Mivel a tegnapi napon eljött közénk, ostoba európaiak közé a mélybölcsességű és szentséges J. D. Vance, hogy megmagyarázza a pestieknek, miszerint csíp a poloska, a hollandoknak, hogy kopog a fapapucs, a spanyoloknak, hogy mi is a viasz, az egész kontinensnek pedig azt, hogy miben áll a demokrácia, ma én is a beszédével fogok foglalkozni.

(Képünk illusztráció)

Ez a beszéd több szempontból is megközelíthető, és magam is tétovázok, mert nem tudom eldönteni: ostobább volt-e, mint amilyen sértő vagy fordítva. Lényegében véve az amerikai populizmus magasiskolájának terméke, az európai populizmus másként működik, más eszközöket használ, de míg például egy kelet-texasi kisvárosban helyhatósági választásain garantálta volna bármely jelölt győzelmét, a müncheni biztonságpolitikai konferencián maximum felháborodással vegyes megrökönyödést okozott. Legalapvetőbb jellemzője a kocsmai modorban fölényeskedő és egyben skolasztikus gondolkodás formális logikával keverve, valamint a közakarat és közvélemény istenítése, és az államrend semmibe vétele ennek érdekében. Szóval: vegytiszta populizmus, hígítás nélkül.

A beszéd szövegének megszerzése nem volt hétköznapi feladat, ugyanis kissé hosszú, ezért minden forrás, a CNN-től a Moscow Times-ig csak idéz belőle, illetve rövidített formában közli, ami keltheti azt az illúziót, hogy a teljes megszólalást olvassuk, de egész bekezdések maradnak ki ezekből a közlésekből. Én sem fogom szóról szóra leközölni az egészet, ugyanis valóban terjedelmes és gyakran ismétli is önmagát Vance, de míg nem találtam meg az egész felszólalást a The Spectatorban, nem tudhattam, mit kell és/vagy lehet húzni belőle. Ha megengedik (és akkor is, ha nem) hozzátenném Vance gondolataihoz saját megjegyzéseimet, ugyanis több helyen ez elengedhetetlen. Akkor lássuk, miket beszélt ide nekünk ez az amerikai alelnök.

Mármint nekünk, európaiaknak. Újból jelzem: csak részletekre telik a terjedelemből, szóval akit érdekel az egész, keresse a The Economiston.

„Azért gyűltünk össze ezen a konferencián, hogy a biztonságról beszéljünk. És általában a külső biztonságunkat fenyegető veszélyekre gondolunk. Sok-sok nagyszerű katonai vezetőt látok ma itt összegyűlve. De miközben a Trump-kormányzat nagyon aggódik az európai biztonság miatt, és hisz abban, hogy ésszerű megállapodásra juthatunk Oroszország és Ukrajna között – és abban is hiszünk: fontos, hogy az elkövetkező években Európa nagymértékben fokozza saját védelmének biztosítását –, az Európát fenyegető veszély, ami miatt a leginkább aggódom, nem Oroszország, nem Kína, nem más külső tényező. Ami miatt aggódom, az a belülről jövő fenyegetés. Európa visszahúzódása néhány alapvető értékétől: az Amerikai Egyesült Államokkal közös értékektől.
Megdöbbentett, hogy egy volt európai biztos nemrégiben a televízióban örömét fejezte ki, hogy a román kormány épp most érvénytelenített egy teljes választást. Arra figyelmeztetett, hogy ha a dolgok nem a terv szerint alakulnak, ugyanez történhet Németországban is.”

Ide kívánkozik a beszéd egy későbbi része is:

„Új seriff érkezett Washingtonba. És Donald Trump vezetése alatt lehet, hogy nem értünk egyet az önök nézeteivel, de harcolni fogunk azért, hogy megvédjük az önök jogát arra, hogy a nyilvánosság előtt elmondhassák azokat. Most persze ott tartunk, hogy a helyzet annyira elfajult, hogy idén decemberben Románia egyenesen egy hírszerző ügynökségi művelet gyanúja és a kontinentális szomszédok óriási nyomása miatt törölte az elnökválasztás eredményét. Ha jól tudom, az érvelés az volt, hogy az orosz dezinformáció megfertőzte a romániai választásokat. De megkérném európai barátaimat, hogy legyenek egy kis belátással. Hihetik, hogy helytelen, ha Oroszország közösségi médiás hirdetéseket vásárol, hogy befolyásolja a választásaitokat. Mi természetesen ugyanígy gondoljuk. Elítélhetik ezt akár a világ nyilvánossága előtt is. De ha az önök demokráciáját tönkre lehet tenni néhány százezer dollárnyi digitális reklámmal egy külföldi országból, akkor az eleve nem volt túl erős.”

Akkor nekem is lenne pár szavam. A „megtagadott közös értékekről” majd később ejtek szót, de minden kilógó lólábak és egyéb lószerszámok legkínosabbjai közé tartozik annak kifogásolása, miszerint Románia nem kért az orosz befolyásolásból és dezinformációból. Ráadásul Vance – a részletekben bújik meg az ördög! – nem is fogalmaz pontosan. A román alkotmánybíróság nem egy teljes választás eredményét semmisítette meg, hanem csak az elnökválasztás első fordulójában született részeredményeket. Melyek azonban befolyásolták volna a teljes elnökválasztást, már persze, ha megtartják azt. De amit a befolyásolás engedélyezéséről sugall, az vérlázító. Azt magyarázza ugyanis az alelnök úr – szép, régies magyar szóval alelölülő –, hogy minden befolyás és dezinformáció voltaképpen bakfitty, és a korrumpált, megrontott, hazugságokkal elért választási eredményeket is automatikusan el kell fogadni, mert így döntött a népfenség. Lehet, hogy neki, lévén, hogy amerikai méretekhez szokott, nem összeg az a pár százezer dollár, amit a Kreml a romániai kampányra (és előtte a grúziaira, moldovaira) fordított, bár tudomásom szerint nagyságrendekkel több pénzről van szó. De nálunk ez megugorhatatlan akadály – ezek szerint minden vezetést el kell fogadnunk, ha megfelelő méretű tőke áll mögötte, még ha az moszkvai is?

Igen, ezt mondja, és a nyelvem hegyén van a kérdés, hogy mit szólna, ha mindez a saját országában történne, elfogadná? De nem teszem fel, ugyanis sok jel mutat arra, hogy – pont ez történt és igen, elfogadta, sőt, indirekt módon védi is. Hát hiszen az kiabál, akinek a háza ég. De az már mégiscsak szemtelenség, hogy a már leégett ház tulajdonosa akadályozni próbálja a tűzoltókat, hadd égjen le az egész utca, sőt, az egész város is.

Térjünk vissza a „megtagadott értékekre”. Itt példákat mond a becses alelölülő:

„Brüsszelben az EU Bizottságának komisszárjai figyelmeztették a polgárokat, hogy polgári zavargások idején le kívánják kapcsolni a közösségi médiát abban a pillanatban, amint észreveszik az általuk „gyűlöletkeltőnek” ítélt tartalmakat. Vagy éppen erre az országra, ahol a rendőrség razziákat hajtott végre a „nőgyűlölet elleni küzdelem” részeként olyan polgárok ellen, akiket azzal gyanúsítottak, hogy nőellenes megjegyzéseket tettek közzé az interneten.”

Ezt a módszert azért másfelé is alkalmazzák, mondjuk az oly példamutató Oroszországi Föderációban. De például... mi is lett volna, ha a Facebook és az akkor még Twitter pár éve elbánik a gyűlöletkeltő tartalmakkal még idejekorán? Mondjuk nem ostromolták volna meg a Capitoliumot. Pedig azt a showt vétek lett volna kihagyni, Vance úr, ha elmarad, sosem láttunk volna QAnon sámánt. De lássunk egy másik példát.

„Svédországban két héttel ezelőtt a kormány elítélt egy keresztény aktivistát, mert részt vett a Korán-égetésekben, amelyek egyik barátja meggyilkolásához vezettek. És ahogy az ügyben eljáró bíró dermesztően megjegyezte, a svéd törvények, amelyek állítólagosan a szabad véleménynyilvánítás védelmét szolgálják, valójában nem adnak – idézem – „szabad utat” ahhoz, hogy bármit tegyünk vagy mondjunk anélkül, hogy kockáztatnánk az adott hitet valló csoport megsértését.”

Egyfelől: ez a kijelentés csak akkor értelmezhető, ha vallási csoporttal vagy egy egész felekezettel kapcsolatban tesznek vagy mondanak bármit. Ily módon szembeállítja a vallásszabadságot a vélemény nyilvánításának szabadságával. De általánosságban véve az a helyzet, hogy a véleményt kinyilvánítani szabad ugyan, ám annak következményeitől a törvény nem mentesít. Ha például én itt a tisztelt alelölülő urat mondjuk a floridai Everglades mocsárból nemrég elcsavargott varacskos disznónak nevezném, mert ez lenne a véleményem, azt elmondanom és leírnom szabad lenne, csak ha ezért J. D. Vance beperelne mert becsületsértésnek találná a kijelentést, akkor hiába hivatkoznék arra, hogy ez nekem a véleményem, a bíróság elítélne. Tehát maradjunk abban, hogy J. D. Vance, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke nem varacskos disznó és én ezt egy pillanatig sem állítom. Akkor lássunk újabb példát.

„Tavaly októberben, alig néhány hónappal ezelőtt a skót kormány elkezdett leveleket küldeni azoknak a polgároknak, akiknek a háza az úgynevezett biztonságos hozzáférési zónákon belül fekszik az abortusz-klinikák szomszédságában, figyelmeztetve őket, hogy még a saját otthonukban történő magánimádkozás is törvénysértésnek minősülhet. A kormány arra szólította fel a címzetteket, hogy jelentsék fel azokat a polgártársaikat, akiket gondolatbűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak Nagy-Britanniában és Európa-szerte.”

Ez már rekordméretű csúsztatás. Arról van szó, hogy valóban létezik egy olyan törvény Nagy-Britanniában és Észak-Írországban tényleg létezik egy törvény, ami az abortuszklinikák körüli 200 méteres úgynevezett „biztonsági zónákban” minden gyermeküket elvetetni érkező anyákat érintő „zaklató, ijesztő vagy szorongást keltő” tevékenységet tilt, így a demonstratív, bár csendes imádkozást is – ezt én magam csak akkor találnám problémásnak, ha háromszáz aktivista a klinika kapujában imádkozik, és nem engedik be azt, aki be akar menni, esetleg még mellettük fújja az Üdvhadsereg rezesbandája is az „Előre, Kereszt katonái”-t. De az otthoni imádkozást a világon senki és semmi nem tiltja, aminthogy lehetetlen is volna tiltani, hacsak nem kihangosítva folyik. Azt viszont már én sem tudnám megmondani, hogy ha egy aktivista ilyen helyen lakik, és a saját, tulajdon ablakába kitesz egy plakátot, az törvénysértő-e avagy sem. De az biztos, hogy maga az imádkozás nem tilos az Európai Unióban – apropó, Nagy-Britannia és Észak-Írország tagja az Uniónak? Nem... Erről is akad Vance-nek pár kedves szava.

„Ezen a kontinensen egyetlen szavazó sem azért ment el a szavazóurnákhoz, hogy megnyissa a kapukat több millió ellenőrizetlen bevándorló előtt. De tudják, mire szavaztak? Angliában a Brexitre szavaztak. Akár egyetértünk, ezzel akár nem: megszavazták. És Európa-szerte egyre többen szavaznak olyan politikai vezetőkre, akik azt ígérik, hogy véget vetnek a kontrollálatlan migrációnak. Nos, én történetesen egyetértek ezen aggodalmak nagy részével, de nem kell egyetérteni velem.”

Még jó, hogy nem kötelező, csak erősen ajánlott, alelnök úr. A Brexit nagy tévedés volt, még az angolok szerint is, csak most már visszacsinálni nem lehet, illetve lehetséges volna, csak nagyon sokba kerülne – többe, mint annak idején a kilépés. Mondjuk ez volt (nézetem szerint) az orosz propagandagépezet első nagy európai diadala ebben az évszázadban, de velem sem kell egyetérteni, pedig nem vagyok alelölülő.

Mazsolázhatnánk a hosszú beszédet napestig, de lássuk a velejét, lássuk, mit akart mondani Európának J. D. Vance?

„Fogadják el, amit az emberek mondanak, még akkor is, ha az meglepő, még akkor is, ha nem értenek vele egyet.
Úgy vélem, hogy ha elutasítjuk az embereket, elutasítjuk az aggodalmaikat, vagy ami még rosszabb, ha leállítjuk a médiát, leállítjuk a választásokat vagy kizárjuk az embereket a politikai folyamatokból, az nem véd semmit. Valójában ez a legbiztosabb módja a demokrácia elpusztításának. A véleménynyilvánítás és a hangos fellépés nem a választások befolyásolása. Még akkor is, ha az emberek a saját országukon kívülről nyilvánítanak véleményt, és még akkor is, ha ezek az emberek nagyon befolyásosak – és higgyék el, ezt humorral mondom –, ha az amerikai demokrácia túlélte tíz évig Greta Thunberg szidalmait, akkor önök is túlélik néhány hónapig Elon Muskot.

De amit egyetlen demokrácia sem fog túlélni, sem az amerikai, sem a német, sem az európai, az az, hogy választók millióinak azt mondják, hogy gondolataik és aggodalmaik, törekvéseik, segélykéréseik érvénytelenek vagy méltatlanok arra, hogy egyáltalán figyelembe vegyék őket.
A demokrácia azon a szent elven nyugszik, hogy a nép hangja számít. Nincs helye a tűzfalaknak. Vagy fenntartjuk ezt az elvet, vagy nem. Az európaiaknak van hangjuk. Az európai vezetők választhatnak. És szilárd meggyőződésem, hogy nem kell félnünk a jövőtől.”

Akkor fordítsuk le magyarra:

„Nem számít, ki szavazza meg, hogyan szavazza meg, mennyire illetékes egyáltalán az ügyeinkben, de még az sem, hogy szavazhat-e egyáltalán: a szavazati többséget minden áron ki kell szolgálni. Ha a Kremlből jön, akkor meg aztán főleg. Ha a nép azt szavazza meg, hogy kétszer kettő hatvanhárom, a Föld lapos és be kell tiltani a vasárnapi kéményseprést misztikus okokból, akkor annak is úgy kell lennie. Azt pedig, hogy kikből áll a nép, minden esetben a hatalom birtokosai mondják meg és kész. Ha egyszer megválasztották őket, az onnantól örök időkre szól ezzel a módszerrel, ti gipszfejűek!”

Mármost azzal, ha Mari néni vagy Pista bácsi laposnak hiszi a Földet, még sok baj nincs, kicsit röhögünk rajtuk és kész. Azonban ha nagyon sokan hiszik ezt, és szavazás útján betiltják annak oktatását, miszerint a Föld gömbölyű, vagyis geoid, az már baj. Az meg kifejezetten nagy baj, ha elkezdik ilyen tanok szerint áttervezni a polgári repülés útvonalait. A kétszer kettő megváltoztatása meg kissé bonyolulttá tenné a könyvelést, de a mindennapi életet is, úgy általában.

Ne játsszuk az ostobát, szó sincs itt a népfenség tiszteletéről. Arról van szó, hogy mandátumot, legitimációt keres most a Trump-adminisztráció az amerikai társadalom teljes átalakításához, mely már gőzerővel zajlik, és ez a legitimáció annyi, hogy „minket választott a nép, ezért aztán mindenhatók lettünk”. Nem ismerős ez a magyar olvasónak az első kétharmad idejéből? Aztán, ha már megváltozott a rendszer, létrejött az amerikai NER és Musk kikapcsolt minden féket és ellensúlyt, le lehet sajnálni a népfenséget. Vagy inkább: le se lehet sajnálni. Lehet többségi diktatúrának nevezni a sima diktatúrát.

Ez a beszéd nem Európának szólt, hanem az Egyesült Államoknak – nekünk maximum annyit üzent, hogy mit várnának el tőlünk is. Ami nehezen fog menni. És hogy miért egy biztonságpolitikai konferencián hangzott el?

Azért, mert burkoltan azt üzente vele Trump, miszerint: „Ha nem engedelmeskedtek nekem mindenben, bohócok, kisujjunkat sem mozdítjuk majd, ha jönnek hozzátok az oroszok!”

Ez ennyire egyszerű. Semmi okunk az optimizmusra. A Capitoliumból elmegyógyintézet lett. A Fehér Ház pedig a zárt osztály.

Szele Tamás