Vannak emberek, akik előtt leveszem a kalapomat, mert a teljesítményt akkor is tisztelni kell, ha nem áll mögötte képesség. Illetve áll, csak nem olyan képesség, ami a produkcióhoz kéne. Végső soron csodálatos, ha valaki átugratja az oroszlánt a tüzes karikán, sok munkája lehet benne neki is, az oroszlánnak is, de az se semmi, amikor elhiteti velem, hogy az oroszlán ugrott!

Főleg, ha se oroszlán, se karika, se cirkusz nincs a közelben. Hát ilyen cirkusz nélküli artista Nógrádi György, aki abból él, hogy bemeséli nekünk az attrakciót, aztán mikor kiderül, hogy az ellenkezője sem történt meg, bemeséli az ellenkezőjét is. Mármint annak, akivel ezt meg lehet tenni.

Most éppen kissé zsong a közvélemény, ugyanis az Index szemlézte ma a tegnap esti megszólalását a Hír TV-ben, melynek azt a címet adták, hogy:

„Nógrádi György: Nem biztos, hogy az ukránok megállnak az orosz határnál”

Nofene, mondja erre az olvasó, és a legtöbbjük nem olvas tovább. Vagy azért, mert nem olvas Nógrádit egyáltalán, vagy azért, mert nem ezt várta tőle, nem ezt akarja látni. Mondjuk a tények rendszerint makacsul figyelmen kívül hagyják a kedves olvasók kívánságait, engem például a tegnapi írásom alapján – mint mindig, ha az ukrajnai háborúról írok és öt-tízezernél többen látják – százak küldtek el durvább vagy finomabb kifejezésekkel az anyámba, neveztek hazugnak és bérencnek, állapították meg a hivatkozásokkal ellátott írásból, hogy „ezt nekem nincs honnan tudnom” és fenyegettek ezzel-azzal. Az ebben a szép, hogy az írás végébe én beleírtam, hogy ezek lesznek a reakció az olvasók egy részétől, és lám: ezek is voltak. Vagy nem olvastak odáig, vagy képtelenek másként viselkedni, érvelni, ezt tanulták, egyéb eszközük nincs.

Most Nógrádi kapta azt, amit én tegnap: sűrű anyázásokat a centrumtól jobbra elterülő politikai térből. Pedig hát ha címnél tovább olvassák, még inkább felháborodhattak volna:

„Az orosz vezetésnek van néhány napja, hogy a szükséges intézkedéseket megtegye, mivel kevés az élő ereje és a technikája rendkívül le van maradva – mondta Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő szerint a mai nyugati technika sokkal jobb, mint az orosz, de ettől még bármi megtörténhet, az eljövendő egy-két hét új helyzetet teremthet.”

Mi történt ezzel az emberrel, elrabolták és Pfizer-oltásokkal sorosista ügynökké változtatták? Nyugalom, nem, mert folytatja:

„A kérdés itt az, hogy az oroszok felvállalják-e, hogy olyan eszközöket vessenek be Ukrajnában, amelyek méltó ellenfelei lesznek az amerikai fegyvereknek.”

Ez már a régi Nógrádi, elővette a makacs legendát, mely szerint „az oroszok előbb leamortizálták az ócskavasat, aztán jönnek a csodafegyverekkel”. Hát kérem: és a katonáikat is leamortizálták? Van náluk olyan, hogy felesleges, lemészárolni való katonai állomány? Mert akkor is voltak veszteségeik, méghozzá komolyak, ha az ukrán fél a háború elején ezekről irreális számokat közölt (manapság már jóval pontosabban számolnak, de már senki sem hisz egyik oldal veszteséglistáinak sem).

„Arra a kérdésre, hogy az ukránok átléphetik-e az orosz határt, azt felelte, hogy a Nyugat azt kéri, hogy ne tegyék, de úgy véli, ebben a helyzetben nem biztos, hogy az ukránok tartják a szavukat. A szakértő arról is beszélt, hogy az ukránok már több országot is megfenyegettek, szerinte ez a jövőre nézve nem túl pozitív.”

Ha most kilépünk kicsit Nógrádi mesevilágából, akkor azt kell mondanunk: nem is akarják átlépni. Az tény, hogy Belgorod környékét tüzérségi tűz alatt tartják, pedig az orosz terület, de annak oka van. Lássuk az ISW tegnapi jelentését!

„Az ukrán hadsereg a jelentések szerint szeptember 15-16-án éjjel célpontokat bombázott Valujkiban (Belgorodi Terület, Oroszország). Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi Terület kormányzója azt állította, hogy az ukrán lövedékek eltaláltak egy villamosenergia-alállomást Belgorod központjában, és a felvételeken sérült épületek és autók láthatók. Egy orosz forrás azt állította, hogy az ukrán erők több mint 20 lövést adtak le Valujkira a várostól 20 km-re délnyugatra lévő állásokból, amely az ukrán ágyútüzérség hatótávolságán belül van. Úgy tűnik, hogy a támadás az orosz 3. motorizált lövészhadosztály egyik bázisát találta el Valujkitól északra. Orosz források képeket tettek közzé egy Tochka-U rakétáról, amely állítólag Valujkit találta el, de a képeket nem lehet geolokalizálni.

Valujki az északi Luhanszki Területre vezető kritikus orosz vasútvonalon fekszik. Az ukrán csapatok elvágták az orosz földi kommunikációs vonalakat (GLOC) a Harkivi Területen keresztül, valószínűleg arra kényszerítve az orosz hadseregett, hogy a logisztikát a Belgorod város körüli nagy bázisokról és koncentrációs pontokról a Valujki vasútvonalon keresztül irányítsa át. E vasútvonal tartós károsodása súlyosan megnehezítené a Luhanszki Terület és a keleti Harkivi Terület orosz védelmét támogató logisztikát. Egy orosz forrás szerint a Luhanszki Népköztársaság (LNK) 206. ezrede magában Oroszországban, Valujki közelében védekezik, ami azt jelzi, hogy Oroszország proxy erőket vet be az orosz logisztika átvizsgálására – és ezen felül azt is jelzi, hogy Oroszország egyre inkább a proxy erőkre támaszkodik a feladatok ellátásában még Oroszországban is. Gladkov és más források szerint az ukrán erők további orosz településeket lőttek a Harkiv-Belgorodi terület határán és annak közelében.”

Aki most megkérdi, hogy ez most nem sérti-e meg az Oroszországi Föderáció felségterületét, annak azt kell mondanom: nem egészen, ugyanis akkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy Ukrajna egészét lövik orosz és fehérorosz területről, mégpedig előbb kezdték ezt, mint az ukránok, ráadásul az oroszok kétségbevonhatatlanul át is lépték az ukrán határt február 24-én, most tessékelik őket hazafelé, az nem baj, csak ez? Egyénként azért lőnek, mert ott a 3. motorizált lövészhadosztály bázisa, meg a vasúti csomópont.

De térjünk vissza a valóságból Nógrádi világába. Sajnálom szegényt: egy-két kisebb vereséget még ki lehet magyarázni, de hatezer négyzetkilométernyi terület visszafoglalását már sehogyan sem, ki kellett valamit találjon: gyorsan elkezdett rettegni egy ukrán inváziótól Oroszország ellen. Érzelmi hatást azzal is ki lehet váltani, csak épp elképzelhetetlen volna, meg értelmetlen is. Nógrádival szembejött a Valóság és kénytelen-kelletlen valamennyire tudomásul kellett vennie. Azért két napja még másképp beszélt:

„Az orosz–ukrán konfliktus Oroszországot és Európát is gyengíti, miközben az amerikai versenypozíciók növekednek.”

Milyen egyedi gondolat. Kár, hogy három napja már olvastam Duginnál. De korábban, míg nem volt ez az offenzíva, biztonságpolitikai szakértőnk is szabadabban mozgott, jósolgatott, asszociált. Három nappal ezelőtt ugyan volt egy megingása:

„Az orosz erők rendkívül rosszul vizsgáztak, nem tudtak ellenállni, ezért elmenekültek. Az ukrán ellentámadásra mindenképpen szükséges az oroszoknak reagálniuk. Ha ez nem történik meg, akkor Putyin aláírta a végrendeletét.”

Nem történt meg, most is Bakhmut és Donyeck körül lapulnak a falvakban és faragják az űrgyűrűfüttyöt. Reszelik is. De mit mondott azelőtt Nógrádi mester? Sok szép, tarka mesét:

„Lehetetlen, hogy az ukránok nyerjenek”

Lehetséges volt.

„Az oroszok tökéletesen tudják, hogy ez nem egy orosz–ukrán háború, ez egy orosz–amerikai szembenállás.”

És az Egyesült Államok meg a NATO még oda sem értek.

„Zelenszkij egy szerencsétlen színész és alkalmatlan államfőnek”

Most mondja, Sajókám, ha még alkalmas is lenne, már rég a Kremlben vacsorázna!

„Ezt a háborút Ukrajna nem nyerheti meg. Az európai uniós szankciós politika pedig elhibázott.

Ha maga mondja... de ne is idézzünk tovább, több, mint kétszáz nap alatt minden nap mondott valami kedvest, szépet Moszkvának és rosszat, csúnyát Kijevnek. Most az a baja, hogy nem jött be a jóslat. Ez más „biztonságpolitikai elemzőknek” is bajuk, nagyon meg vannak sértődve, akad olyan, aki már hetek óta nem is ír, csak nyilatkozik és csak a kormánymédiának (talán, mert más nem kérdi) – ezek az ukránok teljesen amatőrök, dilettánsok, ezek képesek győzni az ő tanácsaik nélkül, sőt annak ellenére, hogy kifejezetten megmondták, miszerint nem győzhetnek, ők így nem játszanak, tessék veszíteni, majd akkor visszajönnek a grundra. Aztán visszajönnek mindenképpen, mert kell a pénz.

Az a probléma ezekkel a „szakértőkkel”, hogy tényleg szakértők, csak nem biztonságpolitikai téren. Hanem előadóművészet terén. Pontosan érzik, mekkora a közönségük és az mit szeretne hallani – legyen az bármi, elmondják nekik, és aztán learatják a tapsokat. Minél több embernek tetszene a hazugság, annál nagyobbat mondanak. Olyant, amilyenre vágynak. Ez szórakoztatóipar, de nem elemzés: ők tulajdonképpen a külpolitikai sajtószakma kurtizánjai, akiknek mindegy, kinek és milyen az igénye, ha jól fizetnek, kielégítik.

Az a jelenségben az érdekes, hogy a közvélekedéssel ellentétben a legtöbben közülük szerintem nem állnak orosz zsoldban. Vannak közöttük öreg, profi artisták, mint Nógrádi, vannak fiatalabbak, akik képesek hinni abban, amit leírnak, vannak, akik a repülő csészealjaktól nyerték a fenenagy bölcsességüket – vannak ugyan valódi orosz zsoldosok is, de kevesen. A legtöbb ilyen szakértő vagy „artista”, vagy „hívő”.

De mindegyik a közönségnek játszik. Nagyon kevesen görnyedünk naponta tizen-valahány órákat jelentések, térképek, híradások előtt, próbálunk rájönni hat-nyolc forrás alapján, igazából mi is történhet és hol. Nekik könnyű, az ő művészetük az, hogy eladják a közönségnek a saját véleményét, amire ráéreztek, nekünk nehéz, mert a tények senkinek sem tetszenek maradéktalanul, a tények ugyanis tojnak a véleményekre. Mindenkiére, tehát a miénkre is.

Tudják, hogy lehet megkülönböztetni a kóklert a külpolitikai újságírótól? Úgy, hogy a kókler jósol. Megmondja mi lesz. A rendes újságíró úgy fogalmaz, hogy „nincs kizárva...”, „mint a számszerű adatok mutatják...”, „van arra egy lehetőség...” – a szélhámos egyből megmondja a háború végkifejletét, ha azt kérdik tőle, hányan vesznek majd részt a győzelmi parádén, megmondja azt is, ha név szerint kérdik tőle: felsorolja őket. Persze, magas honoráriumért. Mi meg itt mérlegelünk, latolgatunk, persze, hogy nem túl népszerűek a valódi elemzések. Le merem fogadni, hogy a közismert „elemzők” együttvéve nem láttak annyi katonai térképet a háború eleje óta, amennyit én naponta szoktam. De nem is zavarják őket a tények.

No, mindegy, térünk vissza Nógrádihoz: akkor a mai produkciója után elveszett?

Dehogy veszett! Három órája jött ki az új videója. Mi a címe?

„Ukrajna nem tud nyerni, az orosz oligarchák rejtélyes halála” 

Ezt az embert bedobják a vízbe ott, ahol a legmélyebb, és kiúszik a szájában egy hallal.

Tudtam, hogy ezt is megússza. Tudtam.

Na, vegyük elő a térképeket.

Szele Tamás