Forgókínpad

Forgókínpad

Szele Tamás: Káosz és késlekedés

2024. augusztus 11. - Szele Tamás

A régi közmondás szerint az orosz lassan nyergel, de utána gyorsan lovagol, bár ez mintha nem lenne érvényes a Kurszki Terület elleni ukrán csapás visszaverésére. Most a lovaglás is lassú, nem kis részben amiatt, hogy a műveleteket az FSZB irányítja, de katonák vesznek bennük részt, sőt, még sorkatonák is. Lássuk az aktuális híreket az ISW jelentése nyomán.

kurszk1_augusztus_11_2024.jpg

(Képünk illusztráció)

Az orosz Nemzeti Antiterrorista Bizottság augusztus 9-én terrorellenes műveletet jelentett be Belgorod, Brjanszk és Kurszk területén, válaszul a Kurszki Területre történt ukrán betörésre. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetője és a Nemzeti Antiterrorista Bizottság elnöke, Alekszandr Bortnyikov terrorellenes műveleteket jelentett be Belgorod, Brjanszk és Kurszk területén, válaszul az Oroszországban „terrorcselekményeket” végrehajtó „szabotázs- és felderítőegységekre”, valamint a Kurszki területen „terrorista támadást” végrehajtó „ukrán fegyveres erők egységeire”. A terrorellenes művelet lehetővé teszi az orosz hatóságok számára, hogy számos intézkedést hozzanak, beleértve a kommunikációs szolgáltatások felfüggesztését vagy korlátozását, a távközlési csatornák megfigyelését, a járművek elkobzását és a magánterületekre való behatolást. Az orosz hatóságok korábban - 2023 májusában – máhajtotrtak végre egy napos terrorellenes műveletet a Belgorodi Területen, válaszul az összoroszországi ukránbarát elemek rajtaütéseire. A Kreml nem döntött az Ukrajna elleni hivatalos háborús helyzet vagy hadiállapot kihirdetése mellett – ezek komolyabb válaszlépések, amelyek nagyobb orosz állami erőforrásokat vonnának be szélesebb körű és belpolitikai szempontból zavaróbb mozgósítással.

A Kreml valószínűleg azért döntött a terrorellenes művelet meghirdetése mellett – szemben a szükségállapot vagy a hadiállapot kihirdetésével –, hogy csökkentse a Kurszki területre történő ukrán behatolás súlyosságát, és megelőzze a belföldi pánikot vagy visszahatást – ami azt mutatja, hogy vonakodik drasztikusabb intézkedéseket hozni a helyzetre adott válaszként. Az orosz ellenzéki Versztka augusztus 8-án arról számolt be, hogy egy, az Orosz Föderációs Tanács védelmi bizottságához közel álló forrás szerint az orosz elnöki adminisztráció azt javasolta a képviselőknek és szenátoroknak, hogy „további értesítésig” ne kommentálják a Kurszki Területen történteket, vagy a lehető legrövidebben beszéljenek róla, és csak hivatalos nyilatkozatokra hivatkozzanak." Orosz milbloggerek azt javasolták, hogy a Kreml hivatalosan is üzenjen hadat Ukrajnának, és bírálták a Kremlt, amiért a terrorellenes művelet helyett nem hirdette ki a hadiállapotot. A hadiállapot kihirdetése ugyanis lehetővé tette volna az orosz hatóságok számára, hogy drasztikusabb intézkedéseket hozzanak, például betiltsák a gyűléseket és tüntetéseket, kijárási tilalmat rendeljenek el, és megszervezzék a hadsereg számára a védelmi cikkek gyártását. Vlagyimir Putyin orosz elnök tartózkodott a hadiállapot hivatalos kihirdetésétől, többször demonstrálta, hogy nem hajlandó az orosz társadalmat teljes mértékben háborús helyzetbe hozni, és elállt az általános mozgósítás kihirdetésétől a Putyin rezsimjének stabilitását veszélyeztető belpolitikai elégedetlenség megelőzésére irányuló szélesebb körű erőfeszítések részeként.

Putyin valószínűleg azért nevezte ki Bortnyikovot a terrorellenes művelet vezetőjének, mert Bortnyikov korábban már bizonyította, hogy hatékony vezető az orosz belpolitikai stabilitást és a Kreml-rezsimet fenyegető válságok során. A „Terrorizmus elleni küzdelemről” szóló orosz szövetségi törvény 13. cikke kimondja, hogy „az a személy, aki a terrorizmus elleni művelet végrehajtásáról szóló döntést hozta... a terrorizmus elleni művelet vezetője, és személyes felelősséggel tartozik annak végrehajtásáért” – ami arra utal, hogy Bortnyikov fogja vezetni az akciót. Bortnyikov állítólag garanciákat biztosított az időközben elhunyt Wagner-csoport finanszírozójának, Jevgenyij Prigozsinak a Wagner 2023. június 24-i lázadásának befejezéséről folytatott tárgyalások során, és Putyin közvetlenül a 2024 márciusában történt újraválasztása után nyilvánosan megdicsérte az FSZB-t az orosz biztonság és szuverenitás szavatolásáért. A terrorellenes művelet Bortnyikov alá rendelése arra utal, hogy Putyin elégedetlen volt az orosz katonai vezetéssel a Kurszki Területen kialakult helyzet kezelésében vagy annak képességeivel. A vezérkari főnök Valerij Geraszimov hadseregtábornok augusztus 7-én egy Putyinnal tartott találkozón úgy próbálta beállítani az Északi Erők Csoportosulását és az FSZB-t, mint amelyek hatékonyan ellenőrzik a helyzetet és megállítják az ukrán előrenyomulást a Kurszki Területen. Putyin augusztus 9-én összehívta a Biztonsági Tanács állandó tagjainak ülését, amelyen az oroszországi „terrorizmus elleni küzdelemről” volt szó. A Kreml szerint Bortnyikov jelentést tett az ülésen, és a Biztonsági Tanács valószínűleg megvitatta a terrorellenes művelet kérdését a határ menti térségben. Geraszimov viszont nem állandó tagja a Biztonsági Tanácsnak, és nem volt jelen az ülésen, Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter viszont igen.

A Bortnyikov vezette FSZB által folytatott terrorellenes művelet bonyolult parancsnoki és irányítási (C2) rendszere csökkentheti az ukrajnai műveletre adott orosz válaszlépés hatékonyságát. A terrorellenes műveletekről szóló törvény 9. cikke kimondja, hogy „az Orosz Fegyveres Erők egységei és alakulatai a terrorellenes művelet vezetőjének döntése alapján vesznek részt a terrorellenes művelet végrehajtásában.” A Roszgvargyija augusztus 10-én közölte, hogy a Roszgvargyija, az FSZB és a Belügyminisztérium (MVD) elemei vesznek részt a terrorellenes műveletben Belgorod, Brjanszk és Kurszk megyékben. A Belgorodi, Brjanszki és Kurszki területek határ menti térségei az orosz Északi Erők Csoportosulásának felelősségi területén (AOR) vannak, és valószínűleg az orosz védelmi minisztérium (MoD) alá tartozó elemek a legjobban felszereltek az ukrán erők visszaszorítására a térségben. Nem világos, hogy az FSZB és Bortnyikov hogyan fog létrehozni egy egyértelmű közös C2 szervezetet ezen eltérő egységek között, valamint várhatóan lesznek súrlódások és bürokratikus akadályok az FSZB és más struktúrák között, amelyek csökkentik az orosz erők általános harci hatékonyságát.

Úgy tűnik, hogy az orosz védelmi minisztérium a Kurszki Területen már szolgálatot teljesítő orosz sorkatonák, az Északi Erők Csoportosulásának részei és az ukrajnai frontterületről áttelepített alacsonyabb prioritású egységek kombinációjára támaszkodik a Kurszki Területen zajló ukrán hadművelet elleni védelemben, ami valószínűleg súlyosbítja az Oroszország által választott válaszlépés szervezetlenségét. Orosz milbloggerek augusztus 9-én és 10-én azt állították, hogy az orosz erők megkezdték egyes egységek oldalirányú átcsoportosítását a frontvonal más részeiről és a tartalékok átcsoportosítását a Kurszki Terület védelmére. Az egyik milblogger azt állította, hogy az orosz erők akár kilenc meg nem határozott dandárt is átcsoportosítanak a Kurszki Területre. Egy ismert ukrán Telegram-csatorna augusztus 9-én azt állította, hogy az orosz erők a következő egységek elemeit csoportosították át a frontvonal területeiről a Kurszki Terület védelme érdekében: két légideszant (VDV) zászlóaljat és a 810. haditengerészeti gyalogosdandár (Fekete-tengeri Flotta [BSF]) elemeit Herszon irányából; a 38. és 64. motorizált lövészdandár (35. Összhaderőnemi Hadsereg [CAA], Keleti Katonai Körzet [EMD]) elemeit Zaporizzsja irányából; több meg nem határozott gyalogos zászlóalj a Donyecki terület Pokrovszk irányából; "szakállas" harcosok a Luhanszki területről (valószínűleg csecsen Ahmat-egységekre utal a kifejezés); az 1009. motorizált lövészezred (6. CAA, Leningrádi katonai körzet [LMD]), a 79. motorizált lövészezred (18. motorizált lövészhadosztály, 11. hadtest [AC], LMD), a 272. motorizált lövészezred (47. páncéloshadosztály, 1. páncélosgárdahadsereg [GTA], Moszkvai katonai körzet [MMD]) és a 138. motorizált lövészdandár (6. CAA, LMD) elemei az északi Harkivi területről; a 488. motorizált lövészezred (144. motorizált lövészhadosztály, 20. CAA, MMD) egy gyalogos zászlóalja Kupjanszk irányából; egy meg nem határozott motorizált lövészdandár egy századát, amely a Belgorodi terület Grajvoron rajonjában tevékenykedett; és egy motorizált lövészezredet, amely a Harkivi terület Szotnyickij Kozacsok közelében működött. Az orosz katonai parancsnokság a jelek szerint elkerüli a harcképes egységek jelentős részének átcsoportosítását a Pokrovszki és a Toretszki szektorból.

Az ukrán forrás megjegyezte, hogy ezek az átcsoportosítások frontvonalbeli egységek, harci tapasztalattal nem rendelkező egységek, sorkatonák és az orosz műveleti tartalék elemeinek kombinációjából állnak. Az ISW nem tudja teljes mértékben megerősíteni az ukrán forrás állításait az orosz átcsoportosításokról, de megfigyelt néhány megerősítő jelentést. Orosz források közzétettek bizonyos felvételeket az orosz 810. haditengerészeti gyalogosdandár augusztus 10-én Szudzsa és Martyinovka közelében harcoló egységeiről. Az ukrán erők állítólag a 488. motorizált lövészezred és az 1428. motorizált lövészezred (150. motorizált lövészhadosztály, 8. CAA, Déli katonai körzet [SMD]) sorkatonáit ejtették hadifogságba a Kurszki Területen. Az ISW korábban azt is megfigyelte, hogy a csecsen „Aida” különítmény elemeit átcsoportosították a Kurszki Területre, valamint a "Pjatnaska" önkéntes dandár elemeit is átirányították a Donyecki Területről a Kurszki Területre. Egy ukrán katonai szakértő úgy értékelte, hogy az orosz 155. haditengerészeti gyalogos dandár (BSF) elemei is harcolhatnak a Kurszki Területen, miután a közelmúltban arról érkezett jelentés, hogy a 155. dandár a Harkivi Terület északi részén tevékenykedik.

Az, hogy az orosz erők az ukrán betörés elleni védekezéshez az ukrán hadszíntéren belül már a Kurszki területen lévő sorkatonákat és erőket, a közelben lévő, az északi Harkiv területen harcoló erőket, valamint az oldalirányú átcsoportosításokat használják fel, összhangban van az ISW által előrejelzett számos valószínű orosz cselekvési lehetőséggel (COA). Az ISW több valószínű COA-t jelzett előre, amelyek az orosz hadvezetés által az ukrán betörés elleni védekezéshez választott erőket érintik,

többek között: elképzelhető a COA 1, amely szerint az oroszok dönthetnek úgy, hogy az államhatár vidékén már működő erőket és sorkatonákat használják; lehetséges a COA 2, amely szerint az orosz parancsnokság a Kurszki Területen belül és annak közelében lévő Északi Erők Csoportosulásának erőit veti be; és nemm kiárt a COA 3 sem, amely szerint Oroszország átcsoportosíthat műveleti tartalékokat vagy frontvonalbeli egységeket a hadszíntér más részeiről. A sorkatonák, az erők északi csoportosulásának elemei és az ukrajnai frontterületről kiválasztott egységek áttelepítése arra utal, hogy az orosz katonai parancsnokság úgy döntött: az ukrán betörésre való megfelelő reakció érdekében elfogadható kockázatot jelentenek a Harkivi Terület északi részén és más, kevésbé kritikus frontterületeken folytatott támadó műveletek esetleges megszakításai. A Kreml viszont a jelek szerint úgy döntött, hogy elkerüli az átcsoportosításokat a Donyecki Területen lévő frontvonal magasabb prioritású szektoraiból. Egy neves orosz milblogger és volt Storm-Z kiképző úgy értékelte, hogy ezek az átcsoportosítások gyengítik a frontvonal egységeit más műveleti irányokban, és azt mutatják, hogy Oroszországnak nagyrészt nincsenek műveleti tartalékai. Amennyiben az orosz parancsnokság úgy dönt, hogy ezeket az átcsoportosított tartalékokat és frontvonalbeli egységeket a Kurszki Területen tartja rövid- és középtávon, az valószínűleg tovább fogja súlyosbítani a C2 küzdelmeit a Kurszki Területen, amelyek valószínűleg abból erednek, hogy az Ukrajna hagyományos katonai művelete elleni orosz védelmet az FSZB-nek rendelték alá és Bortnyikov által irányított „terrorizmusellenes műveletként” kezelik. Ezek a döntések olyan sebezhetőségeket és lehetőségeket jelenthetnek, amelyeket az ukrán erők kihasználhatnak.

Úgy tűnik, hogy az orosz védelmi minisztérium válogatott, harcedzett egységekre támaszkodik a front legkritikusabb szektoraiban a támadó és védelmi műveletek végrehajtásában. Az orosz hadvezetés korábban oldalirányban átcsoportosította a 155. haditengerészeti gyalogosdandár, a 810. haditengerészeti gyalogosdandár, a „Pjatnaska” önkéntes dandár és a VDV egységeinek elemeit Kelet- és Dél-Ukrajna több szektorában, hogy intenzív orosz offenzív erőfeszítések során támadó műveleteket hajtsanak végre. Az orosz 155. haditengerészeti gyalogosdandár leginkább a 2022 végén és 2023 elején a Vuhledarért folytatott sikertelen orosz előrenyomulásban vett részt, majd Donyeck városától délnyugatra, Mariinka közelében harcolt, és 2024 májusában – nagyrészt különösebb pihenés és újjáalakulás nélkül – a Harkiv várostól északra zajló orosz offenzívában vett részt. 2023-ban a „Pjatnaska” dandár védekezett a 2023-as ukrán ellentámadás ellen Dél-Ukrajnában, és 2024 tavaszán Avdiivka alatt harcolt. A 810. haditengerészeti gyalogosdandár Volnovakhát és Mariupolt támadta a Donyecki Területen, és védekezett az ukrán offenzíva ellen a keleti (bal parti) Herszon Területen Krinkij közelében. A jelentések szerint ezen egységek közül sokan teljesen megsemmisültek és többször újjáalakultak, mivel az orosz hadvezetés a harctéren támaszkodott rájuk, és a frontvonal más pontjairól a Kurszki Területre történő átcsoportosításuk gyengítheti az orosz erők képességeit Ukrajnán belül.

Úgy tűnik, hogy az orosz haderő megfelelőbben védekezik az ukrán támadásokkal szemben, miután további sorkatonák és harcképesebb személyzet érkezett az ukrajnai frontterületről. Az ukrán erők megerősített előrenyomulásának üteme a Kurszki Területen lelassult, miután a jelentések szerint különböző orosz katonai egységek érkeztek a zónába. Orosz milbloggerek augusztus 10-én azt állították, hogy az orosz csapatok, köztük az orosz 810. haditengerészeti gyalogosdandár (Fekete-tengeri Flotta) elemei augusztus 9-én és 10-én éjszaka visszavertek egy századnyi ukrán gépesített támadást Korenevo (Szumi városától északra és az államhatártól nagyjából 23 kilométerre északra), Sznagoszty (Korenevótól délre), Lgov és Martyinovka (Szuzsda északkeleti részén) irányából. A 810. haditengerészeti gyalogosdandár elemeinek jelenlétét 2024 júniusától mind Harkiv, mind Herszon irányából jelentették korábban. 2024 júniusában egy orosz milblogger azt állította, hogy egy meg nem nevezett „újonnan alakult és nem tesztelt” orosz egység augusztus 9-én visszavert egy ukrán páncélos támadást Korenevo közelében. Más orosz milbloggerek azt állították, hogy orosz alakulatok, különösen a 810. haditengerészeti gyalogosdandár és a csecsen Ahmat Szpecnaz „Aida” különítmény elemei elfoglalták Martyinovkát és Zamosztyét (Szudzsától délre). 2024. június közepén az „Aida” különítmény állítólag a Harkivi Területen lévő Vovcsanszk környékén állomásozott. Egyes források azt is állították, hogy az orosz erők visszafoglalták Makhnovkát (Szudzsától délre), bár az augusztus 10-én közzétett geolokációs felvételek azt mutatják, hogy az ukrán erők tartanak fenn állásokat a településen.

Az augusztus 10-i geolokációs felvételek és orosz jelentések azt mutatják, hogy az ukrán erők nagyrészt tartják a korábban jelentett állásaikat a Kurszki Területen, és kissé előretörtek a korábban megerősített állásaikhoz képest. Egy Kreml-közeli orosz milíblogger azt állította, hogy az ukrán erők egy erdős területen mozognak Ljubimovkától északra (Korenevótól délre). Más hírek arról szólnak, hogy az ukrán erők Szudzsától északnyugatra, Kazacsa Loknya és Juzsnyij közelében, valamint Szudzsától nyugatra, Zaoleshenka és Goncsarovka közelében is tartanak állásokat. Augusztus 10-én közzétett további geolokációs felvételek szerint az ukrán erők korábban Szudzsától északra, a Cserkasszkoje Porecsnoje közelében tartottak fenn állásokat, bár ezek a felvételek valószínűleg nem az elmúlt 24 órából származnak. Augusztus 9-én közzétett geolokációs felvételek szerint az ukrán erők Szverdilkovótól északra (Szudzsától északnyugatra) és Rubancsinán belül (Szudzsától nyugatra) állnak. Az augusztus 10-én közzétett további geolokációs felvételek azt mutatják, hogy az ukrán haderő Szudzsa északi részén tartózkodik, és a legtöbb orosz milblogger azt állította, hogy az ukrán haderő Szudzsa nyugati peremén is megjelent. Az augusztus 10-én közzétett geolokációs felvételek azt mutatják, hogy az ukrán haderő Szudzsától délre, Melovoj és Guyevo közelében tartózkodik. Folytatják a hadműveleteket Szudzsától délre, a Gornal-Gujevo-Plehovo vonal mentén, és egy orosz milblogger azt állította, hogy az ukrán csapatok elfoglalták Plehovót.

Orosz források azt állították, hogy sikeres Iszkander-M ballisztikus rakétacsapást hajtottak végre az ukrán erők ellen a Kurszki Területen. Az orosz védelmi minisztérium augusztus 10-én azt állította, hogy az orosz erők csapást mértek az ukrán erők egy parancsnoki állására a Kurszki Terület határvidékének közelében. Az augusztus 10-én közzétett geolokációs felvételek állítólag azt mutatják, hogy az orosz erők csapást mértek az ukrán erők egy állására a Kurszki Területen lévő Szeptukhovkától keletre. Egy OSINT elemző az X-en augusztus 10-én arról számolt be, hogy az orosz védelmi minisztérium által közzétett felvételek azt mutatják, hogy az orosz erők elhibázták az ukrán hadsereg közeli járműveit, amelyeket célba vettek. Más források azt állították, hogy az orosz erők augusztus 9-ről 10-re virradó éjszaka visszavertek egy ukrán támadást Szeptukhovkától északra, Kauchuk közelében.

Ukrajna Kurszki Területre irányuló határon átnyúló hadművelete potenciális politikai válsággal fenyegeti a Kremlt az orosz sorkatonák körében bekövetkezett halálos áldozatok miatt, akikre a Kreml egyre inkább támaszkodik az Ukrajnával közös államhatár védelmében. Az orosz ellenzék és a közösségi média augusztus 10-én kezdte el terjeszteni az orosz sorkatonák családtagjainak első bejelentéseit az orosz sorkatonáknak a határvédelmi műveletekben való részvételéről. Bár ezek a panaszok korlátozott számúak és nem eredményeztek egységes mozgalmat, a Kreml korábban komoly aggodalmát fejezte ki a sorkatonák harci műveletekben való illegális felhasználására adott nyilvános reakciók miatt. A Kreml korábban, 2022 tavaszán jelentős társadalmi visszatetszéssel szembesült amiatt, hogy illegálisan bevetett orosz sorkatonákat az ukrajnai frontvonalakon, és bírálatokkal szembesült amiatt, hogy sorkatonákra támaszkodott korábbi ukránbarát határ menti támadások visszaverése és a Wagner-csoport lázadására adott válasz folyamán 2023 nyarán. 2022. március 8-án Vlagyimir Putyin orosz elnök nevezetesen azzal próbálta lecsillapítani az orosz sorkatonák anyáit, hogy hangsúlyozta, Oroszország nem fog sorkatonákat bevetni a harci műveletekben. Putyin azonban továbbra is ellentmondásos politikát folytatott.

2023 decemberében aláírta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy sorkatonák szolgáljanak az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatban (FSZB) - a határvédelemért felelős elsődleges orosz szolgálatban. 2022 és 2023 ellentmondásai után Putyinnak talán igazolnia kell a sorkatonákra való ellentmondásos hagyatkozását a határvédelmi műveletekben, hogy megnyugtassa az orosz társadalmat. 2022-ben és 2023-ban is ezt tette Putyin. Az orosz Állami Duma képviselője és a Déli Katonai Körzet (SMD) korábbi parancsnokhelyettese, Andrej Gurulev altábornagy nemrég kijelentette az orosz állami televízióban, hogy a sorkatonák részvétele a harci műveletekben normális, tekintettel arra, hogy Oroszország korábban a Szovjetunió afganisztáni és Oroszország csecsen háborúiban is bevetett sorkatonákat. Több orosz sorkatona augusztus 6-a óta megerősített adatok szerint fogságba esett a Kurszki Területen.

Az ukrán erők nemrég csapást mértek egy orosz hajóra és egy gázkitermelő platformra a Fekete-tenger nyugati részén. Az ukrán katonai hírszerzés főigazgatósága (GUR) augusztus 10-én jelentette, hogy a GUR „13-as csoport” nevű egysége augusztus 8-ról 9-re virradó éjszaka a Krím-félszigeten, a megszállt Csornomorszke közelében csapást mért egy orosz „Tunet” KS–701 projektű nagysebességű járőrhajóra. Az augusztus 10-én közzétett geolokációs felvételeken egy ukrán haditengerészeti drón közelíti meg a hajót a Vuzka-öbölben, és a GUR arról számolt be, hogy az ukrán haditengerészet drónjai három másik orosz vízi járművet is megrongáltak, amelyek azonosításán a GUR dolgozik. Az augusztus 10-én közzétett geolokációs felvételek azt mutatják, hogy az ukrán erők csapást mértek egy orosz gázplatformra a Fekete-tengeren. Az ukrán haditengerészet szóvivője, Dmytro Pletencsuk harmadosztályú kapitány augusztus 10-én kijelentette, hogy az orosz erők katonai állományt és felszerelést állomásoztattak a platformon kevesebb mint egy nappal a csapás előtt, és a gázkitermelő platformot a GPS zavarására használták, hogy veszélyeztessék a Fekete-tengeren a polgári hajózás, különösen az ukrán gabonafolyosó biztonságát.

Irán állítólag „több száz” ballisztikus rakétát fog szállítani Oroszországnak a közeljövőben. A Reuters több hírszerzési forrásra, köztük két európai hírszerzési forrásra hivatkozva augusztus 9-én arról számolt be, hogy az orosz védelmi minisztérium képviselői 2023. december 13-án szerződést írtak alá Iránnal Fath–360 közelharcászati ballisztikus rakéták szállításáról, és hogy Irán ezeket a rakétákat egy meg nem határozott időpontban fogja leszállítani – de mindenképpen hamarosan. A Fath–360 rakéták maximális hatótávolsága 120 kilométer, és 150 kilogrammos robbanófejjel rendelkeznek. Több hírszerzési forrás azt is elmondta a Reutersnek, hogy jelenleg több tucat orosz katonatisztet képeznek ki Iránban a Fath–360 rakétarendszerek működtetésére. Nyugati és ukrán források már korábban figyelmeztettek arra, hogy Irán arra készülhet, hogy rövid hatótávolságú ballisztikus rendszerekkel lássa el Oroszországot, köztük több olyan rendszerrel, amelyek maximális hatótávolsága és hasznos terhelése jelentősen meghaladja az Oroszországra a Rakétatechnológiai Ellenőrzési Rendszer (MTCR) kötelezettségei alapján előírt korlátozásokat. Ezek a rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták valószínűleg lehetővé teszik az orosz erők számára, hogy ukrajnai, hátországbeli célpontokat támadjanak, miközben saját rakétakészleteit (például az Iszkander rakétákat) mélyebben fekvő ukrán célpontok számára tartják fenn.

A legfontosabb hírek röviden:

- Az orosz Nemzeti Antiterrorista Bizottság augusztus 9-én terrorellenes műveletet jelentett be Belgorod, Brjanszk és Kurszk területén, válaszul a Kurszki területre történt ukrán behatolásra.
- A Kreml valószínűleg azért döntött a terrorellenes művelet meghirdetése mellett – szemben a hadiállapottal vagy a hadiállapottal –, hogy mérsékelje a Kurszki területre történt ukrán behatolás mértékét, és megelőzze a belföldi pánikot vagy ellenérzést – ami azt mutatja, hogy a Kreml vonakodik drasztikusabb intézkedéseket hozni a helyzetre adott válaszként.
- Putyin valószínűleg azért nevezte ki Bortnyikovot a terrorellenes művelet vezetőjévé, mert Bortnyikov korábban már bizonyította, hogy hatékony parancsnok az orosz belpolitikai stabilitást és a Kreml-rezsimet fenyegető válságok során.
- Az FSZB által vezetett terrorellenes művelet bonyolult parancsnoklási és irányítási (C2) rendszere Bortnyikov vezetésével ronthatja az ukrajnai műveletre adott orosz válaszlépés hatékonyságát.
- Úgy tűnik, hogy az orosz védelmi minisztérium a Kurszki Területen már állomásozó orosz sorkatonák, az Északi Erők Csoportosulásának elemei és az ukrajnai frontterület alacsonyabb prioritású területeiről átcsoportosított elemek kombinációjára támaszkodik a Kurszki Területen végrehajtott ukrán művelet elleni védelemben, ami valószínűleg súlyosbítja az Oroszország által választott válaszlépés szervezetlenségét.
- Az, hogy az orosz erők a már a Kurszki Területen állomásozó sorkatonákat és erőket, a Harkivi Terület északi részén harcoló, közeli erőket és a hadszíntéren belüli oldalirányú átcsoportosításokat használták fel az ukrán betörés elleni védekezésre, összhangban van az ISW által előre jelzett számos valószínű orosz cselekvési irányvonallal (COA).
- Úgy tűnik, hogy az orosz védelmi minisztérium kiválasztott, harcképes egységekre támaszkodik a front legkritikusabb szektoraiban a támadó és védelmi műveletek végrehajtásában.
- A jelek szerint az orosz erők megfelelőbben védekeznek az ukrán támadásokkal szemben, miután további sorkatonák és harcképesebb állomány érkezett az ukrajnai frontterületről.
- Az augusztus 10-i geolokációs felvételek és orosz jelentések azt mutatják, hogy az ukrán erők nagyrészt tartják a korábban jelentett állásaikat a Kurszki Területen, és kissé előretörtek a korábban megerősített állásaikhoz képest.
- Ukrajna Kurszki Területre irányuló, határokon átnyúló hadművelete potenciális politikai válsággal fenyegeti a Kremlt az orosz sorkatonák között előforduló halálos áldozatok miatt, akikre a Kreml egyre inkább támaszkodik az Ukrajnával közös államhatár védelmében.
- Az ukrán erők nemrégiben csapást mértek egy orosz hajóra és egy gázkitermelő platformra a Fekete-tenger nyugati részén.
- Irán állítólag „több száz” ballisztikus rakétát fog szállítani Oroszországnak a közeljövőben.
- Az orosz erők nemrég Kreminna, Toreck, Pokrovszk és Donyeck város közelében nyomultak előre.
- Egy orosz milblogger azt állította, hogy az orosz védelmi minisztérium (Védelmi Minisztérium) megkezdte a „Black Raven” csapásmérő drónok önkéntes egységeinek megalakítását, és arra kérte az olvasókat, hogy adományozzanak a 16 millió rubeles (kb. 184 324 dollár) előirányzott összeghez, hogy az egységet drónokkal és felszereléssel lássák el.

Körülbelül ennyit tudunk jelenleg – főleg azért, mert az ukrán fél minden korábbi esetnél jobban vigyáz arra, hogy ne szivárogjanak ki fontos és titkos információk. Az orosz oldalon tapasztalható némi lassúság és fejetlenség, de egyelőre semmi sem biztos, semmi sem dőlt el – és tegyük hozzá, rengeteg függ a csapatok átcsoportosításától és a sorkatonai állomány bevetésétől.

A világ lélegzetét visszafojtva figyeli az eseményeket – csak épp nem sokat tud róluk egyelőre.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása