Van, amire az ember fel sem figyelne, ha erőszakkal nem hívnák fel rá a figyelmét. Ez a mai történet hírnek meglehetősen jelentéktelen, de az utóélete kiválóan mutatja, milyen állapotban van az a jelenség, amit lassan már csak nosztalgiából nevezünk magyar sajtónak. Hová sikerült romlani.

Hírnek rövid, baromságnak kapitális, mi az? Persze hogy az európai uniós szankciókkal kapcsolatos nemzeti konzultáció. Sok felesleges, értelmetlen szamárságot láttam életemben, de kevés ekkorát, és természetesen nem az a célja, hogy a kormány megtudja a nép véleményét az ügyben. Az számít a legkevésbé.

Ma nem nagyon lehet másról írni, mint Putyin elnök beszédéről, ami ugyan jelentőskésést szenvedett – van érzéke a hatáskeltéshez az illetőnek – de fontos. Annál, amit jelent, csak az fontosabb, amit jelenthet. Nem lesz könnyű rájönni, mi a különbség ezek között, de próbáljuk meg, éspedig a beszéd eredetijéből, tiszta forrásból dolgozva.

Van, amikor a rutinos újságíró is nehezen szólal meg, mert okosat nem tudna mondani, butaságot nem akar. Legszívesebben segítene, ha tudna – de csak annyit tehet, hogy közzéteszi, amivel találkozott és amit megtudott. Hátha akad valaki, aki képes megoldást kínálni Láng Attila Dávidnak és családjának.

Annak, hogy ez a történet Mihail Afanaszjevics Bulgakovval esett meg, valójában semmi jelentősége. Megtörténhetett volna bármely élő vagy elhunyt íróval, bármely országban, és ahogy a világot ismerem, meg is fog még. Inkább annak illusztrációjaként mutatom be, hogy miként szülnek rendkívüli helyzetek rendkívüli baromságokat, és azokat hogyan használja fel a propaganda.

Vannak emberek, akik előtt leveszem a kalapomat, mert a teljesítményt akkor is tisztelni kell, ha nem áll mögötte képesség. Illetve áll, csak nem olyan képesség, ami a produkcióhoz kéne. Végső soron csodálatos, ha valaki átugratja az oroszlánt a tüzes karikán, sok munkája lehet benne neki is, az oroszlánnak is, de az se semmi, amikor elhiteti velem, hogy az oroszlán ugrott!

Nehéz és idegborzoló témával fogunk ma foglalkozni, nem is ajánlanám mindenkinek. Kiskorúaknak semmiképp, de még felnőttek közül is csak az erős idegzetűek olvassák el, ugyanis a Harkivi Terület nemrég megtalált tömegsírjairól és kínzókamráiról lesz szó. Mindenesetre még mi is előbb foglalkozunk a kérdéssel, mint a Kreml vagy a moszkvai Védelmi Minisztérium.

Ma valódi ritkasággal szolgálhatok, jóllehet óva intek mindenkit attól, hogy túl komolyan vegye a dolgot: Alekszandr Dugin megszólalt, lánya halála óta először, és bejelentette, hogy rövidesen megkezdődik a harmadik világháború, valamint nemsokára várható az Apkolipszis. Csak így, egyszerűen, oroszosan.

Ma érdekes kérdést kell boncolgatnom, bár távolról sem tűnik kardinálisnak a dolog – míg meg nem nézzük közelebbről. Arról van ugyanis szó, hogy mi az igazság és mi nem az, mi közölhető és mi nem. Az különösen pikáns a történetben, hogy a problémát a Normális Élet Pártja vetette fel, egy népszavazási kezdeményezés keretében.

Kezdjük azzal, hogy ezt azért hírnek nem nevezném, de ha már a fél magyar sajtó foglalkozik vele, én is írnék róla valamit. Arról van szó, hogy ma reggel elég sok lapban találkoztam azzal, miszerint műveleti felderítőket toboroz a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat. Hat napja tudok róla, sőt, mosolyogtam is rajta, de rám nem hatott a szenzáció erejével.