Szép hely, jó hely Teherán... általában a magyar ember ezt a régi kuplét ismeri Iránról, esetleg hallott még ajatollahokról és hidzsábról, erkölcsrendőrségről és Mahsa Aminiről, Raisi elnök haláláról és Pezeshkian minapi megválasztásáról, vérbe fojtott tüntetésekről és kereskedelmi szankciókról, de mindezekről már csak akkor, ha érdeklődő alkat és rendszeres újságolvasó.

(Képünk illusztráció)

Viszont még az érdeklődő alkatú polgártársaink is félreértik azt a tényt, hogy Pezeshkian, az új iráni elnök „reformista”. Igaz, ezt az irániak közül is sokan félreértették, ha nem is annyira, mint Nyugaton szokás. Ne veszítsük szem elől azt a tényt, hogy az iráni rendszer egyedülálló, nem prezidenciális, az iráni elnöknek kevesebb a hatásköre még a magyar elnöknél is. A tényleges végrehajtó hatalom Khamenei, az Őrzők Tanácsa és a fegyveres erők (főként az IRGC, vagyis a Forradalmi Gárda, a Baszidzs és a reguláris hadsereg, az Artesh, valamint a szolgálatok) kezében van, körülbelül ebben a sorrendben: tehát a döntés joga mindenképpen Khameneit illeti minden fontosabb kérdésben. Lehet szó így reformokról és a külpolitikai irányvonal változásáról? Ezt járta körül Nyikita Szmagin a Carnegie Alapítvány honlapján. Nos, érdekes eredményre jutott, tekintsük is meg.

A reformer Maszúd Pezeshkian váratlan győzelme az iráni elnökválasztáson megmutatta, hogy az ország konzervatív politikusai egyre kevésbé tudnak ellenállni a változás iránti növekvő igénynek. A keresett változás többek között egy új iráni külpolitikát jelent - mindenekelőtt a Nyugattal való kapcsolatok normalizálását és az Oroszországtól való eltávolodást.

Mivel „csak” az iráni választók és nem a kormányzó elit akarja a változást, Pezeshkian nem fog azonnali problémát okozni Moszkvának. De az iráni társadalom oroszellenes érzelmei valószínűleg nem fognak egyhamar eltűnni, és Pezeshkian győzelmének figyelmeztető jelként kell szolgálnia a Kreml számára. A Teheránnal való együttműködés a jövőben sokkal nehezebbé válhat.

Pezeshkian meglepetésszerű győzelme három olyan évet követ, amikor az iráni konzervatívok a kormány minden ágát ellenőrizték. Amikor 2021-ben Ebrahim Raisi lett az elnök, úgy tűnt, hogy a konzervatívoknak sikerült elfoglalniuk a politikai rendszert, és minden reformpárti jelöltet kizárnak az indulásból a választásokon. Az iráni Iszlám Konzultációs Gyűlés márciusi választásai, amelyeken a konzervatívok 290 helyből 233-at szereztek meg, megerősíteni látszottak ezt a nézetet.

Pezeshkian győzelme a Raisi helikopterbalesetben bekövetkezett halálát követő választásokon azonban azt mutatja, hogy az iráni rendszer még mindig képes meglepetéseket okozni, még akkor is, ha az ország választásait aligha lehet szabadnak vagy tisztességesnek nevezni.

A konzervatívok végzetes hibája az volt, hogy nem sikerült elfojtaniuk a frakcióvitákat és egyetlen jelölt körül egyesülniük. Ennek eredményeként a konzervatív szavazatok a szavazás első fordulójában megoszlottak Szaíd Dzsalili (40 százalék) és Mohammad Bagher Ghalibaf (14,5 százalék) között. Más szóval, ha a konzervatívok egy közös jelöltet állítottak volna, akkor már az első fordulóban diadalmaskodhattak volna (a győzelemhez szükséges küszöb a szavazatok több mint 50 százaléka).

Ráadásul Ghalibaf támogatóinak egy része, akik haragudtak Dzsalilira a kompromisszum elutasítása miatt, végül Pezeshkian mögé sorakozott fel. Az eredmény sok szempontból árulkodó volt: Irán konzervatív politikusai vezetési válságban vannak, és a belső harcok miatt mélyen megosztottak.

Ali Khamenei, Irán legfelsőbb vezetője véget vethetett volna a civakodásnak, de úgy döntött, hogy nem avatkozik be, és egyelőre úgy tűnik, elégedett a reformerek győzelmével. Amióta a 2022-es ellenzéki tüntetések legitimitási válságot váltottak ki, az iráni hatóságok próbálgatják a reformerek visszahelyezését a vezető kormányzati pozíciókba. Mégiscsak más, ha egy forradalom esetén ők buknak meg helyettük.

Pezeshkian-t az alacsony részvételi arány és a vidéken, különösen a kurdok és az azeriek körében való népszerűsége is segítette céljának elérésében (kurd és azeri gyökerekkel is rendelkezik, és mindkét nyelven beszél). Győzelmének fő oka azonban a teljes iráni társadalmat átható változás iránti vágy volt. Az eredmények azt sugallják, hogy még a rendszerhez általában hűséges rétegek – például a katonák és a tisztviselők – is a reformok mellett tették le voksukat.

Ami a külpolitikát illeti, ez a változás iránti vágy abban nyilvánul meg, hogy Irán globális elszigeteltségének véget akarnak vetni: más szóval a Nyugattal való kapcsolatok normalizálását. Pezeshkian sokat beszélt erről a választási kampány során, és a korábbi reformerekhez hasonlóan nyíltan felszólított az Európával ápolt kapcsolatok javítására és az Egyesült Államokkal fennálló feszültségek csökkentésére.

Ugyanakkor a „Nyugattal kialakított kapcsolatok normalizálása” inkább kényelmes választási szlogen, mint valódi külpolitikai program. Még ha Irán őszintén meg is akarná változtatni irányvonalát, nem világos, hogy a jelenlegi helyzetben hogyan tudná ténylegesen megvalósítani ezt a fordulatot. Teherán legnagyobb problémáját a nyugati szankciók jelentik, amelyek az elmúlt években egyre nagyobb méreteket öltöttek és kiterjedtek. Bármilyen kísérlet az iráni atomalku feltámasztására, amelyből Donald Trump elnök 2018-ban kivonta az Egyesült Államokat, valószínűleg kudarcra lenne ítélve. Az sem világos, hogy Washington és Európa kész-e feloldani a szankciókat – vagy akár tartózkodni az újak bevezetésétől.

Ezért nem meglepő, hogy – minden nyugatbarát retorikája ellenére – Pezeshkian nem sokkal győzelme után beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Az iráni reformer megígérte Putyinnak, hogy októberben a két fél aláírja az évek óta tárgyalt hosszú távú stratégiai együttműködési megállapodást.

Pezeshkiannak kevés mozgástere van Irán és Oroszország kapcsolatának újragondolásában. Bármennyire is erős az igény a Nyugattal való kapcsolatok normalizálására, Teherán az elkövetkező években inkább Moszkvával és Pekinggel mélyíti el kapcsolatait.

Hosszú távon azonban másképp néznek ki a dolgok. Irán reformpárti választói, valamint az ország reformpárti médiumai Moszkvát az orosz és a szovjet birodalom örökösének tekintik, és úgy vélik, hogy csak Irán vagyonának és erőforrásainak megszerzésében érdekelt. Ellenzéki körökben elterjedt vélemény, hogy Moszkva támogatása nélkül az iráni rezsim már régen összeomlott volna.

Végső soron Pezeshkian győzelme rendkívül valószínűtlen, hogy Oroszország és Irán a közeljövőben ne fokozná együttműködését: a két félnek túl nagy szüksége van egymásra. Ugyanakkor azonban az iráni társadalom egyre inkább a külpolitikára vetíti ki a belpolitikai helyzettel való elégedetlenségét. A hatóságok kritikusai Oroszországot - méltányosan vagy sem - úgy állítják be, mint az egyik fő felelőst országuk nehéz helyzetéért.

Pezeshkian győzelme újabb bizonyítéka ennek a tendenciának. Ez azt jelenti, hogy az új elnök potenciális fenyegetést jelent Moszkva számára. Elvégre egy olyan változás iránti igény juttatta hatalomra, amelyet félreérthetetlenül oroszellenes érzelmek jellemeznek.

Eddig tart Nyikita Szmagin elemzése, de ne érjük be ennyivel – nézzük meg a tegnap esti teheráni lapokat is az Iran International segítségével.

Egy nagy iráni politikai hírportál szombaton arról számolt be, hogy az ország új elnöke már kiválasztotta külügyminiszterét, a nukleáris szervezet vezetőjét és első alelnökét.

A Nameh News arról számolt be, hogy Abbász Araghcsi volt külügyminiszter-helyettest, aki 2021-ben a Nyugattal folytatott nukleáris egyeztetések főtárgyalója volt, választották ki leendő külügyminiszternek. Hivatalos bejelentés azonban még nem történt.

A beszámoló szerint Ali-Akbar Szalehi, aki tapasztalt diplomata és magas rangú tisztviselő, lesz az iráni Atomenergia-szervezet vezetője. Ali Tayyebnia, Hasszan Rouhani kormányzása idején nagyra becsült gazdasági tisztségviselő lesz Pezeshkian első alelnöke, aki nyilvánvalóan az összes kormányzati gazdasági ügynökséget felügyeli majd.

Pezeskiant hivatalosan július 28-án, vasárnap (tehát ma) fogják beiktatni az elnöki tisztségbe, egy ünnepség keretében, amelyen Ali Khamenei legfelsőbb vezető elnököl majd. Két nappal később a parlamentben leteszi a hivatali esküt. A parlamenti törvények értelmében az új elnöknek a beiktatását követő két héten belül be kell mutatnia programját és ismertetnie kell kabinetjének minisztereit.

Egyetlen név vagy miniszteri lista sem tekinthető véglegesnek, amíg az elnök hivatalosan be nem nyújtja javasolt kinevezettjeinek listáját Ali Khamenei legfelsőbb vezetőnek.

Pezeshkian elnökválasztási kampánya során az első találgatások még Mohammad Javad Zarif volt külügyminisztert jelölték meg kulcsfontosságú kabinettagnak. Nem sokkal Pezeshkian győzelme után azonban Zarif bejelentette, hogy nem csatlakozik a kormányhoz. Ehelyett az Átmeneti Stratégiai Tanács vezetőjévé nevezték ki, amelynek feladata a miniszterjelöltek azonosítása és ajánlása.

Az Asr-e Iran mérsékelt-konzervatív honlap csütörtökön azt állította, hogy azonosította a bizottság által kiválasztott három lehetséges külügyminiszter-jelöltet, akik közül Pezeshkiannak kell választania.
Valamennyi jelölt a reformpárti frakcióhoz tartozik. Lássuk a névsorukat:

Abbász Araghcsi volt külügyminiszter-helyettes és Seyyed Mohammad Sadr, aki arab és afrikai ügyekért felelős külügyminiszter-helyettes is volt, valamint Mehdi Szanaei akadémikus és volt oroszországi nagykövet szerepel az esélyesek között.

Július elején az IRGC-hez kötődő Tasnim hírügynökség szintén Araghcsit jelölte meg a külügyminisztérium „legvalószínűbb” jelöltjeként.
A Tasnim azt is állította, hogy Pezeshkian Haszan Naszrallah Hezbollah-vezérnek küldött üzenetét Araghcsi írta.

Araghcsi Hasszan Rouhani 2021 közepén befejeződött elnöksége idején Zarif helyetteseként szolgált. Ő volt Zarif jobbkeze a 2015-ös JCPOA nukleáris megállapodáshoz vezető tárgyalások során.

A médiában megnevezett másik lehetséges jelölt Mehdi Szanaei, aki Irán oroszországi nagykövete, a külügyminisztérium főtanácsadója és korábbi parlamenti képviselő volt. Az iráni média kiemeli, hogy folyékonyan beszél angolul, oroszul és arabul, és a nemzetközi kapcsolatok gyakorlati szakértőjeként és professzoraként is elismerik.

A politikai kerekasztal-beszélgetések és választási viták során Sanaei Pezeshkian egyik politikai tanácsadójaként szolgált, ami miatt a média azt hitte, hogy ő volt Pezeshkian egyik jelöltje a külügyminisztériumba. 2019-ben Sanaei jelentős viták középpontjában találta magát, miután lánya Moszkvában meghalt, amit nyilvánvalóan öngyilkosságként könyveltek el. Az iráni nagykövetség a közösségi médiában jelentette be Arefe Sanaei halálát, de tagadta, hogy az öngyilkosság lett volna az ok, halálát „agyvérzésnek” tulajdonították.

Ennek ellentmondóan egy helyi tévéállomás arról számolt be, hogy a nagykövet lánya egy kilencedik emeleti ablakból egy Renault gépkocsira zuhant, aminek következtében meghalt. A Szabad Európa/Rádió Szabadság Rádió (RFE/RL) megerősítette ezt a beszámolót, és megerősítette a helyi média értesüléseit, miszerint Arefe Sanaei az utcán álló autóra zuhant.

Ali Khamenei legfelsőbb vezető következetesen megismételte prioritásait, amelyek közé tartozik a térségben lévő proxy csoportok támogatása és a nukleáris program rendületlen folytatása. Legutóbbi beszédében méltatta a parlament által jóváhagyott „Stratégiai cselekvési tervet a szankciók feloldására és az iráni nemzet érdekeinek védelmére”, amely az urándúsítás növelésére és az ENSZ-ellenőrzések csökkentésére kötelezi a kormányt Zarif szerint ez a törvény jelentős akadálya volt annak, hogy érdemi előrelépés történjen a tárgyalásokon.

Nos, szubjektív véleményem az, hogy Pezeshkian részéről mintha valóban tapasztalható volna némi törekvés arra, hogy legalább külpolitikai és gazdasági téren némi hatalmat, mozgásteret és hatáskört szerezzen vissza a kormányának (és saját magának is), ám nagyon nehezen sikerülhet ez neki: míg Khamenei él, Irán nem változik meg. Ami elég nagy baj Iránnak, de leginkább az ott élő embereknek, mert így egészen biztosan állandósul a hiperinfláció és a nyomor.

Egyelőre itt tartunk. Még most is „szép hely, jó hely Teherán”?

Szele Tamás