Kérem, Moszkva és Kabul határozottan közeledik egymáshoz. Persze nem fizikailag, ugyanis az komoly földrengésekkel járna, de diplomáciai szempontból már majdnem egymás nyakába borultak, aminek azonban nem kétséges, hogy meglepő következményei lehetnek. Erről közöl tanulmányt a Moscow Times, amit azért érdemes lesz kissé elemezni is.

(Képünk illusztráció)

Kezdjük azzal, hogy a tálibok de facto kormányának külügyminisztere manapság csak néhány helyre utazhat el, és Oroszország az egyik ilyen állam. Amir Khan Muttaqi tálib külügyminisztert e hónap elején meghívták Moszkvába, hogy részt vegyen az orosz kormány által szervezett Afganisztánnal kapcsolatos konzultációk hatodik ülésén.

Az egyszerűen csak Moszkvai Formátum néven ismert találkozón részt vettek a regionális érdekelt felek is, köztük Kína, India, Irán, Pakisztán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán. A megbeszélésen többek között a regionális és globális biztonsági kérdésekről, a gazdasági és kereskedelmi lehetőségek fejlesztéséről, valamint az Afganisztánnak nyújtott humanitárius támogatásról volt szó.

A tálibok 2021-ben vették át az irányítást Afganisztán felett, de kormányukat még egyetlen ország sem ismerte el hivatalosan. A legitimitás hiánya ellenére azonban a felkelő csoportnak sikerült szövetségeseket gyűjtenie a régióban. Az év elején Peking lett az első kormány, amely hivatalosan elfogadta a tálibok által kinevezett követ diplomáciai megbízólevelét. Őket hamarosan az Egyesült Arab Emírségek, majd nemrégiben Üzbegisztán követte, néhány nappal a Moszkvai Formátum után.

Bár a találkozó nagy része zárt ajtók mögött zajlott, minden jel szerint diplomáciai sikert hozott a tálibok számára. Egyrészt az orosz kormány bejelentette, hogy „a legmagasabb szinten” döntés született arról, hogy a tálibokat leveszik a terrorista szervezetek nemzeti listájáról. „A döntést különböző jogi eljárásoknak kell követniük ahhoz, hogy az megvalósulhasson” – mondta a konferencián Zamir Kabulov, Oroszország afganisztáni különmegbízottja.

Ugyanezen a napon egy másik rendezvényen felszólalva Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója azzal indokolta a lépést, hogy a tálibokkal együttműködve igyekeznek felvenni a harcot az Iszlám Állam Khoraszan Tartomány (ISIS-K) befolyása ellen a térségben.

Az ISIS-K a rettegett Iszlám Állam regionális ága, és a hírek szerint a tálib hatalomátvétel óta egyre inkább növeli jelenlétét Afganisztánban. A csoport vállalta a felelősséget a Moszkva melletti, márciusban elkövetett, 145 civil halálát követelő Crocus City Hall elleni támadásért is.

Kabulov arról is beszélt, hogy a tálibok meghívást kaphatnak a BRICS-országok következő, még ebben a hónapban Oroszországban tartandó találkozójára. A múlt hónapban jelentették, hogy Abdul Ghani Baradar, a tálib miniszterelnök-helyettes levelet küldött Jurij Uzsakovnak, amelyben kérte, hogy hívják meg a találkozóra. Kabulov szerint azonban egy ilyen meghívást „csak az összes tag egyetértésével lehet megküldeni”.

Közben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is felszólította a Nyugatot, hogy oldja fel a tálibok elleni szankciókat. A tálib rezsim szélsőséges jellege elszigeteltségbe kényszerítette Afganisztánt, a nemzetközi ügynökségek megvonják a segélyeket, a kormányok pedig szankciókat vezetnek be. Ez hatalmas, széles körű nyomort idézett elő az országban, és 2024-ben közel 24 millió ember – a lakosság több mint fele – szorul majd humanitárius segítségre.

Bár nem valószínű, hogy a tálibokat a BRICS-találkozón idén látni fogjuk, az orosz kormány gesztusai arra utalnak, hogy egyre inkább rokonszenvezik ezzel a terrorista alakulattal.

Egyrészt pragmatikusnak tűnik a nyílt kommunikációs csatornák fenntartása azzal a csoporttal, amelyik az ingatag országot irányítja. A tálibokkal folytatott közvetlen tárgyalások biztosíthatnak némi ellenőrzést a biztonság irányításában, különösen a régió érintettjei számára.

A felkelők és az Afganisztánból származó kábítószerek határokon átnyúló mozgása továbbra is komoly aggodalomra ad okot a szomszédos országok számára. Az ország szokatlan földrajzi adottságai biztonságos menedéket nyújtanak a terrorista csoportoknak, és több nemzetközi ügynökség már aggodalmának adott hangot, hogy olyan szervezetek, mint az Al-Kaida, az ISIS-K és mások fegyvereseket képeznek ki Afganisztánban, és távolról sem mindegyikük afgán állampolgár.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának jelentése szerint a tagok a terrorista csoportok „magas koncentrációját” figyelték meg Afganisztánban, a „legnagyobb fenyegetést” az ISIS-K jelenti. Az ISIS-K Afganisztánon belüli támadásai egyébként 2022-ben a kabuli orosz és kínai nagykövetségeket is érintették.

Eközben a külföldi csapatok kivonása Afganisztánból nemcsak a politikai hatalomban, hanem az egész gazdaságban vákuumot hagyott maga után. Egyes országok, mint Kína, már betörtek Afganisztánba jelentős befektetéseik révén, többek között a bányászati és olajkitermelési projektekbe. (Erről a későbbiekben ejtek pár szót).

Oroszország is jelentős kereskedelmi forgalmat bonyolít a tálibok által ellenőrzött Afganisztánnal, amely 2023-ban vélhetően megközelíti az 1 milliárd dollárt, és ambíciói vannak befolyásának kiterjesztésére, különösen a Dél-Ázsiába vezető egykori Selyemút kereskedelmi útvonalainak fejlesztésével. Egy ilyen forgatókönyv szerint a tálibokkal való bármilyen regionális kötelezettségvállalás stabilitást biztosíthat a meglévő és potenciális befektetések számára.

A tálibok iránti bármilyen diplomáciai elkötelezettség azonban azzal az jár, hogy legitimálja a szélsőséges csoportot és annak tevékenységét.

A hatalomátvétel óta a tálibok a nők szabadságát is súlyosan korlátozták, többek között megtiltották a felsőoktatást, a munkavállalást, valamint a közéletben és a politikában való részvételt. Uralkodásuk évtizedes társadalmi és gazdasági növekedést fordított vissza, és fokozódott a kisebbségek üldözése, a média és a civil társadalom elnyomása, valamint a szólásszabadság elfojtása.

Bár a Moszkvai Formátum érdekeltjei kiálltak a „nők, lányok és minden etnikai csoport” alapvető jogainak védelme mellett, nem határozták meg, hogyan lehetne a tálibokat felelősségre vonni. Ha valami, akkor a moszkvai találkozó nagyon alacsonyra tette a lécet a velük való kapcsolatfelvétel tekintetében.

Az afgán politikai ellenzék, a civil társadalom, a női csoportok és a média képviselőinek távolmaradása a találkozóról csak megerősítette a tálibokat. A találkozó végén kiadott közös nyilatkozat nem tartalmazott olyan intézkedéseket, amelyekkel felelősségre lehetne vonni a kulcsfontosságú kérdésekben őket, ideértve a biztonságot, a kereskedelmet vagy az emberi jogokat is.

Az ezt követő sajtónyilatkozatok és fotózások azonban a tálibokat inkább szövetségesként mutatták be a térségben a terrorista fenyegetések elleni küzdelem során. Ironikus módon nem is olyan régen még a tálibok jelentették azt a terrorista fenyegetést, amely ellen a környező országok harcoltak.

Nyugaton – a tálibokhoz – hasonlóan Oroszországot is kiközösítették és szankciókkal sújtották Ukrajna lerohanása miatt. A Moszkvai Formátum lehetővé teszi az orosz kormány számára, hogy némi befolyást gyakoroljon a térségben, és kiemelkedő geopolitikai szereplőként jelenjen meg. Oroszország arra is felhasználta a platformot, hogy finoman mozgósítson az Egyesült Államok afganisztáni érdekei ellen.

A tálibok egyébként az 1980-as években az USA által támogatott, a szovjetek ellen harcoló mudzsahedin mozgalomból alakultak ki. A tálibok és Oroszország közötti növekvő rokonszenv felveti a kérdést, hogy vajon nem alakulnak-e új proxy erők a térségben.

A tálibok a maguk részéről túlságosan is szívesen használják ki a globális rivalizálást személyes haszonszerzés céljából. A Moszkvai Formátumhoz hasonló platformok lehetőséget biztosítanak az egyébként elszigetelt csoportnak arra, hogy valamiféle diplomáciai elismerésre törekedjen, még ha csak a nem nyugati hatalmak részéről is. Az azonban még nem derült ki, hogy ki profitál többet a történelemben „birodalmak temetőjeként” ismert terület feletti ellenőrzésből.

Eddig a Moscow Times, most gondoljuk át, mit is látunk? Először is, Moszkva külpolitikája, amit Lavrov irányít, tökéletesen ellentmond a belpolitikájának, melyet ez esetben Bortnyikov képvisel az FSZB élén. Ugyanis a Crocus City Hall-ban elkövetett terrortámadás után hivatalosan azt jelentették be, hogy a támadásért így vagy úgy, de Ukrajna a felelős, jóllehet az ISIS-K bejelentette, hogy ők követték el azt. Nyilván ebben (és csak ebben) igazat is mondtak, nincs ok kételkedni az állításaikban, Ukrajna pedig egyébként sem követett volna el tömeggyilkosságot civilek ellen, őket jobban érdeklik például az orosz katonai repülőterek. Érthető módon. Azonban Bortnyikov pozícióját az mentette meg annak idején, hogy Patrusev is mellé állt és erőltette az „ukrán szál” felgöngyölítését, minek következtében az ISIS-K most is röhög a markába és vidáman sétálgat, állig fegyverben, apart kis robbanómellényt viselve (derékban húzott, a gallérnál csipke) akár a Tverszkaján vagy a Vörös téren is.

Lavrov ugyan nagy vétkes és a becsülete egy lyukas kopejkát sem ér, de ennyire mégsem hülye: ő pontosan tudja azt is, hogy a merényletet az ISIS-K követte el, de azt is, hogy nekik a legnagyobb ellenségeik a tálibok, őket valósággal irtják, és csak kis túlzás lenne azt állítani, hogy Afganisztán bizonyos részein polgárháborús állapotok uralkodnak miattuk. Ezért hát a közeledés: hátha az egyik farkas mégiscsak átharapja a másik ordas torkát. Persze, amelyik megmarad, abból se lesz szelíd, házőrző kutya, viszont a későbbiekben mégis könnyebb lesz egy terrorszervezettel elbánni, mint most kettővel.

A jelenlegi barátkozást azonban Teherán erősen összevont szemöldökkel nézi. Ugyanis nekik sok problémájuk van Afganisztánnal, kezdve bizonyos területi követelésektől egészen a Helmand folyó tavalyi eltereléséig, amit a tálibok vettek zokon, hiszen így egy fél tartomány maradt víz nélkül az országukban. Természetesen szerepet játszik a vallási ellentét is – a tálibok szunniták, az irániak nagyrészt, bár nem mind, síiták – és akkor még ott van a hazarák kivételesen pocsék helyzete is. Ők ugyanis síiták ugyan, sőt, Iránban is élnek egyes csoportjaik, de pont ezért egyszerre tekint rájuk célpontként az ISIS-K és a tálib rendszer. Hova meneküljenek? Természetesen Iránba, ahol viszont már nem látják őket olyan nagyon szívesen, olyannyira nem, hogy ezen a héten Teherán kétmillió menekült hazarát akar kiutasítani (feltehetően gazdasági okokból, hiszen a született polgárai is éheznek) – természetesen Afganisztánba, vagyis egyenesen a vágóhídra. Mármost mivel Khamenei ellenségként tekint a tálibokra, azok hasonlóképpen vélekednek Khameneiről, de az ISIS-K-ről is, Moszkvának meg az ISIS-K az ellensége, Teherán és ezek szerint most már Kabul is a barátja, megdőlni látszik a régi, római tétel, miszerint az „ellenségem ellensége a barátom”. Ugyanis Teherán és Kabul mindenképpen ellenségek és azok is maradnak.

Ami a kínai beruházásokat illeti a bányászat és az olajkitermelés terén, azokban nem nagyon lehet megbízni. Kína már alaposan megégette magát ezekkel párszor Afganisztánban. Például az Amu-Darja völgyében fekvő olajmezőkkel úgy járt tizenegy éve, hogy az olajkitermeléshez egyetlen dolog volt adott: a nyersolaj. De semmi más: se utak, szállások, se energiaellátás, egyáltalán, semmi sem volt a vidéken. Így is nekiláttak ugyan a kitermelésnek, de a nyersolaj elszállítását meggátolta Afganisztán is, Üzbegisztán is, a kínai olajmérnököket a helyi hadurak fegyveresei meg-megtámadták, néha el is rabolták, szóval fel kellett adni a próbálkozást. 2013-ban ezzel 700 millió dolláros haszontól esett el a kínai Nemzeti Olajipari Vállalat. Nem valószínű, hogy újabb hatalmas összeget kockáztatnának meg.

Bányászat? Lássuk Mesz Ajnak esetét! Történetesen 11 és fél millió tonna kiaknázatlan rézérc hever Kabultól negyven kilométerre, délkeleti irányban, Mesz Ajnakban. A település neve „kis rézforrást” jelent, bár ez rézforrásnak nem is olyan nagyon kicsi. Kabul is közel van, a közlekedés, energiaellátás megoldható, miért nem aknázzák ki a kínaiak? Mert egyszer már csődbe mentek vele. 2007 novemberében három milliárd dollárért vette bérbe az akkori afgán kormánytól a kitermelési jogot a China Metallurgical Group, harminc évre kapták meg. Az energiaellátás azonban nem volt megoldott mégsem, tervezni kellett egy 400 megawattos erőművet hozzá, még jó, hogy van a közelben egy szénbánya is. A kitermelt réz elszállítása sem ment volna közúton, terveztek tehát egy iparvasúti vágányt is, aminek csak az a baja, hogy Afganisztánnak egyébiránt összesen 25 kilométer vasúti hálózata van, az is egészen máshol, északon, Mazari Sharif és Hairatan között. Nem volt mihez csatlakozzon az iparvágány, be kellett volna vinni Kabulig. Nem is épült oda erőmű, vasút, de nem épültek meg a munkások szállásai sem.

Ráadásul, ha mindez nem volna elég, a völgyben felfedezték egész Afganisztán egyik legjelentősebb régészeti lelőhelyét, ugyanis a vidék már 2200 éve lakott, bár a legnagyobb virágzását a Selyemút aranykorában élte – akkor gazdag és sajátos kultúrájú buddhista-hinduista civilizáció élt Mesz Ajnakban. 19 különálló régészeti lelőhely található a völgyben, köztük két kis erőd, egy fellegvár, négy erődített kolostor, több buddhista sztúpa és egy zoroasztriánus tűztemplom, valamint ősi rézkohók, olvasztóműhelyek, pénzverde és bányásztelepek. Ez a kínai kitermelőket nem zavarta volna, ha titokban marad, de nem maradt, és kitört a vita a leletek, sőt, inkább a régészeti feltárások sorsáról.

Kína nem szokott ilyen ügyekben érzékenykedni, de túl nagyra nőtt a botrány: végül is 2015-ig folyt a leletmentő munka, több mint kétezer műtárgyat vittek a kabuli múzeumba, amit meg nem lehetett beszállítani, azt ideiglenes menedéken helyezték el Mohammad Agha körzetben. Közben legalább ötször ennyi relikviát loptak el a kincsvadászok, és állandó fegyveres őrizetet kellett adni az ásatások mellé, ugyanis az előkerülő emlékek – buddhisták voltak, az olyant a rendes tálib felrobbantja, mint Bámiijánban a Buddha-szobrokat.

Azonban később sem kezdődhetett meg a rézbányászat. Ugye, az erőmű, a szállások, a vasút máig nem épültek meg… Ezek után az bizonyosnak látszik, hogy az épületmaradványokat ugyan le fogják rombolni, de ott rézércet nem termel senki egyhamar. A kínai cég bukott hárommilliárd dollárt, elvették tőle az ezer éves Buddhák.

Ezek után nehéz volna abban bízni, hogy Kína komoly összeget hajlandó invesztálni bármibe is, ami afgán területen fekszik, kivéve azt a valószínűtlen esetet, ha a saját hadseregével őriztetheti, de ebbe meg a tálibok nem mennének bele, mivel ebből lehetne egy kínai annexió is.

Nem lesz egyszerű ez az orosz-afgán-perzsa-kínai szövetség, az már biztos. Sőt, inkább azt mondanám, hogy az érdekek nagyon sok ponton ütköznek – Teheránnak a Zangezur-folyosó kapcsán is vannak követelései – ugyanakkor Irán és Kína nélkül az Oroszországi Föderáció képtelen volna fenntartani a háborúját Ukrajna ellen. Ezért előbb vagy utóbb a tálibok fogják húzni a rövidebbet. Vagyis először vélhetően az ISIS-K, és csak utánuk a tálibok.

Az se rossz megoldás. Csak később járja meg a másik három érdekelt fél is.

Szele Tamás