenyegessünk vissza. Juttassuk a Kreml eszébe, hogy tőlünk is lehet nagy pofont kapni.

És akkor elmarad a pofozkodás.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása