A Huppa rendszeres olvasói megszokhatták, hogy hétvégenként – már amikor ez lehetséges – Andrej Percev heti orosz hírösszefoglalóit mutatom be, mint a témában a legalaposabbakat. A neves orosz ellenzéki elemző általában két hírt szokott elővenni a heti termésből és ezeket értelmezi – kiválóan. Lássuk, ezen a héten miket talált fontosnak!
(Képünk illusztráció)
Az orosz vezetés továbbra is nukleáris nyomást gyakorol Ukrajnára és a Nyugatra. Miután Ukrajna engedélyt kapott az Egyesült Államoktól és az európai országoktól arra, hogy orosz területeket támadjon nagy hatótávolságú rakétákkal, és be is vetette azokat, a Kreml kiadta nukleáris doktrínájának frissített változatát. A most bevezetett módosítások szerint Oroszország „az állam szuverenitását vagy területi integritását fenyegető kritikus veszély esetén” használhat nukleáris fegyvereket. Korábban a nukleáris fegyverek bevetését csak „az állam létét fenyegető veszély” esetén tartották lehetségesnek. A valóságban mind a jelenlegi, mind a korábbi megfogalmazás rendkívül homályos, és a szöveg módosításai nem sok változást hoznak: ha Vlagyimir Putyin úgy dönt, hogy atomfegyvert használ, akkor használni is fogja. A nyugati országok ezt nagyon jól tudják, ezért is reagáltak higgadtan a frissített doktrínára. Ezt követően az orosz hadsereg az Ukrajna elleni háborúban demonstratívan bevetett egy interkontinentális, nem nukleáris ballisztikus fegyvert, és kilőtt egy rakétát, amely Dnyipróba csapódott.
Bár a nagy hatótávolságú rakéták ukrán bevetése nem változtatja meg alapvetően a háború menetét, a Kreml komolyan fontolgatja, hogyan reagáljon erre a lépésre. A jelenlegi patthelyzetet súlyosabbá teszik az orosz vezetők azon kijelentései, hogy az ATACMS, a Storm Shadow és a Scalp használata minden bizonnyal „vörös vonalat” jelentene Oroszország számára. A probléma az, hogy ezen a „vörös vonalon” túl gyakorlatilag semmi más nem marad, nincs egyéb potenciális fenyegetés vagy elrettentő eszköz, mint a nukleáris fegyverek használata. Az orosz hadsereg nagy hatótávolságú repülőgépeket, hatalmas légibombákat, modern rakétákat használ – gyakorlatilag a teljes rendelkezésre álló arzenált, kivéve a nukleáris fegyvereket. Az orosz vezetésnek nehéz új stratégiával előállnia az ukrán fronton, ezért ismét felveti a nukleáris kérdéskört. Ugyanakkor a nukleáris fegyverek bevetése esetén a kulcsfontosságú partnerei, például India és Kína elfordulnának Oroszországtól, de a Kremlnek kevés alternatívája van. Ráadásul Putyin és csapata az elmúlt években nem arról volt híres, hogy komplex vagy átgondolt politikát dolgoztak volna ki. A nukleáris fegyverek bevetése nemcsak a Kreml partnerei, hanem maguk az oroszok számára is elképzelhetetlennek tűnik. A propaganda valóságában azonban, amely nagyrészt az uralkodó elit önképét tükrözi, ez már régóta megengedhetőnek (ha nem is a legvalószínűbbnek) tűnik. Bizonyos értelemben ez a legkönnyebb megoldás – ez vágja át a mára felgyülemlett ellentmondások gordiuszi csomóját. A Kreml nem ura a helyzetnek – Trumpra, Kínára, a puszta véletlenre hagyatkozik. Az atomfegyverek bevetése helyreállíthatja ezt a kontrollt, ha csak rövid időre is. A remények, hogy Trump megoldást kínál és megmenti a helyzetet, bizonyos mértékig ellensúlyozzák ezeket a vágyakat.
A csúcsvezetés tanácsadói között vannak olyanok, akik egy egyszerű és sorsdöntő lépésre buzdítják felettesüket. Őket nevezhetjük ultrakeselyűknek. Egyikük Szergej Karaganov politológus, a Valdaj Vitaklub ideológusa. A teljes körű háború kitörése után kezdte aktívan hirdetni azt az elképzelést, hogy a taktikai atomfegyverek bevetése az ukrán fronton megmentené a világot egy globális atomháborútól. Logikája szerint ez esetben az USA és az európai országok állítólag meggyőződnének arról, hogy Oroszország nem blöfföl, és kész az utolsó emberig harcolni. Legutóbbi cikkében arra buzdít, hogy ne higgyenek a Donald Trumppal való tárgyalásokban, és okozzanak „veszteséget” az USA-nak, még ha „nem is megalázó” veszteséget (Karaganov saját szóhasználata szerint). Karaganov úgy véli, hogy „a közvetlen fegyveres konfliktus szakaszát le kell zárni”, de ő nem béketárgyalásokról, hanem győzelemmel végződő háborúról beszél. „Folytatni kell a támadást, de a nukleáris tényező aktív alkalmazása nélkül a háborút nem lehet megnyerni (vagy ha mégis, ez megfizethetetlenül drága lenne – meg kell védenünk legjobb embereinket)” – írja, szinte kifejezetten atomcsapásra szólítva fel. Ezután folytatni kell a „konfrontációt a Nyugattal”, a barátságot a Kelettel és a Globális Déllel (mindenekelőtt Kínával), újra be kell népesíteni Szibériát a megszállt ukrajnai területek lakóival, be kell vezetni egy olyan ideológiát, amellyel a rezsim elvileg még nem rendelkezik, és „óvodától kezdve” be kell oltani az embereket ezzel az egyelőre nem is létező ideológiával. Karaganov elhallgatja, hogy Kína és a globális dél nem valószínű, hogy együttműködik egy olyan országgal, amely konfliktus esetén az atomfegyveréhez nyúl. Szerzőnknek nem kell ilyen árnyalatokra kitérnie: ezek bonyolítják a döntést, amelyet Karaganov szükségesnek, Putyin pedig – legalábbis saját maga számára – lehetségesnek tart. Hogy meggyőzze az egyetlen olvasót, aki számít, Karaganov az összes kedvenc elméletét és kifejezését felhasználja: a „civilizációktól” a „hagyományos értékekig” és elpuffantja „a szellem elsőbbségét az anyagiak felett” emlegető szóvirágot is. Karaganov kész módosítani és a feje tetejére állítani a civilizáció fogalmát; a politológus a „nagy civilizációk újjáélesztéséről” ír. Sem Spengler, sem Gumilev nem tartott lehetségesnek ilyen újjáélesztést: ők úgy vélték, hogy a civilizációk életciklusukon túljutva egyszerűen elpusztulnak. De Putyin számára, aki számos különböző és gyakran egymásnak ellentmondó ideológiával zsonglőrködik, az ilyen állítások vonzónak tűnhetnek.
Karaganov „varázsitalt” főzött az orosz elnök számára, amelynek célja, hogy megnyugtassa Putyint, és rávegye, hogy megnyomja a piros gombot. Karaganovot nem szabad alábecsülni: régóta ő vezeti Putyin egyik kedvenc kommunikációs formáját, a Valdaj Vitaklubot, sőt, a szentpétervári gazdasági fórumon moderált egy ülést Putyinnal. Lehetősége van arra, hogy elérje az elnököt, és most már van némi fogalmunk arról, hogy mivel kopogtathat az ajtaján.
„Új emberek” Putyin berkeiben
Nemrégiben találkozott Vlagyimir Putyin Vlagyimir Vasziljevvel, az Állami Duma „Egységes Oroszország” pártfrakciójának vezetőjével (ha ez ráadásul Vlagyimir városában történik, teljes lenne a káosz). Beszélgetésük jól tükrözte az orosz elnök felfogását az ország pártrendszeréről: úgy tűnik, hogy az összes rendszerszintű párt egyetlen Kreml-barát front része, amely a részleteken vitatkozik, de a főbb pontokban egyetért. A héten a Kreml honlapján közzétették az „Új Emberek” párt vezetőjével, Alekszej Nyecsajevvel folytatott megbeszélés leiratát, bár úgy tűnik, maga a párbeszéd néhány héttel korábban zajlott. Nyecsajev minden kijelentése (csakúgy, mint Karaganov szövege) az elnök kegyeinek elnyerésére irányult. A pártelnök többször is megismételte a „győzelem” szót. Először a jövő évi orosz költségvetést nevezte „a győzelem költségvetésének”, majd biztosított arról, hogy „ebből a nehéz időszakból biztosan győztesen kerülünk ki, az önöknek és az önök áldozatos munkájának is köszönhetően” (tény, ami tény, áldozatban nincs hiány, ennek a munkának ilyen az eredménye). Az elvárásoknak megfelelően Nyecsajev olyan javaslatokat terjesztett az elnök elé jóváhagyásra, amelyek valószínűleg tetszettek neki. Először is, a „barátságtalan országokból” behozott áruk vámjának emelését. Másodszor, a vendégmunkások munkavállalási engedélyei árának megemelését. Mindkét ötlet valóban tetszhet az elnöknek, mivel összhangban vannak az általános állami politikával. Az eszmecsere során nem maradhatott el némi durva hízelgés sem: „Köszönöm, hogy megszervezte a BRICS-csúcsot. Tudom, hogy sok fiatal nézte, és sok szó esett róla. És az, hogy megmutattuk nekik, hogy van egy új világ, egy nagy világ - úgy érzem, ez sok embert inspirál. Mert az egész elképzelés, hogy létezik egy globális világ, ahol „nem akarnak minket látni”... Most már mindenki láthatja, hogy igenis akarnak. Kár, hogy Fukuyama nem volt ott. Ne feledjük, azt mondta, hogy a történelemnek vége van. Mi látjuk, hogy a történelemnek nincs vége. Éppen ellenkezőleg, egy új történelem kezdődik, és ez Kazanyban kezdődött” – áradozott Nyecsajev.
Az „Új Emberek” párt modern pártként pozicionálja magát, amely a városi választók törekvéseit képviseli, bár az elnöki adminisztráció politikai blokkjának támogatásával jött létre. Képviselői az Állami Dumában ellenzik a szigorú törvényeket és korlátozásokat. Putyin találkozója Nyecsajevvel azonban azt mutatja, hogy az elnökkel folytatott beszélgetés többet ér ennek a politikai alakulatnak a jövője szempontjából, mint a választók irányába tett lépések. A Kreml „rendszerpolitikájába” tartozó pártok merev vigyázzban állnak a pártfront főparancsnoka előtt, és csak azután gondolkodnak el azon, ha van rá egy percük, hogy mit várnak tőlük a választók.
Bár nem valószínű, hogy akad erre egyetlen szabad percük is. Nincs idejük, építik a dácsán az atombiztos óvóhelyet.
Szele Tamás
