Rögtön az elején jeleznem kell: dehogy beszélget ez a két orosz, szóba sem állnának egymással. Csak az én fejemben került egymás mellé Alekszandr Dugin, a misztikus-nacionalista ideológus és Kirill Martinov, a Novaja Gazeta Europa főszerkesztője, csak a képzeletemben diskurálnak. Az sem túl valószínű, hogy ismerik egymást.

Ahogy elnézem az ukrajnai háború – most már nehéz másnak nevezni – fejleményeit, Liman tegnapi elestét, a megszállt területek annexióját (ami azért akadályokba fog ütközni, és ennek jogi-politikai következményei lehetnek), Sólem Aléchem egy mondata jut eszembe: „Beszéljünk valami vidámabbról. Mi hír az odesszai koleráról?”

Szombat van, ilyenkor a fű sem nő, csak némi jégesőre van kilátás, de miért is ne? Minek nekünk az a termés? Majd megélünk a véleményünkből, ki-ki a maga alternatív valóságában, ahogy azt a legtöbben elképzelik. A héten három eset is volt, mikor a párhuzamos világok ütköztek a valósággal.

Kezdjük azzal, hogy Bencsik András éleslátásáról ismert, sőt, nyugodtan nevezhetjük negatív jóstehetségnek. Ha ő valamit megmond, annak jó eséllyel az ellenkezője lesz igaz. Képességeinek számtalan alkalommal adta tanújelét, mégpedig a nagy nyilvánosság előtt, mint azt bizonyítani is fogom, tehát amikor megtudtam, hogy hadat akar üzenni Amerikának, kifejezetten megnyugodtam.

Nehéz lesz ezt a hírt úgy megírni, hogy a reális lehetőségek talaján maradjon az ember, jobbra Szkülla, balra Kharübdisz, középen billeg a sajtómunkás egy vékony kötélen, de próbáljunk meg azért legalább gondolkodni a dolgon. Mert biztosat állítani jelen információink birtokában nem is nagyon lehetne, olyan keveset tudunk.

Hölgyeim és uraim, ritka helyzet állt elő, jó hírem van: egy felfedezésem révén Magyarország mikroelektronikai forradalom előtt áll, rövidesen magunk mögé utasítjuk a világ élvonalát is. Nemsokára érkeznek a tajvani és amerikai küldöttségek, hogy megvásárolhassák az áttörést jelentő magyar technológiát, de mi nem adjuk, mert ebből fogunk meggazdagodni.

Ezekben a nehéz időkben, mikor minden bizonytalan, csak egyvalamitől remélhetünk felhőtlen, bohókás perceket, kicsiny feledést és harsány hahotát, pillanatnyi kiszakadást a mindennapok egyre szorítóbb gondjai közül: attól, ha Georg Spöttle elemez. Olyankor mosolyra húzódik mindenki ajka, aki tudja, miről beszél az úr, és gyöngyözik a kacaj.

Senkit se tévesszen meg a romantikusan hangzó cím, ma csak a tegnapi írásom egy nem tervezett folytatása következik. Tegnap ugyanis azon merengtem, mi történik, ha az Oroszországi Föderáció bevet egy vagy több taktikai nukleáris fegyvert, amennyiben kedvezőtlenül alakul számára a harci helyzet.

Napok óta latolgatja a világ, hogy merre fordul az ukrajnai háború sorsa az orosz mozgósítás után, egymást érik a különböző forgatókönyvek, de bármilyen forrást olvasok, a Novaja Gazetától Duginig, mindegyik számításba veszi annak a lehetőségét, hogy Oroszország nukleáris fegyvert fog bevetni. Van ennek realitása? És ha megteszi, mi lesz utána?

Mivel az egész világ az oroszországi „részleges” mozgósítással foglalkozik, egy kicsit érdemes átgondolni annak következményeit magára az Oroszországi Föderációra nézve. Ugyanis lesznek, és nem szabad elsiklani fölöttük. A „részleges” szót idézőjelbe kell tennem, ugyanis a mozgósítás valódi mértékéről nincs pontos tudomásunk.