Meglehetősen rossz hírek érkeznek mostanában, a magyar sajtó még függetlennek megmaradt, kicsiny töredéke számára: egyre oroszosabb szelek fújnak, szibériai légtömegek érkezése várható, lassan már – minden túlzás nélkül – a puszta létünket kell féltenünk. Azt a létet, amit a kormánymédia lakájai hosszú ideje tagadnak, azzal érvelve, hogy nincs és nem is létezhet független sajtó.
(Képünk illusztráció)
Ez valami olyasmi, mintha azt állítaná egy mozgalmas magánéletű, neát ledér hölgy, hogy női hűség nem létezik: már hogyne létezne, legfeljebb neki nincs róla még segédfogalma sem. Lehet, hogy egyesek egyetértenének vele, mások meg vitatnák a tézisét, azonban az már a világ legnagyobb ostobasága lenne, hogyha valamiképpen hatalomhoz jutva kötelezővé tenné a promiszkuitást. Mégis, a magyar kormány már nagyon sok éve valami ilyesmire törekszik, nem kímélve pénzt, paripát, fegyvert, jogalkotást és propaganda-eszközöket. A legújabb riasztó hír ma reggel érkezett a HVG vezércikkében, melynek még a címe is mellbevágó:
„Ötletel a kormány: felfüggeszthetik a médiumot, amit háborús propagandán érnek, de nem Lánczié a döntés”
Mi ebben olyan borzalmas? Ne tessék propagálni a háborút és nem lesz semmi baj – mondaná a naiv olvasó, de nekem erről a régi vicc jut eszembe.
1944, Kohn rohan a Nagykörúton, Grün megállítja:
Hova rohansz, mi a baj?
A nyilasok... azt beszélik, akinek három golyója van, azt fogják és azonnal kiherélik! Gyere, meneküljünk együtt!
Minek menekülnénk? Tudtommal neked is, nekem is kettő van.
Igen, de ezek előbb vágnak, aztán számolnak!
Szóval, itt alapvető fogalmakat kellene tisztázni, mielőtt vágnának és még akkor is előbb jönne a számolás, mint a műtét, de a jelek arra mutatnak, hogy erre pártunk és kormányunk nem hajlandó. Mi azonban tisztázzuk a dolgokat, ha egyébért nem is, azért mindenképpen, hogy bemutassuk a helyzet abszurditását. Először is:
Mi a háború és mi a béke?
Mert a jogszabály-tervezet, melynek megszavazása az őszi parlamenti ülésszak idején várható, de állítólag már vagy kész van vagy nagyon rövidesen elkészül, általánosságban készül szankcionálni a „háborús propagandát”, ami persze elvileg helyes is volna, csakhogy esetünkben minden relatív.
Ugye, a jogalkotók Ukrajna teljes körű orosz inváziójára gondolnak, csakhogy ezt nem írhatják bele a szövegbe, mert a jogszabály elvileg tovább lesz hatályban, mint ameddig a háború eltart. Tehát csak általában büntethetnek minden háborús propagandát. Esetünkben a külpolitikai helyzet Orbán Viktor egyre radikálisabb és a nemzetközi porondon már majdhogynem vállalhatatlan Kreml-barátsága miatt polarizálja a belpolitikai helyzetet is: nagyjából elmondható, hogy aki egyetért Orbánnal, az oroszbarát, aki nem ért vele egyet, ukránbarát (bár ez sem ennyire egyszerű, akadnak kivételek).
Túl azon, hogy ebben az országban már lassan mindent a miniszterelnökkel mérnek, ha pacalt rendelek a vendéglőben, kormánypártinak néznek, ha rántott sajtot vagy gombát, „romkocsmák félhomályában merengő diplomásnak”, vagyis ellenzékinek, pedig lehet, hogy csak éhes vagyok, vagy elrontottam a gyomromat, tehát túl ezen a nagyon magyar sztereotipizálási törekvésen, rá kell döbbennünk, hogy a hírszolgáltatás – ami a sajtó alapvető feladata volna – milyen mértékben károsodik a polarizációtól. Hiszen a kormánymédia nagy alkalmazkodási kényszerében vagy elferdíti a tényeket, vagy elhallgatja, vagy – kitalálja, tehát nem ragaszkodik mereven az igazsághoz. Erre rögtön tudok is mutatni egy mai példát. Mit is ír a mai Magyar Nemzet?
„Visszatér az orosz nyelv Ukrajna sajtójába (…) Azok az ukrán portálok, amelyek a PC (political correctness; politikai korrektség) jegyében korábban a legmerevebben elutasították az orosz nyelv használatát, lassacskán csendben visszatérnek az ukrán nyelvű alapváltozat mellett az orosz nyelvű hír- és kommentárszolgáltatáshoz is. Ugyanakkor a Zelenszkij-vezetés radikális ellenzéke folytatja a küzdelmet „minden ellen, aminek köze van Oroszországhoz”.
Az angol nyelvű változat a legtöbb médiumnál kötelező, ám aki valódi, nem néhány napos híreket akar, az az ukrán vagy ismét az orosz nyelvű változatot olvassa. Az egyik legradikálisabb fórum, az Unian hírszolgáltató iroda említett híradása például korábban elképzelhetetlen lett volna. Igaz az Unian a DeepStateUA-ra, a nyugati szervezetekhez közel állónak tartott nem kormányzati szervezetre (NGO) hivatkozik.”
Először is, az Unian nem hivatkozik senkire és semmire. De ez még hagyján. A valóság ezzel szemben az, hogy mindig is volt az Uniannak orosz verziója, én például a háború legelső napjától orosz nyelven olvasom ezt a médiumot, mert nekem az kényelmesebb (bár ennyi idő alatt megtanulhattam volna ukránul is, csak mindig halogattam, meg dolgozni kellett tanulás helyett). De a főoldalon, jobbra, fent van egy gomb, azt megnyomva lehet váltogatni az orosz és az ukrán verzió között. A Magyar Nemzet ezt a gombot csak most, a háború 896. napján fedezte fel, de rögtön kiemelt hírré is tette ezt az eseményt. Nem hír. Ez akkor lehetett volna hír, amikor elindult a kétnyelvű szolgáltatás, de ahogy elnézem a dolgokat, az alapítás, tehát 1993 óta így mennek a dolgok a hírügynökségnél. Ez nem újdonság, ez bizony ódonság, amit a hajánál fogva ráncigáltak elő, hogy valamivel „támogassák” az orbáni „béketervet”.
Vagy vegyük az Origót, amiben hetente háromszor kitört a harmadik világháború, mármint a felső szalagcímben, ők vagy Medvegyev esténként elkövetett posztjaiból dolgoztak, vagy elferdített, időnként kitalált hírek alapján riogatták a közönséget. Mostanság ez elmarad, mert tart az olimpia, de ha véget ér, ők is vissza fognak térni a megszokott uszításhoz. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy az oldal színvilága vörös-kék-fehér, mint az Oroszországi Föderáció zászlaja, már nem is gyanú, hogy háborús propagandát űznek, hanem bizonyosság.
A magát függetlenként meghatározó – vagy inkább: pártok iránt nem elkötelezett – média jóval visszafogottabb, itt is van ugyan némi szerepe a szimpátiának, de a magyar belpolitikával ezeknek az orgánumoknak a háborús híradásai nem állnak kapcsolatban. Meg hát sokkal több forrás alapján is dolgozunk. Tudom, hogy az lenne az igazi, ha ott guggolna az ember a frontvonalban, a lövészárokban és onnan küldené az „életszagú” riportokat, de erre nincs pénz, egyébként is nagyon kevés a külpolitikához (is) értő sajtómunkás, tehát inkább elolvassa az ember az összes hozzáférhető információs forrást (mindkét oldalról!), persze ésszerű keretek között, mert annak kevés értelme lenne, hogy az ember a „Novoszibirszki Traktoristák és Prémvadászok Csillaga” hasábjait böngéssze, de a Meduza, a The Insider, a Novaja Gazeta, a Vazsnoje Isztorii, az ISW – és a TASZSZ vagy a RIA Novosztyi bizony megérdemli a figyelmet (a lista távolról sem teljes).
Ha már a RIA Novosztyinál tartunk: az a Kreml egyik legfontosabb szócsöve, és ha valahol, hát náluk bizony háborús propaganda folyik, elég belenézni a vezető írásaikba. Náluk jelent meg még 2022-ben az azóta legendássá vált Szergejcev-cikk is, ami Ukrajna lakosságának kiirtására szólított fel. Igen: a teljes lakosságéra. Sőt, ezt folytatta másik aranyköszörűs szerzőjük másnap, Viktorija Nyikiforova is – és ő azóta sem hagyja abba, de a kollégái sem különbek nála. Ha én lefordítom valamelyik írásukat, háborús propagandát terjesztek? Minden bizonnyal, de érdekes módon senki sem fog érte megbüntetni, azonban ha a Hodorkovszkij-féle Dossier Centert használom forrásnak, abból már lehet baj.
Világosan látszik tehát, hogy nem általában tilos a háborús propaganda terjesztése, valójában az tilos, hogy az ember másképp lássa a helyzetet, mint Orbán, akinek a véleményét a kézivezérelt kormánymédiából lehet megismerni. Eddig még nem büntették, ha az ember mást írt, mint az orbáni kánon, csak legfeljebb nem örültek neki, de ha megszületik ez a jogszabály – és megszületik – akkor már büntethető lesz minden, amit „háborús propagandának” tekintenek. Majd a Szuverenitásvédelmi Hivatal felderíti a sajtóterepet, nyomozgat kicsit aztán feljelentést tesz és innentől a bíróságé a döntés.
Mire lehet ráhúzni a „háborús propaganda” fogalmát?
Mindenre és bármire, ami nem a kormánymédiában jelenik meg és háborúval foglalkozik. Még az MTI híreire is, ahogy azt figyelmetlenségből már meg is tették. Mint a Media1 írta :
„A Lánczi Tamás vezette hivatal elemzésben tekintette át a kormányfüggetlen sajtó ad hoc tartalmait. Olyan híradásokra is ráütötte a háborúpártiság pecsétjét, melyek az állami médiát és a Mediaworks megyei lapjait is megjárták, sőt, amelyek egyenesen az állami hírügynökségtől, a Magyar Távirati Irodától érkeztek. (…) A HVG arra a következtetésre jutott, hogy a hivatal szinte minden cikkükre „ugrott”, amelynek a címében vagy bevezetőjében szerepelnek az alábbi szavak:
Putyin,
háború,
szankciók,
Moszkva.
Viszont csak akkor, ha a HVG-ben (vagy más kormányfüggetlen orgánumban) jelentek meg. Megfigyelhető továbbá, hogy a hivatal „kutatói” a HVG nyomtatott változatában nem találtak háborúpárti cikkeket.”
Persze, hogy nem, azt ugyanis nem lehetett egy mozdulattal átmásolni, azt be kellett volna pötyögni. Tehát ott tartunk, hogy ha ugyanaz az MTI-hír (bár mondjuk én háborús ügyekben sosem használom ezt a forrást, mert torzít) nálunk jelenne meg, az propaganda és uszítás, ha a Magyar Nemzetben vagy a Pesti Srácokban, akkor nem az.
Kettős mérce ez? Bizony, de ők hozzák a törvényt, ők is végzik a nyomozást, és a bizonyítási eljárás során csak azt tekintik, hogy én mit adtam közre, azt nem, hogy előttem az állami hírügynökség mit írt. Ami abszurdum, de így van. Sőt, 2010 előtt is így volt: tudomásom van egy akkori, monstre sajtóperről, amit egy televíziós személyiség indított egy MTI-anyag összes másodközlője ellen – mindenkit elítéltek, csak a forrást, tehát az MTI-t nem. Igaz, ennek akkor még nem volt köze sem kül- sem belpolitikához.
Akkor lépjünk tovább, az utolsó tisztázandó ügyhöz: betilthat-e a kormány vagy a bíróság Magyarországon bármilyen online sajtóterméket?
Jogi szempontból nem. Gyakorlati szempontból is nehéz volna, mert ha van az orgánumnak saját felülete és emellett be van jelentve az NMHH-nál, akkor is csak a felület és/vagy a tárhely szolgáltatóját kötelezheti a bíróság a tartalom blokkolására vagy törlésére, amennyiben az nem magyar, akkor mehet jeget aszalni vagy zabot hegyezni. Ha azonban nincs ilyen felület ezért vagy azért, például, ha Facebook-oldalként jelenik meg a médium, akkor ezzel a kéréssel egész Menlo Parkig kell menni, és ott se mindig foglalkoznak az ilyen pitiáner ügyekkel. Zuckerbergnek mi nem vagyunk valódi piac.
Akkor tehát nem jelent semmit a jogszabály, nem veszélyes? Dehogynem az. Csak épp arról van szó, hogy nem informatikai úton fogják megközelíteni a problémát, hanem jogi úton. Ha kap a szerkesztő vagy a laptulajdonos egy végzést, ami szerint szüneteltetnie kell vagy be kell szüntetnie az orgánum megjelenését, mert az nem orbánum, ellenkező esetben monstre pénzbírságra vagy esetleg még szabadságvesztésre is számíthat, akkor az akadály már nem műszaki, hanem törvényi. Ezért is kell jogszabályt hozni az ügyben.
Egyelőre itt tartunk, míg a Parlament nem fogadja el a javaslatot, minden bizonytalan. De félek én attól a bizonyosságtól, ami az elfogadása után következik.
Eljön a nap, lehet, nem is sokára, amikor a magyar napi sajtónak összesen pár témája lehet majd. Ezek:
Szeretjük Orbán Viktort
Szeretjük Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint
Szeretjük Hszi Csin-pinget
A dekadens Nyugat haldoklik
Nálunk nincs korrupció
Konyhai tanácsok az évszaktól függően
Horgász- és ezermester-rovat
Kis, szőrös állatkák és tartásuk
Meztelen vagy majdnem meztelen hölgyek képei
Keresztrejtvény
Képregény
Gyermeksarok
Nem kell sokat várni már erre az állapotra. Őszre minden adott lesz hozzá.
Szele Tamás
